• 1956

    0

    A ​könyv az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történetével, értékelésével és utóéletével kívánja megismertetni az olvasót, bepillantást engedve a forradalom közvetlen előzményeibe, a leverését követő restaurációba és a megtorlás időszakába is. Időhatárait így 1953 (Sztálin halála) és 1963 (a nagynak mondott amnesztia) jelöli ki. Miként a sorozat korábbi darabjai, ez a kötet is három fő részre tagolódik. A legterjedelmesebb rész a legfontosabb források összegyűjtése: a leginkább ismert szövegek (pl. Nagy Imre rádióbeszédei vagy a szovjet pártelnökség küldötteinek jelentései) mellett a széles olvasóközönség előtt eddig nem ismert levéltári dokumentumok is helyet kapnak. A második rész visszaemlékezéseket közöl, a forradalom jelentőségét boncolgatja, hatását Magyarország és a nagyvilág 1956 utáni történelmére, ünnepi megemlékezések közreadásával a forradalom különböző lehetséges üzeneteit mutatja be. Ide soroltuk a kádárista irodalmat melynek jó része formailag megfelel ugyan a tudományos munkákkal szemben támasztott követelményeknek, de célját tekintve nem a múlt feltárására törekedett, hanem a némi korrekcióval restaurálni kívánt diktatúra érdekeit szolgálta. A harmadik rész a forradalom és szabadságharc szakirodalmának legfontosabb darabjaiból válogat. A kötet használatát magyarázó lábjegyzetek, mutatók, valamint annotált bibliográfia is megkönnyíti.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A békétlenség stádiumai

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A hetedik művészet

    0

    Századik ​évfordulójához közeledve a hetedik művészet sem kerülte el a tündöklések és hanyatlások korszakait. Sokan a film válságáról, ha nem haláláról beszélnek. Pedig a polgárjogot nyert szerzői film érvényesülése mellett inkább a film médium izgalmas osztódásának vagyunk tanúi, amint televízióval, hirdetéssel, szórakoztató komputer-videójátékkal szövetkezve és hadakozva alkalmazza a nyelv egyre szofisztikáltabb eszközeit. A maga értékeinek pontos számbavételére ma talán nagyobb szükség van, mint valaha. Bíró Yvette, a legendás szaklap, a Filmkultúra egykori szerkesztője, Jancsó-filmek dramaturgja, ma a New York University professzora A film formarnyelve és A film drámaisága című munkáiban – a hetedik művészet sikeréveiben – az elsők között fogalmazta meg a nagykorúvá lett film megújuló nyelvének, drámai szerkezetének adottságait s helyét a művészetek Parthenonjában. Számadása a talentumról, a filmtörténet maradandó példáival illusztrált felfedező kedvű elemzései és kommentárjai generációk számára jelentettek összegzést és eleven stílusú kalauzt a filmművészet tehetségének megértéséhez és legkedvesebb filmjeink élvezetéhez. Agyonolvasott példányaik mára már az antikváriumok polcairól is elfogytak. Ám újbóli megjelentetésüket nemcsak ez indokolja, hiszen bárhogy ítéljük is meg a film mai helyzetét, módosult társadalmi szerepét, a filmírás, a tér-és időformálás érzékletesen kidolgozott módszerei elévülhetetlen vívmányok maradtak.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A jog fogalma

    0

    Hart ​könyve a jogot mint összetett társadalmi és politikai intézményt tárgyalja, illetve annak szabályvezérelt (és ebben az értelemben „normatív”) oldaláról mutatja be.
    Ez a munka harminckét éve jelent meg először. Azóta a jogtudomány és a filozófia sokkal közelebb került egymáshoz, s e könyv még akkor is hozzájárult a tudomány fejlődéséhez, ha alaptételeit az elméleti jogászok és a filozófusok körében legalább annyian bírálták, mint ahányan meggyőzőnek találták. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, mégis sokkal szélesebb körben terjedt el, hatalmas másodlagos irodalom kialakulását eredményezve az angolszász világban, illetve néhány más olyan országban, ahol megjelentek fordításai. E kritikai irodalom nagy része jogi és filozófiai folyóiratokban megjelent tanulmányokból áll, de több olyan könyv is született, amelynek írója bírálata tárgyaként és saját jogelméletének kifejtéséhez szolgáló kiindulópontként az e műben kifejtett tételeket vette célba.

