-
„…mulandó létünk egy ideig élő emlék marad.”
0Hatvanéves az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum
-
A bakabányai Szent Miklós-templom
0Az ortodox és a katolikus egyház ma is legnépszerűbb szentjét – bár manapság nem éppen életszentsége és legendás csodái miatt szereti őt a nagyvilág – előző kötetünkben már bemutattam. Ezért itt csak röviden sorolnám a vele kapcsolatos alapvető tudnivalókat, bővebben szólnék viszont arról, ami őt ténylegesen Bakabányához, általában pedig a bányászathoz, bányavárosokhoz köti.
Erről ugyanis jelzett, A szepesszombati Szent György-templom című albumunkban nem esett szó. Myrai avagy Barii Szent Miklós, a kis-ázsiai (lükiai) Myra legendás püspöke (a hagyomány szerint †350 körül) a keleti egyház egyik fő szentje, ma a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója. Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században – azóta ülik temetése emléknapját december 6-án –, majd átterjedt Itáliára is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitelével (1087) vált valóban egyetemes szentté. -
A betegségek kora lejárt
0Élhetünk egészségesen, amíg meg nem halunk? Megúszhatjuk a szervezetünket legyengítő nyavalyák és betegségek nélkül? Meghosszabíthatjuk életünket néhány igazán boldog évvel?
A betegségek kora lejárt című New York Times-bestsellerben Dr. David B. Agus, vezető onkológus, kutató és technológiai újító – Lance Armstrong, Al Gore és több híresség orvosa – megválaszolja a korábban nyitva hagyott kérdéseket, megkérdőjelezi az ősi bölcsességeket és eloszlatja a félreértéseket: megtudjuk tőle, mit is jelent az,,egészség” valójában.
Többek között azt is elárulja, hogy a multivitaminok miért növelik a rák kialakulásának esélyét, a kisebb-nagyobb gyulladások lappangó forrásai – a magassarkú cipőtől a megfázásig – hogyan vezethetnek halálos szívrohamhoz vagy akár őrülethez, és hogy mi az az egy dolog, amivel megóvhatjuk egészségünket és boldogságunkat, teljesen ingyen.
Izgalmas történetmesélés, mérföldköveket jelentő felfedezések és provokatív ötletek különleges tárházát találjuk egy tudományosan olvasmányos kötetben. A hozzáértő, ugyanakkor egyedi látásmóddal megáldott orvos megdöbbentő képet fest az emberi testről és működéséről, valamint bemutatja, hogy egy újfajta szemlélettel végre mind elérhetjük a korábban oly távolinak tűnő hosszú életet. Alapmű, amely forradalmi változást hoz majd az olvasó mindennapjaiba. -
-
A császár hagyatéka
0A 39 kulcs utáni hajszában csak egy dolog tartotta a lelket a tizennégy éves Amyben és öccsében, Danben: az, hogy a jó oldalon küzdenek. De amikor rádöbbennek szüleik titkára, minden összeomlik, amiben eddig hittek, és az összetartó testvérek életükben először különválnak… Amikor Dan eltűnik az egybilliós népességű országban, Amynek nehéz döntést kell hoznia: a kulcsot keresse meg… vagy az öccsét, Dant?
-
A fotográfia nagykönyve. A fényképezés kultúrtörténete
0A FOTOGRÁFIA NAGYKÖNYVE az eddigi legteljesebb összefoglalás a kezdetektől napjainkig, szerzője fotótörténeti kánont alkotott. Közel 600 kép ismerteti meg az olvasót a fotózás történetével a művészet és technika, a szociográfia és divat, a háború és természetfotózás szemszögéből. Az olyan világfordító történelmi eseményekhez kapcsolódó fotók, mint Lincoln elnökké választása vagy MacArthur tábornok és Hirohitó császár első találkozása, meglepő részletekkel gazdagítják eddigi ismereteinket. Közelképet kaphatunk azokról az emblematikus fotósokról is, például Mathew Bradyről, Alexander Gardnerről, Edward Steichenről vagy Gertrude Käsebierről, akik egyéni szemléletükkel, technikai újításaikkal váltak e végtelen történet szereplőivé. E mozaik számtalan kockája a fotográfia teljes történetévé áll össze, melyet a kultúra lencséjén át szemlélhetünk.
-
A francia barát
0Joel Raento finn drámaíró és ismert előadó sok pénzt keres az elit froclizásával, s ha csak teheti, tengelyt is akaszt velük. Ám meglepi az identitáskrízis, s úgy érzi, profi humanista pályája véget ért, nem lesznek kész gondolatok, nem vállal többé nyilvános szerepléseket, és befejezi a burzsujok szidását, mert elege van az emberek ostobaságából. Elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy a platánfák árnyékában ánizspálinkát kortyolgatva kedvenc francia írója, Gustave Flaubert regényeibe mélyedhessen. Itt ismerkedik meg Marcel Daigneault-val, egy volt tanárral, aki szállítási vállalkozóként keresi kenyerét, s arra kényszerül, hogy egy bűnbanda megrendelésére Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából származó, eddig feketén dolgozó, de jó életről, apró dolgokból meríthető boldogságról s a lehetőségek honáról, Amerikáról álmodozó, fiatal nőket szállítson jó áruként, értékes rakományként a Le Havre-i kikötőbe. A két férfit a stílus, a méltóság utáni nosztalgia és a múlt idők klasszikusai iránti hódolat fűzi össze, miközben a háttérben a CNN ontja a híreit a kultúrák összecsapásáról, a terrorizmusról, a gazdasági válságról, az emberkereskedelemről. A kivédhetetlen bonyodalmak közepette azonban Joel és Marcel tanulnak valami nagyon fontosat saját magukról, „a gyűlölet nehézségeiről” és a barátságról, s legfőképp az emberek azon képességéről, hogy a legkegyetlenebb körülmények között is képesek arra, hogy jót cselekedjenek.
-
A Hunyadi Református Egyházmegye templomai
0Hunyad! Nekem már másképp cseng e név. A két látványos, történelmi hátterével kiemelkedő várát évente tanítgatom diákjaimnak. Déva vára így nekik a balladai homállyal körülvett hellyé változik, míg Vajdahunyad tiszteletét a mesékből ismert, igazságos Hunyadi Mátyás nevéhez kötik. Két éve a Retyezát Bukura tavánál sátorozva még nem sejtettem, hogy Hunyad még mit rejteget magában… Akkor a természet szépségét csodáltam, most a templomait látva: az emberi kéz, hit és Isten hatalmát, egybeforrt erejét.
-
A keresztény tanításról
0Szent Ágostonnak, a nyugati egyház legkiemelkedőbb teológusánal egyik alapműve ez. Mind a középkori szerzők, mind a humanisták, mind a teológia és a Szentírás-magyarázat iránt érdeklődő modern olvasók körében rendkívül népszerű munkáról van szó, amly magában foglalja Ágoston teológiarendszerének alaptételeit, sokak által máig érvényesnek tekintett jel-elmélet és a Szentírás-magyarázat (exegézis) módszerének leírását. A mű különlegessége a negyedik könyv, amelyben Ágoston az egyházi szónok számára ad tanácsokat, elsőként alkotva meg ezzel a keresztény retorika kézikönyvét. Filozófia, teológia, hermeneutika, retorika egyetlen rendszerben, meggyőző és hiteles összegzésben. Az új magyar változat az 1944-ben megjelent, immár elérhetetlen fordítás figyelembevételével készült, a legújabb latin szövegkiadások alapján, a vonatkozó szakirodalom útmutatásainak segítségével.
-
A kutya mint családtag
0A csodálatos kutyadoki és a Hogyan neveljünk tökéletes kutyát sikeres szerzője ezúttal arra tanít bennünket, hogyan éljük mindennapjainkat egészséges, boldog négylábú családtagunkkal. A kutya mint családtag világos gyakorlati tanácsokat nyújt, és minden gyakran felmerülő kérdésre választ ad azzal kapcsolatban, hogyan építhetünk fel hosszú és harmonikus életet legjobb kutyabarátunkkal. Többek között az alábbi kérdéseket érinti:
• A család egyedi igényeinek megfelelő fajtájú és energiaszintű kutya kiválasztása.
