• Derű a deszkán. Színészanekdoták.

    0

    Négy évtized alatt gyűjtöttem össze az itt közreadott apró kis írásokat, a magyar színházi világ különböző korszakaiból eredő, nagy- részt humoros, de mindig jellemző eseteket. Nem csattanóra kihegyezett villámtréfák, öncélú anekdoták, nemcsak a tréfa kedvéért közölt viccek halmaza, hanem kicsit kor- történeti keresztmetszet, kultúrhistória emlékek füzére is akar lenni ez a gyűjtemény. S hogy valóban az-e, azt az olvasó ítéletére bízom, most, amikor e kis kötetet, jó szórakozást kívánva, a kezébe adom.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Durrell a Szovjetúnióban

    0

    Színes és kalandos utazásban lehet részünk, ha a népszerű természetfilmes író házaspárral tartunk a Szovjetunióba, ahol összesen kilenc hónapot töltöttek, és mintegy 24.000 km-t tettek meg. Tudományos megfigyelések, szórakoztató állattörténetek, festői tájleírások és szeretetteljes emberi portrék mozaikjain keresztül rajzolódik ki kép a Szovjetunió számunkra kevéssé ismert területeiről. Eljuthatunk az örök fagy birodalmából a sivatagig, láthatunk szélesen áradó folyót, sűrű fenyvest, füves pusztát, csipkés gerincű magas hegységet, és kirándulást tehetünk a világ legmélyebb tavához, a Bajkál-tóhoz is. Sok-sok színes kép és érdekes leírások mutatják be a szerzők elé táruló tájakat, a csodálatos növény- és állatvilágot. Természetesen a szerzőpárosnak ezt a könyvét is átszövi sajátos szatirikus humoruk. Gerald Durrellt mint zoológust és írót ismerik, szeretik az egész világon. Állatgyűjtő expedícióinak élményeiből írta szános sikerkönyvét, készítette televíziós sorozatait. Lee Durrell szakterülete a madarak, ill. az emlősök közötti, hangokkal történő érintkezés, valamint az emlősök társas viselkedése. Gerald Durrell hozta létre a Jersey Szigeti Természetes Élővilág-megőrző Alapítványt és állatkertet.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy kegyvesztett visszaemlékezései

    0

    Szergej Juljevics Vitte emlékiratai az orosz történelem egyik legmozgalmasabb korszakának, a cárizmus utolsó évtizedeinek eseményeit idézik fel. Vitte magasba ívelő karrierje III. Sándor cár idején kezdődött. hosszú esztendőkig szolgált az orosz vasutaknál vezető beosztásban, amikor egy véletlen folytán rá irányult az uralkodó figyelme. Rövid ideig tartó minisztériumi működése után kinevezte közlekedésügyi miniszterré, majd hamarosan pénzügyminiszterré. Ezt a pozíciót töltötte be III. Sándor haláláig, sőt azon túl is, mert az új uralkodó, II. Miklós megtartotta apja pénzügyminiszterét, aki akkor már tekintélyes és tapasztalt államférfinak számított. Idővel azonban az uralkodó elhidegült tőle, mert számára Vitte túlságosan liberális gondolkodásúnak bizonyult. Leváltotta pénzügyminiszteri posztjáról, és kinevezte a Miniszteri Bizottság elnökévé, ami addigi funkciójához képest kegyvesztésnek számított. …

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy tudomány ébredése

    0

    Könyvünk fő célja minél világosabban kifejteni: hogyan adott Thalész és Püthagorasz teljesen új, gyökeresen görög jelleget a babiloni matematikának, amelyből kiindultak, hogyan fejlődött a matematika mind a pitagoreus iskolában, mind másutt egyre magasabbra, és hogyan tett eleget a logika egyre szigorúbb követelményeinek, hogyan emelkedett Theaitetosznál és Eudoxosznál a tökélynek, szépségnek és precizitásnak arra a fokára, amelyet Eukleidész Elemeiben csodálhatunk. A szerző szándéka szerint a könyvnek egyesítenie kell a tudományos pontosságot a könnyen-érthetőséggel.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy ​világbirodalom végvidékén

