• „Isten és szabadság”

    0

    Félicité ​Lamennais (1782-1854) sok vitát, sőt vihart kiváltó, hányatott életű francia gondolkodóként és politikusként tevékenykedett. Katolikus pap volt, de amikor liberális, majd szocialista jellegű követelésekkel lépett fel, szembekerült a Vatikánnal. Elítélte a Szent Szövetséggel, később az 1848-as forradalmakat letörni igyekvő zsarnoksággal azonosuló pápai politikát – s pápai enciklikák ítélték el eszméit, illetve őt magát. Így talán élete végén megszűnt katolikus lenni, de mindig keresztény maradt. Szocializmusfelfogása távol áll a marxizmusétól (többek között elveti az osztályharc gondolatát, és a személyes tulajdon teljes szabadságának híve) és korának utópikus – kiváltképp államszocialista – nézeteitől is. Magyarországon közvetlenül is hatott a reformkori ifjúságra és Eötvös József munkásságára. Ma elsősorban az úgynevezett felszabadítási teológiák és egyes keresztény indíttatású szocialista mozgalmak vallják elődjüknek. Ez a könyv ismerteti és elemzi Lamennais politikai, eszmei fejlődését, s foglalkozik aktualitásával is.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A farkas szájában

    0

    Adam ​Foulds új regénye a második világháború idején játszódik Észak-Afrikában és Szicíliában, 1943 nyarán, azon hadművelet idején, amely során a szövetségesek a sziget elfoglalásával megvetették a lábukat Európában, és elkezdhették észak felé szorítani a tengelyhatalmak csapatait. Will Walker angol biztonsági tiszt az apja eszményképével szeme előtt a diplomácia elveit követve elsősorban a béke megteremtéséért tevékenykedik, míg Ray Marfione olasz származású amerikai közlegény a csataterek poklait megjárva jut el felmenői hazájába, ahol korábban még soha nem járt.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A holt-tengeri barlangok rejtélye

    0

    Egykor ​virágzó „Sóstengeri város”-ról beszél a Biblia a Holttenger partmellékén; de Mózes már sivatagként látta meg „a haragvó Isten völgyét”; Bahr Lut – Lót tengere, mondják a beduinok, akik évszázadok óta a mészkősziklák és márgateraszok között kóborolnak kecskenyájaikkal, s néha még ma is remélik, hogy megtalálják az arab mesék kincsekkel teli csodabarlangját… Mert barlang az van bőven a kopár és omlatag sziklafalakban. És kincsek? – Nos, az utóbbi évtizedekben olyanokra is akadtak. Karátokkal mérhető, szemet kápráztató nemesfém- és drágakőfélék ugyan ezúttal sem kerülnek elő, de azoknál talán sokkal értékesebb és becsesebb adatok azokról az emberekről, életünkről és eszméikről, akik itt éltek mintegy kétezer évvel ezelőtt. – Hhirbet kumrán-Kumráni kő-rom. Így nevezik a helyet, ahol a rejtélyes barlangokból, véletlenül, olyan ősi kéziratok kerültek elő, amelyeknek tartalmi értékelésén már második évtizedes lázas izgalommal fáradoznak és vitatkoznak a tudósok: hebraisták és biblia-szakértők. A szenzációs kéziratos emlékeket már 1961-ben, A holt-tengeri tekercsek c. kiadványunkban ismertettük. H. A. Stoll a tekercsek felfedezésének nem kevésbé izgalmas történetét mondja el regényében, kiegészítve az ezt követő régészeti kutatások eseményeinek és eredményeinek érdekes bemutatásával. A regényes hangvételű, de a tudományos kutatások biztonságos megállapításait népszerűsítő feldolgozás élménytkeltő bepillantást nyújt a régészeti feltárásokkal és a kéziratok megfejtésével kapcsolatos hipotézisek körébe is.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A holttengeri tekercsek

