-
-
13 ajándék
0Nem tart sokáig Tara Brennannak rájönni, hogy betörni a suliba, ellopni egy kecskét, közben pedig gázspray-vel hadonászni nem kifejezetten jó ötlet. Hogy megbüntessék az elkövetett bűntettért, Tara szülei egy álmos kisvárosba, Willow Falls-ba küldik a lányukat olyan rokonokhoz, akiket alig ismer.
-
A kém
0Egy megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet. Felismerte a kitörés lehetőségeit, kilépett a sorból, és azt mondta: Nem! Olyan életszabályokat alkotott önmaga számára, amelyek mindenkinél erősebbé és szabadabbá tették. Mata Hari illúziómentes világában a vonzalom: valuta, a szex: eszköz, a szerelem: tiltott dolog. Azt hitte, okosabb mindenkinél. És az is volt, amíg betartotta saját törvényeit. Azonban abban az első pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált.
-
A korrupció története
0A politikai élet területén tapasztalt korrupciós esetek egyre-másra megrendítik a demokráciába vetett bizalmat. Jens Ivo Engels nagy ívű könyvében szemléletesen leírja, milyen szorosan összefonódott a politikai korrupció a modern állam kialakulásával. A protekcionizmus és a hivatalvásárlás az ancien régime idején még megszokott eszköze volt a politikának, a 19. században viszont már korrupcióként bélyegezték meg ugyanezt. A politikai hálózatok, a kivételezések, a gazdaság és a politika közötti kapcsolatok azonban mégsem tűntek el: botrányok sora rengette meg az új politikai elitbe vetett bizalmat. A fasiszta mozgalmak a tarthatatlan helyzet felszámolását ígérték ám sosem váltották valóra ígéretüket. Jens Ivo Engels (1971), a Darmstadti Műszaki Egyetem újkorral és legújabb korral foglalkozó professzora elmésen érvelő könyvében új megvilágításba helyezi a hatalomgyakorlás mechanizmusait, és rávilágít, hogy milyen szerepet játszik a korrupció a politikában mindmáig.
-
A nagy húskönyv
0Különleges kiadvánnyal ajándékozza meg a háziasszonyokat karácsonyra a SPAR. A Nagy Húskönyv részletesen bemutatja, amit a friss húsokról mindenkinek tudnia kell, emellett hasznos tanácsokkal, receptekkel és tippekkel segíti a legfinomabb fogások elkészítését.
A SPAR-nak köszönhetően mostantól bárki igazi hússzakértővé válhat a legújabb kiadványuk segítségével. A Nagy Húskönyv megjelenésével egy különleges kötet kerülhet a háziasszonyok birtokába, amelyben minden megtalálható – a hús feldolgozásától kezdve a tökéletes alapanyagok kiválasztásán át a legjobb húsos receptekig. -
A sárkányölő
0Skandináv krimi. A Linda-gyilkosságban megismert Bäckström felügyelőt újabb rejtélyes emberölés foglalkoztatja, melyet a stockholmi repülőtér közelében követtek el. Mindemellett Bäckström életét az orvosa is igencsak megnehezíti, aki szigorúan figyelmeztette, hogy ha nem hagy fel egészségtelen életmódjával, annak nagyon hamar igen rossz vége lesz.
-
A Zsolnay-kód
0A pécsi Zsolnay család titka csaknem százötven éve foglalkoztatja a közvéleményt, és nem véletlenül. A Zsolnay azon kevés, 19. századi vidéki polgári családok egyike, amelyek ma is közismertek Magyarországon. Kivételes személyiségek sora alkotta e családot, és e karakterek szerencsés módon erősítették egymást, így tudtak dacolni azzal a nem kevés kihívással, amelyet a 19. és 20. századi történelem tartogatott számukra.
