1918-ban nem csak az Osztrák-Magyar Monarchiának lett vége, hanem szinte jelképesnek tekinthetően ez az év vitte el Otto Wagnert, az építészt, Koloman Mosert, az iparművészt, Egon Schielét, a festőt – és ez év januárjában halt meg a korszak legeredetibb és legellentmondásosabb festője, Klimt is. Képeit a polgári erény gyakran ítélte el, védelmezte ellenük a maga biztonságosnak hitt szűk világát, szólaltak fel ellene az osztrák parlamentben, tiltották ki nyilvános kiállításról, száműzték egy-két mecénás zárt ajtaja mögé. Legnagyobb művei közül több a II. világháború végén tűz martaléka lett, csupán fekete-fehér fotó őrzi nyomukat. A művészet nagy újítóját gyakran jellemzik úgy, mint a női világegyetem festőjét, nála jobban senki nem ábrázolta a XX. század elejének új, mert szabadabb és függetlenebb nőtípusát. Harminc-negyven évnyi elfeledettség után Klimt művészete a XX. század utolsó évtizede óta egyre ismertebb és népszerűbb. Az ezredforduló megtalálta benne a rokon színeket.