-
A bujdosók nyomában
01 500 FtRodostó és Zágon hallatán II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen jut az eszébe minden magyarnak: Rodostóban a Rákóczi-múzeum, Zágonban a két terebélyes tölgyfa, melyek közelében Mikes Kelemen szülőháza állt egykor. Azt már kevesen tudják, hogy a Franciaországból Törökországba érkező bujdosók először nem Rodostóban, hanem a Dardanellák európai partján fekvő Gallipoliban (ma Gelibolu) értek partot. Innen két és fél évig tartott az a szárazföldi út, melyet lovas szekerekkel és lóháton tettek meg Yeniköyig, ahonnan aztán ismét hajóval folytatták útjukat Rodostóig, ahol 1720. április 21-én értek partot.
Ezen az úton szegődünk melléjük ma, 287 év múltán, útmutatóul Mikes leveleit híva segítségül. -
-
-
-
A Sólyom országa
02 400 FtEgyiptom a Fény országa, hiszen Ré, a Nap, a Hórusz Sólyom és az általa megjelenített erők azok, amelyek Egyiptom vallási életét és a fáraók uralmát végigkísérik. Egyiptom a Nap útját, a Világosság útját járta, ahol a Fény még fény és nem keveredik a sötétséggel, és itt talán még van lehetőség elmenni mai világunk kezdetéig. A fáraó uralmát az Égi Sólyom szentesíti – akárcsak a Turuldinasztia hatalmát, amely Sólyomtól származó uralkodóház és ez az egyik vonulat, ami miatt érdemes Egyiptom gondolatvilágával bővebben megismerkednünk. Érdeklődésünkre tarthat számot az egyiptomi hatalmi rend, ahol a trónörökös neve Árpad, a hadsereg parancsnoka Hor Aha (Horka), és uralkodóinak színei – akár az Árpád-háznak – a vörös és az ezüst. Más megközelítésben: Egyiptom Ízisz országa – Magyarország Szűz Mária országa. Egyiptom uralkodóit Ízisz, a Nagy Anya ültet;i trónra – a magyar királyokat az Ég Királynőjének (Boldogasszony, Szűz Mária) Koronájával koronázták. Ízisz, karján a gyermek Hórusszal, Szűz Mária ábrázolásának előképe. Egyiptomból ered a kenyérrel és borral való áldozás a meghaló és feltámadó Isten tiszteletére, ez Ozirisz misztériuma, amely Jézus történetében él tovább. Szent Pál, az egyiptomi Királyok Völgyében élt thébai remete a magyar pálos rend névadó őse. A könyv az egyiptomi hagyománnyal való magyar kapcsolat lehetőségére kívánja felhívni a figyelmet, bár a felvetés szokatlan a témát nem ismerők számára. Ha nem is bizonyítható egyelőre a vérségi rokonság, a jelképek, a szimbólumok, a nyelvi kifejezések és jelentésük sok esetben meglepő hasonlóságot mutatnak.
-
A szexus metafizikája
011 500 FtJulius Evola A szexus metafizikája című művében radikálisan új megközelítésben tárja fel a szerelem és az érosz spirituális dimenzióit, messze túlmutatva a modern kor biológiai és pszichológiai értelmezésein. Evola a ťmetafizikaŤ kifejezést abban az értelemben használja, hogy feltárja a szerelem és a szexualitás mélyebb, szakrális, transzcendens jelentését, és rámutasson az azokban rejlő spirituális lehetőségekre.A könyv egyedülálló gyűjteménye az ókori hellén-római, indiai, indo-iráni, kínai, egyiptomi és más kultúrák mítoszainak, vallási hagyományainak és szimbólumainak. Evola bemutatja, hogyan értelmezték és élték meg a nemek kapcsolatát ezen kultúrákban, és hogyan kapcsolódott a szerelem és az érosz a szakralitáshoz, a spirituális fejlődéshez. A szerző kitér a középkori lovagi eszményekre és a kereszténység szerepére is a szexualitás értelmezésében, miként a jelenkori megközelítések kritikájára.Evola elemzi az érosz különböző formáit, rávilágítva a férfi és nő közötti alapvető különbségekre. A férfi és nő közötti szexuális kapcsolat erejét az ontológiai különbségek megőrzésében látja.
