• „Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek!” I-II.

    0

    A tanulmányok szerzői: Lajtai L. László, Lázár Balázs, Ligeti Dávid, Mészáros Kálmán, Makkai Béla, Molnár András, Nagy-L. István, Németh Balázs, Oross András, Orosz László, Pászti László, Pelyach István, Pete László, Pollmann Ferenc, Ravasz István, Réfi Attila, Reisz T. Csaba, Ress-Wimmer Zoltán, Reszegi Zsolt, Rosonczy Ildikó, Ságvári György, Sallay Gergely Pál, Schwarzwölder Ádám, Seres István, …

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A bennem élő nő

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Kállói vár. Egy szabolcsi földvár építésének, fennállásának és elbontásának története 1573-1784

    0

    Az utóbbi években örvendetesen megnőtt az egykori kállói vár iránt az érdeklődés. Előbb néhány lelkes lokálpatrióta, amatőr helytörténész kezdeményezett bejárásokat, „vártörténeti kirándulásokat” a hagyományok szerinti helyszínen, majd megalakult a „Nagykállói vár baráti köre” civil csoport a régi képes és írásos dokumentumok összegyűjtésére. Hamarosan előadásokra, végül rögtönzött időszaki kiállításra került sor. A civil kezdeményezésre a Szabolcs megyei sajtó is felfigyelt, minek következtében több tudósítás is megjelent az események kapcsán. Nagykálló város önkormányzata anyagi támogatásával 2021 nyarán végre régészeti kutatások kezdődtek a területen: a nyíregyházi Jósa András múzeum kutatói előbb mágneses radarral végeztek vizsgálatot, azt pedig egy kutatóárok erejéig ásatás követte.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A katasztrófa küszöbén

    0

    Amikor ​Truman elnök elrendelte Hirosima és Nagaszaki bombázását, senki sem tudta pontosan, milyen pusztító erő rejlik az atommaghasadásban. A nukleáris katasztrófák kapcsán rögtön eszünkbe jutnak a csernobili és a fukusimai reaktorokban bekövetkezett végzetes balesetek, de a könyvben tárgyalt esetek túlnyomó része sokak számára teljesen ismeretlen. A felsorakoztatott tények, amelyek közül nem egyet még mindig titkolni igyekeznek az érintett államok, aggasztó igazságra mutatnak rá: sokkal többször kerültünk az Armageddon szélére, mint azt a közvélemény gondolná. Az 1945-ös első és utolsó atomháború óta ijesztően sok nukleáris baleset történt: véletlen folytán bekövetkezett vagy akár szándékosan előidézett, az utolsó pillanatban elhárított katasztrófa. Annak ellenére, hogy az emberiség tisztában van a nukleáris konfliktusok pusztító természetével, az 1960-as évek óta nyolc alkalommal is eljutottunk a katasztrófahelyzet szélére. A katasztrófa küszöbén történeti megközelítésű figyelmeztetés a jelen számára. Felhívás, hogy kapjuk fel a fejünk, figyeljünk oda, és tudatosítsuk magunkban: a nukleáris katasztrófa nagyon is valós veszély. Aktuális és fontos könyv, hiszen a bolygónk jövője mindannyiunk ügye.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A láthatár áthatolása

    0

    Az album szerzője és fotográfusa, Péczely Lajos 1999 és 2019 között hátizsákos és expedíciós utazóként közel 600 napot töltött Közép-Ázsiában. Az expedíciók nyitották meg számára a kietlen és végeláthatatlan térségek belsejét, és tették lehetővé a Föld itteni, alig ismert arcának megismerését. Az album kitűnő felvételekkel tárja az olvasó-néző elé az Usztyurt-fennsíkot, az Aral-tó térségét, a Kara-kum és a Kizil-kum sivatagot.