    0

    1974-ben a palesztinai Kirbert Qumrán romjainak környékén ősrégi írott tekercsek, vallási és történelmi tárgyú iratok kerültek elő, melyek lázba hozták a tudományos világot. Azóta egész könyvtárt töltenek meg a legkülönbözőbb felfogásokat képviselő tudósok értekezései, s mindegyik a maga módján igyekezett eldönteni a tekercsekkel kapcsolatban felmerült problémákat. Mikor keletkeztek a holttengeri – vagy qumráni – tekercsek? Miért rejtették el őket barlangokba? Valamelyik zsidó szekta szent iratai voltak-e? Vagy már egy őskeresztény közösség könyvtárát alkották? Csupa izgató kérdés, melynek tudományos vizsgálata túlnő a szorosan vett régészet keretein, mert nagy mértékben módosítja a korai kereszténység kialakulásával kapcsolatos eddigi elképzeléseket.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A kabaré világa

    0

    A kabaré » hosszú ideig tengődött – szegény rokon módjára – a művészetek világának perifériáján. De inkább csak a mindenható kritikusok véleménye szerint; a valóság képe azért mást mutat, bár sokak – művészek és laikusok – szemében egyaránt valamiféle lekicsinylő, sőt megbélyegző hangzása volt nevének. Társaságban, színházban, sőt a sajtóban is mindmáig találkozunk ilyen nem éppen hízelgő kifejezéssel: nem vagy a kabaréban, kész kabaré.«
    A szerző, aki maga is ott volt a szlovák hivatásos kabaré születésénél és elindulásánál – nemcsak mint közeli megfigyelő, hanem mint aktív »tettestárs«, s aki kiválóan ismeri az egész európai kabaré történetét, ebben a könyvben rehabilitálni kívánja a kis formák nagy művészetét. Mert ez a könnyű műfaj nemcsak szórakoztat, hanem nevel, agitál, bírál, s bizonyos történelmi időszakokban harcos politikai szerepet is vállal, olykor nagy kockázattal. E sokrétű könyv tehát nemcsak érdekes és szórakoztató olvasmány, hanem színháztörténeti ismereteket is ad.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Kaukázus – a népek hegye

    0

    A ​Kaukázus – a szivar alakú hegység Európa és Ázsia határán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között – rendkívül izgalmas része földünknek. Völgyeit, tengerpartjait, közvetlen környékét több mint 50 nép lakja. Nagy történelmi menedékhely, ahol a népvándorlás máshol elsöprő erejű hullámai megtörtek, amely túlélt világhódító hatalmakat, Rómát, Bizáncot, arabot, perzsát, tatár-mongolt, törököt, amely biztonságos szigetként állt a körülötte hullámzó-dúló nagy háborúkban, be-befogadta a már ott lakók mellé a veszteseket, a menekülőket, megteremtette számukra is a továbbélés, a fennmaradás lehetőségét. Így alakult ki évezredek során a Kaukázus sajátos nemzetiségi mozaikja, amely a maga sokszínűségében mégis valamiféle egységet alkot, kaukázusi kultúrát, gondolkodásmódot, szokásrendet és etikát, amely mindmáig hatása alá vonja azokat, akik tartósan idekerülnek.
    A szerző – két utazása során – bejárta a hegység és a környék jelentős részét, bepillantást nyert az ott lakók életébe, és különös előszeretettel kereste fel a helyi tudósokat: történészeket, régészeket, nyelvészeket, etnográfusokat, akik fel-felvillanthatták előtte a Kaukázus múltjának egy-egy darabját. Ott szerzett ismereteit kiegészítette mindazzal, amit régi és mai utazók, kutatók könyvei kínáltak. A tájékozódásban nagy segítségére voltak magyar tudósok is, akik egy-egy részterület kiváló ismerőiként adták gondolataikat, tudásukat e kötethez.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A kereszténység eredete

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A kereszténység társadalmi gyökerei

    0

    Prosper Alfaric a vallástörténet kiváló francia kutatója volt. Fiatal korában egyhazi pályára lépett s hamarosan kitűnt kiemelkedő történeti érdeklődésével. Önálló látásmódja azonban világi pályára vitte, tudományos meggyőződése összeütközött az egyházi tanításokkal. Jelen művének az a célja, hogy azokat a vallási áramlatokat ismertesse tudományos rendszerességgel, melyekből a kereszténység kialakult. Önmaga programját a következő tömör mondatokkal fogalmazta meg: Költött, alig ismert vagy tudatosan koholt személyek egyéni tevékenysége he lyett azokat a nagy vallási áramlatokat óhajtom ismertetni, melyekbül a kereszténység kisarjadr, s melyeknek hol szövetségese, hol pedig ellenfele volt. A kereszténység társadalmi gyökereiről szóló áttekintés így jöhet csak létre. Munkám során Palesztinát, Szíriát, Egyipto mot, a görög és a római világot, mint a kereszténység születésének színhelyeit mutatom be.” Alfaric könyve a szerző halála után jelent meg és egy nagyterjedelmű műnek első, lezárt fejezete. Olvasva a könyvet, mindenki elismeréssel adózik a rendkívül tág látókörű tudós több nyelven megjelent munkájának.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar film története