-
-
-
Álmom India
03 000 FtExkluzív fotóalbum egy magyar fotóművész képeivel és egy magyar hindu szerzetes írásaival. Indián nem győznek meglepődni… Egy vallomás, egy életmű. Nem útikönyv, nem tankönyv. Egy fotós és egy szerzetes találkozása. Visszaemlékezés. Hangosan gondolkodik a két szerző. Ez a könyv elmeséli egy nyugati fotóművész és egy nyugati hindu szerzetes rácsodálkozását a megmagyarázhatatlan világra. Két kultúra találkozása…
-
Az Alfa Romeo története 1910-2010
08 000 FtVilágon egyedülálló könyv az Alfa Romeo 100 éves történetéről. A teljesség igényével 532 oldalon összeállított 1000-nél több archív és új képpel illusztrált album, a 100 évet egyben átfogó (magyarországival együtt) és típustörténeten túl bemutatja a sportautók és tanulmányautók történetét is, valamint a márkával együttműködő formatervező cégeket, mérnököket, versenyzőket, és reklámplakát történetet, s mindazt ami valamilyen formában kötődik az Alfa Romeo-hoz, legyen az grafikai vagy fotósi alkotás, kerékpárok, modellek és a rajongók szívéhez közelálló kiegészítők. Az album végén teljes típuslista található idő és ABC rendben. A könyv atekintetben is különleges, hogy Magyarországon az elmúlt 100 évben sosem jelent meg magyar nyelven Alfa Romeo történetével kapcsolatos könyv.
-
Az aranyasszony útja
01 800 FtMi köze lehet egymáshoz egy titokzatos dél-amerikai barlangrendszernek és egy pánikbeteg budai szépasszony útkeresésének? Az aranykalitkájában fuldokló Éva története nem csak igen megrázó bemutatása az érzelmek viharának, az önmagát kereső nő történetének, de egyben önvizsgálat is minden asszony és lány számára, tükör a férfiaknak. Hová és miért tüntettük el a bennünk rejlő aranyasszonyt, a felsőbb síkokon is létező lényünket? Éva kitör fullasztó életéből, és megtalálja boldogságát. Gyakorlatilag végigjárja az ősi beavatási lépcsőfokokat a testi-lelki-szellemi felébredéseken át, s jut el a testi beteljesedéstől a spirituális kiteljesedésig, Magyarországtól Peruig. A felkavaró szerelem mellett jól megfér az ecuadori barlangkutatás, az ősmagyar történelmi-hajsza, gyilkosság és túlélés, avagy egy jó kalandregény minden hozzávalója, a komoly, ezoterikus mondanivaló mellett. A regény-trilógia első kötetét tartja kezében a kedves Olvasó, melyet hamarosan követ a kalandok folytatása. Ajánljuk nőknek, férfiaknak, fiataloknak és idősebbeknek, hívőknek és nem hívőknek; bárkinek, aki hajlandó lelkileg, szellemileg, időben és térben kalandozni.
-
-
-
Corvin köz – 1956
01 300 Ft1932. február 18-án születtem Szamosújváron. A magyarságtudatot és a magyar haza szeretetét szüleink belénk nevelték, és a harmincas évek végén a román gyerekek sokszor belénk verték. A háború befejeztével először Mátészalkára költözött a családunk, majd amikor édesapám hazajött, Soroksárra kerültünk, ahol édesapám kilenc gyermeke után 13 hold juttatott földet kapott és azon gazdálkodhatott. Én agronómus lettem, és csakis őrangyalomnak köszönhetem, hogy börtön nélkül megúsztam a közel 12 évig tartó kommunista rendszert. Mint a szobi járási tanács takarmánygazdálkodási előadójának, majd a ceglédi városi tanács főállattenyésztőjének alkalmam volt megismerni a magyar paraszt szomorú, elkeseredett helyzetét, és ez nagymértékben hozzájárult a politikai művelődésemhez. Két évig voltam katona, mely idő alatt kétszer voltam őrvezető. Egyszer lefokoztak azért, mert egy politikai foglalkozáson olyan kijelentést tettem, hogy a kommunizmus nem más, mint állami kapitalizmus. Szerencsém volt, mert ez akkor 15 évi kényszermunkát is jelenthetett volna. Az 1956-os forradalom kitörésének híre a hényelpusztai állami gazdaságban ért, ahonnan október 24-én reggel indultam Budapestre, mert éreztem, hogy testvéreim is részesei a felkelésnek. Tudtam, hogy mellettük van a helyem. A Corvin közbe október 25-én hajnalban kerültem, ahol bajtársaimmal és testvéreimmel én is részese lettem azoknak a harcoknak és tárgyalásoknak, amelyek a forradalom győzelméhez vezettek. Életem legnagyobb kitüntetése akkor ért, amikor október 30-án a corvinisták engem választottak meg főparancsnokuknak. 1956. november 28-án hagytam el Magyarországot. 1957 tavaszán a Chicagóban megtartott Szabadságharcos Kongresszuson Király Béla elnök mellé engem választottak meg a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség alelnökének. Azóta a sok viharon átment szövetségnek 15 éven keresztül voltam elnöke, mely tisztségről és szövetségi tagságomról 1982 februárjában lemondtam. Forradalmunk 25. évfordulója során elhatároztam, hogy megírom a Corvin köz 1956-os történetét és szerepét a forradalomban.