    10 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A mindennapi élet magyarságszimbólumai

    0

    A szerzők, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, Széchenyi-díjas társadalomtudósok, az MTA doktorai, folytatva a három kiadást megért „Magyarság-szimbólumok” című könyvükben elkezdetteket, új empirikus kutatással és gazdag kultúrtörténeti ismeretanyaggal mutatnak be mintegy ezret mindennapi életünk ezen meghatározó élményelemeiből.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern kor és a tradíció

    0

    5 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A társas lény

    0

    Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Mitől függ a bizalom? Igaz, hogy a nők kevésbé agresszívek, mint a férfiak? Mi vonz minket másokhoz, és mitől szerethetnek bennünket? Miért keresünk bűnbakokat?
    Az Elliot Aronson és fia által írt, bővített és javított kiadású szociálpszichológiai alapmű egy izgalmas összefoglaló a társadalom-lélektan legfontosabb jelenségeiről. Az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elidegenedés, az agresszió, a társas kapcsolatok és a társadalmi feszültségek hátterébe kalauzolva feltárja ezeket a mélyen gyökerező társadalmi dinamikákat.
    A könyv nemcsak a tudományos ismereteket ötvözi a tapasztalatokból fakadó bölcsességgel és személyes történetekkel, de magával ragadó stílusával és szellemiségével is. Generációk számára vált etallonná világszerte, mivel összekapcsolja a szociálpszichológia legfrissebb módszereit és felismeréseit a hétköznapi életből fakadó megfigyeléseivel és tanulságaival.
    Ez az új fordítású kötet nemcsak új tudományos eredményekkel és kutatási eredményekkel szolgál, hanem továbbra is megtartja az eredeti mű egyedi stílusát és szellemét, amely által még vonzóbbá és izgalmasabbá teszi az olvasmányt a szociálpszichológia iránt érdeklődők számára.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A túlélés történetei – vagy nyerek, vagy lebontom

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A vidám tudomány

    0

    „Az európai ember azért ölti magára a morál álruháját, mert beteg, betegeskedő, nyomorék állat lett, amelynek jó okai vannak rá, hogy „szelíd” legyen, mivel szinte már torzszülött, félig kész, gyenge, félszeg valami… Nem a ragadozó állat félelmetessége az, amelynek szüksége van a morális álöltözetre, hanem a csordaállatnak a maga mélységes középszerűségével, félelmével és az önmaga láttán érzett unalmával.” „Mi nem „konzerválunk” semmit, nem akarunk visszatérni semmiféle múltba sem, egyáltalán nem vagyunk „liberálisok”, nem munkálkodunk a „haladásért”, nem szükséges előbb betömnünk a fülünket a jövő énekét zengő piaci szirének ellen – amit ők énekelnek: „egyenlő jogok”, „szabad társadalom”, „ne legyenek többé urak és szolgák” – az nem csalogat bennünket! – egyszerűen nem tartjuk kívánatosnak, hogy az igazságosság és egyetértés birodalmát megalapítsák ezen a Földön.”

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Aggodó testünk

    0

    Miért ​érzünk gyakran bűntudatot, ha betegek vagyunk, és hogy lehet ezt feloldani?
    Miként termelhetnek újabb aggodalmakat a divatos diéták, a „mentes” étkezés és a boldogságtréningek?
    Hogyan befolyásolja a testképünk az önértékelésünket?A globalizáció és az információs társadalom hatására már jó ideje velünk van az általános elbizonytalanodás, de a koronavírus-járvány, a klímaválság és a háború fenyegetése miatt az elmúlt időszakban különösen felerősödtek a szorongásaink. Egzisztenciális félelmeink érzéseinkben is tükröződnek: aggódunk, hogy miként tudjuk megőrizni az egészségünket, biztonságosak-e az élelmiszereink, tudjuk-e kontrollálni a stresszt, a betegséget, megfelelő tájékoztatást kapunk-e a gyógyszerek kockázatairól. Mindez jelentős hatást gyakorol a viselkedésünkre, egészségünket védő vagy károsító szokásaink és függőségeink kialakulására is.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ahonnan látni az eget

