• A magyar mezőgazdaság a XVIII. században

    0

    Magyarország a török hódoltság és háborúk megpróbáltatásaiból agrárországként került ki. A pusztulást követő békés újjáépítés nagyrészt a mezőgazdaságban ment végbe. Az ország néptelenné vált tájai felé elsősorban a török uralomtól ment területek magyar parasztsága áramlott, hogy ott az új élet lehetőségét megteremtse. Külföldről is hívtak be telepeseket, akik azonban jóval kedvezőbb helyzetben fogtak munkához. A kezdeti primitív gazdálkodásmódok fokozatosan fejlettebbeknek adtak helyet, s a termelőerők lendületes fejlődésnek indultak. De a török kiverésétől a napóleoni háborúkig tartó időszak bőséges adataiban nemcsak a gazdasági újjáépítés menete és máig ható eredményei tükröződnek. Megelevenedik a falu mindennapi élete, feltárulnak a hagyományos mezőgazdaság sajátos vonásai. A szerző azonban rámutat azokra a törekvésekre is, amelyek a modern mezőgazdaság felé vezető fejlődés útját egyengették.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar sajtó története I.

    0

    Írták: Fenyő István, Kókay György, Kosáry Domokos, T. Erdélyi Ilona, Ugrin Aranka

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar sajtó története II/1-II/2.

    0

    Írták:
    II/1.: Antall József, B. Nagy Eszter, Buzinkay Géza, Katus László, Kosáry Domokos, Miklóssy János, Pók Attila, Várady Géza
    II/2.: Buzinkay Géza, Erényi Tibor, Gergely András, Németh G. Béla, Veliky János

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar történelem oszmán-török ábrázolásokban

    0

    Hazánk hódoltság kori történelme szempontjából páratlan értékű török és perzsa nyelvű krónikákat őriz az isztambuli Topkapi Sarayi és az Üniversitesi Kütüphanesi, a bécsi Österreichische National Bibliothek, valamint a dublini Chester Beatty Library. A színpompás miniatúrákkal díszített kéziratos köteteket Fehér Géza, a Magyar Nemzeti Múzeum kutatója mutatja be. A krónikák plasztikus leírásokkal és a szöveget kísérő illusztrációkkal egészítik ki a magyar történelemről eddig alkotott képünket. Nevezetes eseményeket örökítenek meg a XVI. században – az oszmán kódexművészet virágkorában – készült miniatúrák, és a városromok történetére, a városok és várak alaprajzi szerkezetére vonatkozó ismeretünk ugyancsak számos új elemmel bőül a krónikákat kísérő képanyag alapján. Hozzátehetjük, hogy a miniatúrák történeti és művészettörténeti vizsgálata a díszítőművészetek, az építés, viselet-, fegyver- és hangszertörténet kutatásában is minden bizonnyal igen értékesnek fog bizonyulni.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyarságtudomány kézikönyve

    0

    A tudományos ismeretterjesztés új vállalkozása A magyarságtudomány kézikönyve című kötet. A szerzők nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy a lehető legtömörebben foglalják össze ismereteinket Magyarországról és a magyarságról. Így kerültek a kötetbe a hungarológia fogalmát és témakörét tág szemhatárral megrajzoló tanulmányok, amelyek a magyar nyelv sajátosságait, nyelvi rokonságunkat, történelmünk viharos századait, irodalmunk és művészeteink európai léptékét, népi kultúránk mindmáig kiapadhatatlan forrásvidékét – például a szokás- és hitvilágot – tekintik vizsgálatuk tárgyának. Kósa László, Kiss Jenő, Gergely András, Kőszeghy Péter, Szegedy-Maszák Mihály és Szemerkényi Ágnes a legújabb tudományos felfogásokat közvetítik a tájékozódni kívánó hazai olvasóknak és a világban szétszóródott magyarságnak.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A társadalomtudomány eszméje és viszonya a filozófiához

