-
-
-
-
Budapesti tavasz
01 600 FtApám egész életműve a túlélésről szól. Arról, hogy trükkel, csellel, ravaszsággal, de túl lehet élni, túl kell élni még a szörnyűségeket is. Apám anyjának, Böhm Arankának például nem sikerült. Zalaegerszegről vitte a marhavagon Auschwitzba. Ez is ott lüktet a történet mögött. Cini ifjú társaságát már más fából faragták. Ennek a pesti polgári értelmiségi körnek az a képesség is megadatott, hogy játékkal, rafinériával, vagánysággal, olykor pajzánsággal győzve le akár a tragédiát is, a múltjuktól is röhögve búcsúzzanak. A Budapesti tavasz című filmet 1955-ben a felszabadulás tizedik évfordulóján mutatták be. A filmplakáton Gábor Miklós és Gordon Zsuzsa ölelkezik. Kibomló szerelmük mögött a romos város, a semmibe zuhanó ablakaival. A főszereplőt Jutkának hívják. Cini a regény írásakor adoptálta a nővéremet, Jutkát. A családi események is beépültek az írásaiba. Ahogy az egész élete. Ez is a szellemidézés egy darabja
-
-
Budavár hadiépítészete
03 600 FtBudavár hadiépítészetének történelme elválaszthatatlan egységgé kovácsolódott össze hadidicsőségekkel és tragédiákkal vegyes hadtörténelmével. Jó vagy rossz sorsa sokszor évszázadokig is megpecsételte az ország és a magyar nép sorsát. Véráztatta földjén végighömpölygő harcok pusztításai nyomán mindig új élet fakadt, de egyben formálódott vagy változott a vár képe is. Budavárának erődített magaslata, e stratégiailag egyik legfontosabb pont valóban az ország szíve s vesztett csaták során halálos ájultságba esett nemzetünk vérkeringésének megindítója.
-
-
Buddha tenyerén
02 500 FtÖsszeállította Steinert Ágota, az utószót írta Simon Zoltán. Ez a kötet egy a 2000 példányból, ami a Helikon Könyvbarátok Köre tagjai számára készült.
-
Bujdosó könyv
03 000 Ft„Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.
Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat.” (A szerző) -
-
-
Bulgária története
01 200 FtTartalom:
Az előzmények
A kezdetek
A nagyság útján
Hanyatlás és rabság
Új fény és új árnyék
Iga alatt
A megújulás
Szabadság vagy halál
Az alkotmánytól az egyesülésig
Új erők
Viharos évek
A háborúk kora
A forradalmak kora
Csalódások és remények
A diadalmas felszabadulás
Tájékoztató irodalom -
-
Büntetlenek
0800 FtA szerző regényében arra keresi a választ, hogy miért kezdődik el egy bűnözői karrier kamaszkorban. A regény hőseinek sorsa rámutat az egyéni tragédiák hátterében rejlő egyre mélyebb és elviselhetetlenebb szociális válságra. Borbély László író évekig gyűjtött anyagot regényéhez: tanárokkal, pszichológusokkal, szociális munkásokkal, rendőrökkel, sportedzőkkel és bűnözőkkel beszélgetett, míg kialakította drámai mondanivalóját, amely egyben társadalomkritika is.
-
Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában
0600 FtTörténelmi múltunk jeles napjairól ma már sokat tudunk; annál kevesebbet az „ünnepeket érlelő” hétköznapokról, a szürkének nevezett tömeg, a nép életéről. Arról az életről, amelyről oly sajátosan, de híven vallanak az elkövetett bűnök és az elszenvedett büntetések. A szerző, a felvilágosult abszolutizmus időszakának kiváló kutatója a korabeli rabtabellák alapján ad lenyűgözően érdekes képet a XVIII. század végi bűnesetekről s az igazságszolgáltatás korántsem egységes és következetes működéséről. Megtudhatjuk, kik és miért „időztek” hosszabb-rövidebb ideig a megyék vagy városok börtöneiben, milyen bűn-cselekmények voltak a leggyakoribbak, hogyan változott vidékenként egyes bűntettek megítélése, a büntetések módja és mértéke.