• Az otthoni szabályok kijelölése és következetes számonkérése.
• A jó állatorvos ismérvei.
• Megfelelő táplálás – amit a tápokról tudni érdemes.
• A kutya összeszoktatása egy másik házikedvenccel.
• Utazási és szálláslehetőségek kutyával.
• A testmozgás, fegyelem, szeretet hármasának megvalósítására irányuló tervek kijelölése a család és a kutya számára.
• A kutya bemutatása egy új partnernek vagy újszülöttnek.
• Jó tanácsok Ilusion, André és Calvin Millan perspektívájából. -
-
A nagy KADARKAkönyv
0Könyvünk a Kadarka útját követi végig, szándékunk szerint felidézve történetét, bemutatva a szőlőnemesítő szakemberek mai álláspontját, néprajzi tanulmányok, könyv- és levéltári kutatások segítségével a borkészítés módját, specialitásait. A szerzők számára talán az a legfontosabb, hogy Kadarkát művészi szinten és mégis a fajta iránti alázattal készítő borászok véleménye kapjon hangot: mit tud a szőlő, mit a bor, van-e helye ma és a jövőben itthon és a világban. Sajnálatosan rövid villanást jelent a vörös borhoz, ezen belül hangsúlyosan a Kadarkához kapcsolható irodalom néhány szemelvénye. S mert magyarok vagyunk, nem maradhat ki a gasztronómia sem: Kadarkához és Kadarkával készített ételremekek kelthetik fel a Tisztelt Olvasó figyelmét.
-
A prágai temető
0…[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért.
Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták… – képzel kívánatos ellenséget a „holdvilágos boszorkányéj-hangulatú” helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát. -
A rózsa neve
0Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét aratta ezzel a regényével az olasz szemiotika-professzor. A súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regény: krimi. A rózsa neve persze nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén!) nem kapna választ arra a kérdésre, hogy miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk…
-
A tigris asszonya
0Téa Obreht regénye egy csodálatos világba röpít el minket. A cselekmény már az első sortól lebilincseli az olvasót, és nemcsak a végéig tartja fogva, hanem a könyv elolvasása után is úgy érezzük, hogy ez a világ részünkké vált, a legendák és szereplői örökre emlékezetünkben maradnak… A tigris alakját, aki „éjszakánk erdejében sárga láng”, már William Blake versében is misztikum övezte.
-
A tökéletes önéletrajz
0A tökéletes önéletrajz a lehető legjobb önéletrajz összeállításának titkaival ismerteti meg az álláskeresőket. Az alapos és részletes szakértői tanácsok lépésről lépésre, olvasmányos formában vezetnek át az önéletrajzírás folyamatán: az elrendezéstől a gyakori buktatókon keresztül a különböző állástípusokhoz illő forma kialakításáig.
-
A vérszemű csillag
0Keletről roppant sereg kel át a Tiszán, hogy letörölje a Kárpát-medence térképéről a büszke Dunavai Királyságot. A védelmet lázasan megszervező Thangar nádor egy utolsó, elkeseredett csatára gyűjti erőit, hogy megállásra késztesse a sötét hatalmak által irányított ellenséget. A hadba hívó szó ellenére azonban Zete fia Zolta, a sivatagi magyarok felderítője, a nádor újdonsült pártfogoltja úgy dönt, nem tart a dunavai lovagokkal, ehelyett veszedelmes és fölöttébb bizonytalan kimenetelű küldetésre indul nyugat felé, a nomád törzsek által uralt sötét vadonba. Zolta e döntésével a gyávaság szégyenbélyegét is magára vállalja Kárpáthia népeinek megmentése érdekében. Sejtelme sincs azonban arról, hogy sorsa már régen elrendeltetett, és hogy az ezer esztendeje dúló háború utolsó, mindent eldöntő szakaszában főszerepet szántak neki az eseményeket a színfalak mögül irányító titokzatos erők. A Nomádkirály-regényciklus második könyvében tovább kalandozhatunk e nem létező, mégis ismerős világban. Izgalmas csatákban, kalandokban lehet részünk azon a földön, melynek folyói, városai, népei ismerősen köszönnek vissza ránk e vérbeli fantasy lapjairól.