    0

    Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza – egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál felejti a karóráját, és többé nem lehet elérni, egy nő ellop egy piros kabátot a céges buliban, valaki nem találja a szemüvegét, rejtélyes üzenet érkezik, hogy meg kell etetni egy ismeretlen kutyát. Az Ahonnan látni az eget a jelenről szól, a velünk, körülöttünk élő emberek életének egy-egy hétköznapi epizódját emeli ki és mutatja meg: az olvasó pedig hol a háttérben meghúzódó válságokat, tragédiákat, hol pedig a mindennapi abszurditást, a felszabadult nevetést viszi magával belőlük. Tóth Krisztina kis történeteink nagy mestere – éleslátása, humora, finom megfigyelései méltán teszik napjaink egyik legjobb írójává.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az alföldi páncéloscsata

    0

    Ma már nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a második világháború 1944–1945. évi magyarországi harcai elválaszthatatlan részét képezték a német–szovjet arcvonalon folyó, és a háború végső kimenetele szempontjából is döntő jelentőségű küzdelemnek. Ezen belül a Tiszántúlon tomboló, 1944. októberi ütközetek (szovjet szóhasználatban a „debreceni támadó hadművelet”) története különösen érdekes. Ebben a hadműveletben ugyanis a harcoló felek a döntés kierőszakolása érdekében főként páncélosokkal felszerelt alakulatokat vetettek be. A sokáig pontatlanul „debreceninek” nevezett alföldi páncéloscsata meglehetősen összetett és helyenként nehezen követhető manőverek sorozatából állt. Ám éppen ez az állandóan változó, sokszor a résztvevők számára is váratlan fordulatokat tartogató mozgóharc teszi olyan egyedivé és izgalmassá a tiszántúli összecsapásokat. Az 1944. októberi harcokat feldolgozó Az alföldi páncéloscsata első kiadása több mint 13 éve jelent meg. A jelenlegi kötet ennek jelentősen kibővített és átdolgozott kiadása. A téma ismételt feldolgozását az elmúlt évtizedben is tovább folytatódó kutatás és az ennek keretében fellelt újabb jelentős mennyiségű – főként elsődleges, azaz korabeli – forrásanyag indokolta. Különösen fontos ebben a vonatkozásban, hogy csak pár éve váltak nagyobb számban kutathatóvá az oroszországi levéltárakban őrzött anyagok. Az új forrásokból számtalan, eddig ismeretlen tény állapítható meg az egyes alakulatok harcértékével, részletes harctevékenységével, eredményeivel és veszteségeivel kapcsolatosan, amelyek a harcokról alkotott összképünket is módosítják. A harci események követését fényképmelléklet és térképvázlatok segítik.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az örök visszatérés mítosza

    0

    S e szabadság forrása, biztosítéka és támasza: maga az Isten. Minden más modern szabadságfelfogás, akármilyen elégedettséggel tölti is el birtokosát, képtelen a történelmet igazolni. S ez a képtelenség, legalábbis annak szemében, aki önmagával szemben őszinte, maga a történelem rémülete.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Budapest tündérkertje

    0

    „Budapest tündérkertje! Egy darab a paradicsomból – az édenkert tiltott fája nélkül” – írta Jókai Mór a Margit-szigetről, a főváros különleges védelmet élvező zöld tüdejéről, amelyet hívtak már Nyulak szigetének, Urak szigetének, Budai-szigetnek is. Deák Judit a beavatott szakértő tudásával vezet végig minket a Margit-sziget nevezetességein, dióhéjban elmesélve a sokat megélt sziget történetét is, amit frissen készült színes, illetve izgalmas archív képanyag illusztrál. A kötet első felében megismerjük a sziget egykori birtokosait, adakozóit, épületeit, lakóit, gyógyvizeit, második felében pedig egy teljes sétaútvonalat járhatunk végig, amelyet leírások, térkép és képes illusztrációk tesznek még színesebbé. Sétára fel!