    0

    Hogyan lett a magyar filmipar filmművészetté – ebben a mondatban lehet összefoglalni Nemeskürty István könyvének tartalmát. Az egymondatos, szükségképpen szürke összefoglalás azonban izgalmasan érdekes életrajzot takar, a magyar film életrajzát. Hat évtizeddel ezelőtt nálunk is, másutt is „a film még a vásári mutatvány »ősállapotában« volt. Nem tudta és nem vallotta magáról, hogy művészet. Nem volt elismert nemessége, mely kötelezte volna” (Balázs Béla). Az azóta megszerzett nemesség viszont már kötelez bennünket: ideje összefoglalnunk filmművészetünk történetét. A magyar filmtörténetírásnak alig van hagyománya. Filmszakirodalmunkban számottevő írások csak a filmesztétika tárgykörében születtek. Nemeskürty István filmesztéta és irodalomtörténész saját kutatásaira támaszkodva írta meg a magyar film történetének első összefoglalását.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A négy mozgás és az általános rendeltetések elmélete

    0

    Különös, rendkívüli könyvvel ismerkedik meg az olvasó – az egyik legjelentősebb utópista főművével. Fourier neve két helyről cseng ismerősen: Madách a Tragédia sivár falanszterjelenetében az ő nyomán idézte meg a jövőt, Lenin pedig a marxizmus tiszteletre méltó forrásai között sorolta fel. Alighanem az eredeti mű is taszítani és vonzani fog: lesz, akit elijeszt a dilettáns szent meggyőződése, rögeszmékben, elképesztő számításokban való vakhite, és lesz, akit megragad a részletek mögött az emberi nem gazdag, szabad, igazságos kibontakoztatásának gondolatkísérlete. Fourier számára az emberiség célja a boldogság, s az nem más, mint az összes szenvedélyek kielégítése. A természet szerinte nem szorul helyesbítésre, a kertész ollójára, a természetet meg kell valósítani. E gondolat s részletes kidolgozása okából van helye Fourier művének az etikai gondolkodók tárában.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A nevetés

    0

    Bergson azok közé a filozófusok közé tartozik, akiknek írásai nagy népszerűségre tettek szert. Művei regényeknél is sikeresebbek voltak, új és új kiadásokban jelentek meg. A nevetés, ez a remekbe szabott kis tanulmány eddig közel egymillió példányszámot ért el. Lapjain a szerző a komikum elméletét igyekszik kifejteni. Az élet megfigyeléséből indul ki, és a tapasztalásból vonja le alapvető meghatározásait. Szembeállítja és egybeveti a komikusat a tragikussal, hogy mindkettőről kifejtse elméleti meghatározásait. A nevetés azonban nem pusztán elméleti munka, hanem irodalmi tanulmány is: mély és eredeti tárgyalása Moliére művészetének, és tárháza sok tanulságos elemzésnek, amelyek időállóvá és számunkra is élvezetes olvasmánnyá teszik e művet.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A reformáció jegyében