Ez az alapvető jelentőségű munka szinte egyedülálló vállalkozás a magyar jogtörté-netírásban. Olyan könyv, melyet haszonnal és élvezettel forgathat szakember és laikus egyaránt. -
Buñuel-napló
02 000 FtLuis Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely „Bolond Pierrot moziba megy” című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az „álomvalóság”, Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. „Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli létező világot, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni… és érdemes könyvet írni”- mondja a szerző.
-
Bűnvádi eljárások az Újszövetségben
03 000 FtJézus szenvedéstörténetének és Szent Pál életútjának főbb eseményeit a jogász nézőpontjából kísérhetjük nyomon a könyv lapjain, mely az első magyar nyelvű mű e tárgykörben. A szerző a zsidó és a római jog forrásait elemezve tudományos igénnyel, de mégis közérthető stílusban tárja elénk a történelmi események vallási, politikai és elsősor-ban jogi hátterét. Az első rész választ ad többek között arra a kérdésre, hogy halálra ítélhette-e a zsidó főtanács Jézust, miért kellett az ügynek a római helytartó elé kerülnie, s milyen szabályok szerint járt el Pilátus. A második részből pedig megtudhatjuk, hogy milyen hatást gyakorolt Szent Pál gondolkodásmódjára a római jog fogalomrendszere, milyen szabályokat követtek a Pállal szemben eljáró magistratusok, s hogyan folyhatott le az apostolfejedelem két római pere. A könyv amellett, hogy közelebb visz bennünket Jézus és Szent Pál személyéhez sok érdekes információt közöl az ókori világról, a Római Birodalom különböző jogállású lakóinak életéről.
-
-
Bús düledékeiden
02 400 FtA megszámlálhatatlan pusztítás után épen maradt, s egykorvolt szépségüket sokszor már csak részleteikben sejtető ódon várak, kastélyok kőfalai és legendavilága az évszázadok súlya alatt görnyedve próbálnak gátat vetni a feledés homályának. Vajh, ha a kövek beszélni tudnának! A várfalak kövei bizonyosan megszólalnának, és mesélnének a mai kor emberének azokról a letűnt korokról, a dicsőséges és olykor balsorstól vezérelt időről, melyek során a csatazajtól hangos várak a nemzeti fennmaradás öntudatos bástyái voltak. De sajnos a kövek némák! Ezért próbáljuk meg a lehetetlent, helyettük megszólalni, elmondani üzenetüket és közreadni a vidék várainak, kastélyainak, kúriáinak, palotáinak históriáját.
-
-
Búza nélkül
06 000 FtMi lehet az oka annak, hogy 50 évvel ezelőtt mindenki jóval karcsúbb volt, mint manapság? A neves kardiológus, dr. William Davis több évtizedes klinikai tapasztalataira alapozva állítja, az ok nem a lustaságban, még csak nem is a mértéktelen habzsolásban keresendő. A világ legnépszerűbb gabonája, a búza a felelős az elhízásért és az egészségügyi panaszokért, kezdve a bőrproblémáktól egészen a magas vércukorszintig. Dr. William búzamentes diétával elért eredményei megdönthetetlen érvekkel támasztják alá a provokatív tényt: alapvető gabonanövényünk és a belőle készült termékek – beleértve az egészségesnek tartott teljes kiőrlésű árucikkeket is – a világ legkárosabb élelmiszerei. Ha egyelőre nehéz is elképzelni az almás pitét liszt nélkül, a szerző által javasolt étrend a gyakorlatban is bizonyította már a létjogosultságát, egyszerre kínálva megoldást a reménytelen fogyókúrákra és korunk legfontosabb egészségügyi problémáira. A nagy sikerű könyv több mint 2 millió példányban kelt el világszerte, és hosszan szerepelt a New York Times bestsellerlistáján.
