Csáth ​Géza az első világháború idején írta nagyszabásúra tervezett emlékiratait. Írói munkásságának talán legnagyobb szabású vállalkozását jelenítik meg ezek az eddig ismeretlen háborús visszaemlékezések és a magánlevelezés – még akkor is, ha részben töredékesen maradtak is fenn –, mivel pontosabb információkat szolgáltatnak az író világnézetéről, viszonyáról a magyarsághoz, a monarchiához. A levelekből jól nyomon követhető tragédiája a „méreggel”, a morfiummal való küzdelem, ezzel kapcsolatos titkolódzása, apjával és feleségével való kapcsolata, viszonya Szabadkához, a kiterjedt Decsy, Brenner és Kosztolányi családhoz. Ezért hazája szétesésének tragédiája mellett személyes leromlásának folyamatát is nyomon követhetjük. Visszaemlékezései mentesek a harci cselekmények leírásától, hiszen Csáth a fronton töltött időszak alatt (1914. augusztus 3. – 1915 tavasza) mindvégig a távolabb lévő hadikórházakban dolgozott, előbb a szerb, majd az orosz hadszíntéren. Memoárja elsősorban közvetlenül a háború előtti hangulatot, a korabeli Budapest képét, a közvélekedést, a hadikórházak mindennapjait tárja elénk – tükröt tartva az utókornak az akkori világ olyan eseményeiről, amelyeket az mára már jórészt elfelejtett.