    0
    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Életem

    0

    A Habsburg-Bécsből származó Kokoschka festői és irodalmi munkásságát a nácik „elfajzott művészetnek” nyilvánították. Ő a terror elől Prágába, majd Londonba emigrált, ma is ott él. Önéletrajzát, mint színműveit, költeményeit azonban anyanyelvén írta. Ifjúságától kezdve sokat szenvedett a kispolgári szemlélettől. Élete, pályája, munkássága valóban nem kispolgári. De a mód sem az, ahogyan ezt megírja. Egy rendkívül éles látású és egyéni módon gondolkodó festőművész memoárjai ezek, aki nem is tart rá igényt, hogy olvasói mindenben egyetértsenek vele. Kiemelkedően érdekesek azok a részei, amelyekben a századelő bécsi megújhodó és pezsgő művészeti életéről, a látványos, botrányos bukásokról, polgárpukkasztó megnyilvánulásokról számol be, kiváló kortársairól rajzol portrét. És rendkívül tanulságosak, szépek azok a lapok, amelyeken a művészetről, a görög szobrászatról, Altdorfer, Dürer, Michelangelo, Tiziano, Rembrandt, Vermeer alkotásairól vall.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Etika

    0

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Ezernyolcszáznegyvennyolc, ​te csillag

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Fény és Káosz

    0

    A szerző egyiptológus, egyetemi tanár; jól ismertek könyv alakban is megjelent vallástörténeti munkái. E könyv témája vallástörténeti-filozófiai jellegű. A késő-antik valláskeveredés egyik különös jelensége volt a gnószticizmus. A Dél-Egyiptomban (Nag Hammadi) 1945-ben talált 13 kopt kódex nagy fordulatot hozott a gnószticizmus kutatásában az 1970-es évekre. Bár a lelet jelentősége vetekszik a holt-tengeri tekercsekével, korántsem keltett akkora feltűnést, mint a qumráni anyag. A kódexek sokáig hozzáférhetetlenek voltak, s viszontagságos kalandok során kerültek végre a tudósok kezébe. Magyarországon eddig szinte semmi visszhangja nem volt ennek a felfedezésnek, egyetlen összefoglaló munka sem jelent meg a tekercsekről, holott a gnószticizmus sajátos dualista szemlélete, gazdag mitológiája következtében nemcsak az ókeresztény ideológia iránt érdeklődők figyelmére tarthat számot, hanem új szempontokat nyújthat a filozófiatörténetnek is. A gnószticizmus általános ismertetése mellett Kákosy László részletesen foglalkozik annak egyiptomi vonatkozásaival is, amelyeket mostanáig a nemzetközi kutatás elhanyagolt.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Fény és káosz, A kopt gnósztikus kódexek

    0

    A ​szerző egyiptológus, egyetemi tanár; jól ismertek könyv alakban is megjelent vallástörténeti munkái. E könyv témája vallástörténeti-filozófiai jellegű.
    A késő-antik valláskeveredés egyik különös jelensége volt a gnószticizmus. A Dél-Egyiptomban (Nag Hammadi) 1945-ben talált 13 kopt kódex nagy fordulatot hozott a gnószticizmus kutatásában az 1970-es évekre. Bár a lelet jelentősége vetekszik a holt-tengeri tekercsekével, korántsem keltett akkora feltűnést, mint a qumráni anyag. A kódexek sokáig hozzáférhetetlenek voltak, s viszontagságos kalandok során kerültek végre a tudósok kezébe.
    Magyarországon eddig szinte semmi visszhangja nem volt ennek a felfedezésnek, egyetlen összefoglaló munka sem jelent meg a tekercsekről, holott a gnószticizmus sajátos dualista szemlélete, gazdag mitológiája következtében nemcsak az ókeresztény ideológia iránt érdeklődők figyelmére tarthat számot, hanem új szempontokat nyújthat a filozófiatörténetnek is. A gnószticizmus általános ismertetése mellett Kákosy László részletesen foglalkozik annak egyiptomi vonatkozásaival is, amelyeket mostanáig a nemzetközi kutatás elhanyagolt.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Filmművészet vagy álomgyár

