• A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus vallása

    0

    BADINY ​JÓS FERENC káld-pártus kereszténynek vallotta magát, és ebbe a könyvbe foglalta mindazt, amit a „PÁRTUS JÉZUS URUNK”- ról tanult és hirdetett.
    Ezt két okkal indokolta. Egyik abból a sok levélből áradt, amit a keresztényektől és keresztyénektől kapott, amelyekben kijelentették, hogy nem „zsidó-keresztények, az egyházuk tanait nem fogadják el és a maguk módján imádkoznak”.
    A másik szintén a sok levél, amelyben követelik a Boldogasszonyos és nem zsidó Jézusos Magyar Egyházak létrehozását.
    Lényeges ismérv, hogy világosságra került „Jézus Urunk és drága jó Édesanyja, Napbaöltözött Boldogasszonyunk hun – magyar – pártus vérrel öltöttek emberi testet, és Jézus Urunknak csak annyi köze van a korabeli zsidósághoz, amennyiben azok kiáltották rá a „feszítsd meg” – et és szögeztették a keresztfára”.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar nemzet történetének kis tükre I-II.

    0

    Igazi szenzáció ez a kis könyv Badiny Jós Ferenc olvasóinak, rajongóinak. A neves őstörténész hagyatékából került elő. A mű egyik legsikeresebb írásának folytatása, ˝A magyar nemzet történetének kis tükre˝ második kötete. Így e két rész együtt ad ki egy egészet, egy teljes gondolatsort mindnyájunk okulására, gyönyörűségére.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A sorsdöntő államalapítás

    0

    Az államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megközelítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az államalapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolkodásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Korona Tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona Tan szerint a Szent Koronában testesül meg a történelmi alkotmányosság, az alkotmányos államhatalom.
    Ez a könyv nem vád! Célja: a történelmi Igazság tanítása.
    Ismét a vérünkkel testé lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta: Az igazság tesz szabaddá benneteket!
    De ennek a visszája is érvényes. Ezt bizonyítja ezeréves múltunk…, így mondva és élve: a hamisság tesz szolgává benneteket!

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ister-gami oroszlánok titka

    0

    Kérem ​a kedves olvasót, aki hozzáfog az elkövetkezendő írásom tanulmányozásához, hogy először elmélkedjen egy kérdésem felett. Ugyanis arra kérek feleletet, „hol észlelheti az ember a teremtő Isten Hatalmasságának teljes és tökéletes megnyilvánulását?” Azt hiszem, a helyes felelet erre a kérdésre így hangzik: „a Természetben”. Korunk sokat tudó embere ezt így folytatja: „A Természet a makro- és a mikrokozmoszból áll.” Igen, de ez mindig attól a mérettől függ, amit egymással szembeállítunk. A világmindenség, mint makrokozmosz, mindig csak ugyanaz marad a kifürkészhetetlen titkaival és vele szemben Földünk, vagy talán saját magunk személye lehet a mikrokozmosz. Akárhogyan is magyarázzuk ezt az összefüggést, végeredményben annak a feltétlen elismerése marad eredményként, hogy: az ember a világmindenség – a Természet – szerves tagja, alkotó eleme. Ebből a sarkigazságból pedig az a logikus következtetés származik, hogy Isten, a maga valóságában, megmérhetetlenségében és hatalmasságában csak a Természetben lelhető meg, vagyis a „kozmosz világában” keresendő. Ezt a „keresést” nevezi a szakirodalom „kozmikus világszemléletnek.” Mint majd olvassuk – a „kozmikus világszemlélettel látók” önmagukat Isten gyermekeinek vallják, és ez az Atya-Gyermeki szoros kapcsolat nem igényel semmiféle „közvetítőt”. A nem kozmikus világszemléletűek, hanem azok, akik másokon uralkodni akarnak, kitalálták az „egyházi világszemléletet”, vagyis azt az Isten-látást, amikor a hívő – aki nem a „kozmosz szerves tagjának”, hanem egyháza tagjának vallja magát – úgy hiszi és látja az Istent, amint neki azt az egyháza tanítja. Ilyen szemléletű az összes judai-keresztény egyház, a zsidóság és az iszlám is. Ezek a vallások mind közvetítők. Az Isten-Gyermek és az Isten-Atya között állnak. A „gyermek” tehát csak azt Tudja az Istenről, amit neki a „közvetítő” mond.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Mah-gar a magyar…!

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Neoliberalizmus

    0

    Ha kényesebbek lennénk az ízlést, és következetesebbek a szavak használatát illetően, ma nem lenne szükség megismernünk a „neoliberális” és a „neokonzervatív” terminusok jelentését, hiszen azonnal átláthatnánk e fogalmakon, illetve a mögöttük rejlő tartalom hamisságán. Ha kényesebbek lennénk az ízlést, és következetesebben a szavak használatát illetően, akkor eszembe sem jutott volna ezt a könyvet megírni; maradék hivatásomnál, tanítanék és kutatnék biokémiát, élettant itthon/vagy külhonban, ahogy tettem ezt az elmúlt harminc évben is.
    Bár, ha jobban belegondolok, tekintheti az olvasó ezt az írást valamiféle szocio-biokémiaia dolgozatnak az ember önző génjeinek és szociális mivoltának az agyunkat torzító csatájáról. A csatáról, amit generációként újra és újra megvívunk egyszerűen azért, mert egy „génhiba” folytán a memóriánk nem öröklődik.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Turulmadár az Akropoliszon

    0

    Az antológiában helyet kapott írások többségét hajthatatlan eszmei radikalizmus hatja át. Ahhoz, hogy az olvasó együtt rezonáljon velük, nem kell más, csak szabad szellem, tragikus lélek és lázadó szív. És ez épp elég. Akkor viszont úgy érezheti, „mintha előfutár lenne, aki tudja, hogy a holnap vagy a holnapután élcsapatához tartozik” (Mircea Eliade). Statisztikailag mérve, az Új Jobboldal rovat 28 szerzőt és 174 cikket jelentett a Magyar Demokratában, 243 oldalon, 120 lapszámban, 28 hónapon keresztül, 2002. június 13. és 2004. október 14. között. Ami a tartalmi mérlegünket illeti, noha nemo judex in propria causa, mindenképpen érdemünknek tudhatjuk be, hogy számos olyan témát, fogalmat és nevet hoztunk köztudatba, amelyek korábban nálunk csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Többek között olyan fogalmakat, mint autentikus európaiság, etnocivilizációs patriotizmus, Konzervatív Forradalom, emberi-jogizmus, Egyengondolat, etnomazochizmus, éltető politeizmus, katasztrófák konvergenciája, illetve elsősorban is olyan szerzőket, mint a francia Új Jobboldal vezéralakja, Alain de Benoist, vagy másik nemzetközi prominense, Guillaume Faye, akik rendszeresen feltűntek írásaikkal. Ez alkalommal a rovatban publikáló hazai szerzőktől válogattunk, egyfajta „hungaricumként” jelenítve meg hozzájárulásukat ehhez a jellegzetesen európai és európaiságát komplexusok nélkül felvállaló gondolatiskolához.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem