I. FEJEZET.
Melyben Jelky András elbúcsúzik odahaza és elvándorol világgá.
1754-et írt a kalendárium, mikor nemes Baja városának összes érdemes lakossága egy szép hosszú nyári nap kora reggelétől késő estig szakadatlanul azon törte fejét, miért füstölög a Jelky István szabómester házának a kéménye.
Hogy fűtenek, azt nem lehetett feltenni, mert nyár derekán a hőség Baján is szükségtelenné teszi a fűtést, csak úgy, mint egyebütt; a kíváncsi szomszédság tehát nem is gyaníthatott mást, mint azt, hogy a Jelkyék házánál egész nap sütnek, főznek.
Egy pár nénémasszony végre már nem tudta kibírni ezt a kínos bizonytalanságot, estefelé beszólt a szabómester házába és menten kipletykázta városszerte, hogy a Jelkyék konyhája már színültig tele van töpörtyűs pogácsával, sült malaccal, libával, csibével, kenyérben sütött sódarral, újdonsült fehér cipóval és a jó Isten tudja még mi mindenféle jóízű holmival.
Mire az estharang megcsendült, Baja városa már azt is kitudta, hogy az öreg Jelky István második fia, keresztnevén András, másnap reggel el fogja hagyni szülei házát és elmegy messze-messze, tán az óperencián is túl, világot látni: az a sok töpörtyűs pogácsa, malac, liba meg sódar pedig mind csak útravaló.