    0

    A társadalomtudós az emberek társadalmi viselkedését tanulmányozza. A viselkedés csak akkor társadalmi, ha szabályok irányítják. A viselkedés tehát nem azonosítható a közvetlenül megfigyelt testi állapotokkal, mozdulatokkal – szimbolikus karaktere, jelentése van. A társadalomtudósnak ezért az a feladata, hogy megértse a vizsgált emberi viselkedés jelentését. S feladatának egyedül akkor tehet eleget, ha abban a fogalmi keretben gondolkodik, amelyben maguk az érintettek gondolkodtak; meg kell tanulnia „nyelvüket”, elemeznie kell fogalmaikat. – Ez a Winch-féle konceptuális elemzés lényege. A szerző a kései Wittgenstein gondolati örökségét kamatoztató analitikus irányzat ismert alakja. Könyvével, mely az angolszász szellemi életben sok vihart kavart, egy analitikus társadalomelmélet alapjait vetette meg. Gondolkodásmódjára Max Weber megértő szociológiája és Robin George Collingwood szellemfilozófiája gyakorolt még nagy befolyást.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A tiszai halászat

    0

    Szilágyi Miklós, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa elsőként vállalkozott arra, hogy a Tisza egy-egy szakaszának és ártéri vízállásainak népies halászeszközeiről, halfogási módjairól hosszabb-rövidebb tanulmányokban, adatközlő dolgozatokban felhalmozott, nagy mennyiségű, de egyenetlen színvonalú ismeretanyagot monografikusan összegezze, felhasználván ehhez több évtizedes terepmunkájának és levéltári kutatásainak tapasztalatait. Forráskritikai igénnyel szembesíti a pusztuló halászatról szóló, a halászok nosztalgiáit közvetítő 19-20. századi néprajzi leírásokat, emlékiratok, szépirodalmi alkotások személyes hitelű közléseit, a halászati-horgászati szaksajtó múltidéző vagy praktikusan jelen idejű beszámolóit a korábbi századok halászati gyakorlatáról valló egykorú archivális forrásokkal. A rendkívül változatos eszközanyag ilyen módszerű elemzése azt bizonyítja, hogy a Herman Ottó klasszikus monográfiája (1887) óta „ősfoglalkozásnak” tekintett halászat folyamatosan alakult, módosult: hozzáigazodott a változó ökológiai feltételekhez. Az a halászati technika tehát, melyet századunkban megfigyelhettek az etnográfusok, nemcsak a „hagyományos tudásnak”, hanem a foglalkozásszerűen halászók és az orvhalászok innovatív készségének a bizonyítására is kiválóan alkalmas.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A tökéletes önéletrajz

    0

    A tökéletes önéletrajz a lehető legjobb önéletrajz összeállításának titkaival ismerteti meg az álláskeresőket. Az alapos és részletes szakértői tanácsok lépésről lépésre, olvasmányos formában vezetnek át az önéletrajzírás folyamatán: az elrendezéstől a gyakori buktatókon keresztül a különböző állástípusokhoz illő forma kialakításáig.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Árpád-házi Szent Erzsébet

    0

    Halálának, majd szentté avatásának 750. évfordulójára emlékezve elsősorbana német történetírás nagy figyelemmel fordult Szent Erzsébet felé. A hagyományos politikaitörténettől kezdve a mentalitástörténet és művészettörténet módszereit is alkalmazva írtak róla. A legújabb magyar történetírás adósságát is törleszti e kis kötet II. Endre leányának életéről. A szerző új megközelítéssel helyezi el az Árpád- házi királylány alakját a kor szentjeinek galériájában, s utal arra a szerepre is, amellyel származása kapcsán hozzájárult az egykorú Európában a magyar királyi dinasztia szentjeinek tiszteletének népszerűsítéséhez.
    Az ikonográfiai sémákból kiemelve, a XIII. század érzelmi és vallásos közegét bemutatva érzékelteti Szent Erzsébet alakjában a kornői eszményképét, s egyúttal arra is választ keres, hogy miért hathatott Erzsébet példája századokon át.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Atlas Hungaricus I-II.

