-
„Causa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris”
01 800 FtA konstanzi zsinat ábrázolása a magyar történetírásban két kérdéskör köré csoportosítva mutatható be, az egyik az lehet: milyen összefüggés mutatható ki a zsinat és a magyar történelem között? Ehhez kapcsolódva a legfontosabb kérdés, ami foglalkoztatta a kutatókat a 19. század második felétől egészen a jelenkorig, az volt, hogy milyen szerepet töltött be a zsinat a magyar főkegyúri jog történetében. A másik lehetséges megközelítési mód ennél szélesebb spektrumú: milyen szerepet játszott a zsinat az egyetemes középkor történetében? A magyar történetírás erőteljes nemzeti jellegéből adódóan inkább az első kérdéskör vizsgálatának szentelt nagyobb teret, de örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy ugyan változó – a jelenkor felé haladva egyre növekvő – hangsúllyal ugyan, de végig jelen van a jelzett időszakban az egyetemes történeti indíttatású érdeklődés is. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a magyar történetírás sokszor emlegetett problémája az egyetemes történeti beágyazottság hiánya, vagy nem elégséges mivolta. A kérdéskör tanulmányozása arról győzött meg, hogy a konstanzi zsinat történetének vizsgálata során a magyar történetírás képviselői az egyetemes történeti szempontokat egyre elmélyültebben, megalapozottabban érvényesítették, és a folyamat jelenkori történetírásunkban is töretlen.
-
A Bushido lovagjai
03 600 Ft1931 és 1945 között japán csapatok pusztították végig a leigázott területeket. Civileket végeztek ki, városokat fosztottak ki, foglyokat mészároltak le, foglyaikat és a helyi lakosságot kegyetlenül kizsákmányolták. Körültekintően összeállított munkájában a szerző feltérképezi a pusztítás e szisztematikusan kiépített szörnyű rendszerét, objektív vizsgálatnak veti alá az egyének által elkövetett bűnöket, és részletesen kitér azon okokra is, melyek Japánnak az elfogadott emberi jogokat semmibe vevő példa nélküli rémtettei mögött rejlettek.
-
-
-
A félhold alkonya I-III.
012 500 FtMagyar Királyság, ezerhatszáznyolcvanas évek. A három részre szakadt ország nagy részét a török tartja megszállás alatt, a magyar királyi címet bitorló Habsburg Lipót birodalma tartományává akarja alacsonyítani a nemzetet, Apafi Mihály Erdélyi Fejedelemsége teljes mértékben a Portától függ, nem tud és talán nem is akar a magyar függetlenségi harc élére állni. A császári végvárakból elbocsátott vitézek, a vad és zabolátlan hajdúk, az udvar kegyéből kiesett, birtokukat vesztett nemesek, az üldözött protestánsok és a mindenféle rendű és rangú földönfutók az ország keleti részében gyülekeznek. Ők a „felkelők”, az „insurgensek”, a „kurucok” az egyetlenek, akik a független Magyar Királyságért és a vallásszabadságért harcba szállnak. Az ő vezérükké választják 1680 elején a fiatal, feltörekvő késmárki grófot, Thököly Imrét. Csikász Lajos A félhold alkonya című regénysorozatának első kötete, a Vörös-kék lobogók 1682-ben veszi fel a történet szálát a Magyarország középső részét megszállva tartó törököknek évek óta állandó bosszúságot okozó Fülek várában. A vár két fiatal hadnagya, a katolikus Szentiványi Péter és a református Lehoczky Ferenc gyerekkori jó barátok és harcostársak, ám barátságuk komoly próbatétel elé kerül, amikor egy őrjárat során rábukkannak a félholt Légrády Orsolya nemeskisasszonyra és kíséretére. Albrecht Caprara grófot azzal a feladattal küldi különleges követként Konstantinápolyba I. Lipót császár, hogy minden eszközzel igyekezzen elérni a két év múlva hatályát vesztő vasvári béke meghosszabbítását. A Magyarországon és a Balkánon át vezető út azonban veszélyekkel terhes, és Konstantinápolyban sem úgy fogadják, ahogyan várná. Thököly Imre párhuzamosan folytat tárgyalásokat a bécsi udvarral és a Portával, ám mivel az udvar vonakodik engedélyt adni a Zrínyi Ilonával, Rákóczi Ferenc özvegyével tervezett házasságára, súlyos döntésre szánja el magát, és összevonja a bujdosók csapatait Kassa városa alatt. Csikász Lajos új történelmi regénysorozata a legnagyobb elődökhöz méltóan dolgozza fel a százötven éves török hódoltság utolsó évtizedének történetét. A kiterjedt kutatómunkákra épülő, történelmileg hiteles művek a szerzőtől megszokott olvasmányos, fordulatokban gazdag formában tárják az olvasók elé ennek a részleteiben talán kevésbé ismert korszaknak az izgalmas és sorsfordító eseményeit.