    16 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A két világháború között

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A kiegyezés

    0

    A ​Nemzet és emlékezet sorozat ötödik darabjaként megjelenő kötet az 1867-es kiegyezés előtörténetével és tartalmával, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia változó megítélésével foglalkozik. A sorozat ismert szerkezetét követi: elsőként a kiegyezés létrejöttére vonatkozó, igen szerteágazó forrásokból ad bő válogatást, tudatosan törekedve az összetett alkufolyamat minden elemének a megjelenítésére. A második részben reprezentatív áttekintés található a kiegyezést övező korabeli politikai vitákról, illetve a dualista rendszer összeomlása után született értékelésekről. A harmadik nagy fejezetben pedig az osztrák és a magyar történettudomány kiegyezésről alkotott vélekedésének az elmúlt öt évtized során fokozatosan bekövetkező módosulásai követhetők nyomon. Végül helyet kaptak az 1867-es kompromisszum sajátosságait feltáró szaktanulmányok, valamint a Monarchiával kapcsolatban máig tapasztalható nosztalgia okait firtató írások. A kötetet a gazdag képanyag, illetve a témakör forrásait és szakirodalmát áttekintő értékelő bibliográfia teszi még használhatóbbá.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Kner család és más történetek

    0

    A történeti folyamatokat többféle közelítéssel lehet feltárni. Erdész Ádám jelen kötetben összegyűjtött tanulmányaiban társadalomtörténeti nézőpontból vizsgálja a 19-20. század néhány fontos kérdéskörét. A történész-levéltáros szerző olyan kutatási témákat választott, amelyek gazdag forrásanyaga a folyamatok megragadása mellett az olvasó számára átélhető, érdekes történeteket ígér. A közölt írások négy nagyobb fejezetet alkotnak: az első tíz tanulmány a magyar könyvművészet történetében meghatározó szerepet játszó Kner családról szól, a família őseinek magyarországi felbukkanásától a család tagjainak deportálásáig. A páratlan forrásanyag adta lehetőségeket kihasználva a szerző pontosan és színesen mutatja be, hogy a vándorkönyvkötő hogyan telepedett meg egy alföldi községben, s milyen külső adottságok és személyes kvalitások kellettek ahhoz, hogy fia, Kner Izidor a kis nyomdaműhelyből piacvezető vállalatot teremtsen. Izgalmas és megrendítő írások idézik fel, hogy egy teljes mértékben asszimilálódott család miként élte meg a kirekesztés éveit. Ugyancsak különlegesen gazdag narratív forrásokra alapozódnak a Márki Sándorról szóló tanulmányok is. A Márki Sándor naplóit olvasva című fejezet írásai bemutatják, milyen tényezők formálták egy dualizmus kori vezető történész gondolkodását, hogyan jutott el az egyetemi katedráig s hogyan élt Kolozsvár társadalmában egy professzor. Érdeklődésre tarthatnak számot az Erdély román megszállását követő időket bemutató írások is. A harmadik fejezet középpontjában a szociográfus-politikus Kovács Imre áll, vagyis az a politikus, aki megkísérelte a népi mozgalom törekvéseit a parlamentáris demokrácia keretei között megvalósítani. A tanulmánykötetet kultusz- és emlékezettörténeti tanulmányok zárják. Erdész Ádám írásai elsősorban a múltat személyes közelségbe hozó társadalomtörténet híveinek kínálnak izgalmas olvasmányt.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A közgazdaságtan alapjai

    0

    Mankiw könyvének megjelenése nagy jelentőségű szakmai esemény. Napjainkban, amikor az eltömegesedett felsőoktatás alig ad lehetőséget arra, hogy diákjainknak többet nyújtsunk a napi praktikum által közvetlenül megkövetelt ismereteknél, igencsak felértékelődik az olyan tankönyv, kurzus, oktatás, amely képes integráltan közvetíteni a szükséges ismereteket, átfogó képet tud rajzolni, amelybe a hallgató belehelyezheti az egyes tárgyakban megszerzett, mozaikszerű ismereteit. Az olyan tankönyv, amely képes leverni a cölöpöket, hogy a tudásanyag szilárd szakmai alapokon álljon, érdeklődést kelt a mindennapi ismeretek háttere iránt, mert összekapcsolja az elméletet és a gyakorlatot. A tisztelt Olvasó ilyen művet tart a kezében.

