Szóhoz előszót fűzni túlzásnak látszik s mivel e kötetben részben elmondott, részben elmondásra szánt beszédeket adok közre úgy tűnik fel, szükségtelen elüljáróban bármit is mondani. Mégis egészen röviden jelezni kívánom az alkalmat, mely a papírra vetett gondolatok publikálását magyarázza s a vezéreszmét, mely a beszédsorozaton érvényesül. Az a ritka nemzeti ünnep, mely Szent István királyunk megdicsőülésének kilencszázados fordulójával ránk köszönt, bizonyára sok kegyeletes megemlékezésnek lesz alkalma. Érthető, hogy a tisztelet és lelkesedés gyakran fog szót keresni megfelelő megnyilatkozásra. Úgy véltem, használhat bárki, ha ünnepi hangulatának virágait leteszi a nemzeti kegyelet oltárára, hogy minél változatosabb színekben pompázzon az a koszorú, amellyel a magyar keresztény múlt legnagyobb alakjának kivan hódolni a késő nemzedék s egyik-másik elhullott virágszál vagy szirom esetleg termékenyítőleg is hathat a képzeletre és gondolatra, amely e szent év során bizonyára gyakran fog vállalkozni az ország- és egyházépítő szent király nagyságának és dicsőségének szónoki magasztalására. Szent István király élete s nagysága azonban nemcsak egyéniségében hanem a hozzátartozók nagyságában is ragyog, akiknek mindegyike egy-egy tipus is a keresztény tökéletesség útján. Célszerűnek láttam tehát, hogy azokról, akik vele egy szent sorsközösségben éltek és alkottak, szintén megemlékezés történjék és figyelmeztetés szóljon belőle papok és nemzetnevelők oktatására, hogy a szent király mű- vét és főleg szellemét akkor értjük meg teljesen, ha mindazok erőfeszítéseivel együtt méltányoljuk, akik az Ő oldalán fejtettek ki a legkülönbözőbb emberi helyzetekben emberfölötti heroizmust s ezzel nemcsak példát mutattak de indítást is szolgáltattak annak az új keresztény nemzeti rendnek kialakulásához, mely 900 év előtt volt a magyar nagyság alapkő-letétele s 900 év után is revindikációjának feltétele.