Azért hogy hazánk történelmének ismerete,minnél átláthatóbb legyen a magyarság tőrténetét azon időtől irja,mikor népünk kilép az ismeretlenség homályából, napjainkig.

Vajon miért élt és él tovább évtizedekig amelynek tengelyében az áll, hogy gróf Teleki Pál magyar királyi miniszterelnök 1941. április 3-ára virradó éjjel nem öngyilkos lett, hanem a németek, a Gestapo áldozata? [… A kétségtelenül náciellenes Teleki-legenda erősödött a háború vesztének láttán; éberen maradása párosult a közgondolkodásban mindig erősen ott lappangó történetietlen történetlátással, a „mi lett volna, ha”, a „másként is lehetett volna” önmegnyugtató magyarázgatással. És párosult egy jogos lelkiismeretfurdalással is, amely különösen a hitleri Németország szövetségének közelebbi megismerésekor ébredt fel a magyarság sorsáért felelősen gondolkodó polgári politikusok fejében. Teleki a másik, az emberileg becsületes, de a „főcélt”, a revíziót mégis mindenek elé helyező politikus jelképe is lett. […] A történettudomány soha nem zárkózhat el attól a társadalomtól amelynek ír, és amelyről ír. Minél több, a tudomány eredményeivel, gondolkodásával nem egyező felfogással találkozik, annál szenvedélyesebben kell a nézetek genézisét felkutatnia és annál nagyobb türelemmel ismételten számba vennie, a közönség elé tárnia bizonyítékait. A Teleki-tragédiát is így kell kezelnie. Forrásként, az elmúlt évtizedek hazai közgondolkodásának lecsapódásaként. Meg aztán figyelmeztetésként. Ha nem tudjuk árnyaltan bemutatni közelmúltunk történéseit, akkor a közgondolkodás a legendák iránt fogékony marad.