Európát szinte átíveli – Fountains-től Citeaux-n át Clunyig és Batalháig, Mont-Saint-Micheltől Maulbronnon át Kijevig vagy az Athoszig – a híres kolostorok láncolata. 100 kolostort, 100 rejtőzködő ékességet ismertet és mutat be kötetünk, szöveggel és képben. A 271 ábrából 166 színes tesz élővé egy eszmét a korai középkortól napjainkig. Alaprajzok és vázlatok segítségével kapunk áttekintést a korabeli építészeti szerkezetekről; vonzó és kifejező részletek váltakoznak dupla oldalas össznézetekkel. Antalnak hívták azt az első jámbor férfiút, aki jószágát és vagyonát elhagyta, s egy lakatlan hegyvidékre költözött. Pachomius a kolostori életformát a zárt rendben találta meg, és megalkotta az első szerzetesi szabályzatot. A keresztény ókor utolsó nagy rendalapítója Szent Ágoston volt. Az Ágoston-rendi regulát később számos kongreáció átvette. Például nursiai Szent Benedek rendje, a bencések is ezt fogadták el némi változtatással. Vannak rendek, ahol nem kötelező a klauzúra, ilyenek az igehirdető rendek, a domonkosok és mindenekelőtt a jezsuiták; ők keresik a nyilvánosságot, és szívesen mennek az emberek közé. A többnyire töredékekben fennmaradt kolostori építészet ma hidegnek, barátságtalannak és kopárnak tűnik. Egy olyan nagyszerű kolostorváros, mint Maulbronnis kényelmetlennek hat. A szerzetesek, akik idegenbe költöztek, hogy új kolostorokat alapítsanak, vagy benépesítsék azokat, a tervrajzokat magukkal vitték, s így az új helyen is hasonló kerengőt, dormitóriumot, refektóriumot és káptalani termet építtettek. A St. Galleni kolostor tervrajza példázza, hogy még a legkisebb részletről sem feledkeztek meg. A kolostori élet jellegzetessége évszázadok óta egészen napjainkig, hogy a lét testvéri közösségben, imában, szigorú szabályokhoz kötve zajlik. Örvendező üdvösségtudatban vállalják a szerzetesek a szegénységet, az engedelmességet, az önmegtagadást, a tisztaságot, a világi hívságokról való lemondást, a böjtöt, a vezeklést. Így képese a kolostorok a ma emberének még mindig vonzó, vigasztaló perspektívát nyújtani.