    3 300 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar művészet a 19. században

    0

    A 19. század Magyarország felívelő korszaka, amelyet a művészetben, az építészetben is az Európához történő felzárkózás lendülete jellemez. Az egyetemes európai értékek mellett a sajátosan magyar formanyelv megteremtésének igénye is felmerült. Könyvünk a korszak építészetét és iparművészetét tárgyalja. Megtalálhatók benne a nagy formátumú építészek Pollack Mihálytól Lechner Ödönig, az ország legjelentősebb épületei a Nemzeti Múzeumtól az Országházig. Nyomon követhető, hogyan válik Budapest világvárossá, miként jönnek létre a korszak kastélyai és parkjai, milyenek az épületek berendezései, a mindennapi használatra vagy éppen különleges alkalmakra szánt tárgyak. A szerzők a magyar művészettörténet avatott művelői, akik témájukat a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva, jól áttekinthető rendszerben összegzik.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar politikai rendszer

    0

    A magyar politikai rendszer egyedülálló vállalkozás a hazai politikatudományi irodalomban. Nincs még egy ilyen munka, amely rendszerezett módon, a nemzetközi politikatudomány módszereit felhasználva, témakörönként részletesen, ugyanakkor átfogó módon szólna a hazai politikáról. A szerzők célja a magyar politika alapvető közjogi, politikai és „civil” intézményeinek, valamint a legfontosabb szereplők – politikusok, pártok, érdekszervezetek, értelmiség – jellegzetességeinek a bemutatása. A könyv biztos kézzel igazít el a magyar politika útvesztőiben, feltárja a politikai felszín intézményi, jogi, alkotmányos, kulturális és mentalitásbeli hátterét, segítséget ad a napi politikai folyamatok megértéséhez.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar politikai rendszer

    0

    A magyar politikatudomány egyik legfontosabb művének átdolgozott és korszerűsített változatát tartja kezében az olvasó. A magyar politikai rendszer egyedülálló vállalkozás a hazai politikatudományi irodalomban. Nincs még egy ilyen munka, amely rendszerezett módon, a nemzetközi politikatudomány módszereit felhasználva, témakörönként részletesen, ugyanakkor átfogó módon szólna a hazai politikáról. A szerzők célja a magyar politika alapvető közjogi, politikai és „civil” intézményeinek, valamint a legfontosabb szereplők politikusok, pártok, érdekszervezetek, értelmiség jellegzetességeinek a bemutatása. A könyv biztos kézzel igazít el a magyar politika útvesztőiben, feltárja a politikai felszín intézményi, jogi, alkotmányos, kulturális és mentalitásbeli hátterét, segítséget ad a napi politikai folyamatok megértéséhez.A magyar politikai rendszer legújabb kiadása a korábbiaknál egyszerűbb és tömörebb; igazodva a felsőoktatás változásaihoz, BA szintű tankönyvnek készült. A könyv azonban nem csak a társadalomtudományok hallgatóinak jelent nélkülözhetetlen olvasmányt. Éppen úgy hasznos munka a magyar politikával hivatásszerűen foglalkozók számára, mint azoknak, akik egyszerűen a napi politikán túli, mélyebb ismereteket szeretnének szerezni a hazai közélet szereplőiről és intézményeiről.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A múlt arcai

    0

    A ​múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs örök időkre és mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Bár a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így. Ez a kötet a magyar történelem 9 folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be. Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A skót felvilágosodás

    0

    A pezsgõ szellemi életérõl nevezetes 18. században is kiemelkedett annak a néhány írónak a teljesítménye, akik az Edinburgh, Glasgow, Aberdeen háromszögben nevelkedett, s akiknek közösségi alkotását nem is olyan régóta illetik a történészek a „skót felvilágosodás” kifejezéssel. Boswell, Ferguson, Hume, Robertson és Smith neve ismert a művelt magyar olvasóközönség elõtt. Valamennyien közös nemzeti vállalkozás résztvevõi voltak: annak a célkitűzésnek az élharcosai, amely az 1707-ben elvesztett politikai szuverenitásért cserébe gazdasági és kulturális felemelkedést ígért a skót polgároknak. A szöveggyűjtemény e korszak legfontosabb morál-, politika- és történetfilozófiai szövegeit állítja egymás mellé.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Apám regénye