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A rejtélyes Bátori-barlang

    0

    Egy ​sok évszázados történet nyomán sziklába vájt hatalmas lépcsőfokokra bukkantak a kutatók a Hárs-hegyi Bátori-barlangban. A titokzatos föld alatti lépcsők útját követve kezdődött meg egy csaknem tíz évig tartó, váratlan fordulatokban bővelkedő feltárás a Hárs-hegy gyomrában. A feltárás legnagyobb szenzációja egy nagy mélységben rejlő arany-, ezüst-, és vasbánya felfedezése volt. A bőséges leletanyag és az okiratos kutatások is megerősítették, hogy a főváros tőszomszédságában a középkorban, majd a barokk korban aktív ércbányászat folyt. Máig is rejtély, hogy a még kitermelhető ércet miért hagyták ott művelőik, és miért omlasztották be, falazták el az ide vezető járatokat?
    A történelmi bányalabirintuson kívül ember nem járta, hévizes eredetű barlangrészeket is feltártak a kutatók. Ezeket a föld alatti termeket káprázatosan szép kristályképződményekkel díszítette fel a természet.
    A kutatás során nagy mennyiségű őskori lelet is napfényre bukkant és számos olyan tárgyi emlék, amely a barlang emberrel kapcsolatos sok ezer éves múltját bizonyítja.
    A szerző a feltárás tíz esztendejének izgalmakban, szenzációs fordulatokban gazdag eseményeit idézi fel és ismerteti azokat a további tudományos lehetőségeket, amelyek e titokzatos üregrendszer megválaszolatlan problémáira adhatnak majd választ.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A tánc

    0

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A társadalmi differenciálódásról

    0

    Georg Simmel (1858-1918) a német szociológia egyik „alapító atyja”, a modern társadalomelméleti gondolkodás klasszikusa. 1890-ben jelent meg első nagyobb munkája, A társadalmi differenciálódásról. A könyv alapgondolata, hogy a növekvő társadalmi differenciálódással és fejlődéssel párhuzamosan teljesedik ki az ember individualitása. Szerves része ennek a folyamatnak a csoportok kialakulása, az egyén közeledése más, az övén kívüli csoportokhoz. Az individualitás kialakulása a szociális csoport kötő erejének csökkenésével függ össze (falu vagy város). A társadalmasodás mértéke a szociális kölcsönhatások és összefonódások hálójának differenciálódásával áll egyenes arányban. Simmel munkája amellett hogy a szociológiatörténet egyik meghatározó műve, a modern csoportlélektan és szociálpszichológia forrásvidékére is elvezeti az olvasót. A fordító, Weiss János alapos tanulmányban mutatja be a fiatal Simmel e művének máig eleven problémafölvetéseit.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Tanulmányok

    0

    Wilhelm Dilthey munkájának reprezentatív válogatását adjuk közre. Az az elméleti álláspont, amelyet három évtizedes fejlődésében mutat be a kö-tet, századunk filozófiai gondolkodásának egyik forrása. Műveinek hatása, inspiráló ereje nemcsak a századelő jelentős német filozófiájában és szo-ciológiájában élt tovább, hanem a szellemtörténeti szemléletmódban, a természet- és társadalomtudományok megkülönböztetésének vitáiban, s a pozitivizmus különböző válfajai elleni mindig megújuló küzdelme is máig eleven. Dilthey életműve nem szakfilozófia, amely csak szűk szakmai kö-zönség érdeklődésére tarthat számot. Az individuum életproblémája az a kérdés, amelyre minden írásában szenvedélyesen kereste a választ.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A vizek óriásai

    0

    Napjainkban van születőben a modern tengerkutatás. Ennek látványosabb részét, a mélytengeri merüléseket és a tengeri állatok életének, viselkedésének vizsgálódását – a televízió jóvoltából – a nagyközönség feszült érdeklődése kíséri. Érthető hát, ha a tengerről szóló könyveket napok – hetek alatt elkapkodják.
    Az „élet bölcsőjének” a varázsát a különleges állatvilág adja. Megközelítőleg kétszázezer állatfaj és a tengerekben, amelyeknek a többsége alsóbbrendű, mégis az uralkodó csoport a gerincesek, mindenekelőtt a halak és az emlősök. Bár a szárazföldön is élnek hatalmas termetű állatok, de az óriások igazi világa a tengerek és a nagy folyók. Óriásai szinte minden állatcsoportnak vannak, még az egysejtűeknek is. Könyvünk azonban olyan állatokról szól, amelyek a történelem folyamán szorosabb kapcsolatba kerültek az emberrel, rá nézve veszélyesnek bizonyultak, vagy éppen az ember fenyegeti kipusztítással őket. Ide sorolhatjuk az óriáskalmárokat, egyes polipfajokat, cápákat, rájákat, barrakuda- és murénafajokat, a tengeri hüllők közül az óriásteknősöket, az emlősök közül a jegesmedvét, a fókákat és delfineket, a békés természetű tengeri teheneket, és a minden idők legnagyobb állatait magukba foglaló bálnákat, illetőleg a folyami óriások közül az anakonda kígyókat és a krokodilusféléket, valamint a vízilovakat.
    Könyvünk vadászok, tengeri halászok és horgászok, tengerkutatók, biológusok és más szakemberek írásaiból készült válogatás és fordítás. Úgy igyekszik bemutatni az egyes állatcsoportokat, hogy az olvasó megismerje életüket, viselkedési szokásaikat, a zsákmányszerzésüket vagy menekülésüket, és az emberrel folytatott küzdelmüket, amely – sajnos – többségüknek veszedelmes megfogyatkozásához, egyeseknek pedig a teljes kiirtásához vezetett. Az egyes történetek rendkívül érdekes, izgalmas olvasmányok, s a vizek világának legrejtettebb titkaiba avatják be az olvasót.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Helytartó

