Senkinek sincs joga elvenni egy másik nép – esetünkben a magyarok – évezredeken át tudott és vallott származását: az ősi szkíta-hunavar gyökereket. Mert az indo-európaiaknál ősibb nyelvünk nem volt sehova sorolható, német nyelvészek hozzácsapták a magyar nyelv és nép származását egy teljesen idegen nyelvcsaládhoz. A sötét Bach-korszakban ránk szabadították: Hunsdorfert (Hunfalvyt) és a magyarul nem is tudó Budenzt, hogy dolgozzák ki a hamis származás nyelvi bizonyítékait. A magyar kultúra nagyjai, mint Jókai, Arany is kétkedve fogadták az új „származást”. Azóta rendszerek jönnek-mennek, de a hamis nézet maradt, iskoláinkban ezt tanítják a mai napig. Ennek meg kell változnia! Aradi Éva korábban kiadott „A hunok Indiában”, „Egy szkíta nép: a kusánok”, majd az „Indoszkíták” című kötete is a szkíták utóéletét kutatta, elsősorban Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban (az ókori Baktriában). Valamint kapcsolataikat a magyarok őseivel. Jelen kötetében kilenc tanulmányát jelenteti meg; ezek a belsőázsiai természetvallások ismertetésével, hatásával, a szakák utóéletével, a magyarok ázsiai rokonaival, a székelyek őshonosságával, az ókori Baktria aranykincseivel, Kurszán iráni származásával és nem utolsó sorban Magna Hungáriával foglalkoznak. Az északi és valóban létező türk kapcsolaton kívül a szerző vizsgálja a déli, iráni, méd, perzsa hatást is, mely szintén jelentős volt a magyarság őstörténetében. Hatvanhét képpel és térképpel egészíti ki tanulmányait, bizonyítva őseink sokféle kapcsolatból merített, de mégis egyedi történelmét, nyelvét, hagyományait.