• Fegyvertelen

    0

    Erdélyi József önéletrajzának második része ez a könyv. A magyar költészet legkisebb királyfija ebben a részben vívja meg döntő harcait ellenfeleivel, akik rontására törnek, az elsőségért, a dicsőségért. A háború utáni magyar irodalom félelmetes, rejtett erőiről vall ez a könyv, amely döntő jelentőségű dokumentum lesz egyszer, hiszen ezek az erők formálták a látható irodalmat. A legizgalmasabb regénynél is izgalmasabbak ezek a vallomások: a magyar szellem küzd bennük az elnyomó idegen törekvések, s az igaz ember az emberi hamisságok ellen. A költő diadalmasan vívja meg nehéz harcait, mert fegyvertelen ugyan, a tisztaságon és a hűségen azonban nem diadalmaskodik a pénz, az irigység és az ólombetűk serege sem. Az izgalmas vallomások között idillek egész sora ragyog fel: a költő legszebb verseinek születésében gyönyörködhetünk.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lányaim

    0

    Az egyke körül sok cikk, tanulmány orvoskodott már. Ennek a könyvnek a szerzője más módját választotta a gyógyításnak. Nem rémít és nem prédikál: egy sok gyermekes családba vezet be, a magáéba, a gyermek utáni vágy édes mérgét terjeszti játékosan komoly írásaiban. Az első tanulmány hét éve készült. 1936. újévére akarta a lányait „leamatőrfilmezni”, a múló lárvát, melyet a gyermeki fejlődés ledob, az emlékezetnek megőrizni. Azóta időről-időre elkészíti a maga családi képét. A kislányok az egyiken költőket olvasnak, másodszor arcvonásaik titkát kutatja az ősök melléjük helyezett fényképén; a családban műtét van, egy gyermeknek beszédre nyílik a szája; a háromhónapos bölcsőjében az egész élet ott hullámzik. A családból egy kis laboratórium lett. Az apa – aki művész, orvos és tanár is – lányaiban az élet retortáit figyeli s „kisérletezni” hívja a fiatalokat.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Magam helyett I.

    0

    Az életrajzi regények nagy virágzásában Németh László tanulmányt írt az életéről. Olyasformán hajol most a maga élete fölé, mint nemrég megjelent kötetében, a Lányaimban gyermekei világára. Itt is az élet örök titkait keresi: Hogy vergődik az ember az öröklésadta ekén: a szülői tulajdonságok organikus egyesítésén; hogy határozza meg férfipályáját első gyermeki mítosza; hogy tudatosodik benne, óriási kerülőkkel, az a társadalmi réteg, amelyből ered; hogy függ össze sorsával és szervezetével magyar problematikája; hogy üt ki egyházon kívül nőtt lelkén fokról-fokra az ember Vallásos természete. Németh László új könyve – a Magam helyett – a tudós számára lelőhely; a nem tudós számára azonban több annál; – önön nemességünkre: bátorítás.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Móricz Zsigmond

    0

    200 Ft
    Kosárba teszem
  • Nagykunsági krónika

    0
    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Nagykunsági krónika

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Népünk dalai

    0

    A magyar népzene megismerése nemcsak szórakozás, nemcsak gyönyörűség, hanem – mert nemzeti érdek – kötelességünk is. Hogy miért? Erre a kérdésre akar felelni ez a könyv. Ha elolvassák, majd megtudják. Mégis szükségesnek érzem, hogy már előljáróban rámutassak néhány fontos emberi és nemzeti szempontra a magyar népzenével kapcsolatban. Az ének, a dalolás a legősibb és legegyetemesebb emberi megnyilatkozások közé tartozik.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Villám és virág

    0

    „A magyar lélek mélységének, egyszerű szépségének, a villámló és virágzó szó nagy poétájának újabb kötete ez a versgyűjtemény. Az eltűnő táj, elfutó perc és élet varázsos emlékkönyve ez. Színek, hangok, képek csodálatos gazdagságban áradnak. A költő élete delelőjének mondja munkássága ez új fejezetét és az olvasó minden vers mögött a magyarság legnagyobb élő poétáját érzi. A Villám és virág formai tisztaságában, mélységében, költői csiszoltságában meghódítja a versmondó közönséget is, azokat, akik nemcsak olvassák, hanem élő hirdetői is a szép magyar szónak.” Tüskés Tibor.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom