A kiadó várköteteinek ismert szerzője ezúttal a magyar uralkodók központjául szolgáló vár súlyos harcokkal terhes hét évszázadát tárja az olvasók elé, érdekesen megírt, gazdagon illusztrált munkájában. A „szakállas Budától” nevet nyert erősség a tatárjárás után indul fejlődésnek. IV. Béla betelepíti a Várhegyet, és erős fallal véteti körül. A király 1299-ben Esztergomból Budára költözik. Nagy Lajos már véglegesen Budán tartja székhelyét, és a hegy eddig pusztán álló déli nyúlványán megépítteti az első, a várostól különálló várat és királyi palotát. A vár első virágkorát Luxemburgi Zsigmond alatt éli, ekkor ölt végleges formát védelmi rendszere is. Hunyadi Mátyás uralkodása hozza meg Budavár és a középkori Magyarország fénykorát, amely ekkor a birodalom politikai, katonai, gazdasági, közigazgatási, diplomáciai és tudatosan formált kulturális, művészeti központja is. 1302 szeptemberében indul Buda első ostroma. Károly Róbert hívei a támadók, de a védők vállalják a kirohanás kockázatát. A véres harc a budaiak fölényes győzelmével zárul. 1526. szeptember 11-én a mohácsi síkon győztes oszmán sereg kardsuhintás nélkül veszi birtokába a várat, de hamarosan sorsára hagyja. Megkezdődik az ostromok hosszú sora. 1529, 1530, 1540, 1541, 1542, 1598, 1602, 1603, 1684 és 1686, amikor végre örökre lekerülnek a török hadijelvények a budai vár falairól; 1849 április–májusában ismét magyar vér öntözi az öreg vár falait. 1849. május 22-én Kossuth szózata tudatja a diadalt a nemzettel: „Budavár a miénk!” A századfordulón folyó hatalmas építkezések alakítják ki a barokk uralkodói rezidenciát. Itt jelenti be Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját, és itt írja alá Horthy a lemondó levelét. 1945. február 13-án a déli órákban fejezik be a szovjet Vörös Hadsereg katonái Budapest és a vár felszabadítását. A küzdelemből kiveszik a részüket a Budai Önkéntes Ezred vörös szalagos katonái is.

Mintegy nyolc évtizede, a századforduló táján kezdődött a hadviselés gépi korszaka, melynek legelső nagy fegyveres küzdelme az első világháború volt, s amely időtől változtak meg és változnak alapvetően napjainkban is egyre gyorsuló ütemben a háború „résztvevői”: a katonai szervezetek, a harceszközök és az azokat kezelő emberek egyaránt. A három hagyományos fegyvernem egyikének, a tüzérségnek pontosabban a tábori tüzérségnek útját mutatja be a szerző 1914-től, illetve a háborúra való felkészülést megelőző esztendőktől a második világháború befejezéséig. Milyen okai voltak a változásnak, mi idézte elő a tüzérfegyverzet, a tüzérszervezetek, a tűztevékenységi formák és módok, a tűzvezetés fejlődését, milyen hatással volt a gépesítés a tábori tüzérség mozgékonyságára, s végül: milyen szerep vár a jövő tüzérségére? Fényképek és vázlatok teszik szemléletessé e fegyvernem közel fél évszázados történelmének útját, amely különösen a hadtörténelem iránt érdeklődő olvasóknak, kutatómunkát végzőknek nyújt hasznos ismereteket.