-
-
-
A hadak ura
01 800 FtA Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasy-sorozata megújulva, átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé. Nomádia vadonjaiban mindenre elszánt csapat tör előre titkos célja felé. Fehértemplom romjai között azonban rajtuk ütnek Gadur pokolbéli szolgái, hogy megszerezzék a rég halott uralkodó ereklyéit. A összecsapás túlélőire újabb megpróbáltatások várnak: egymástól elszakítva, ellenséges vidéken kell keresztültörniük a nomád törzsszövetség területére. Útjukon nemcsak a Hor-papok üldöző harcosaival kell megküzdeniük, de a Holdtenger partján rájuk leselkedő, rég kihaltnak hitt teremtményekkel is. Küldetésük sikerén pedig nem kevesebb múlik, mint Kárpáthia népeinek jövője, a vérszláv hordák ellen vívott háború kimenetele. A Nomádkirály-ciklus a múlt és a jövő emlékeit elegyítve beszéli el a Kárpát-medence népeinek a Hor-papok uralma ellen vívott háborújának története. Nem létező, mégis ismerős világba kalauzolja az olvasót a szerző, olyan világba, ahol minden helyszín ismerősen köszön vissza ránk. A magyar mondakincs motívumaiból bőségesen merítkező történet egyszerre lélegzetelállító kalandregény, nagyszabású hősi eposz és sötét ecsetvonásokkal megfestett jövőfantázia.
-
A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete
03 000 FtA Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom történetéről a rendszerváltozás óta eltelt 17 év alatt nem készült egy valóban mindent átfogó és főleg objektív történelmi munka, holott a témakör évek óta állandóan jelen van a politikai csatározások színterén, gyakran teljesen elferdítve és tartalmát nézve még a pártállami idők propagandisztikus szemléletét is felülmúlva. Mindezek következtében az átlag olvasó csak zavaros képet kap arról az egykori szélsőjobboldali mozgalomról, amely fénykorában 300 ezer tagot mondhatott magáénak. Még ismeretlenebb az a tény, hogy a második világháború befejeztével és azt követően a háborús bűnösöknek nyilvánított nyilas vezetők kivégzésével vagy bebörtönzésével még nem ért véget a mozgalom története. Dr. Tóth Tibor történész doktori disszertációjához végzett több éves kutatómunkájának eredménye az A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete. A könyv bemutatja, hogyan szerveződött újra nyugaton a Hungarista Mozgalom. Képet kapunk Henney Árpád altábornagy (Szálasi időszakában a nemzetvezető személye körüli miniszter) szervező munkájáról, illetve azokról az állásfoglalásokról, amelyet a hungaristák az Út és Cél című kiadványukon keresztül közölni kívántak a nagyvilággal. Rövid időszaknak gondolták az emigrációt, és készültek a hazatérésre, ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1956-ban a spanyolok kiképzett, bevetésre kész fegyveres hungarista légiót akartak Magyarországon bedobni. A forradalom és szabadságharc leverését követően a menekültek tömegesen csatlakoztak nyugaton a hungarista táborhoz, megnövelve annak erejét és befolyását. Dr. Tóth Tibor kutatásainak köszönhetően, nyomon követhetjük a mozgalom emigrációtörténetét az újraszerveződéstől kezdve egészen az ezredforduló táján bekövetkezett végső megszűnéséig, amit legmarkánsabb képviselőinek elhalálozása vont törvényszerűen magával. A kutatási anyagból készült könyv feldolgozza az Út és Cél és a Hungarista Tájékoztató c. kiadványok mellett a Hadtörténeti Intézetben tárolt Gömbös Ernő hagyatékot, az Állambiztonsági Szolgálatok iratanyagait, illetve életútinterjúkat tartalmaz. A Hungarista mozgalom emigrációtörténete az első hiteles és hiánypótló történészi munka egy olyan politikai mozgalom történetével kapcsolatban, amelynek megítélése az objektív tényfeltárás helyett még mindig az indulatok irányítják.
-
-
A Kárpátok farkasai I-III.
06 500 FtValamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák elől, harcba is szállnak mellette. Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok. A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére. S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére… Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételű történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincselően mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környező népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait.