    Az emberi jelenség

    0

    A francia paleontológus és teológus nevét és felfogását a magyar olvasóközönség eddig csak a róla szóló tanulmányokból ismerhette. Ez a kötet Teilhard de Chardin fő műve, amely jelentős állomása volt annak a szemléletbeli elmozdulásnak, amelynek során a nyugati katolicizmusban egy radikalizálódó, a társadalmi problémák iránt érdeklődő irányzat bontakozott ki. E könyvében a szerző tudományos meggyőződését és vallásos hitét próbálja összhangba hozni. A darwini evolúció-elméletből indul ki, s bár érvelése teológiai színezetű, és a társadalmi jelenségeket a biológia modellje alapján képzeli el, mégis a társadalmi és kozmikus méretű emberi felelősséget hirdeti. Nézeteinek számunkra elfogadhatatlan voná-sai ellenére ez teszi koncepcióját mégis alkalmassá arra, hogy őt meghallgatva szálljunk vi-tába vele. Teológus írását olvassuk, aki végkövetkeztetéseiben ugyan a hithez jut el, de tudományos meggyőződését a valóságtól tanult dialektika módszerével bontakoztatja ki. A kötet ellentmondásai között Tordai Zádor értő bevezetője segíti eligazodni az olvasót.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az európai folklór története

    0

    Egy ​tudományszak bonyolult és gazdag európai történetével s egy jelentős tudós művével ismerkedik a magyar olvasó a következő lapokon. Giuseppe Cocchiara palermói professzor műve (Storia del folklore in Europa, Torino 1954. Einaudi) a népköltészet tudományának európai történetéről megjelenése óta mind nagyobb elismerést arat a szakma szűkebb körein kívül is. Miközben a bevezető sorait írom, a könyv oroszul is megjelenik a Szovjetunióban, s már nyilvánvaló, hogy a néhány éve ismét annyira felélénkült szovjet folklór vita egyik központi témája lesz Cocchiara műve is. Nemcsak egyszerű tudománytörténeti összefoglalást kapunk Cocchiarától, bár ez önmagában is érdem volna, hiszen még az egyetemes néprajznak, aztán az etnográfiának, szociológiának sincs ily gondos, minden irányzatra, minden részletre kiterjedő tudománytörténeti összegezése, mint Cocchiara segítségével a folklór tudományának.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Az örök vadember

    0

    Az érdeklődő olvasó már ismeri az olasz Cocchiara professzor nevét: egy nagy munkája, Az európai folklór története 1962-ben megjelent magyarul. Ez az újabb műve olyan témával foglalkozik, amely nemcsak a szakemberek érdeklődésére tarthat számot. Hiszen kit ne érdekelne az a téma, hogy a primitív világ hogyan van jelen a modern kultúrában, milyen hatást gyakorol rá? A modern irodalomban, de főképp a zenében és a képzőművészetben olyan jelenségekkel találkozunk, amelyek sokunk számára érthetetlenek, s így értelmetlenek is. Cocchiara könyvéből – számtalan egyéb ide vonatkozó problémán kívül – erre a manapság különösen aktuális kérdésre is feleletet kapunk. A szerző tehát azt a célt tűzte maga elé, hogy bemutassa egy olyan tradiíció történetét, amely szorosan hozzátartozik a modern civilizáció és kultúra történetéhez.