    0

    Guido Aristarco (Mantova, 1918 – Róma, 1996) az olasz és a nemzetközi filmszakirodalom kiváló egyénisége; lapszerkesztő (Cinema Nuovo), kritikus, filmelméleti munkák szerzője. A világon ő dolgozta fel először a filmszakirodalom elméletét és történetét. Az olasz neorealizmus születése körül bábáskodott. A Filmművészet vagy álomgyár a modern filmművészet legfontosabb irányvonalait felmérő hatalmas tanulmánykötetből ad válogatást. A szerző nem csupán filmművészeti vonatkozásokat elemez, hanem mélyrehatóan vizsgálja napjaink társadalmi jelenségeit is.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Forradalomról ​forradalomra

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Gulácsy Lajos

    0

    Különös lírájú, finom festői hangulatú képein varázslatos olasz tájak, meseszerűen átfogalmazott történelmi és zsánerjelenetek, sohasem volt álomvilág tüneményei, légies nőalakok tűnnek elő. A magyar szecesszió művészei közé is gyakran besorolják, illetve a modern látomásos szürrealista festészet atyjának is nevezik, valójában sajátos invenciójú, különc és tragikus sorsú egyénisége egyetlen izmushoz sem kapcsolható. 1907-es Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításának kapcsán írta Márkus László a katalógus előszóban: ”Ők nem a dolgok objektív valóságát keresik, de szubjektív világképüket ebből a valóságból vonják el: nem keresik a természet fotografikus hűségű ábrázolását, de benső kontaktusban vannak a természettel, amely eleven víziókban nyilatkozik meg a látás izzó pillanatai alatt. Lírikusok, akik éneket mondanak a termékeny pillanatokról, lírikusok ők, akik megérzik a vibráló lombok, a sugárzuhatagok, a gyöngéd vonalak, a hatalmas színek, a csöndes szobák és az emberi arc misztériumának poézisét, lírikusok ők, akik egy futó pillanat érzéseit éneklik meg őszintén, becsületesen és egészségesen, egy futó pillanat érzéseit, amelyek szertefoszlanak, mint a tavaszi ködök, s nem marad utánuk más, mint az elröppent érzés fájdalma. Gulácsy Lajos a halk szomorúság elégiáját énekli. Botticelli látta így egy könnycsepp fátyolán át a dolgokat, s ama legnagyobb, a bánatos Giorgione, aki az élet egész rejtelmes finom fájdalmát bele tudta festeni a Concerto csodálatos muzsikusának arcába Valami gótikus búsongás, valami a festett üvegeken át elbágyadó napsugár szelíd panaszából, valamint misztikus áhítat, valami gyöngéd eksztázis lelkesíti át a fiatal piktor karcsú vonalait” Egy 1922-es kiállítása kapcsán Lyka Károly pedig így írt Na’Conxiopan bizarr birodalmáról: „Testetlen asztrál-lények lakják, felfoszlott formájuk, sápadt színük éppen csak dereng, cselekvésük erély nélküli imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat” Valóban Gulácsy művészetének lényege a szinesztézia, mely a lélek labirintusába való utazást segítette elő.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Hamis szellemek, igazi csalók. Három évszázad szellemvadászata

    0

    Miért kopogtatnak a szellemek? Lebeghet-e a vasvilla? Létezik-e Juh-asszony? Élnek-e a 20. században boszorkányok? Miért csak szász dialektussal üzen a túlvilágról VIII. Henrik angol király? Mi volt a húszas évek Európa hírű magyar szellemidéző mágusának – Lászlónak a trükkje?
    A fentiekre és még számos más okkultista kérdésre ad választ a három német szerző könyve. Közülük Allan a hivatásos illuzionista, minden trükk tudója, a fő „szellemvadász”. A szerzők számos példával bizonyítják, hogy minden spiritiszta mutatvány csak az emberi hiszékenységen és babonás tudatlanságon alapulhat. a szerzők segítségével az olvasó képet kaphat a 20. század hirhedtté vált „szellemidézőiről”, és bebarangolhatja képzeletben az elmúlt évszázadok, a különböző korok embereinek babonabirodalmát is.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Händel