-
Caesarok élete
02 000 FtSuetonius születésének időpontja I. sz. 70 tájára tehető, halála évét sem tudjuk bizonyosan, csak annyit, hogy igen öregen valószínűleg 161 körül halt meg. A „Caesarok élete” tizenkét római császár életrajzát adja a szerző személyes élményei, levéltári tanulmányai, kortársak dokumentumai és családi hagyományok alapján. Adatai megbízhatók, mégsem folyamodik a száraz történetírás módszeréhez. A tudós és a jószemű riporter érzékével választja ki a legfrappánsabb dokumentumokat, s felhasználja röpcédulák, gúnydalok szövegét, sőt a római házak falára, kerítésére mázolt jelmondatokat, útszéli feliratokat is. Ezért friss és ma is eleven Suetonius tizenkét császár-életrajza.
-
-
Camino
01 800 FtShirley MacLaine csaknem három évtizede kezdett merész vállalkozásába, hogy megossza olvasóival a világ spirituális értelmezése terén szerzett tapasztalatait. Mondanivalójának elevenségét és érdekességét bizonyítja, hogy sikerkönyvei – Találd meg önmagad, Játék az élet, Benső útjaimon – a mai napig számtalan olvasót vonzanak. Legújabb könyve, a Camino minden eddiginél különlegesebb. Egy utazás történetét mondja el: két névtelen, kézírásos levéllel kezdődött, melyek arra ösztönözték Shirley-t, hogy járja végig a Santiago de Compostela-i zarándokutat. A történelem során számtalan híres zarándok érkezett ide egész Európából. Ez egy ősi – és a hagyomány szerint varázslatos – zarándokút. Assisi Szent Ferenctől és Nagy Károlytól kezdve Ferdinánd királyon és Izabella királynőn át Dantéig és Chaucer-ig sokan vállalkoztak a csaknem 500 mérföldes út megtételére. Shirley számára a Camino nem csak szellemi, de fizikai kihívást is jelentett. Valóban rendkívüli teljesítmény egy hatvanas éveiben járó nő részéről, hogy napi húsz mérföldet gyalogolva harminc nap alatt teljesíti az erőt próbáló feladatot. Ám még ennél is meghökkentőbb a szellemben és lélekben megtett út, amely évezredekkel korábbra, elmúlt életeken át nyúlik vissza egészen az univerzum keletkezéséig. A rendkívüli intelligenciával, kíváncsisággal és melegséggel megáldott, s az önnön tapasztalati körén kívül eső emberek és helyek iránt kivételesen nyitott Shirley MacLaine írása az elme és a szív páratlan képességeit tükrözi. A Camino titokzatos energiája révén megmutatkozó felismerések mérlegelése és boncolgatása közepette végigjárja a Compostelába vezető utat, amely fokozatosan egyetemes úttá, a lélek utazásává alakul. Lélegzetelállító látomások és felismerések segítségével Shirley megérti a világegyetem jelentését, benne Atlantisz és Lemúria ősi civilizációjának titkait, bepillantást nyer az emberi genezisbe, a nemi különbségek és a szexualitás lényegébe, meglátja a magasabb szintű szeretet ösvényét.
-
Candide vagy az optimizmus
0800 FtTragikus és mulatságos kalandok során járja be Candide a világot (még Eldorádóba is eljut), hogy gyötrelmes megpróbáltatásai végén feltegye a kérdést: igaza volt-e tanítómesterének, Panglossnak, aki azt vallotta, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika? Ha csakugyan így van, vajon miért annyi a nyomorúság, mire való a háború meg az inkvizíció, a vakhit meg a nyomor? S mit tehetünk ellenük?
-
Canterbury mesék
0800 FtGeoffrey Chaucer főműve, a Canterbury mesék 24 verses elbeszélést tartalmaz – Boccaccio Dekameron-jának mintájára. A keretelbeszélés szerint 30 zarándok tart Canterburybe. Úgy tervezik, hogy a hosszú út folyamán történetekkel fogják szórakoztatni egymást.
-
Cao Cse versei
02 000 FtKína klasszikus költőinek sorából, Csü Jüan, Po Csü-ji, Tu Fu után, most Cao cse lép elénk verseivel. Mennyiségre nem sok, amit átnyújt nekünk – ám minden sorában érett, gazdag termés ez. Sok száz évvel ezelőtt íródtak ezek a versek – mégis meglepő mennyire modernek. A kínai klasszikus költészet hagyományos „nagy témái” – a magány, az elválás, a barátság, a bor, a szerelem, és így tovább – nemcsak Cao Cseben, hanem a ma emberében is visszhangra találnak, s ezért érezzük annyira emberinek, annyira magunkhoz közel állónak. A „kor dolgára”, vagyis nagy tettekre vágyni s egyúttal az egyéni boldogságot is keresni – íme, így áll előttünk Cao Cse, a teljes ember és igaz költő.