-
Egy család évszázadai – A budaházi és veskóczi Budaházy család története
04 000 Ft„Családom-a budaházi és veskóczi BUDAHÁZY nemzetség – egyike Magyarországon a legrégebbeknek, és jelenleg is az ország legkiterjedtebb családjai közé tartozik. Azon mai nap is élő 12 Árpád kori Ung megyei család egyike, melyeknek eredete felnyúlik a honfoglalás korába, s ott a mondák ködébe vész. A legtöbb ősi magyar családnak van ilyen hagyománya, mely ott veszi át a beszélő szerepét, ahol a hat-hétszázéves pergamenek megszűnnek feljebb vinni a családi genealógiát, eredettörténetet. Az Ung megyei, ma is élő 12 Árpád kori család a következő: gróf Sztáray (de genere Kaplyon), gálócsi Gálócsy, konczházi Koncz, palágyi Palágyi, fekésházi Fekésházy, mokcsai Mokcsay, csicseri Csicsery, csicseri Orosz, csicseri Ormós, minaji Minaji, minaji Bornemissza és a budaházi és veskóczi Budaházy család.” (Budaházy Menyhért)
Örömmel nyújtjuk át az olvasónak – elsősorban a „nemzetség” tagjainak – ezt a könyvet, mely nemcsak egy család közel ezer éves történetét tartalmazza hiteles levéltári forrásokra hivatkozva, hanem nemzeti múltunk sok jelentős pillanatára is ráirányítja a figyelmet. Sorsok, életek fonadékát tárja elénk. Régi nagycsaládok leszármazottai bukkanhatnak értékes adatokra lapjain. -
-
-
El nem feledett kisvasutak – A máramarosszigeti keskeny nyomközű sóvasút és a hosszúmezei erdei vasút története
05 500 FtKönyvem a történelmi Máramaros megyében egykor működő Máramarosszigeti keskeny nyomközű Sóvasút és Hosszúmezei Erdei Vasút történetét mutatja be megépülésüktől kezdve egészen azok megszűnésükig. A mű elkészítésében lelkesedésemen és a mélyreható kutatáson túl fontos szerepet játszottak a mai napig fennálló rokoni szálak. Az említett okok már gyerekkorom óta arra sarkalltak, hogy készítsek egy alapos kutatást, majd a fennmaradt dokumentumok felhasználásával és részletes történelmi áttekintéssel a lehető leghitelesebben és legpontosabban összeállítsam e könyvet.
Ábry Szabolcs -
-
Építészeti Enciklopédia
025 000 Ft„Andreetti Károly okl. műépítész, képzőművészeti főiskolai tanár úr Őméltóságának az 1929/1930. tanévben tartott előadásai után jegyezte: Pozder Gyula, II. évf. hallgató.”
-
-
Grafológiáról mindenkinek
01 200 FtMeg lehet-e néhány sorból állapítani az író ember jellemét? Elárulják-e a betűk írójuk fájdalmát, örömét, érzelmeit, vágyait? Mit lehet kiolvasni egy ember kézírásából? E kötet olvasója a grafológia alapjaival ismerkedhet meg.
-
Horvátország északi és nyugati területei
02 500 FtKétféle turista utazik Horvátországba: aki csak napozni, fürödni akar, és aki látni is szeretne. Ez utóbbiaknak ajánlom e könyvet, amelyben a magyar igényeket, a magyar utazási szokásokat maximálisan figyelembe vettem, és arra törekedtem, hogy minden benne legyen, ami egy igényesebb utazónak szükséges. Úgy érzem, erre felhatalmaznak tapasztalataim: negyvenöt éve utazom, három és fél évtizede vezetek csoportokat, két és fél évtizedig tanítottam idegenvezetőként, évekig volt saját utazási irodám (Batár Tourist). Horvátországnak sokféle arculata van, és ezek közül igyekeztem mindegyiket úgy bemutatni, hogy az utazó előzetesen fel tudjon készülni, a helyszínen tudjon tájékozódni; de nem száraz földrajzi, történelmi, művészettörténeti adatokat óhajtottam felsorolni, hanem olvasmányos könyvet akartam írni.