    3 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Bulgária története

    0

    Tartalom:
    Az előzmények
    A kezdetek
    A nagyság útján
    Hanyatlás és rabság
    Új fény és új árnyék
    Iga alatt
    A megújulás
    Szabadság vagy halál
    Az alkotmánytól az egyesülésig
    Új erők
    Viharos évek
    A háborúk kora
    A forradalmak kora
    Csalódások és remények
    A diadalmas felszabadulás
    Tájékoztató irodalom

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Felfedező utakon a föld alatt

    0

    Az elmúlt év nyarán Bariban, a barlangkutatók kongresszusán a világ minden tájáról összesereglett küldöttek között nagy feltűnést keltett és jelentős sikert aratott Jakucs Lászlónak a magyar kutatási eredményekről tartott beszámolója. A kiváló barlangkutató új könyvében most a magyar olvasóközönséget kívánja megismertetni e különleges munka szorgos, kemény hétköznapjaival és eredményeivel. A könyv lapozgatása közben megelevenedik előttünk a felszabadulás utáni barlangkutatás első hősi korszaka. Küzdelmek, melyek sokszor egyéni tragédiákkal járnak, szívós célratörés, eleven hivatástudat és az ebből fakadó kutatási láz, az ismeretlen mélységek szerelmeseinek még a vakmerőségen is túlmenő tettei – ezek a mérföldkövei annak az útnak, amelynek végén megtermett a diadal: az új kutatási módszer gyakorlati igazolása. A szerző, aki ennek az útkereső, eredményekben gazdag korszaknak cselekvő részese volt, avatott tollal tolmácsolja a munka kiemelkedő mozzanatait. Valósággal kézenfogva vezet bennünket a föld alatti csodás tündérpalotákba, ahová olykor először lép a kutató ember. Az olvasó együtt izgul a szereplőkkel: sikerül-e vajon céljukat elérniük, vagy újabb csalódás lesz osztályrészük; együtt örül velük az eredménynek. A kötetet számos rajz és fénykép – köztük több színes felvétel – illusztrálja.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gondolatok

    0

    A filozófia történetének egyik legvitatottabb művét veszi kezébe az olvasó. A viták már ott elkezdődnek, hogy vajon mennyiben tekinthető műnek a feljegyzéseknek ez a rendezetlen (és csak utólag elrendezett) halmaza? Racionalista vagy irracionalista gondolkodó-e szerzőjük? Apologéta vallásbölcselő vagy tragikus filozófus? Csak abban nincs vita, hogy bárhogy legyen is -, a Gondolatok a XVII. századi európai gondolkodás, magatartás, etika egyik legfontosabb és legmaradandóbb dokumentuma.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Harminc év föld alatt

    0

    A neves barlangkutató nagysikerű munkája 1914-ben jelent meg. Érdekes, mindvégig izgalmas fejezetekben mondja el a szerző sikeres barlangkutatásának történetét. Megtudjuk, hogyan szerette meg a barlangok világát, mi vonzotta a föld belsejének titokzatos természeti szépségeihez. Már kisgyermek korában el-elruccant a szülővárosa közelében levő barlangokhoz, ahova titokban ereszkedett le. A gyermekkori kíváncsi érdeklődés elmélyült, s a felnőtt Casteret, a kutató már feleségével és gyermekeivel járja a Pireneusok barlangjait. Szenvedélyes, kitartó munkája olyan eredményeket szült, melyek beírták nevét a tudomány történetébe. Nevéhez fűződik a Pierre Saint Martin csodálatos barlangóriásának feltárása, amely akkor a világ legmélyebb aknabarlangja volt 728 méter mélységével. A 20-as évek elején fedezte fel a dél-franciaországi Haute-Garonneban a Montespani-barlangot, az ősember jégkorszak óta megközelíthetetlen sziklaüregét. Dermesztő hidegben, víz alatt haladva, életveszélyes szifonokon át tette meg az utat az ösember „otthonához”, Több barlangban tanulmányozta a denevérek életét. A denevérek vándorlásának megfigyelésére ma már világszerte alkalmazott gyűrűzéssel nála találkozunk először.
    A könyv olvasásakor egy bátor természetbarát hősies élményeit élhetjük át.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Hogyan éltek elődeink?