Tolvaly Ferenc történelmi dokumentumokon alapuló, lenyűgöző regénye a titok nyomába ered: mivel magyarázható a Zsolnayak sikere, hogyan tudtak létrehozni világszínvonalú értéket úgy, hogy a feltételek közel sem voltak adottak? A titok megfejtése a családtagok személyiségében rejlik, e személyiségeket pedig az olvasó a gyáralapító lányának, Mattyasovszky-Zsolnay Teréznek igen személyes hangú naplóin keresztül ismerheti meg. A regény így egyszerre család- és gyártörténet, illetve egy belső utazás, Teréz belső lélekútjának magával ragadó története. -
Andrássy út
0Kultúrtörténeti guide ez a könyv ez a kötet, hiszen ma már vagy teljesen új, más épületeket találunk a valahai helyszíneken, vagy egészen más tevékenység folyik a patinás falak között, mint annak idején. Nyilván meg-meglepődünk s elgondolkodunk egy-egy épület kalandos sorsán, ám megismerkedve történetükkel, visszavetíthetjük rég- és közelmúltunkat, és a séta közben láthatjuk a jelent.
-
-
Az Országház falfestményei
0Az 1895-től 1984-ig tartó időszakban összesen tizenhárom művész mintegy nyolcvanhat kisebb-nagyobb fal- és mennyezetképet festett az Országházba. Az eredeti szándék szerint ezek a művek múltunk ezer évét jelenítik meg, ennek megfelelően lehetőséget teremtenek arra, hogy általuk az olvasók-látogatók átérezzék a falakra kövült idő súlyát. A könyv nemcsak megmutatja az épület – a látogatók által gyakran nem is látható – kincseit, hanem magyarázatok, háttér-információk segítségével segít értelmezni is azokat.
-
Ben Hur. Egy messiási történet
0Miután gyermekkori barátja elárulja, a rómaiak pedig – hamisan – az új helytartó meggyilkolására tett kísérlettel vádolják, a gályarabságra ítélt zsidó nemes, Júda Ben Hur megfogadja, hogy bosszút áll a rómaiakon és volt barátján, Messalán. Egy názáreti áccsal történt véletlen találkozás azonban más úton indítja el. Minden idők egyik legkelendőbb története, Lew Wallace Ben Hur: Egy messiási történet című műve milliókat ejtett rabul és kápráztatott el világszerte – mind nyomtatásban, mind a filmvásznon. A klasszikus regény ódivatú prózáját Lew ükunokája keltette új életre a mai olvasók kedvéért.
-
Egy Széchényi varázsa
0Ez a történet egy fiatal magyar diákról szól, aki átélte a második világháború borzalmait, a légitámadásokat, szülővárosának bombázását és Budapest ostromát. Szovjet katonák hurcolták el 1945 februárjában mint hadifoglyot. A náci megszállás idején, családjával együtt, aktívan segítette zsidó honfitársait. A háború után évekig élt a szovjet kommunista terror elnyomása alatt. Hamis vádak alapján börtönbüntetés fenyegette, s hogy ezt elkerülje, áldiagnózis segítségével egy tüdőszanatóriumban talált menedékre. Az 1956-os forradalom alatt sebészként dolgozott Budapest egyik kórházában, ahová a harcok kitörése után az első áldozatokat szállították. A szabadságharc brutális vérbe fojtása után menekülni kényszerült.
-
Harry Potter és az Elátkozott gyermek
0A színházi próba szövegkönyvének különleges kiadása
Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.
Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.
A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre. -
Hasnyálmirigynapló
0„Rák, ez a jó kezdőszó” – vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra. Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az „ontológiai derűvel”, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.
