Joel Raento finn drámaíró és ismert előadó sok pénzt keres az elit froclizásával, s ha csak teheti, tengelyt is akaszt velük. Ám meglepi az identitáskrízis, s úgy érzi, profi humanista pályája véget ért, nem lesznek kész gondolatok, nem vállal többé nyilvános szerepléseket, és befejezi a burzsujok szidását, mert elege van az emberek ostobaságából. Elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy a platánfák árnyékában ánizspálinkát kortyolgatva kedvenc francia írója, Gustave Flaubert regényeibe mélyedhessen. Itt ismerkedik meg Marcel Daigneault-val, egy volt tanárral, aki szállítási vállalkozóként keresi kenyerét, s arra kényszerül, hogy egy bűnbanda megrendelésére Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából származó, eddig feketén dolgozó, de jó életről, apró dolgokból meríthető boldogságról s a lehetőségek honáról, Amerikáról álmodozó, fiatal nőket szállítson jó áruként, értékes rakományként a Le Havre-i kikötőbe. A két férfit a stílus, a méltóság utáni nosztalgia és a múlt idők klasszikusai iránti hódolat fűzi össze, miközben a háttérben a CNN ontja a híreit a kultúrák összecsapásáról, a terrorizmusról, a gazdasági válságról, az emberkereskedelemről. A kivédhetetlen bonyodalmak közepette azonban Joel és Marcel tanulnak valami nagyon fontosat saját magukról, „a gyűlölet nehézségeiről” és a barátságról, s legfőképp az emberek azon képességéről, hogy a legkegyetlenebb körülmények között is képesek arra, hogy jót cselekedjenek.

Az Új Anomalista című, paranormális jelenségekkel foglalkozó lap munkatársnője asztmában szenved. Az angyaltrombita összetört magjaival próbálja enyhíteni a kínzó tüneteket. Ez a gyönyörű virág azonban veszélyes gyógyszer, már az illata is hallucinációt okoz, lerombolja a képzelet és a valóság közötti válaszfalat… Munkája során különös emberekkel és lényekkel, okkult tudományokkal, alternatív gondolkodási módokkal ismerkedik meg a regény főhőse, és a velük kapcsolatos élményeit és tűnődéseit papírra veti. Ám hogy ezek a feljegyzések arról szólnak-e, ami valójában történt, azt maga az író sem tudja, nemhogy az olvasó. Annyit mindenesetre megtanulhatunk, hogy „a valóság csak munkahipotézis. Egy egyezség, melyről nem tudjuk, hogy megköttetett. Egy tévhit, aminek mindenki bedől. De ez az illúzió egyetemes és szükségszerű, egészséges elménk, képzeletünk és érzékeink végterméke, egészségünk és munkabírásunk alapja, ez a mi valóságunk. Ragaszkodj hozzá, ez minden, szinte minden, amid van. Próbálj meg kilépni belôle, és az életed – ha ugyan véget nem ér – visszavonhatatlanul meg fog változni.”