-
-
-
-
A magyar Szent Korona. Ikonológiai megjegyzések
0800 FtVan-e valamilyen eszmei rend a Magyar Szent Korona képei közt? Miért csak nyolc apostol van rajta? Miért nem egynyelvűek a feliratok? Hogyan függ össze ikonográfiailag a Magyar Szent Koronán a „görög nyelvű rész” és a „latin nyelvű rész”? Tájolható-e a Magyar Szent Korona? Van-e valamilyen szándékolt aritmetikai rend a Magyar Szent Koronán?
-
A magyarság genetikája
02 000 FtA nyolcvanas években került sor, magyar-német együttműködésben, az első korszerű és 26 génjelet felölelő népességgenetikai vizsgálatra hazánkban. En-nek közérdekű eredményeit foglalja össze a szerző. Bizonyára sokakban fel-merül a kérdés: miért van szükség ilyen kutatásokra. Ezek az újabb adatok hozzájárulhatnak magyarságtudatunk elmélyítéséhez. Most újra tisztáznunk kell a „ki a magyar” és „mi a magyar” kérdéseit. A szégyenletes trianoni béke-diktátum után 3 millió magyarját elvesztő országon úrrá lett a sovinizmus és az irredentizmus. A II. világháború után ezekkel szemben sokan felemelték szavukat. Az ötvenes években azután nemcsak a korábbi sajnálatos túlkapásokat, hanem az egészséges magyarságtudatot is likvidálták. Szinte szégyellnünk kellett magyarságunkat és nemzeti tradícióinkat, ehelyett a Szovjetunió feltétlen imádatával fémjelzett internacionalizmust kívánták belénk oltani. Identitástudatunk és önbecsülésünk megingott, hozzájárulva önpusztító életmódunk, hitehagyottságunk és önértékelési válságunk kialakulásához. Mindezek miatt nagy szükség volt a nemzeti tradíciók, a tárgyilagos hazafiság és az egészséges magyarságtudat helyreállítására. Ennek vagyunk tanúi és részesei mostanában. De tovább kell lépnünk. Mi egyszerre vagyunk magyarok, közép-európaiak és európaiak. S jövőnk döntően attól függ, hogy mennyire tudjuk a környező országokkal való kapcsolatainkat a múlt szennyes hordalékától megtisztítani és velük együtt Közép-Európa helyét megtalálni a XXI. században. E térség népeinek nagyon közeli genetikai rokonságának ismerete ebben is segíthet.
-
A magyarság története
06 000 FtFedezd fel a Világot! Enciklopédikus, magával ragadó kézikönyv, 560 oldal tele izgalmas témákkal, érdekességekkel, Közel 1500 színes, részletes illusztráció és ábra, Az információgazdag oldalakon látványos és olvasmányos módon tárulnak fel múltunk fejezetei
-
-
-
-
A pozsonyi csata
03 300 FtAhogy az Árpád nagyfejedelem vezette törzsi szövetség a Kárpát-medencét birtokba vette, rögtön gondoskodni kellett annak védelméről, elsősorban a velük nyugati irányból határos keresztény frankok ellenséges magatartása miatt… A nyugati kereszténység kezdettől kártékony, pogány nemzetet látott a magyarságban, kisebb hányada dicső hőstettnek vélte volna, ha a magyarokat kereszténnyé tehetik, mások azonban a maradéktalan kiirtásukban látták az egyedüli megoldást… A frank gyermek király, Lajos, aki hallgatva a főpapságra, beleegyezett abba, hogy Kr. u. 907 nyarán, három oszlopban óriási hadsereg induljon a magyarok földjére, hogy egyszer s mindenkorra letöröljék őket a föld színéről… A gyermek király dekrétumot adott ki, amelynek legfontosabb kitétele egyben a hadjárat legfőbb célja: „Ugros eliminandos esse!” –, azaz: „ A magyarok megsemmisítendők!” Árpád nagyfejedelemnek egyetlen választása maradt: ha felveszi a kesztyűt… Ismerje meg Ön is, miként készült már fel évekkel a támadás előtt, az első nyugtalanító hírektől kezdve a törzsszövetség a nagy háborúra! Hogyan állította maga mellé Árpád nagyfejedelem az itt lakó rokon avarokat, a szlávokat és más töredékeket, miként képezte és szervezte őket ütőképes hadakba, és hogyan teremtették meg ennek anyagi hátterét? A POZSONYI CSATA ízig-vérig olyan fordulatos, monumentális történelmi kalandregény, amely plasztikusan tárja az Olvasó elé a korabeli történéseket, bemutatja a magyar pusztai harcmodort, a fegyverzetet és megmutatja azt a maga nemében világviszonylatban is különleges taktikai érzékkel megvívott, hősies csatát, amelynek következtében a XI. század első harmadáig nem mert nyugati sereg a magyarok földjére támadni… A 907-es pozsonyi csata hiteles információk szerint az USA katonai tanintézeteiben – a történelem más nagy csatáihoz hasonlóan – hadtörténeti témakörben konzultációs anyagként szerepel.