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Dorian Gray arcképe

    0

    Dorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot azonban nem adják ingyen, így előbb-utóbb neki is fizetnie kell az átdorbézolt évekért és a szépség hajszolása közben elkövetett bűneiért.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Éber figyelemmel – Igaz szeretettel

    0

    „Nem tekintem magam igazából sem tudósnak, sem költőnek. Csak próbálkozom megjárni az igazsághoz vezető ösvényeket, s a látottakat a szó segítségével közvetíteni. Mindez annak köszönhető, hogy pap lettem, lehetek.” „[…] aki valóban Krisztust választotta mesterének, annak az életének első felét inkább a küzdelem, a látványtalanság jellemzi, ám az élete második felében az erényekben kivirágozottság, a tevékeny élet, a megtalált életállapot, valamint a birtokba vett hivatás és ezért az igazi életöröm a domináns.” Ez a kötet 2014 és 2023 között elhangzott beszédek, írások gyűjteménye. Egy katolikus pap-rétornak az írásai. Tudom, hogy nem szívesen használt kifejezés ma ez a rétor vagy szónok szó. Ajánlottabb az igehirdető, vagy a homiléta terminus. Én mégis maradtam a régi kifejezés mellett. Miért is? Mert Krisztus a rétorok rétora, s a közelében lenni egyszerre nagy kitüntetés és alázat; örök odafigyelés és megküzdés. Krisztus rétorának lenni egyfajta mózesi feladat. Újra és újra fel kell menni a Hegyre, az Úr igéiért, s aztán Tőle ihletetten levinni azokat a várakozóknak, az éhezőknek, hogy az igék által ők is vágyakozzanak arra, hogy elinduljanak, immár személyesen is a megküzdés Hegyére. – Kuminetz Géza

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Fehér ég alatt

    0

    Elizabeth ​Kolbert Pulitzer-díjas újságíró könyvében alaposan szemügyre veszi az általunk teremtett világot, olyan módszereket és szakembereket bemutatva, akik Földünk különböző pontjain újszerű, sokszor meghökkentő megoldásokat kínálnak az emberiség által előidézett környezeti problémák orvoslására. Megismerhetjük például a folyószabályozás okozta természeti károkkal küzdő mérnökök újításait, azokat a biológusokat, akik a világ legritkább halait igyekeznek megvédeni a kihalástól, olyan vegyészeket, akik a levegő széndioxid-tartalmát kőzetté alakítják, vagy azokat a fizikusokat, akik a légkör mesterséges hűtésének módszerein dolgoznak, amivel egyszer talán fehérre festik az égboltot is.
    Kolbert szerint az emberi civilizáció nem más, mint tízezer éve tartó kísérlet a természeti erők uralására. Könyvében merőben új megvilágításba helyezi az emberi tevékenység mostani lépéseit: véleménye szerint ugyanazok a beavatkozások kínálhatják a – korántsem kockázatmentes – megoldásokat, amelyek egykor bolygónk élővilágát veszélybe sodorták.
    A számos díjjal elismert kötet egyszerre inspiráló, elgondolkodtató és sötét humorral átszőtt látlelete azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a közeljövőben mindannyiunknak szembe kell néznünk.

    2 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Futni születtünk

    0

    Egy egyszerű kérdéssel kezdődött minden: Miért fáj a lábam? A válasz után kutatva Christopher McDougall elképesztően izgalmas emberekkel találkozott, és hihetetlen atlétikai teljesítményeknek volt szemtanúja. A rejtélyes Caballo Blanco közvetítésével megismerte a világ legfantasztikusabb ultrafutóit, a Mexikóban élő tarahumara indiánokat, és közelebbi kapcsolatba kerülve velük rádöbbent, hogy mindaz, amit a nyugati világ a futásról tud, téveszméken nyugszik. És a kérdések egyre sokasodtak. McDougall útja a Harvard high-tech laboratóriumaiból Észak-Amerika napsütötte völgyein és hófödte csúcsain át vezetett a Réz-kanyonba. Elbeszélésmódja egyszerre személyes és tudományos; az egyéni sorsok pontos és empatikus leírása mellett ismerteti a tudomány aktuális állását is az emberi fiziológiáról, táplálkozásról, az evolúcióról. A Futni születtünk nem csupán a szellemünket mozgatja meg, hanem a testünket is arra ösztönzi, hogy tegyük próbára a lábunkat, és lássuk be: mindannyian futni születtünk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Gettysburg

    0

    A ​mélyen északi területen fekvő pennsylvaniai Gettysburgnél 1863. július 1–3-án az akkor már két éve zajló amerikai polgárháború egyik legnagyobb és utólag a legtöbbet emlegetett csatáját vívták egymással a szemben álló felek. Ugyan a háború még majdnem két további évig tart majd, azonban ezzel a fordulópontot jelentő ütközettel a Dél kapitulációjához vezető folyamat visszafordíthatatlanná vált. Az 1863. június elején indult gettysburgi hadjárattal a déliek ekkorra már legendás parancsnoka, Robert E. Lee az Unió területének mélységébe kívánta áthelyezni a háború fő hadszínterét. Ellenfelének, a pár nappal korábban, a tiltakozása ellenére főparancsnokká kinevezett George Meade tábornoknak hatalmas áldozatok árán végül sikerült ezt megakadályoznia.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről

    0

    Hosszú nyári vakáció vár a tízéves a fiúra, aki élete első nagy kalandjára készül: Norvégiába repül a nagyszüleihez. A hetvenes években járunk, abban az időben, amikor „Izlandról legfeljebb stewardessek és politikusok utaztak külföldre”. A „forró” délen, ahol – ellentétben Izlanddal – magas fák nőnek, és rövidnadrágos férfiak élnek, csupa új élmény és új tapasztalat várja, és egyúttal a gyerekkor végének és mulandóságának a megsejtése. A felismerést, hogy nem maradhatunk örökké gyerekek, és képzeletbeli barátaink, a kedvenc regényhőseink sem maradnak mindig velünk, a Beatles zenéje festi alá. A belátást a kamasz mostohanővérrel elmélyülő viszony, a szünidő alatt a szigorú nagymamával szemben a fiú szövetségesévé vált nagypapa halála pedig tapasztalattá mélyíti. A „felnőttek halott gyerekek”, állapítja meg Jón Kalman Stefánsson 2001-es regényének főhőse, mi olvasók pedig vele együtt eredhetünk az idő mulandóságát firtató, a fájdalmat melegszívű humorral oldó kérdések nyomába.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Gróf Zichy József utazásai I-II.

    0

    Ázsiai útinapló (1875-76) – Amerikai útinapló (1877)

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyökerek és fények

    0

    A határainkon túl végzett munkánknak magyarságunk szempontjából politikai vonatkozása is van. A karitatív szervezetek, tekintettel arra, hogy politikamentesen működnek, híd szerepet töltenek be Magyarország és a szomszédos országok népei között, valamint a határainkon túl élő magyar testvéreink és azon nemzet fiai között, akikkel együtt élnek. Ez a szerepvállalás sokkal nagyobb jelentőségű annál, mint ahogy általában vélekednek erről a hivatalos szervek és az egyes emberek.
    A nemzetet nem lehet országhatárokkal körülvenni, hanem minden egyes magyar, éljen bár jelenlegi országhatárainkon kívül, a nemzethez tartozik. Egy nemzet vagyunk. Ezért a szomszédos országokban élő magyar testvéreink számára bármifajta együttműködés a lelki egységet szolgálja.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Hauszmann Alajos öröksége. Hagyományőrzés és modernitás

    0

    A 2022. évi Hauszmann-konferencia előadásai.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Honterus Antikvárium 114. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Honterus Antikvárium 115. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Hunyadi 12. – Angyal a kapuk felett (dedikált)

    0

    Ezernégyszázötvenegy. Világrengető események készülnek mindörökre megváltoztatni Európa sorsát. Az ifjú Mohamed szultán eltökélten készíti fel seregét az addig legyőzhetetlennek hitt Konstantinápoly elleni támadásra. A várost talán meg lehetne menteni, de ehhez a Nyugat nemzeteinek összefogására lenne szükség. Csakhogy királyai, fejedelmei ügyet sem vetnek a fenyegető veszedelemre, és pillanatnyi érdekeiknek megfelelően inkább sorsára hagyják a létéért küzdő, valaha hatalmas birodalom maradékát. Egyetlen katonai erő marad, amely a szorongatott Konstantinápoly felmentésére siethetne, ám a belső széthúzás és a határokon túlról szőtt ármány megakadályozza, hogy Magyarország kormányzója hadjáratot indíthasson a Török Birodalom ellen. Sőt Hunyadi Jánosnak élete egyik legnehezebb döntését is meg kell hoznia ezekben a hónapokban: tartja magát esküjéhez és harcba indul a gyermek V. László kiszabadításáért, amivel lemondana kormányzói posztjáról, vagy elkezdi kiépíteni a Hunyadi-ház eljövendő királyi hatalmát.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Imádság, elmélkedés

    0

    Mindenekelőtt imádkoznia, elmélkednie, szemlélődnie szükséges annak, aki üdvözülni szeretne. Ez bizony rögös út, keresztjárás a kísértések őserdeiben, eredménye viszont Isten boldogító színe látása a Jézus Krisztus iránt való tökéletes szeretet rendszeres gyakorlásában. A keresztény lelkiségi írók e rögös utat választva továbbá azt is felismerték, hogy a „via crucis” egyáltalán nem elérhetetlen, hiszen a mi bölcs Teremtőnk minden egyes embernek megadja erre a lehetőséget, a kegyelmi életet, éspedig a katolikus Anyaszentegyház szentségeinek méltó vétele által, amelyhez azonban Isten iránti végtelen szeretet, türelem és alázat kell. Ezen írók művei közül leginkább Kempis Tamás világhírű könyvéhez, a „Krisztus követésé”-hez hasonlítható Alkantarai Szent Péter (1499-1562) ferences szerzetes jelen kötete. A benne való elmélyülés méltán ér fel egy jól elvégzett lelkigyakorlattal. Szerzője ráadásul Budapest leglátogatottabb szakrális építménye, a Belvárosi Ferences Templom védőszentje. (Ifj. Tompó László)

    2 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten romokban

    0

    Kate Atkinson Ursula Todd különleges életét tárta fel előző, nagyszabású, Élet az élet után című regényében, melyben hőse tragikus halálai szerencsés megmenekülésekkel, újabb és újabb választási lehetőségekkel váltakoznak. A csaknem egy évszázadot felölelő családtörténet a helyét önálló műként megálló Isten romokban című könyvében folytatódik. Ezúttal Ursula kedvenc fiútestvére, Teddy, a majdani költő, bombázópilóta, férj, apa és nagyapa szemszögéből követhetjük tovább az egyéni sorsokat a XX. század második felének történelmi hátterével. Ő az, aki a háborúban megbékél a halállal, de amint a háborúnak vége, nem tud alkalmazkodni ahhoz, hogy lesz még jövője. Sorsában tanúi lehetünk, amint egy hétköznapi ember drámai fordulatok közepette keresi eseményeken, veszedelmeken át vezető útját. Rendkívüli időkben, oly korban, amikor az ember kegyvesztett lett, s ami isteni természetű volt benne, az romba dőlt. A szerző egyéni történetmesélő technikája bravúros, stílusa megrendítő és lebilincselően izgalmas, szereplői sokszínűen árnyaltak, gazdag eszköztárából nem hiányzik az irónia, sem a feketehumor. A kritika a Costa Book Awards regényírói díjjal jutalmazta ezt a könyvét, amelyben élményszerű példát mutat arra, miként kell elképzelni azt, amit nem tudhatunk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • J.R.R. Tolkien meséi

    0

    Tolkien meséi igazi bemelegítésnek számítanak, mielőtt elmerülnénk A Hobbit és A Gyűrűk Ura csodás-félelmetes világában, olvasásukat pedig a filmváltozatok Oscar-díjas rajzmesterének grafikái teszik még különlegesebbé.

    3 300 Ft
    Tovább olvasom
  • Kelet és Nyugat

    0

    5 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kendőzetlenül

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem