Évszázadokkal később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal – mindkét fél határvárosok építésére, valamint a régiek megerősítésére szánta el magát –, kiváló fekvéséből adódóan Maghar lett az egyik fontos erődítmény. Azt beszélik, Maghart ettől az időponttól lehetett igazán városnak tekinteni, merthogy ekkor építették falait, ekkor jelentek meg az első kőépítmények, sokak szerint ez volt a város aranykorának kezdete. Akik Kubád korában éltek, már semmit sem tudtak az egykori Jenő törzsről, hajdan virágzó székhelyéről és a déli határában kavargó hatalmas mag-ménesekről. Történetünk idején csak egyszerű nemezjurták álltak a későbbi kőváros helyén, igaz, naponta százezernél is több lovat itattak a folyónál, rovással írtak, s olyan nyelven beszéltek az emberek, mely az idők kezdete óta változatlan és morzsolhatatlan, mint a kaukázusi sziklák, mert ennek a nyelvnek szakrális mivoltából adódóan nem volt szüksége jövevényszavakra, hogy kifejezze akár a legbonyolultabb fogalmakat is – ma már nehéz lenne meggyőzni arról bárkit is, hogy Magharnak ez volt az igazi aranykora. Fonyódi Tibor a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, az időpont a Krisztus születése utáni VI. század, alig két emberöltővel Atilla halála után. A Torda-trilógia háttérvilágának tekinthető horkaregényekben a szerző a magyar mitológiából, meséinkből és a szakrális őshagyományból merítve teremt egy olyan „új mitológiát”, melynek igazi főszereplője az a fegyver, amelyet másfél ezer esztendeje Isten kardjaként említ a hagyomány.

A Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen. Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi székesegyházban őrzött Szent László-ereklye körül, melyet csak a beavatottak ismernek. Gabriel válaszút elé kerül: beletörődik, hogy csupán báb a hatalmasok játékában, vagy sikerül saját kezébe vennie sorsát? Udvari kötelességeit kiválóan teljesíti, ellenfeleivel ravaszul szembeszáll, és tevékenyen részt vesz a Sárkányos Rend megalapításában. A lovagrendében, melynek a „hivatalos” történetírás szerint Zsigmond király támogatóinak összefogása lett volna a rendeltetése, az „árnyéktörténelem” azonban másképp emlékezik róla…

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolgozza fel, részben a rendelkezésre álló szűkös források, részben az írói képzelet alapján. A X. században a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek előtt két sorsdöntő feladat állt: az új hazában való végleges berendezkedés, illetve a határok biztosítása, különös tekintettel a Keleti Frank Királysággal határos nyugati gyepűre. A szerző árnyaltan és átfogóan örökíti meg a történettudományban sokáig csak a „kalandozások korának” nevezett időszak első évtizedeit. Fordulatokban gazdag történetében felmutatva azt az egyre inkább elfogadottá váló tényt, hogy a nyugati hadjáratok legalább annyira szóltak a frankokkal, különösen Arnulf királlyal kötött szövetség katonai kötelezettségeinek teljesítéséről, illetve később, a magyarokkal szemben ellenséges Gyermek Lajos uralkodása idején a nyugati határok megszilárdításáról, mint a puszta zsákmányszerzésről. A nagyrészt sikeres nyugati hadjáratok közepette a hátországban is a magyarság sorsát évszázadokra meghatározó változások kezdődtek, melyek hatásait a szerző a fejedelmi családtól és a vezérektől kezdve a törzsek harcosain, kézművesein és asszonyain át a honfoglalók minden rétegének életében bemutatja.

Kr. u. 958. A fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a császári udvar azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya: igazi kígyóverem. Kagan, a Tarján törzs vezére a magyarok törzsszövetségének követe a császári udvarban. Feladata kettős: egyrészt igyekeznie kell a kalandozó törzsek augsburgi gyászos veresége után új határvédelmi szerződést kötni Bizánccal, másrészt szemmel kell tartania az udvarban nevelkedő Gyevel herceget, Taksony fejedelem fiát. Kratérosz sztratégosz, az egyik legelismertebb bizánci hadvezér egyetlen, féltett lánya, Anasztázia egy nap elszökik erőszakos udvarlója elől otthonából, azzal a feltett szándékkal, hogy apja akarata ellenére benevez a versenyre, melynek résztvevői közül Rómanosz herceg, VII. Kónsztantinosz császár fia, a trónörökös feleséget választ magának. A keresésére indulók elöli menekülés közben azonban megsebesül, és ájultan esik össze egy előkelő hun házának kapuja előtt… Niképhorosz Phókasz apjával és fivérével a syrakuzai kalózok ellen vezetett hadjáratból igyekszik haza, hogy régi szövetségesükkel, Kratérosszal karöltve felülkerekedjenek politikai ellenlábasaik, a Dukaszok és Komnénoszok fölött. Pusztai Andrea regénytrilógiájának első kötete kiterjedt kutatásokra alapozva fest sokszínű és élettel teli képet a X. századi bizánci udvar intrikáiról és politikai csatározásairól, kiemelt hangsúlyt fektetve a császárság és a magyar kapcsolatok alakulására.