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Hannibal

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Hitviták tüzében

    0

    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Homéroszi utazás

    0

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Hunyadi ​János és kora

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Iacocca

    0

    Lee Iacocca, az amerikai autóipar nagymenője, a Ford egykori vezérigazgatója és a Chrysler jelenlegi elnöke ma Amerika első számú nemzeti hőse. Államok szerte csak „szuper Iacoccának” hívják, úgy emlegetik, mint a „válságmenedzsert”, „csodamenedzsert”, népszerűsége a leghíresebb mozicsillagokét és tévékommentátorokét is felülmúlja. És ezen nincs mit csodálkozni, hiszen sztár ő is, mégpedig a javából, és amúgy igazi amerikai módra. Miután Henry Ford puszta féltékenységből elbocsátotta a Fordtól és a Chryslerhez került, talpra állította, sőt még a Fordnál is nyereségesebbé tette a csőd szélén tántorgó vállalatot. És ezzel Iacocca nemcsak a Chrysleren belül lett élő legendává, hanem Detroit határain messze túl is, az egész amerikai nép szemében. Vajon mi az oka ennek a féktelen Iacocca-imádatnak? Az, hogy Iacocca az amerikai embereszmény mindmáig érvényes modelljének, a „self-made man”-nek a megtestesítője, a „dolgozó gazdagok” rétegének képviselője, aki a rátermettségével és a szorgalmával jutott fel a csúcsra. Önéletrajza, e korántsem szokványos bestseller, nem kis mértékben járult hozzá páratlan népszerűségéhez. Iacocca a könyvében is, akárcsak az életben, ellenállhatatlan lendülettel és eredményesen küzd meg a sikerért: mindvégig fogva tartja az olvasót egyrészt a sztori érdekességével, másrészt személyisége szuggesztivitásával és sokoldalúságával. A könyv is olyan sokszínű, mint szerzője és hőse: számos különféle műfaj és stílus ötvözete, mégsem heterogén, csak színes: hol gyöngéden érzelmes, hol pimaszul szabad szájú, hol ihletetten szárnyaló, hol tömören szakszerű: a hagyományos önéletrajzi elemek egy lenyűgöző karrier lépcsőfokai, buktatói és újra felívelése – ízes anekdotákkal és rosszmájú pletykákkal váltakoznak benne, a „képzeljétek, mi történt, de aztán senkinek egy szót se” összekacsintós intimitás után az autógyártás menetéről, az autóipar helyzetéről és a Chrysler talpra állításáról szóló beszámoló bámulatos szakmai jártasságával, hatékony vezetés elveinek briliáns logikájú fejtegetésével vagy a reagani gazdaságpolitika kemény hangú bírálatával kínál új- és újfajta szellemi izgalmakat az olvasónak.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Így éltek a lovagkorban

    0

    Útikönyv ez a mű, de nem távoli tájakkal, távoli népekkel ismerteti meg az olvasót, hanem a XI-XV. századi Nyugat-Európával, a középkor világának köznapi életével, szokásaival, ünnepeivel. A szerző elvezet a várakba, kolostorokba, kis falvakba, a középkori városok falai közé. Az urak, parasztok, polgárok életét látjuk: gondjaikat, bajaikat. Születés és halál, gyerekkor, tanulókor, szerelem, házasság, munka, szórakozás, betegség és temetés – ezekről ad alapos és érdekes tájékoztatást Kulcsár Zsuzsanna ebben a művében; feldolgozza nemcsak azokat az adatokat, eseményeket, amelyeket az oklevelek, krónikák őriztek meg számunkra, hanem bőven merít a lovagi eposzokból, a trubadúrok legjelentősebb költeményéből is. Külön értéke a kötetnek, hogy felhívja a figyelmet az épületek és művészettörténeti emlékek „rejtett” szépségeire, jellegzetességeire. A középkori Európa eleven élete tárul így fel az olvasó előtt. Láthatjuk, hogy mennyi szállal kapcsolódik a mi életünk a régmúlt századok életéhez, de azt is látjuk, milyen hatalmas utat tettünk meg azóta. A „sötét” és gyakran oly titokzatosnak tűnő középkor életközelbe kerül. A gazdag illusztrációs anyag kiegészíti, magyarázza az érdekfeszítő szöveget.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Illúzió a természetben és a művészetben

