A magyar iparoktatás utolsó száz évének a történetét ismerteti ez a munka. Nem szorítkozik pusztán az ügyek pragmatikus krónikájára, hanem az eszmék küzdelmét és a fejlődés szellemét igyekszik feltárni. A kiegyezéstől a háború kitöréséig eltelt félszázad külső határjelzői közé eső történelmünk tartalma: nemzeti művelődésünk virágzásának korszaka. Az 1867. év keltével megjelölt határkő nemzetünk újabb történelmének legnevezetesebb mozzanatát jelzi. Ám sokkal korábbi időszakra kell visszamennünk, hogy megértsük ama nagy változások okait, amelyek iparoktatásunk történeti fejlődésében az igazi határokat megvonják. Csak így érthetjük meg a fejlődés valódi jelentőségét, amelyet hazánk ebben a korszakban mutat, s láthatjuk tisztán azokat az akadályokat, amelyeket le kellett győzni, hogy válságos korszakok után a magyarság ezen a téren is elfoglalhassa az európai nemzetek között az őt megillető helyet. Az egyes intézmények működésének vázlata és létesítésük körülményei megadják a magyar iparoktatás újabb történetének külső kereteit és rövid áttekintésben a fejlődésre ható befolyásokat is megjelölik. Adataink azonban e változatos iskolanemnek csak külső képét szemléltetik. E külső képben is sok helyütt hiányzik az egység: de ennek oka az iskolák fiatal keletében és a külső egyformaságot nem tűrő gyakorlati élet szükségleteiben gyökerezik. Közösség van azonban működésük irányában és eszmei tartalmukban.