    0

    A térkép alkotás, nemcsak műszaki, technikai valósághű megszerkesztésben, de művészi, esztétikai megformálásában is. A legrégibb kínai, egyiptomi térképeknek még misztikus tartalmuk is volt, és a különböző istenhitek motívumai sem maradhattak le a lapokról. A térképek készítői az ország, város ábrázolásánál művészi hatásra is törekedtek, sokszor talán csak önmaguk gyönyörűségére, s még többször a kelendőség érdekében. A régi térképek rajzolói közt olyan művészeket találunk, mint Leonardo da Vinci. Az esztétikum azonban másodlagos, bár nem elhanyagolható szempont a kartográfia történetében. A térképet az emberi megismerés vágya, a tájékozódás igénye hozta létre, hogy aztán szinte munkaeszközzé váljon az utazók, a kereskedők, a kincskeresők és a katonák kezében. A nyomtatás feltalálásával terjedtek el a különböző atlaszok, ország- és várostérképek, segítve az utazót, de az otthon ülő lapozgatót is, akit elsősorban a látvány szépsége ragadott meg. A kor és a technika előrehaladtával a térképek is egyre pontosabbak lettek, s megbízhatóbb forrásai a tájékozódásnak. A térképrajzolók, -szerkesztők alkotását eleinte rézbe vésték, vagy fába, mint pl. Lázár deák (Lazarus) térképét, s ezek a technikák igen hosszú ideig szinte kizárólagosak voltak az egyes lapok, atlaszok kivitelezésében. A munkához mívesség kellett, türelem, pontosság, érzék és technikai tudás.

    90 000 Ft
    Kosárba teszem
  • August Comte

    0

    „A pozitivizmus színeváltozása néven ismert folyamat szoros összefüggésben volt azzal, hogy a doktrína tételes tanát: dogmává merevedett, és végső fokon kultuszba torkollott. A társadalom tudománya, majd az emberiség vallása igényével jelentkezett. Miért és miként jelentkezett ez az igény? Ez a kötet központi kérdése, amelyre a szerző Auguste Comte, a pozitivizmus atyja, az „Emberiség főpapja” életműve egészének elemzésével igyekezett választ adni.”

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus

    0

    Berzeviczy Gergely munkásságával történetírásunk eddig is foglalkozott, de úgyszólván kizárólag közgazdasági nézeteit ismertette. H. Balázs Éva monográfiájából most új, történetileg is jelentős alak lép elénk: a magyar felvilágosodás sokoldalú, a tudományok és művészetek iránt fogékony, politikai síkon igen tevékeny képviselője. A szerző túlmegy a szűk értelemben vett életrajzon: a XVIII. századvégi nemesi vezetőréteg társadalomrajzát adja. Az iskolai tanulmányok, a jurátusság bemutatása után az életrajz európaivá tágul. Berzeviczy a göttingai egyetemen tanul, majd megjárja Franciaországot, Angliát, közelről látja a belga forradalmi eseményeket. Ekkor már szabadkőműves, és rajta keresztül a szerző bemutathatja a magyar szabadkőművesség fontos politikai szerepét. A magyar jakobinusok reformátor szárnya, köztük Berzeviczy is, szabadkőműves. 1795-ben a letartóztatást elkerüli, de állásáról lemond, és ezentúl a haladásért elméleti, irodalmi eszközökkel harcol. A hazai és külföldi levéltárak, kézirattárak eddig feltáratlan leglényegesebb anyagát a szerző iratfüggelékben teszi közzé.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bevezetés Magyarország geológiájába

    0

    Magyarország geológiájának megértéséhez s méginkább tanulmányozásához nélkülözhetetlenül szükség van a környezet földtani felépítésének legalább áttekintő ismeretére. E tekintetben a Bevezetés Magyarország geológiájába c. munka hézagpótló jelentőségű. A történetiség a geológiának alapvető sajátossága. Vonatkozik ez a megismerés-történet kiemelkedő szerepére is. Ezért szentelt a szerző jelentős teret ebben a könyvben Magyarország földtani felépítésének alapvető kérdése: a nagyszerkezet illetve a szerkezetfejlődés megismerés-történetének.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Burgenland az európai politikában 1918-1921

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Eltemetett dicsőség

    0

    20. ​század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és világhatalmi státuszra való emelkedése. Ez utóbbiban döntő szerepet játszottak a szovjet tudósok. A Szovjetunió technológiai-katonai vetélkedése az Egyesült Államokkal, amellett hogy izgalmas, fordulatokban gazdag történet (a szovjet atombomba az amerikai hű mása a sikeres kémkedésnek köszönhetően), alapvetően határozta meg az emberiség közelmúltjának történelmét.
    Hargittai István tizennégy nagy szovjet tudóst kelt életre legújabb könyvében, személyes ismeretségeire, interjúkra, levéltári és egyéb anyagokra támaszkodva. A hátteret a szovjet történelem meghatározó korszakai nyújtják, a szovjet hatalmi rendszer kialakulása, a Nagy Honvédő Háború, a háború előtti és háború utáni sztálini terror, a hidegháború évtizedei, köztük az olvadás, majd a stagnálás kora.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Érik a fény

    0

    A monográfia első része, a Fiatal életek indulója, amely József Attila pályakezdését tárgyalta, 1963-ban jelent meg. A költő útját 1923-tól 1927-ig ebben a könyvben követhetjük tovább. Mi történt József Attilával 1923 és 1927 között? Érettségit tett – és majdnem elbukott magyar irodalomból. Perbefogták a Lázadó Krisztus miatt, egyetemre járt és összetűzött annak „fura urá”-val. Kapcsolatba került a párttal, hatottak rá irodalmi áramlatok, vonzották asszonyok és lányok, barátságot kötött írókkal, költőkkel. Előadásokat hallgatott a bécsi egyetemen, Párizsban úgy tanult franciául, hogy bemagolta a szótárat és a nyelvtant. Közben pedig írt. Jó és rossz verseket, leveleket magyarul és franciául. Megírta a Megfáradt embert, a Tiszta szívvel, az Ülni, állni, ölni, halni címűt, a Hangyát, a Szocialistákat. Szabolcsi Miklós könyve feltárja a költő hétköznapjait, tágabb és szűkebb környezetét, költészetének alakulását, fejlődését, viszonyát az avantgarde-hoz és más irányzatokhoz.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fedics Mihály mesél

    0

    Ortutay Gyula Fedics Mihály meséinek közreadásával iskolát teremtett: a népi egyéniségkutató iskolát. Fedics az első magyar mesemondó, akinek nemcsak meséivel találkozunk a könyv lapjain, hanem életkörülményeire, egyéniségére is fény derül. Az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény első köteteként, 1940-beb jelent meg először a könyv. Az akkori kiadói viszonyoknak megfelelően igen kis példányszámban. Ortutay Gyula iránti tiszteletből az Akadémiai Kiadó most második kiadásban teszi közzé ezt a magyar folklórkutatásban korszakalkotó, ritkaságszámba menő könyvet.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Fényes Elek

    0

    Fényes Elek a reformkor nagyhatású tudósa volt, aki enciklopédikus gazdaságú művekben írta le a polgári átalakulás előtti országot és népét. Munkássága korszakos jelentőségű a statisztika, a közgazdaságtan, a földrajz- és néprajztudomány hazai történetében. Közéleti tevékenységével is Magyarország fejlődését szolgálta: az 1840-es években az Ellenzéki Kör alelnöke, az Iparegyesület aligazgatója volt. 1848-ban megszervezte az Országos Statisztikai Hivatalt, 1849-ben a pesti forradalmi vésztörvényszék elnöke lett. Élete és munkássága izgalmas fejezet a magyar tudománytörténetben.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Flow – Az áramlat

    0

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése. Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia vezető gondolkodója, forradalmi művével saját kiteljesedésük lehetőségeit tudatosan vagy ösztönösen kutató milliók életére volt hatással. Elismert pszichológusok, üzletemberek, művészek, politikusok és sportolók, továbbá a lélek működésével és rejtélyeivel rendszeresen foglalkozó szülők, pedagógusok, orvosok és kreatív szakemberek sokasága merített ihletet a könyvből. A boldogság keresése és a kizökkent sorsok helyreállítása utáni vágy az emberi lélek mélyéről ered, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással. A Flow elméletének ritka erénye, hogy komoly kutatómunka alapozta meg, ugyanakkor leírása, illetve rendre beigazolódó következtetései a pszichológiában járatlanok számára is érthetőek és sokszor a rendkívüli felismerés erejével hatnak. A Flow most Az elme kerekei sorozatban, az 1997-es kiadáshoz képest lényegében változatlan szöveggel jelenik meg.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Gróf Pálffy János műgyűjteménye

    0
    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Győr zenéje a 17-18. században