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Buñuel-napló

    0

    Luis Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely „Bolond Pierrot moziba megy” című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az „álomvalóság”, Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. „Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli létező világot, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni… és érdemes könyvet írni”- mondja a szerző.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Dinamikus szemantika

    0

    A ​kötet egy meglehetősen fiatal tudományággal, a jelentéstudomány egy új irányzatával ismerteti meg az olvasót. A XX. század hatvanas-hetvenes éveitől újfajta megközelítés jelenik meg a nyelvi szerkezetek jelentésének vizsgálatában: a formális szemantika. Ennek alapelve, hogy a jelentéseket olyan formában kell ábrázolnunk, hogy mechanikusan végezhessünk műveleteket, azaz „számolni” tudjunk velük. Ez azt jelenti, hogy a jelentés alapegysége a mondat lesz, és az egyes szavak, szerkezetek jelentése csak annyiban fontos, amennyiben azok képesek az őket tartalmazó mondatok jelentéséhez hozzájárulni. Egy mondat kimondásának vannak bizonyos előfeltételei, és a mondat kimondása valamilyen változást indukál a világban, a hallgató tudatállapotában. Ilyen megközelítésben a különféle nyelvi megnyilatkozások egységesen kezelhetők – ez a dinamikus szemantika.
    A kötet szerzői, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársai, sorra veszik a dinamikus szemantika filozófiai-logikai és nyelvészeti előzményeit, klasszikus változatait, illetve a fejlődésének új irányokat szabó, az elméletek által felvetett immanens problémákat.

    10 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Görög-római szöveggyűjtemény

    0

    Az ókori görög és római történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: kőre vagy fémre vésett feliratok formájában; a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken; valamint – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexek szövegeként. A tankönyvhöz szorosan illeszkedő forrásgyűjtemény bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatív darabjaiból.
    A kötet összeállításánál arra törekedtünk, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb szemályiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus, Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítsuk meg. Egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle változatait és ezek fejlődését is bemutatjuk.
    A magyar olvasók e forrságyűjteményben olvashatják először Muwattalli hettita uralkodó Wilusát, vagyis Tróját megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái

    0

    Horváth Barna 1934-ben németül írt könyve a magyar jogfilozófiai és jogszociológiai gondolkodás egyik elfeledett alapműve, amely Zsidai Ágnes gondozásában most jelenik meg először magyarul. A szerző szinoptikus elméletében a jog mibenlétére, megismerésére, változására és helyességére vonatkozó kérdésfeltevéseit újító módon fogalmazza meg. Bár korának jellemző, a Sein és Sollen megkülönböztetésén és a módszertisztaság követelményén nyugvó neokantiánus paradigmáját fenntartja, a létezés és érvényesség kapcsolatának elméleti megragadása során fogalomképzésébe erőteljesen beépíti az angolszász pragmatikus-empirikus jogfelfogás szempontjait is.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország társadalomtörténete

    0

    Hogyan változott a magyar társadalom szerkezete, egyes csoportjainak helyzete, belső tagoltsága és összetétele a II. világháborút követő évtizedekben? Miként alakult át az értékrendszer, a közgondokodás, az életmód és a hétköznapok rendje a XX. század második felében? Milyen történelmi tényezők húzódnak meg a változások hátterében? Többek között ezekre a kérdésekre próbál válaszokat keresni ez a könyv, amely az első kísérlet az elmúlt fél évszázad magyar társadalmi folyamatainak történeti áttekintésére, összegzésére.Az adatgazdag kötet használatát táblázatok, grafikonok, valamint az egyes témakörökben történő tájékozódást segítő irodalomjegyzék könnyíti meg az olvasó számára. A gondosan válogatott fotók széleskörűen illusztrálják e korszak társadalmi változásait.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Matatuháton Afrikában

    0

    A ​matatu bármilyen négy vagy több kerékkel ellátott géperejű jármű lehet, amely emberek szállítására alkalmas: furgon, mikrobusz, kisteherautó. Ez az igazi afrikai tömegközlekedési eszköz. S ebben az esetben a tömeget szó szerint kell érteni. A matatu szó ugyanis azt jelenti: még három. Üzemeltetői a „nincsen olyan rakott szekér, amire még nem fér” elv alapján zsúfolásig tömik járműveiket, s csak akkor indulnak útnak, amikor már az ütközőkön is lógnak az utasok. Túlnyomórészt ilyen matatukon (illetve néha vasúton, csónakon, hajón és gyalog) utaztuk be egyetemista korunkban Kelet-Afrika hat országát (Tanzánia, Kenya, Uganda, Ruanda, Burundi és Zaire) a nyolcvanas évek közepén. Az utunk során szerzett élmények, tapasztalatok és benyomások összegzése ez a kötet. Arra törekedtünk azonban, hogy könyvünk ne csak egyszerű útinapló legyen, hanem annál több: olyan mű, amely kalandos útleírás, de egyben ismeretterjesztő olvasmány is, amely szórakoztatva tanít, s amelyben a tárgyszerű ismertetéseket az átélt élmények hitelesítik. Végzős földrajz, illetve geológia-néprajz szakos egyetemistaként hat hónapos, saját erőből szervezett tanulmányútra mentünk Afrikába. Egyik fő célunk az volt, hogy a Kelet-afrikai-árokrendszer vulkanizmusát vizsgáljuk, míg a másik az, hogy mi is végigjárjuk azt az útvonalat, amelyet a legsikeresebb magyar földrajzi felfedező, gróf Teleki Samu járt be expedíciójával a múlt század végén. 16 ezer kilométert tettünk meg Afrika földjén, tizenhárom aktív, szunnyadó vagy kialudt tűzhányót másztunk meg, sok száz millió éves ősi kőzeteket, illetve napjainkban keletkezett korallmészköveket kopogtatunk végig, huszonhat kiló kőzetmintát gyűjtöttünk, szállítottunk haza és elemeztünk, megismerkedtünk Afrika állat- és növényvilágával és az afrikai emberekkel. Könyvünk leírja kalandjainkat a burundi börtön mélyétől Afrika legmagasabb hegye, a csaknem 6 ezer méteres Kilimandzsáró tetejéig, az Indiai-óceánban fekvő Zanzibár szigetére egy hánykolódó lélekvesztőn végigszenvedett úttól a Kongó-medence esőerdejében meghúzódó pigmeus táborban tett látogatásunkig. Az olvasó megismerkedhet Kelet-Afrika geológiájával, legközebbi rokonaink, a csimpánzok és az erdei gorillák életével a külön az ő számukra fenntartott nemzeti parkokban; megtudhatja, milyen történeti és ökológiai háttere van a napjainkban is zajló ruandai-burundi konfliktusnak, figyelemmel kísérheti a Teleki-expedíció történetét, átélheti velünk együtt, milyen napokon keresztül vizesgödörtől vizesgödörig vándorolni a kősivatagban, ismét megbizonyosodhat annak igazságáról, hogy a mi népünk a legelterjedtebb, mert magyarokkal a világon bárhol össze lehet találkozni; kitanulhatja, hogyan lehet Afrikában a legsikeresebben alkudozni, s végül, de nem utolsósorban az is elmeséljük neki, hogy milyen érzés utazni matatuháton Afrikában.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Számítógép a történettudományban. Kalauz kezdőknek

    0

    Az angol szerzők által készített kézikönyv számba veszi azokat a legfontosabb területeket, ahol a történettudós használhatja a számítógépet: szövegszerkesztés, adatbáziskezelés, szövegelemzés. Röviden összefoglalja a kérdés elméleti és technikai hátterét, majd a történeti forrásokhoz alkalmazkodva ismerteti az adatbázisok kiépítését, a feldolgozást. Az egyszerű statisztikai módszerektől a mintavétel problémájáig felöleli a kvantifikáció lehetőségeit a leggyakoribb történeti alkalmazást például véve. A kötet külön foglalkozik az adatok összekapcsolásával, amely a történeti közösségek tanulmányozásának nélkülözhetetlen eszköze.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Színháztörténeti képeskönyv