-
A rák kódja
03 600 FtA rák messze az orvostudomány legnagyobb rejtélye. Az orvosok és a kutatók már régóta feltárták a bennünket sújtó számos más betegség okait. A fertőzéseket baktériumok, vírusok és gombák okozzák. Az artériák elzáródása szívbetegséget, stroke-ot és perifériás érbetegséget okoz. A cisztás fibrózis genetikai betegség. A köszvényt a felesleges húgysav okozza. A gyakori betegségek között a rák egyedülálló. Mi váltja ki? Miért létezik? Egyáltalán mi ez? A rák megértésében három nagy paradigmán mentünk keresztül. A rákparadigma 1.0 a rákot a túlzott növekedés betegségének tekintette. A rákparadigma 2.0 a rákot véletlenszerű genetikai mutációkból eredő betegségnek tartotta, amelyek indokolatlan sejtburjánzást okoztak. Mindkét paradigma előmozdította a rák történetének megértését, de elmaradtak a megoldástól. A rák keletkezésének rejtélyét, az emberiség kezdeteitől egészen a többsejtű élet határáig követve, a rákparadigma 3.0 új betekintést engedett ebbe a megfoghatatlan ellenségbe.
A rák semmi máshoz sem fogható, amivel az orvostudományban szembesülünk. A rák története elképesztőbb, mint egy sci-fi, és egy asztrobiológus néhány új megközelítése kellett ahhoz, hogy a helyes útra tereljen minket. A rákgyógyászat új paradigmájának felismerése azt jelenti, hogy évtizedek óta először van esélyünk arra, hogy valódi előrelépést érjünk el a rák elleni, régóta tartó háborúban. Egy új remény ébred. Egy új hajnal virrad. -
A Sárkányos Rend
06 500 FtA Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen. Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi székesegyházban őrzött Szent László-ereklye körül, melyet csak a beavatottak ismernek. Gabriel válaszút elé kerül: beletörődik, hogy csupán báb a hatalmasok játékában, vagy sikerül saját kezébe vennie sorsát? Udvari kötelességeit kiválóan teljesíti, ellenfeleivel ravaszul szembeszáll, és tevékenyen részt vesz a Sárkányos Rend megalapításában. A lovagrendében, melynek a „hivatalos” történetírás szerint Zsigmond király támogatóinak összefogása lett volna a rendeltetése, az „árnyéktörténelem” azonban másképp emlékezik róla…
-
-
A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése
01 500 FtA szovjet hadsereg elől menekülő nyilasok parancsára a koronaőrség 1945 márciusában német földre (a mai Ausztria területére) vitte a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot, valamint a koronázási palástot és a Szent Jobbot. Júniusra a klenódiumok amerikai kézre kerültek, augusztus 19-én a Szent Jobbot azonban visszakaptuk. A többi koronázási kincs amerikai kézen maradt. Így kezdődött a Szent Korona közel 33 évig tartó amerikai kalandja, amelynek során bejárta Németországot, majd Fort Knoxban, az amerikai aranykészlet társaságában töltött hosszú évtizedeket. 1978. január 6-án kaptuk vissza a Carter kormánytól. Amikor 1950-1951 folyamán Rákosi Mátyás egy koncepciós perben elítélt amerikai üzletember esetleges szabadon engedésével próbálta kizsarolni Washingtontól a koronázási ékszereket, a State Department a tárgyalások elől is elzárkózott. Az 1947 és 1969 közti ellenségeskedés időszakában a klenódiumok visszaszolgáltatása szóba sem kerülhetett, 1956 és Vietnam pedig tovább rontotta a helyzetet. 1969 és 1978 között került sor a kétoldalú kapcsolatok normalizálására. Ennek második fázisában, Jimmy Carter elnöksége idején kaptuk vissza a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot és a palástot. Glant Tibor új könyve szisztematikus kutatások alapján ezeknek az eseményeknek állít emléket a hazatérés 40. évfordulója alkalmából.