    0

    A 17—18. századi zenei életnek Győrben két fontos bázisa volt: a székesegyház és a gimnázium. A székesegyházban már a‘ 17. század első évtizedétől kezdve rendszeres adatok vannak a zenekar és a kórus életéről, sőt kotta is maradt fenn ezekből az évekből. A jezsuita gimnázium kezdettől fogva értékes zene színhelye. Házinaplói 150 éven keresztül élő, színes zenei életről tájékoztatnak. A levéltári adatok és korabeli újságok alapján Bárdos Kornél beszámol a polgárság zenés szórakozásairól, a katonazenekarok szerepéről. A többször tervezett, de az 1830-as évekig meg nem valósított zeneiskola ügyéről is fontos dokumentumokat közöl. Értékes hangversenyekről, igen sok barokk pompájú ünnepről ad részletes leírást, ami elevenné teszi a kor zenei és társadalmi képét. Még a napóleoni megszállás napjairól is talált értékes zenei anyagot, sőt néhány fontos adatot az 1832 előtt már működő győri zeneegyesületről is, amely többek között már előadta Haydn Teremtését is. A győri zeneszerzők és muzsikusok működésének bőséges időrendi öszszeállítása egészíti ki a kötetet, a zenei életet 1900 kottamelléklet hitelesíti.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Iconographia Florae Partis Austro-Orientalis Europae Centralis

    0

    Jávorka Sándor (1883-1961) – az Iconographia kiadásakor a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának osztályigazgatója, később igazgatója, majd Kossuth-díjas akadémikus – kora ifjúságától kezdve életcéljául tűzte ki a történelmi Magyarország magasabbrendű növényeinek (harasztok és virágosak) összefoglaló, korszerű feldolgozását, amely Magyar Flóra (Flora Hungaria) címen 1924-1925-ben jelent meg. Ennek az alapvető munkának illusztrációs anyaga A magyar flóra képekben (Iconographia Florae Hungariae). Ez a füzetekben kiadott mű 1934-ben fejeződött be. 40 színes táblán és 576 lapon (továbbá 25 fényképtábla-mellékleten) mintegy 4000 növényfaj, illetve taxon természethű festményeit és rajzait tartalmazza, amelyek Jávorka irányításával a kitűnő festő és rajzoló: Csapody Vera tanárnő művészi alkotásai. Így ez a képes atlasz a kárpáti, pannóniai, sőt részben az illír és mediterrán flóra növényeit együtt mutatja be. Hozzá hasonló munka ma nincs, és így ez az atlasz azóta is nagyon keresett a nemzetközi könyvpiacon.

    48 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kártyalexikon A-Z

    0

    Alfabetikus rendben, 2015 címszóban szinte mindent tartalmaz ez a kötet a kártyáról és kártyázásról, amit csak tudni érdemes: kártyajátékok és elmélet, kártyatörténet és -kultúra, kártyafestők és -gyártók, múzeumok, nagy játékosok stb. Nemcsak hazánkban uttörő vállalkozás ez, széles e világon nincsen párja: 238 kártyajáték teljes, 100 változat kevésbé részletes ismertetését találja meg benne az Olvasó. A könyvet 24 színes tábla, 500-nál több fekete-fehér kép, karikatúra, ábra, táblázat gazdagítja. Úgyhogy aki szeret kártyázni, aligha mondhat mást: Na végre, ez aZ-

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar – Olasz szótár / Vocabolario Ungherese-Italiano

    0

    Az új magyar-olasz kéziszótár a korábbi, Koltay-Kastner Jenő-féle nagyszótár anyagára épülve és ezt az anyagot korszerűsítve a mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállományt tartalmazza. Szótárunk elsősorban a hazai olaszul tanuló, olasz nyelvet használó, nyelvvizsgára készülő közönségnek készült. A több mint 60 ezres címszóállományú szótárban jelentős szerephez jut a gazdasági, társadalmi és technikai változásokat követő szakszókincs, s nagy hangsúlyt fektettünk az élőnyelvi példák bemutatására. Helyet kapnak a szótárban a mai magyar és olasz nyelvbe újonnan bekerült, gyakran használt idegen eredetű szavak is.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Magyar Néprajz VI.

    0

    A kötet szerzői: Felföldi László, Lázár Katalin, Martin György, Niedermüller Péter, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Vargyas Lajos

    18 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar növénynemesítés

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország története 1686-1790 I-II.

    0
    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Magyarország története 1790-1848 I-II.

    0
    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország története 1890-1918 I-II.

    0
    2 000 Ft
    Kosárba teszem