-
Jövevények és vándorok II.
0800 FtDr. Bodoky Richárd nagysikerű családregényének, a Jövevények és vándorok első részének a folytatása egy önmagában is egységes és lebilincselően olvasmányos család- és kordokumentum. Nemcsak egy család története elevenedik meg a múlt század hatvanas éveinek történelmi viharaiban, de bepillantást nyerhetünk a pesti református egyházközség templomépítésének nehézségeibe, a diakonisszaképzés, az első és második Bethesda igaz, dokumentált történetébe. A megrázó sorsú Hermine alakját a szívébe zárja e könyv minden olvasója.
-
-
Nemzettudat ébresztő igazságok és szándékos történelmi hazugságok
01 600 FtDr. Endrédi Szabó Lajos szerző (Balatonendréd, 1933. február 27. -) az iskoláit az „osztályidegen kulák” származása miatt és az 1956-os forradalomban és szabadságharcban való aktív részvétele miatt, csak az életét megmentő elmenekülése után 1958-ban tudta Ausztriában befejezni… Nagyon sok időt fordított arra, hogy idegenben egymáson segíthessünk, és magyarnak megmaradhassunk. Ebben a kötetében a magyarságot féltő, a népéért aggódó gondolatai jutnak kifejezésre.
Részlet a kötet BEVEZETŐ GONDOLATAIBÓL: Én csak abban hiszek, hogy ha ismét hajlandók leszünk egymás kezét megfogni, és az évszázadok óta letagadott eurázsiai rokon népeinket nemcsak megkeresni, hanem velük együtt is dolgozni. És csak azt tartjuk ismét a szemünk előtt, ami bennünket több ezer év óta ÖSSZEKÖT, és nem azt, amivel eddig a keblünkön melengetett belső ellenségeink évszázadokig egymástól nemcsak sikeresen elválasztottak, hanem még egymásnak is ugrasztottak bennünket, akkor közös akarattal magunk tudunk segíteni önmagunkon. És ekkor a Magyarok Istene is biztosan a segítségünkre fog lenni! Én ugyanis sziklaszilárdan hiszek a magyar nép génjeiben szunnyadozó – de már ébredezni látszó – továbbélni akarásban, és a Magyar Nemzet történelmi elhivatottságában. Hiszen a Kárpát-medencei Őshazában – még egyelőre – mi vagyunk többségben! (Bécs /Wien 2010.) -
Nép és hatalom
04 000 FtTársadalmunk Trianont és a két vesztes világháború következményeit azóta sem tudta kiheverni. A gyógyíthatatlan sebeink egyike az elcsatolt színmagyar területeken a magyarság elfogyása, erőszakos felszámolása. De a megmaradt hazában is gyengül a magyarság biológiailag. Rosszak a demográfiai mutatók, fogy a lakosság, kevés a gyermek. A társadalom nem lett igazságosabb, jellemző az egyenlőtlenségek exponenciális növekedése. A magyar nem a haszonszerzés, a gátlástalan profittermelés népe. Az 1956-os forradalom célja volt: legyen a magyar szabad, és legyen igazság a társadalomban. Ez egyezik a Jézus tanítására alapozott kereszténység elveivel. Felemelkedésünket csak a szellemi megújulás hozhatja meg… Megmaradásunkat nem a divatos irányzatok, és nem is a pártpolitika biztosítják. Felemelkedésünkhöz és megmaradásunkhoz műveltség és tudatos belső igény vezethet!