-
Angyaltrombita
0Az Új Anomalista című, paranormális jelenségekkel foglalkozó lap munkatársnője asztmában szenved. Az angyaltrombita összetört magjaival próbálja enyhíteni a kínzó tüneteket. Ez a gyönyörű virág azonban veszélyes gyógyszer, már az illata is hallucinációt okoz, lerombolja a képzelet és a valóság közötti válaszfalat… Munkája során különös emberekkel és lényekkel, okkult tudományokkal, alternatív gondolkodási módokkal ismerkedik meg a regény főhőse, és a velük kapcsolatos élményeit és tűnődéseit papírra veti. Ám hogy ezek a feljegyzések arról szólnak-e, ami valójában történt, azt maga az író sem tudja, nemhogy az olvasó. Annyit mindenesetre megtanulhatunk, hogy „a valóság csak munkahipotézis. Egy egyezség, melyről nem tudjuk, hogy megköttetett. Egy tévhit, aminek mindenki bedől. De ez az illúzió egyetemes és szükségszerű, egészséges elménk, képzeletünk és érzékeink végterméke, egészségünk és munkabírásunk alapja, ez a mi valóságunk. Ragaszkodj hozzá, ez minden, szinte minden, amid van. Próbálj meg kilépni belôle, és az életed – ha ugyan véget nem ér – visszavonhatatlanul meg fog változni.”
-
Arcképek két tragikus kor árnyékában
0Mester Miklós (1906-1989) 1944-ben a Sztójay- és a Lakatos-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár volt. Emlékiratát 1971-ben fejezte be, amelyet a Tarsoly Kiadó most megjelentetett. Az emlékiratban a szerző számos eddig nem ismert történelmi tényt tárt fel, helyezett új megvilágításba a saját kormányzati tevékenységének ismertetésével.
-
Árulás
0Helen Dunmore Ostrom című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az Árulás vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját. A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a „gyilkos zsidó orvosok” pere… Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut az emberi sorsokkal: ki pusztul el előbb, a diktátor vagy leendő legújabb áldozatai?
-
Attila és a hunok
0Atilla és a hunok szerepe az emberiség történelmében a modern kultúra talán legnagyobb fehér foltja. Ebben a könyvben feltárul ez a köztudatból mesterségesen kirekesztett történelmi valóság a maga eredeti összefüggés-rendszerében. Atilla és a hunok kulcsszerepet játszanak az emberiség mai alapkérdéseiben is: Hogyan találhatják meg az őstörténelmüktől megfosztott eurázsiai népek eredeti önazonosságukat? Létezik-e a lezüllesztő történelmi erőkön kívül felemelő történelmi erő is? Hogyan lehet a felemelő történelmi erőket bekapcsolni életünkbe? (GRANDPIERRE ATTILA)
-
Az első szamuráj – Képregény
0Mit keresnek a kalózmacskák 1603-ban Japánban, pont abban az évben, amikor a sógun földbirtokokat adományoz leghűségesebb alattvalóinak? Egész biztosan sántikálnak valamiben! Így hát Geronimón, Teán, Trappolán, Benjaminon és Pandorán a sor, hogy leleplezzék a kalózmacskák tervét, és megtalálják a bűnöst, aki esténként Edo városában gyújtogat, abban a városban, amely később a mai Tokióvá növi ki magát.