-
Hatalom és filozófia
0A politikum természete mindig is a filozófiai gondolkodás előterében állt. A fenomenológia és a filozófiai hermeneutika esetében azonban eleinte úgy tűnhetett, hogy meglehetősen apolitikus irányzatokról van szó, ám még az alapító Husserl és Heidegger esetében is – a hagyatékok feldolgozása után – markáns politikafilozófiai koncepciók rekonstruálhatók. A fenomenológiai-hermeneutikai tradícióhoz kapcsolódó további nemzedékek számára pedig már – a 20. század kataklizmáinak fényében – elkerülhetetlen volt, hogy viszonyuljanak a politikum és a hatalom kérdéseihez. E kötet írásai e rendkívül gazdag és ellentmondásos problematika néhány kulcsmozzanatát próbálják kifejteni és továbbgondolni.
-
Heidegger és a nemzetszocializmus
0A jelen kötetbe válogatott írások nemcsak Heidegger politikai működésének olyan fontos aspektusait vizsgálják, mint a szerepvállalás politikai filozófiai háttere, a német egyetem megújításának filozófiai megalapozása, a 30-as évek második felében kifejtett nácizmuskritika, hanem megpróbálják a felmerülő módszertani kérdéseket is megválaszolni. A kötet tanulmányai összefüggő képet rajzolnak Heidegger és a nemzetiszocializmus kapcsolatának tényeiről, fázisairól, a politikai aktivizálódás filozófiai motívumairól és a kiábrándulás filozófiai konzekvenciáiról, továbbá kirajzolódnak azok a kritikai perspektívák is, ahonnan megfelelő távolságból tekinthetünk e rendkívül összetett viszonyrendszerre.
A kötet hátterét részben Heidegger 2014-ben megjelent jegyzetfüzetei németül: Schwarze Hefte alkotják, melyek a Heidegger-filológiának komoly megrázkódtatást jelentettek. Mindmáig tizennégy jegyzetfüzet jelent meg a kritikai kiadás négy kötetébe tagolva. Ezek az 193141 közötti időszakot ölelik fel, vagyis náci párt hatalomra jutásának, Heidegger rektori tevékenységének, és a háború első éveinek időszakát. Megjelenésük és tartalmuk gyökeres fordulatot hozott a nemzetközi Heidegger-kutatásban és recepcióban. -
Hidak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
0Írták: Benedekné Győri Enikő, Csikós Csaba, Erdei János, Hajós Bence, Karászi Zoltán, Lorászkó Balázs, dr. Tóth Ernő
-
-
-
Időkortyolók
02016-ban megjelent az „IDŐKORTYOLÓK” című regény, melynek jelmondata: Jókedvűen tanulni! Soroljunk fel néhány nevet a könyvből a teljesség igénye nélkül! Atilla, hun király, Árpád fejedelem, Napsugár, a szép, magyar tündérleány, Mátyás király, Dobó kapitány, Lúdas Matyi, Döbrögi, Kodály Zoltán, Kőrösi Csoma Sándor, Csontváry, Grosics Gyula, Puskás Öcsi, Buzánszky, Hun apó, a Pilis tudója, Vörösmarty Mihály, Jedlik Ányos, Czuczor Gergely, Botond, és még sokan mások… S persze a két főszereplő: Tudós Töhötöm, a feltaláló, és útitársa: Kovács Gyuri.
-
Jegyzetek a kései hagyatékból III.
0Fő törekvésem az volt, hogy a filozófiának az ethosába, – mondjuk így – a levegőjébe vezessem be az olvasót. Azután átadom a szót maguknak a nagy filozófusoknak, s elértem célomat, ha könyvemet letéve, az olvasó ezeknek a nagy gondolkodóknak könyveit veszi elő.
-
Jegyzetek a kései hagyatékból IV.
0Az Attraktor kiadó Nietzsche-sorozatának újabb kötete. A szerző kéziratos hagyatékában, amely Nietzsche elméjének elborulása előtti jegyzeteit is tartalmazza rengeteg fontos szöveg maradt meg, melyeket már nem volt ideje kötetbe rendezni. Később több, mint utólag kiderült: torzított, manipulált szövegű kiadás készült ezekből a töredékekből, ám néhány éve hozzáférhető a jegyzetek betűhív, kronologikus, változatlan szövege. Ezekből válogattuk ki a legfontosabbakat, mégpedig tematikus csoportosításban. Az ötödik kötet élet moráljának filozófiájával, az életigenlés etikájával kapcsolatos töredékeket tartalmazza.
-
Megmaradni
0Kívülállónak nehéz feladat megírni egy ország történelmét, kiváltképpen ha az ország nyelve különleges és történelme véget nem érő önvédelmi és függetlenségi harcok sorozata. Természetes, hogy a nemzetek történelmét általában saját fiaik írják meg. Vannak azonban olyan példák is, amikor egy idegen rokonszenvező, érdeklődő tekintete olyan tisztánlátással hatol be események, bonyolult hajlamok és érzelmek vadonába, hogy többet sikerül elérnie, mint steril „tárgyilagosságot”. Ilyenkor a távlat érdekes módon színezni képes az események megszokott értékelését is.
Ez áll Sir Bryan Cartledge Megmaradni – A magyar történelem egy angol szemével című könyvére is, amely már címében elárulja a szerző legfontosabb felismerését: a magyar nemzet karakterének egyik legjellemzőbb vonása, hogy minden katasztrófa ellenére újra és újra sikerül megmaradnia, majd meglepő módon felemelkednie. A magyarság legpozitívabb jellemzői – a szellemi alkotások és a váratlan megújulási képesség – csaknem mindig felbukkannak a komor tragédiákat túlélő nemzetben.
Megállapításai olyannyira eredetiek és helytállóak, hogy talán nem túlzás kijelentenem: a külföldiek által írt összes magyar történelemkönyv közül valószínűleg Cartledge munkája eddig a legkiválóbb. Értékes műve Angliában két kiadást ért meg. A magyar nyelvű változat elolvasása után úgy kell gondolnunk Bryan Cartledge-ra, Nagy-Britannia 1980 és 1983 között Budapesten állomásozó nagykövetére, mint barátunkra.
JOHN LUKACS -
Moszkvai történet
0Akszjonov történelmi trilógiája – mely 1924-től 1953-ig követi nyomon egy moszkvai család történetét – hátborzongatóan különös sorsok sokaságát, gyilkosokat, gyógyítókat és a szadista történelem passzív vagy lázadó áldozatait felvonultatva ábrázolja a sztálinizmus korszakát.
A regény a hatalomra törő Sztálin aljas tettével kezdődik: 1924-ben elteszi láb alól egyik fő vetélytársát, Frunzét. Ekkor ismerjük meg Borisz Gradovot, a már fiatalon jó nevű sebészorvost, akinek asszisztálnia kell a gyomorműtét álcájával elkövetett gyilkossághoz. Egyik fia, Borisz, a polgárháború ifjú vörös parancsnoka, a kronstadti matrózlázadás egyik leverője, aki aztán megjárja a Gulagot, s végül a németek elleni háborúban igazi hőssé válik, a másik, Kirill, lelkes kommunista agitátor, lánya, Nyina pedig a történet elején avantgárd költő.
Valamennyiük sorsa furcsa kanyarokat vesz; Akszjonov úgy alakította a történetet, hogy már-már enciklopédikus módon írhassa meg a Szovjetunió harminc évének történetét: a NEP-et, a kolhozosítást, a lágervilágot, a háborút, az orvospert…
Káprázatos fejezetekben ismerjük meg az aberrált Beriját, előttünk áll Sztálin öregen, letolt gatyával, a haláltól rettegve… s a következő pillanatban a moszkvai utcán vagyunk, vagy egy utolsó kis spion gondolatainak szövevényében… vagy épp egy kolimai lágerben… -
-
Nagyőr Szent Anna-temploma
0A római katolikus Szent Anna-templom a XV. században épült gótikus stílusban. Német forrás szerint már a XII. században állt e helyen egy, a strázsákat szolgáló erődtemplom. Templomunk egyhajós, torony nélküli egyház, a legkisebb azok közül, amelyeket eddig bemutattunk. Keletelt, föltehetően a július 26-i Szent Anna-napján kelő Naphoz igazítva.
-
-
Omladozó téveszmék -Írások Istenről, az emberekről és eszmékről
0„Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kellene érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját. Így kerül kukába a liberális gondolkodás szerint a nemzet, a család, vagy éppen bármilyen más, emberen túli értékek hitén alapuló közösség is.”
A kötetben szereplő írások egy része a Magyar Hírlapban, a Polgár Portálon és az Aracsban (A Délvidéki Magyarság Közéleti Folyóirata) 2011-2015 között megjelent – néhol átdolgozott – szövegeire épül. -
Orvostörténeti közlemények 234-237
0Írták: Botlik Richárd, Nemes István, Tolvaj Balázs, Kapronczay Károly, Benkéné Jenőffy Zsuzsanna, Benke Tibor, Kührner Éva, Erdős Kristóf, Perjámosi Sándor, Müller Miklós, Elek Gábor, Kovács I. Gábor, Petneházy Dezső, Jurij Fatula, Kicsi Sándor András, Bitter István, Fischer János, Baran Brigitta, Katalina Pekarová, Kiss László, Tóth Mária
-
Politika az iszlámban
0Az ókori keleti birodalmaktól kezdve a poliszon át a nemzetállamokig az uralom formája, legyen az tradicionális, karizmatikus vagy racionális jellegű, döntően rányomta bélyegét az adott társadalom működésére. Mindhárom esetben alapvető az uralom legitimitása. E munka azt mutatja be, hogy az iszlám által létrehozott társadalom esetében egyik weberi kategória sem használható kielégítően. Az iszlám meghatározó szerepéből következően, a Korán és a prófétai hagyomány meg nem változtatható módon szabályozza a társadalom minden lényeges mozzanatát. Emiatt maradt fönt az iszlám társadalom az utóbbi ezernégyszáz évben, akkor is, amikor egységes politikai szervezetről az első ezredforduló után már nem beszélhetünk. Az iszlám és a társadalom szoros összefonódottsága ugyanakkor az utóbbi két évszázadban lehetetlenné tette a modernizációt szolgáló reformkísérleteket. A társadalom „anyagcseréjét” szabályozó iszlám alapjai, a Korán és a Szunna ugyanis nem reformálható.
-
Régészeti adatok a Duna-Tisza közi avarok történetéhez
0A kötet végén angol nyelvű összegzés.
„E könyv A Duna-Tisza köze avar kori betelepülésének problémái címmel 2014-ben megvédett doktori disszertáció részben átdolgozott és kiegészített változata. A Bóna István professzor által javasolt téma választásakor az elsődleges cél az volt, hogy a Duna-Tisza köze nagyobb részben közöletlen avar kori emlékanyagának összegyűjtése, rendszerezése és feldolgozása során válaszokat keressek elsősorban a vizsgált terület avar kori betelepülésének kérdéseire. A disszertációban tárgyalt probléma-kör nem szorítkozott kizárólag a megszállás kérdésére, hogy mikor, kik és miért érkeztek ide először és miként vették birtokba ezt a területet. A régészeti leletanyag elemzése során vizsgáltam a későbbi bevándorlások, a belső migráció lehetőségét, továbbá azt, hogy az itt élő közösségek milyen válaszokat adtak az Avar Kaganátusban lejátszódó folyamatokra, hogyan reagáltak a környezeti változásokra, s milyen volt az itt élőknek az Avar Kaganátuson belüli és kívüli kommunikációja, a hivatalos és interperszonális kapcsolataik rendszere…”
Balogh Csilla -
Tuzson János 1848/49-es honvéd őrnagy élete és tevékenysége
0Térképpel (Tuzson János honvéd őrnagy részvétele az 1848/49-es szabadságharcban)