    0

    Kit ​ne érdekelne, hogyan éltek a régi magyarok? Milyen településformákat alakítottak ki? Milyen házakban laktak, miként rendezték be otthonaikat? Mivel táplálkoztak? Mi módon gazdálkodtak? Miféle eszközök, tárgyak vették körül őket? Milyen ruhákat viseltek hétköznap és ünnepnap? Milyen volt a családi életük? Mivel töltötték a szabad idejüket? Milyenek voltak a szokásaik? Hogyan ülték meg ünnepeiket? És végtére milyen gondolkodásmód rejlett e szokások mögött, milyen értékrend testesült meg az életmód tárgyi darabjaiban, környezetében?
    A felvetett kérdésekre 12 fejezetben ad választ ez a könyv. Minden fejezet a magyarság múltjának egy-egy nagy korszakát tárja elénk, a honfoglalás korától egészen a második világháborúig. E fejezetek egyúttal fényt vetnek a társadalmi osztályok és rétegek helyzete, életszínvonala, szokásai közti különbségekre is, minthogy az életmód és a gondolkodásmód rétegjellemző tényeket tár fel. A jeles történészek által összeállított fejezeteket irodalmi szemelvények és egykorú képek illusztrálják.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ismerjük meg a keleti szőnyegeket

    0

    Bővítette és átdolgozta Ledács Kiss Aladár.
    „A ​szőnyeg, mint használati tárgy, különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Homályba vesző régi időkben, nomád életet élő népek szükségletképpen jött létre az első szőnyeg: fekvőhely, ülőhely, takaró és egyszersmind szőnyeg a sátor hideg földjén” – írják bevezetőjükben könyvünk szerzői. A gazdagon illusztrált kötetben olvasóink végigkísérhetik a szőnyegkészítés történetét. Megismerhetik az ősi és máig élő szövési és csomózási technikákat, a híres keleti szőnyegkészítő népek jellegzetes díszítőmintáit, egyedülálló festési eljárásait, amelyeket ma a közkedvelt régi keleti szőnyegeket utánzó, gyári előállítással meg sem tudnak közelíteni. A kezdetben csak használati tárgyul szolgáló szőnyegből sok évszázados, sőt évezredes fejlődés folyamán művészi ízlésű, pompás fényűzési tárgy lett, uralkodói műhelyekben készített nagyértékű kincs, melynek csodálatos rajzát, ragyogó színeit méltán örökítették meg régi festőművészek képeiken. A legszebb darabok ma a világ híres múzeumainak féltve őrzött kincsei, de a régi minták gyári és sokszor silány utánzatainak ma is nagy divatja mellett, sokan szeretnének egy-egy régi szép szőnyeghez jutni.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Lételméleti vizsgálódások

    0

    A kötet, amelyet átnyújtunk az olvasónak, Nicolai Hartmann-nak, korunk egyik kiemelkedő polgári gondolkodójának kisebb lélegzetű tanulmányaiból készített válogatás. E tanulmányok betekintést kívánnak nyújtani a hartmanni ontológia rendszerébe, amelynek kiemelkedő sajátosságai közé tartozik, hogy a modern polgári dekadencia szkeptikus, relativizmusba és szubjektivizmusba hajló tendenciáival szembeszállva, kritikailag állást foglal a megismerés objektivitásáért. Ezen az alapon igyekszik a valóságösszefüggéseket széles körűen szem előtt tartó filozófiai világképet kidolgozni. Az itt közölt írások a lételmélet alapproblémáival, természetfilozófiai. ismeretelméleti és etikai kérdésekkel foglalkoznak.
    A kötetet Redl Károly elmélyült bevezető tanulmánya egészíti ki.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország a Monarchiában