    0

    R. L. Gregory és E. H. Gombrich neve nem ismeretlen már a magyar olvasók előtt. Az értelmes szem, valamint A művészet története és a Művészet és illúzió c. magyarul is megjelent művek szerzői más neves szakemberekkel szövetkeztek e könyv megírására, hogy megkíséreljék ledönteni a „két kultúra” közötti válaszfalakat. Az észlelés és a művészet illúzió címszavával összefoglalható jelenségét próbálja meg értelmezni és magyarázni a fiziológus, a biológus és a művészettörténész egyaránt. A könyv szerzői nagy felkészültséggel tárgyalják a látás fiziológiájának (Blakemore), a percepció (Gregory), az állatvilág (Hinton), a látás kultúrákhoz kapcsolódó történeti fejlődésének (Deregowski), a művészet (Gombrich) és különösen a 20. századi képzőművészet (Penrose) problémáit a választott nézőpont felől közelítve, felhasználva a pszichológia, az élettan és a művészettörténet e téren rendelkezésre álló eredményeit. Mind a humán, mind pedig a természettudományos felkészültségű olvasó hasznosan és élvezettel mélyedhet el e tanulmányokban, követve a szerzőket izgalmas felfedező útjukon, az illúziótól a valóságig.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Isztambul és az oszmán civilizáció

    0

    1453 májusában az ifjú Mohamed szultán, akit a Hódító jelzővel ruházott fel a történelem, utolsó csapást mért Konstantinápoly falaira, és a császárvárost hozzácsatolta az elődei által már korábban meghódított bizánci birodalom területén megalapított államhoz. Amikor a görög székesegyházból mohamedán dzsámivá lett Hagia Szophia falairól a müzezzin imára szólította a hívőket, új korszak vette kezdetét, az oszmán uralom kora.
    A város hamarosan ismét egy hatalmas birodalom fővárosává, egy virágzó civilizáció központjává emelkedett. Az egykori Bizánc romjain felépült új mohamedán metropolisz Kelet és Nyugat kapuja, az iszlám védőbástyája lett.
    Bernard Lewis, a közel, és közép-keleti történelem professzora a londoni egyetemen, könyvében áttekintést ad a 15. és 17. század között fénykorát élő oszmán civilizációról és fővárosáról, Isztambulról.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Johannes Brahms

    0

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Káin, a törvényszegő – Mózes, a törvényalkotó

    0

    A Káin, a törvényszegő és Mózes, a törvényalkotó „főszereplői” inkább szimbolikus, mint történeti személyek: a „kényszersors” és a „választott sors” képviselői. Az idős Szondi a bibliai történeteteket felidézve, sorsanalitikusi tapasztalatait vetíti vissza a Gonosz és Jó megszemélyesítőire. A Káin több pszichológiai ismeretet tartalmaz, jó áttekintést ad a sorsanalízisről. A Mózesban több az erkölcsi-filozófiai gondolat és művelődéstörténeti, irodalmi példa. Mózes Isten (Jahve) választott embere, aki maga és a héber törzsek felemelkedéséért megküzd saját és népe káini indulataival, a kedvezőtlen természeti és társadalmi erőkkel. Igaz, Mózes és az exodus generációja nem jut el az ígéret földjére, de a pusztában mégis megszületik a Tízparancsolat (a lelkiismeret és erkölcs Törvénye). Ez Mózes „felelete” saját (és az emberiség máig élő) Káinjának. Kiadványunk a sorsanalízis alapkérdéseinek ismertetésével elsősorban a pszichológusok szakmai tájékozottságát bővíti. Hiánypótló mű a magyar könyvkiadásban és egyben tiszteletadás a pszichológusok körében a világszerte ismert és tisztelt magyar származású Szondi Lipót személyének. A bibliai téma „drámai”, igen kulturált feldolgozása érdekes olvasmány. Sem a szakemberek, sem a téma iránt érdeklődő olvasók nem csalódnak majd ebben az első magyar nyelvű Szondi-műben.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kémtörténetek a XX. századból

    0

    400 Ft
    Tovább olvasom
  • Kiegyezés ​után

    0

    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Kis magyar címertan

    0

    E könyv célja, hogy rövidesen és népszerűen bevezesse az olvasót a heraldikai alapismeretekbe. Szeretne olyan mű lenni, amely a grafikusok, tervezők, városaik számára címert kereső tanácsi vezetők és a címertan iránt érdeklődő olvasók igényeit elégíti ki. Megismertet egyrészt a heraldika szabályaival, másrészt a régi és új magyar címerek jellegzetességeivel.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Kis pszichológia szülőknek

    0

    Innerhofer hasznos, okos és közérthető pszichológiakönyvet írt a szülőknek. Megközelítése gyakorlati, hiszen a szerző a viselkedéslélektan hívének vallja magát. A mindennapi nevelési problémák, a sokszor csak későn észrevett zsákutcák kikerülése ad tanácsokat. Több tucatnyi példán illusztrálja a helytelen viselkedésláncok kialakulásának és leépítésének módjait. Szülő és gyermek, tanár és diák, kortárs-gyerekek és testvérek konfliktusait teszi nagyító alá. Részletesen elemzi a jutalmazás és büntetés helytelen, illetve helyes módjait. Pszichológus-tanácsadói tapasztalatait elsősorban az alkalmazkodási és teljesítményzavarok magyarázatában hasznosítja.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Költészet és forma

    0

    A kötet fölépítése egészen autonóm gondolati ívet jár be, az egyes tanulmányok szervesen kapcsolódnak egymásba, és mintegy megformálják azt a problematikát, amit döntően négy lírai alkotó és a magyar irodalomtörténet pár szerzőjének teoretikus és költői szövegei alapján körüljár: miképpen lesz a poétikai használatú (születő) szó revelatív új értelemmé mint objektivált szubjektum- aktivitás, méghozzá az egyén és a kollektívum(ok) szintjén egyaránt – ami nemcsak az anyag-tartalom-forma szerves viszonyát és a költő-mű-befogadó reflexív viszonyát állítja nagyon pontosan, „értelemtörténésként” elénk, hanem a nemzet-nyelv-irodalom(-élet) generikus egységét is.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Korunk kihívása: a világszegénység

    0

    A szerző nagytekintélyű svéd közgazdász, a stockholmi egyetem tanára, éveken át az ENSZ Gazdasági Bizottságának vezetője volt. Ez a műve a fejlődő országok legégetőbb problémáival foglalkozik. Myrdal óriási tényanyag, és részben több-éves személyes helyszíni tapasztalat alapján olyan nagyfontosságú kérdéseket elemez, mint az ázsiai és elsősorban dél-kelet ázsiai fejlődő országokban kívánatos társadalmi változások, a földreform, a népesedési problémák, az oktatásügy megoldása, a különféle segélyprogramok kérdése. Sajátos koncepciót alakított ki Myrdal ezekben, és más nagyfontosságú kérdésekben. Élesen bírál és szenvedélyesen harcol egy száz-milliók létalapját érintő probléma optimális megoldása érdekében. S bár nézetei között vitathatók is akadnak, a kötet izgalmas, tanulságos olvasmány.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Korunk öröksége

    0

    Századunk egyik legjelentősebb gondolkodójának első magyarul megjelent művét tartja kezében az olvasó. Ernst Bloch a háború idején emigrációban élt, majd az NDK-ban telepedett le, ahonnan a hatvanas évek elején a Német Szövetségi Köztársaságba távozott, és ott halt meg 1984-ben. A húszas-harmincas években született esszéket, cikkeket, megjegyzéseket maga a szerző rendezte egyetlen kötetbe, s joggal. Ugyanis valamennyi írás két alapvető problémát jár körül: az egyik a modern művészet feltételeinek történetfilozófiai és esztétikai elemzése, a másik a fasizmus kérdésköre a csak látszólag alkalmi írásoknak ezek a vezérfonalai. Bloch műve nemcsak magas színvonalú elméleti értekezés, nyelvileg is egyedülálló képződmény. Stílusa, képzettársításai, rejtett utalásokkalátszőtt fejtegetései a XX. századi német prózában is kiemelkedő helyet biztosítanak a szerzőnek.
    A kötetet gazdag magyarázó jegyzetanyag és Bloch munkásságát, könyve születési körülményeit ismertető utószó teszi teljesebbé.

    1 300 Ft
    Tovább olvasom