-
Az én utam
0Reinhold Messner, a magát „határon járóként” meghatározó hegymászó, író és alpesi gazda 1944. szeptember 17-én született Dél- Tirolban, Olaszországban. A hegymászással már 19494-ben kezdett megismerkedni, és 1969 óta száznál is több expedíción vett részt Földünk hegységeiben és sivatagjaiban. Ezek során számos sikeres első megmászást hajtott végre, mind a tizennégy nyolcezres csúcson járt, illetve hosszában áthaladt Grönlandon.
-
Az ezeréves háború
0A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű fantasysorozata megújulva, átdolgozott változatban kerül az olvasók elé. Varázslatos világ bontakozik ki a Kárpáthia-regények lapjain: a magyar mondakincs motívumaiból bőségesen merítkező történet egyszerre lélegzetelállító kalandregény, nagyszabású hősi eposz és sötét ecsetvonásokkal megfestett jövőfantázia. A regényciklus első könyve egy nem létező, mégis ismerős világba kalauzolja az olvasót, ahol minden folyó, minden város, minden nép ismerősen köszön vissza ránk. Ezer évvel a csaknem mindent elpusztító végítélet után a Kárpátok közt középkori szintre süllyedt királyságok, fejedelemségek küzdenek egymással a területért és hatalomért. Mindőjük felett áll azonban a Hor-papok titokzatos rendje, amely erőd-katedrálisából uralja a világot. Az elnyomottak időtlen idők óta várják az eljövendő királyt, hogy egyesítse a feldarabolt országot, Kárpáthia népeit, és megszabadítsa őket a Hor-papok gyűlölt uralmától.
-
Céhládától az adatbázisig
0Veszprém 1971 óta (közel 40 éve) az ipartörténeti kutatások központjának mondható. A Veszprém Megyei Levéltár és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottságának Kézműves-ipartörténeti Munkabizottsága 1974 óta rendez konferenciákat, rövid időn belül a hazai és a nemzetközi tudományos közvélemény számára is figyelemre méltó tényező lett. E konferenciák hívták fel a figyelmet a levéltári források feltárásának szükségességére. Tanulmánykötetünk a 2010. május 7-én Veszprémben megrendezett XI. szimpózium levéltári források feltárásával kapcsolatos előadásait tartalmazza.
A megjelentetett kötet egyrészt abban nyújt jelentős segítséget a témával foglalkozó kutatók számára, hogy az eddig ismeretlen határon túli (felvidéki, erdélyi, bácskai, bánáti) levéltári anyagokra hívja fel a figyelmet és a hazai kutatás számára ismeretlen könyvészeti anyagot, teljességre törekvõ bibliográfiát nyújt át a téma iránt érdeklődők számára. Másrészt összefoglalja a hazai ipartörténeti kutatás utóbbi tíz évének legfontosabb eredményeit új szempontokra, forráscsoportokra irányítva figyelmünket. -
Drávaszög és Szlavónia
0A virágdíszes festett templomok a magyar és az európai kultúra páratlan értékű remekei. Az iparművészet, a népművészet és a nagy művészeti áramlatok sajátos egymásra találásának e különösen szép alkotsai között rangos helyetfoglalnak el a Dél-Dunántúl lassan ismertté váló templomai.
Könyvünk „A Dél-Dunántúl festett templomai” sorozat nyolcadik kötete. E kismonográfia huszonegy templomot tartalmaz, benne színes képek, műelemzés és levéltári dokumentumok tájékoztatnak az épületek, hímes berendezések, a festő asztalosok és a templomépítő közösségek történetéről. A számos izgalmas fölfedezést tartalmazó mű tudományos igénnyel, ugyanakkor bensőséges gördülékeny stílusban íródott. -
-
Éj anyánk – Mother night
0Howard W. Campbell, Jr. hírhedett amerikai náci, Hitler propaganda gépezetének fontos beosztású munkatársa. És az USA németországi titkos ügynöke. Rádióműsora a legrosszabb fajta háborús uszítás, népirtásra való buzdítás. És persze nélkülözhetetlen információforrás az amerikai hírszerzés és hadvezetés számára. Így azután Howard W. Campbell, Jr. meg sem próbál eligazodni és dönteni az emberi lét legnagyobb kérdéseiben. Vonnegut vérfagyasztó humora ezúttal a feketénél is sötétebb.
-
Elkezdődött…
0„Új korszak küszöbén állunk. Vannak, akik már régen várják, vannak, akiket rettegéssel tölt el, és vannak olyan társaink is, akik a már bekövetkezett változásokból alig vettek észre valamit, sőt, jövőképpel is csak korlátozott mértékben rendelkeznek… Az emberek többsége azonban nyugtalan, és – miközben életét mindenki csak az örök MOST-ban élheti – gondolatban előre-hátra szaladgál az időben, kutatja, keresi, hogy valójában mi az, ami volt (gondolok itt a torzításmentes történelmi eseményekre), és – főleg – mi az, ami felé haladunk?” A korszakváltás – az átmenet a Halak korszakából a Vízöntő korszakába – belső folyamat. Az anyagi világ értékrendje szerint élő ember szembesül a valósággal: a pusztán anyagi értékekre és érdekekre épülő világ összeomlóban van, helyreállíthatatlan és menthetetlen. Az univerzális érvényű régi-új értékrendet – bár minden ember a szívében hordozza – felvállalni kevesen merik. Ez a belső konfliktus a külvilágban gazdasági krízisek, természeti katasztrófák és csapások formájában jelenik meg. Békésebb átmenetre csak azok számíthatnak, akik meg tudják teremteni a belső békét, és rá tudnak hangolódni a spirituális értékrendre. Lehet, hogy a soron következő Aranykorszak bölcsője a Kárpát-medence, és a folyamat már elkezdődött? A belső béke megteremtésében nyújt segítséget a könyvhöz mellékelt meditációs CD.
-
-
Erdélyország története különös tekintettel mívelődésre I-II.
0A magyar művelődéstörténet egyik nagyszabású vállalkozása volt az erdélyi Szilágyi Sándor hatalmas monográfiája szülőföldjéről, mely 1866-ban jelent meg. Szilágyi műve az első autentikus Erdély-történet, a kétkötetes munka a római kortól a 19. század derekáig mutatja be a régió páratlan történelmi és művelődéstörténeti ívét. A munka népszerűsítő kötetnek íródott, s mint ilyen, az ismeretterjesztés és szépirodalom határmezsgyéjén lebilincselően ír, stílusa magával ragadó, olvasmányos, egyszersmind anekdotázó és vitaindító, miközben a felhasznált forrásmunkák zöme első kézből származik: a szerző több száz szultáni athnamét fordíttatott le, melyek alátámasztják a születendő fejedelemség geopolitikai nehézségeit, a Porta Erdély-politikáját, nemkülönben a fejedelmek Porta-politikáját. A megállapítások és következtetések azóta is az Erdély-történetek és -munkák alappillérei. A terjedelmesebb második rész a Habsburg sas árnyékában élő magyarság kultúrtörténetének, küzdelmének páratlanul izgalmas visszaadása, s bár a munka másfél évszázada íródott, Erdély kultúrtörténetének azóta sincs önálló, összefoglaló kiadványa, nem véletlen, hogy az Erdélyország története ma is megkerülhetetlen.
-
Fidelissimus Pastor – Mindszenty bíboros fehérvértanúsága
0A Collegium Pazmaneum Bécs, A Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs és a Bécsi Magyar Történeti Intézet, a Veszprémi Főegyházmegye, a Veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és Mindszenty Alapítvány kiállítása
„Jaj nekünk, ha elfelejtjük őt!” Nem akarjuk elfelejteni, sőt ápolni akarjuk emlékét, tanulni tőle és megtapasztalni, hogy „hite által holtában is beszél” – „Defunctus adhuc loquitur” – ahogyan König bíboros gyászbeszédében fogalmazott. Megtapasztalni, hogy van üzenete a mának és ez az üzenet élő, eleven és átható, mint az Isten igéje, amiben hitt, amit megélt, amiért szenvedett, és amely egyedül képes megváltoztatni a világot, megváltani bennünket…