-
A szépség szimfóniája
06 000 Ft„Szimfónia – a zene ékköve. Zenei témák egyre mélyülő felépítése négy tételben kibontakozva. Motívumok egyre gazdagabb összhangja szigorúan kötött formán belül. Az élet szimfóniája az Örök Rendre épül. A csodás, angyali összhangot az Igazság megtalálása adja… Az Igazság Jóságot szül. S a Jóságból kibomlik Isten végső bizonyítéka, a Szépség. Három könyvet tart most kezében az olvasó. Az elsőt a mű tartalmi üzenetei képezik: egy kultúrtörténeti áttekintés tárul föl a férfi és a nő archetípusának XX. századi megvalósulásáról az Örök Mérték fényében. A férfi és a nő harmonikus létének és összekapcsolódásának megkomponálása – a mindannyiunkat legérzékenyebben érintő emberi feladat.”
-
-
-
A varázsló halála
02 000 FtCsáth Géza írja 1913-ból való önéletrajzában: „1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene. Az írással simán ment a dolog. Tizennégy éves koromban mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének, mint zenekritikus. Tizenhét éves koromig azonban nagyon keveset írtam. Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének egy novellámat. A kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, jót, sőt feltűnőt vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Nem sokáig tehettem. Jön az érettségi, azután az orvosegyetem. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak éltem. Egy napon azonban mégis ráhatároztam magam, hogy kopogtatok a Budapest Naplónál. Pár hónap alatt már vasárnapitárcaíróvá lettem. Természetes, hogy nagy kedvvel és szorgalommal dolgoztam. A Nyugat-nak alapítása óta munkatársa voltam. Ide írtam azt a kis tanulmányomat, amellyel eddig talán legnagyobb sikeremet arattam Pucciniról, s amely azóta németül is megjelent. Ugyanebben az időben látott napvilágot első novellás kötetem: A varázsló kertje (1908) Körülbelül egy év távolságban követte ezt azután a többi: Az albíróék (1909), Dél utáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912). Muzsikusok (1913) 1911-ben a Magyar Színház két színdarabomat mutatta be. A Janika című kétfelvonásos zenés játékot. Azóta még egy színművem készült el, továbbá munkában van egy vígjátékom és két regényem.”
Mindössze harminckét éves volt, amikorra a morfium teljesen szétroncsolta testét és szellemét 1919-hen tragikus körülmények között vetett véget életének.
Meglesni a romló anyag iszonyú elváltozásait, a magány esszenciáit, az őrületbe csukló fintorokat, a test titokzatos kiterjedését, a halál kiütköző tigris-foltjait ezek a pillanatok Csáth Géza novella témái… Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test. – írja bevezető tanulmányában Illés Endre, aki Csáth Géza legszebb, legmaradandóbb novelláiból állította össze ezt a kötetet. -
A vérszemű csillag
02 500 FtKeletről roppant sereg kel át a Tiszán, hogy letörölje a Kárpát-medence térképéről a büszke Dunavai Királyságot. A védelmet lázasan megszervező Thangar nádor egy utolsó, elkeseredett csatára gyűjti erőit, hogy megállásra késztesse a sötét hatalmak által irányított ellenséget. A hadba hívó szó ellenére azonban Zete fia Zolta, a sivatagi magyarok felderítője, a nádor újdonsült pártfogoltja úgy dönt, nem tart a dunavai lovagokkal, ehelyett veszedelmes és fölöttébb bizonytalan kimenetelű küldetésre indul nyugat felé, a nomád törzsek által uralt sötét vadonba. Zolta e döntésével a gyávaság szégyenbélyegét is magára vállalja Kárpáthia népeinek megmentése érdekében. Sejtelme sincs azonban arról, hogy sorsa már régen elrendeltetett, és hogy az ezer esztendeje dúló háború utolsó, mindent eldöntő szakaszában főszerepet szántak neki az eseményeket a színfalak mögül irányító titokzatos erők. A Nomádkirály-regényciklus második könyvében tovább kalandozhatunk e nem létező, mégis ismerős világban. Izgalmas csatákban, kalandokban lehet részünk azon a földön, melynek folyói, városai, népei ismerősen köszönnek vissza ránk e vérbeli fantasy lapjairól.
-
Álomfejtők szótára
0600 FtÉletünkben százezernyi álmot álmodunk, még akkor is, ha alig emlékezünk rájuk. Ezek az álmok felidézik múltunk fontos eseményeit, tartalmazzák jelenünk fontos problémáit, és bennük vannak lehetőségeink, jövőnk csírái is. ha megfigyeljük, megértjük álmainkat, jobban megismerhetjük saját magunkat, titkos félelmeinket, jövőbeli lehetőségeinket. E könyv első fejezeteiben az álmok értelmezésének módjait kívánjuk megismertetni olvasóinkkal. Az egyes címszavakban a mágusok bölcsességeit és a pszichológia néhány újabb megfigyelését igyekeztünk összefoglalni.
-