-
Pamplonától Santiagóig
01 600 FtAjánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik olyan egyszerűnek tűnő kérdésekre keresik a választ, mint mondjuk: – KI VAGYOK ÉN?! A megoldást mindenkinek önmagának kell megtalálnia! De az ehhez hasonló utazások, melyek nem csak a kikövezett úton, hanem ezzel egy időben, lelkünk rejtett ösvényén is haladnak, segítenek abban, hogy megleljük kérdéseinkre a számunkra helyes válaszokat! A Szent Jakab út egyike a keresztény világ három legnagyobb európai zarándokútjának. A zarándokok többféle útvonalat is választhatnak céljuk elérésére. Ebben a könyvben a legtöbb szó a Camino Frances-ről, vagyis a francia útról esik. A franciaországi Saint-Jean-Pied-de Port-tól, a Spanyolországban lévő Santiago de Compostela városáig, Szent Jakab apostol sírjáig tart az utazás. Keresztülvezet minket Észak-Spanyolország történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag tájain. Az útvonal teljes hossza kb. 780 km. Ebből valamivel több, mint 700 km-t sikerült gyalog végigjárnom. Ezzel a könyvvel ennek a csodálatos négy hétnek szeretnék emléket állítani! Biztatni, rávenni mindenkit, hogy lépjen ki a hétköznapok taposómalmából, és egy egyszerű felszerelés, valamint egy kis lelkierő segítségével, induljon el egy ilyen, egész életre szóló utazásra. (A szerző
-
Perun innen és túl
03 000 FtTöbb előző perui kutatást követően 2010-ben indultunk Ecuadorból Perun át a bolíviai Tiwanakuig, hogy a magyarok ősi jelenlétét Amerikában kutató Móricz János nyomán az ember kataklizmák előtti eredetének és ismeretlen történelmünknek ma is kézzelfogható bizonyítékait végiglátogassuk. Időutazásunkban visszarepülünk a hajdani MU fölé a Csendes-óceánban, hogy megértsük, miként süllyedt el és mely népek az örökösei. Megszokott szemléletünk keretein túllépve keressük a választ arra, milyen civilizációk építhettek megannyi, máig megfejtetlen földfelszíni és földalatti létesítményt; mit jelent az ember kozmikussága; mi a Belső Föld és középpontjában a kozmikus MAG, melyben Életfánk gyökerezik; kik a MAG-tudást őrző naga-maga népek, akiknek ősi nyelvéből a magyarok ma is sokat értenek? Személyes élményeinkkel, a modern és az ősi Peru mesés világán át hívjuk egy különleges utazásra, térben és időben.
-
Róma, a templomok városa
02 500 Ft„Ez a könyv 24 év munkájának eredménye. 1981-ben jártam először Rómában. Akkor még csak a legfontosabb templomokat látogattam meg, ahogy ezt más zarándok is teszi. Később római útjaim egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak lettek. Ahogy haladtam a város megismerésében, sikerült egyre több templomot felfedezni. Eleinte megmaradtam többnyire a régi városfalakon belül. Majd következett a városfal és a nagy körgyűrű közötti rész. Végül sorra kerültek a körgyűrűn kívüli lakótelepek templomai. Ez a könyv 650 templomot mutat be.” (a Szerző)
A teljességre törekvõ munka Róma 650 templomát mutatja be, amiért is tisztelettel adózhatunk azért a 24 esztendei fáradozásért, amelynek során Péteri Pál összegyûjtötte a város templomaira vonatkozó történelmi és mûvészeti adatokat. Alapos kutatásairól a kötet végén elhelyezett irodalomjegyzék tanúskodik. -
Rózsakeresztes szellemtudomány
03 000 Ft„A hazai olvasó számára azt az előadássorozatot kívánjuk átadni, amit Szerzője itt tartott és ezért ehhez a földhöz, ehhez a néphez is tartozik. – Az átélt súlyos körülményeknek is betudható nyolcévtizedes késedelem bizonyos értelemben nem számít: hiszen másik oldalról elébe jött a tisztult belső kereséssel rá érettebbé válás: a korszakok hol langyos, hol szigorú kietlenségének minden igazi benső, a szellem-tagadására kibontakozó néma és íratlan abszolút keresés: az előadásciklus tartalma pedig időtlen.
-
Székely templomerődök
02 400 FtMióta királyain ide telepítettek bennünket e földre, mely Székelyföld néven hazánk lett, mi székelyek, örökös bizonytalanságban élünk. Amit a tatár, a török, vagy az idegen zsoldos nem tett a földdel egyenlővé, azt ledöntötte a földrengés, hamuvá változtatta a tűzvész. S ami még ezek után is megmaradt, azt tovább rombolta a tudatlanság, a hozzá nem értés, majd – miután kisebbségi sorba kerültünk – az irántunk megnyilvánuló rosszindulat is. Mégis, mindig újrakezdtük. Üszkös romok helyén új templomokat, tornyokat emeltünk, s építettünk várat is, ha kellett, a megmaradásunkért. És mindig újra fogjuk kezdeni. Csak a Mindenható erősítsen meg bennünket…