-
-
Capote
01 200 Ft1988-ban, négy évvel Truman Capote halála után jelent meg először Gerald Clarke könyve, és tizenhárom héten át vezette a sikerlistákat. Az amerikai irodalom történetében még soha egyetlen író életrajza sem váltott ki ilyen tömeges érdeklődést, s ennek magyarázata Truman Capote írói karrierjének, sorsának, sikereinek és kudarcainak különös drámaiságában rejlik. Nagy történet, nagyszerűen megírva – nemcsak egy élet aprólékos rekonstruálása, hanem hasonló „tényregény”, a tragédiához vezető összetett belső motívumok feltárása, mint amilyen Capote főműve, a Hidegvérrel.
Egy alacsony, madárhangú fiú az 1940-es évek közepén publikált néhány elbeszélést New York-i folyóiratokban, s egyszeriben kinevezték csodagyereknek, az új amerikai próza üdvöskéjének. Más idők jártak akkor: az amerikaiak még sokkal többet olvastak, akár egyetlen elbeszélés is „esemény” lehetett, az izgalmas írók igazi sztárok voltak – bulvárlapok lesték minden lépésüket. És Capote izgalmas volt: gyermekien szép és pimaszul rámenős – valósággal elcsábította a fényképezőgépet és az olvasókat.
Jöttek a finom, artisztikus kisregények – a Más hangok, más szobák, A fűhárfa, az Álom luxuskivitelben –, amelyekben Capote főként alabamai gyerekkorának élményeit fogalmazta meg, magányát, lelki gyötrelmeit, homoszexualitásának vállalását, de az igazi nagy témát még nem találta meg. Különös őszinteségével, bravúros, érzéki stílusával már rabul ejtette az olvasókat, s az amerikai társasági élet és kultúra legnagyobb alakjaival barátkozhatott Tennessee Williamstől kezdve Marilyn Monroe-ig, de tudta, hogy még meg kell írnia az „amerikai nagyregényt”. Neki, és nem másnak. Emésztő becsvágy élt benne – sikerre, hírnévre, pénzre vágyott; bár mindezek mögött talán nem volt más, mint a vágy, hogy elismerjék és szeressék, mert ezt a szeretetet anyjától és apjától sohasem kapta meg.
És aztán jött a nagy téma – egy kansasi kisvárosban hidegvérrel meggyilkoltak négy embert –, a hosszú éveken át tartó kutatás, a rengeteg beszélgetés a két gyilkossal (egyikben Capote szinte önmaga sötét felét találta meg), majd az addigra már Amerika-szerte hisztérikusan várt regény megjelenése, az óriási népszerűség, a rengeteg pénz és aztán az alkohol és a kábítószerek, az írói hanyatlás… Truman mindent elért, amire vágyott, de van, amikor ez is kevés. Ennek a lelki drámának a regénye Gerald Clarke könyve. -
Cartographia Világatlasz
03 000 FtA több kiadást megért Nagy világatlasz és a Földrajzi világatlasz sikere arra késztette a Cartographia Kft.-t, hogy javított, átdolgozott és bővített formában ismét közreadja művét. Az új változat: a Cartographia világatlasz térképei tükrözik mindazokat a politikai, gazdasági, népességi változásokat, amelyek az utóbbi években bekövetkeztek. Az új térképek azokról a térségekről készültek, amelyek a rádió, a televízió és az újságok tudósításaiban gyakran szerepelnek. Ezek sorából kiemelkednek a Kaukázus országait, Ukrajnát, az Indokínai-félszigetet, a Fülöp-szigeteket és Hongkongot bemutató részletes ábrázolások.
-
-
Caucasus / Armenia – Azerbaijan – Georgia
04 000 FtGeographical map
Index
Relief with elevation tints