    0

    Hanák Péter egy negyedszázados történetírói munkásságának terméséből válogatta össze azokat a tanulmányokat, amelyek a Magyarország a Monarchiában címmel a magyar polgári és nemzeti fejlődés konfliktusaival foglalkoznak.
    A kötetbe felvett kilenc tanulmány az 1848 – 1919 közé eső korszak történeti problémáinak széles spektrumát vázolja fel az 1848-as forradalom nemzetiségpolitikájától az 1867. évi kiegyezés és a Monarchián belüli „függő helyzet” vitájáig, valamint a magyar társadalmi struktúra elemzésétől az 1918. évi összeomlás vizsgálatáig. A tanulmányok behatóan foglalkoznak az egykori Osztrák-Magyar Monarchián belüli – szélesebb összefüggésben: közép- és kelet-európai – helyzetének és a szomszéd népekhez fűződő viszonyának meghatározásával.íbr>A kötet egyúttal historiográfiailag is érdekes képet ad az 1945 táján indult történész nemzedék egyik tagjának útjáról, fejlődéséről.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Özönvíz I-II.

    0

    A Nobel-díjas lengyel író nagy történelmi trilógiájának második része, az Özönvíz, a XVIII. század második felébe visz bennünket, a svéd lengyel háború idejére. A lengyel főnemesség árulása folytán a svéd csapatok elárasztják Lengyelországot, és megkezdődik az évekig tartó harc az ország függetlenségének kivívásáért. Ebben a harcban részt vesz az egész nemzet. Sienkiewicz a múlt század végén írta ezt a regényét honfitársainak biztatására és vigasztalására, hogy a fényes múlt példájából erőt merítsenek hazájuk felszabadítására. Árulók és hősök vonulnak végig a regény lapjain, a színes meseszövést izgalmas fordulatok tarkítják. Tanúi leszünk egy árulónak vélt nyughatatlan fiatal tiszt bravúros hőstetteinek és egy eszményi szerelem diadalának.
    Művészi szempontból az Özönvíz a trilógia legsikerültebb része; méltán lett milliók legkedvesebb olvasmánya.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Petrarca levelei

    0

    A Laura-versek költőjét, a szonettírás mesterét, a modern európai líra egyik úttörőjét, Petrarcát, mint levélírót mutatja be az Európai Antológia reneszánsz sorozatának ez a kötete. Petrarca leveleiben is újat hoz, feloldja a merev, középkori stílust, egyéni hangulatait kelti árnyaltan életre, az antik világot is csak azért idézi, hogy modern problémákat láttasson meg, legyen módja lelkesedni a római plebejus nép harcáért, hogy álmodozhasson a jövőről, s támadhassa az avignoni pápai udvart. Akár turisztikai erőfeszítésről, a Mont Ventoux megmászásáról számol be, akár öreg gazdasszonyát jellemzi találó vonásokkal, akár Boccacciót dorgálja, mert őt az írás abbahagyására, tétlenségre ösztökéli – érzéseiben, gondolataiban hozzánk közel állónak, frissnek érezzük a levélíró Petrarcát.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Pragmatizmus

    0

    A pragmatizmus a múlt század hetvenes éveiben keletkezett az Egyesült Államokban. Maga az elnevezés Peirce-től származik, és az irányzat központi gondolatára utal: eszméink igazságának kritériuma a cselekvés (,,pragma”) eredményessége. E gondolat alapján a pragmatizmust általában még polgári körökben is – biznisz-filozófiaként tartották számon. A pragmatisták írásaiban valójában sok olyan részletet találunk, amely cáfolni látszik ezt a minősítést: nemegyszer emeltek szót ugyanis a harácsoló üzletelés, az öncélú magánérdek, a kapzsiság evangéliuma” ellen. Tény azonban, hogy eszméikkel, különösen igazságelméletükkel, sőt még szóhasználatukkal is pontosan tükrőzték a fejlett kapitalizmus üzleti szellemét és a magánérdek szubjektivizmusát, politikai nyilatkozataikban pedig olykor a demokráciával szemben foglaltak állást, sőt Schiller eljutott a fasizmus leplezetlen támogatásáig.
    A pragmatizmus szubjektivista, irracionalista filozófiája, amely sok tekintetben rokon Nietzsche, Husserl és Bergson nézeteivel, egyike volt a modern polgári gondolkodás legnagyobb hatású áramlatainak. Fő képviselőit (az amerikai Peirce-t, Jamest és Deweyt, valamint az angol Schillert) magyar nyelven ez a kötet mutatja be először az olvasóközönségnek.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem