Az Osztrák-Magyar Monarchia és vele a történelmi Magyarország elmúlása fájdalmas és véres volt, de a halál előtti időszak egy egészen páratlan jelenséget hozott létre. Felzárkózás a korabeli fejlett Európához, a polgári életforma és életkeretek kibomlása, megnyugtató, bár időnként már-már unalomba fúló politikai stabilitás, siker és kiszolgáltatottság, felgyülemlő társadalmi és politikai konfliktusok – mindez együtt volt jelen a századvég és a századelő Magyarországán. Egyszerre nyugodt és vibráló világ, telve bornírt ön- és közhazugságokkal és a profétikus igazmondás igényével. E korszak megítélése napjainkig eltérő. Van, aki a társadalmi és nemzetiségi elnyomás elrettentő példájának, van, aki a közép-európai integráció valaha volt legsikeresebb modelljének látja. Van, aki feudális ízű atavizmusnak, van, aki a polgárosodás megvalósulásának érzékeli. Van, aki nosztalgiával, van, aki gyűlölettel tekint rá. Vannak, akik a nemzeti önrendelkezés csonkasága miatt kárhoztatják, míg nem kevesen úgy vélik: gátat vetett a nacionalizmus – a XX. századra már parttalanná vált – tombolásának.