Mindazok számára, akik nem egy történelmi korszak elmélyült kutatói, az adott időszak kiemelkedő alakjai gyakran csak a tankönyvekből, tetteik jelentőségén keresztül megismert, nem teljesen emberi léptékű személyiségek. Így van ez Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” esetében is: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, a Lánchíd megálmodója, a magyar nemzettudat megújítója többségünknek egy emberfeletti történelmi alak. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy legnagyobb nemzeti hőseink is csak emberek voltak a maguk gyarlóságaival, vágyaival, botlásaival és hétköznapi életével. Bakóczy Sára legújabb regénye Seilern-Aspang Crescence grófnő életének egy meghatározó szakaszán keresztül mutatja be második férjének, Széchenyi Istvánnak az emberi, esendő oldalát is. A szerző remek ízléssel és arányérzékkel, kiterjedt kutatások alapján mutatja be a XIX. század első évtizedeinek bécsi, pozsonyi és pest-budai életét a császári udvartól kezdve a magyar vármegyei nemesség kúriáiig. Főszereplői, Crescence és Széchenyi István hús-vér alakokként, szenvedélyeikkel és szenvedéseikkel kerülnek ábrázolásra.

A hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszava hallatszana. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében tartott homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld… A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát, de bundájából nem vizet csapott, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, két lábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót… A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb egekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a földre; istenének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő Föld fogantatásának pillanatától megbabonázott Farkas ebben a szent pillanatban értette meg, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban… Égiúr tengerré tette a földet és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de tehetetlen módon ismét magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját, újabb életeket rabolt, és szüntelen bömbölést hallatva követelte további jussát… Fonyódi Tibor Horka című regénye a Torda-trilógia háttérvilágát képező Horka-sorozat legújabb kötete. A szerző a vadregényes Kaukázusba kalauzolja olvasóit, a történet a Kr. u. VI. század elején játszódik, alig két emberöltővel Atilla nagykirály és a Hun Birodalom bukása után.

Róma alapításának 1127. évében az egykori világbirodalom két részre szakadva próbálja útját állni a határait ostromló barbár népeknek. Balambér hun nagykirály Theodosius kelet-, és Gratianus nyugatrómai császár viszályát kihasználva egyre nyugatabbra tolja a Hun Birodalom határait. Miközben seregei a Duna–Tisza közén megvetve lábukat Pannónia végső meghódítására készülnek, messze, a Volga partján Tas, a magos tudók tanítványa hozzásegít egy kovácsot szerelme beteljesüléséhez… de segítségének ára van: magának kéri a kovács majdan megszülető hetedik gyermekét. Évek telnek, a jóslat beteljesedik és a kis Torda Tas kíséretében napnyugatra vándorol, letelepszik Erdélyben, ahol mestere felkészíti az eljövendő hun uralkodók szolgálatára. Torda fokozatosan ébred öntudatra. Mikor fiatalemberként a Pilisbe teszi a székhelyét, már tudni véli, hogy ő nem csupán egy újabb hun sámán a sok közül. Ő sokkal több annál… Fonyódi Tibor több kiadást megért és nagy népszerűségnek örvendő történelmi regénye Torda, a táltos élettörténetén keresztül az európai történelem talán legvéresebb évszázadának eseményeit mutatja be. A fordulatokban gazdag, lebilincselő, egyedi hangvételű regényben a magyar őshagyomány legszebb elemei és a történelmi tények ötvözése révén nyerhet betekintést az olvasó a Hun Birodalom fénykorába és legnagyobb uralkodója, Atilla életébe.

Róma alapításának 1127. évében az egykori világbirodalom két részre szakadva próbálja útját állni a határait ostromló barbár népeknek. Balambér hun nagykirály Theodosius kelet-, és Gratianus nyugatrómai császár viszályát kihasználva egyre nyugatabbra tolja a Hun Birodalom határait. Miközben seregei a Duna–Tisza közén megvetve lábukat Pannónia végső meghódítására készülnek, messze, a Volga partján Tas, a magos tudók tanítványa hozzásegít egy kovácsot szerelme beteljesüléséhez… de segítségének ára van: magának kéri a kovács majdan megszülető hetedik gyermekét. Évek telnek, a jóslat beteljesedik és a kis Torda Tas kíséretében napnyugatra vándorol, letelepszik Erdélyben, ahol mestere felkészíti az eljövendő hun uralkodók szolgálatára. Torda fokozatosan ébred öntudatra. Mikor fiatalemberként a Pilisbe teszi a székhelyét, már tudni véli, hogy ő nem csupán egy újabb hun sámán a sok közül. Ő sokkal több annál… Fonyódi Tibor több kiadást megért és nagy népszerűségnek örvendő történelmi regénye Torda, a táltos élettörténetén keresztül az európai történelem talán legvéresebb évszázadának eseményeit mutatja be. A fordulatokban gazdag, lebilincselő, egyedi hangvételű regényben a magyar őshagyomány legszebb elemei és a történelmi tények ötvözése révén nyerhet betekintést az olvasó a Hun Birodalom fénykorába és legnagyobb uralkodója, Atilla életébe.