    0

    Mindent színészek csináltak – tanította szépemlékű dramaturgiatanárom, Gyárfás Miklós, író, drámaíró, a szakirodalom legérzékletesebb színészportréinak írója, tizenévesen Miskolcon Sebestyén Mihály igazgató színházi titkára, édesanyja foglalkozását követte bonviván szerepkörön; ő szakított közszemléletünknek magyar betegségével, miszerint a színház a bemutatott drámák irodalmi rangjával mérhető.
    Mindent színészek csináltak. Színészetünk nomád korszakában a lábukat lejárták mindkét hazában. Házhoz vitték a művészetet. Útonállóktól rettegve, veszélyes közbiztonság idején, sárban szekereztek faluról városra, csárdáról csizmadiaszínbe, szállították a soknyelvű ország lakosságához az érzéki színházat. Kiföstött arccal szavaltak a nyilvánosság előtt, egyszersmind irodalmi lektorai voltak társulatuknak: darabokat olvastak, átdolgoztak, s a színészek legtöbbje – az édes sanszonett Déryné is – fordított, játszásra alkalmas szövegeket termelt, kikísérletezte mellékfoglalkozásban a magyar nyelvű színpadi párbeszédet.
    Mindent színészek csináltak. A német nyelvű drámairodalom egyeduralmát Latabár Endre igyekezett megtörni. Dagályos német lovagdrámák helyére francia operetteket ültetett át, az égre kancsalító és felhőknek szavaló játékok helyére odalopta Offenbach pimasz csintalanságát.
    Mindent színészek csináltak – Paulay Ede egyetemi irodalmárokkal perelt, amikor kalandorian színre dolgozta a Csongor és Tündét, valamint Madách könyvdrámának vélt Tragédiáját. A 20. század első éveiben ifjú esztétikusok megalapították a Thália Társaságot, meghonosítandó a naturalista drámát és színjátszást.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Természet és szabadság

    0

    A Lányi András szerkesztette humánökológiai olvasókönyv a felsőoktatás számára készült kiváló összefoglalás. A bevezető oldalak a humánökológia eszmetörténeti összefüggéseit világítják meg, ilyen formában társadalomfilozófiai, társadalompolitikai megalapozás is; eddig használt fogalmak tisztázása is. Az anyagát négy fejezetben közlő kötet a természet- és környezettudományok művelői közül a legfontosabb egyéniségeket sokirányú megközelítéssel mutatja be. Az első részben az ökológiai ismeretek összefoglalása, a másodikban a környezetetikai alapvetése (Aldo Leopold, Hans Jonas és mások), a harmadikban a társadalomökológia szemléletének változása, az utolsó részben pedig A fenntartható társadalomról írott alapelvek találhatók. A tanulmányok végén jegyzetek és bibliográfia segíti a megértést, a témában való további elmélyülést. – Fontos munka, melyet elsősorban a humánökológiát hallgató egyetemisták és a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmébe érdemes ajánlani.

    7 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Trianon

    0

    A Nemzet és emlékezet sorozat második darabjaként megjelenő kötet a történelmi Magyarország fölbomlása, a trianoni békeszerződés megalkotása, valamint politikai és szellemi utóélete dokumentumainak gazdag gyűjteménye. Az egykorú források mellett a szakirodalom jellegadó műveinek több évtizedre visszatekintő válogatása, valamint a békeszerződés és a békerevízió kérdéseivel foglalkozó roppant tömegű ideológiai-publicisztikai termés legfontosabb és legtanulságosabb szemelvényei kapnak helyet benne. Végül széles körű annotált bibliográfia tekinti át a témakör forrásanyagát és a kapcsolódó történeti visszaemlékezéseket, valamint az utóbbi években rendkívül megszaporodott és differenciált szempontokat megjelenítő szakirodalmi munkákat.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Világpolitikai lexikon

    0

    A könyv a második világháború utáni korszak legfontosabb politikai tudnivalóit dolgozza fel mintegy másfél ezer szócikkben. A lexikon tartalmazza a világ valamennyi országának legfőbb adatait. A nemzetközi politika témakörében áttekinti a több mint száz legjelentősebb ország külpolitikájának történetét. Tárgyalja a legfontosabb nemzetközi eseményeket és szervezeteket, különös tekintettel az Európai Unióra. Összefoglalja továbbá az alapvető nemzetközi jogi és diplomáciai ismereteket, de nem feledkezik meg a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, a világgazdaság témáiról sem. Szerepel a könyvben a biztonságpolitika és a katonapolitika, valamint néhány száz politikus pályaképe is. A kötetet elsősorban az ország egyetemein és főiskoláin nemzetközi és Európa-tanulmányokat folytató diákoknak szánjuk. A tematikát azonban úgy alakítottuk ki, és igyekeztünk úgy fogalmazni, hogy a könyv könnyen olvasható legyen a közelmúlt és a mai világ külpolitikája, diplomáciája iránt érdeklődő olvasók szélesebb köre számára is.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem