-
Gyökér és vadvirág
0„Az írónak lényegében minden írása számadás. Ez a könyv nemcsak lényegében nevezhető annak, hanem formája szerint is. Ugyanis nem csupán szépszámú novellát és elbeszélést ölel egybe az olvasó számára, hanem emlékezik és emlékeztet a bőséges időkre is, melynek immár örökre elnyugodott ölében termettek ezek a gyümölcsök… Ha kezedbe veszed ezt a könyvet, kedves Olvasó, s a csendben zizzentve forgatod annak lapjait: bizonyára hallani fogod, hogy jár és néha megszólal ez a könyv, mint egy virágos és titokzatos óra…”
(Részletek az író 1942-ben kiadott Összes novellái elé írt „Emlékezés”-éből) -
Hegyek
0A hegyek látványa, ősi, jelképes ereje, időtlen szépsége felette áll a józan meggondolásoknak, a száraz és precíz tudományos leírásoknak. Aki képzeletbeli utazásra indul az ormok, erdők, gleccserek világába, aki szabadjára engedi lelkét a magasban, kalandozásai során óhatatlanul örök szerelemre gyullad az eget ostromló sziklaóriások iránt.
-
Hidak Somogy megyében
0Megjelent Kaposváron, a 46. Hídmérnöki Konferencia alkalmából 2005-ben.
Írták: Hajós Bence, Szabó László, Szilágyi József, dr. Tóth Ernő -
-
II. János Pál
0A kivételes egyéniségű lengyel főpap negyedszázadnál hosszabb időt töltött a Vatikán élén II. János Pál pápaként. Eközben számos kényes kérdéssel találta magát szembe, mint a papi nőtlenség, a nők pappá szentelése, az abortuszkérdés s a katolikus egyház csökkenő népszerűsége. Az évtized során számos jelzőt aggattak rá: a legek pápája, zarándok pápa, médiapápa, beteg pápa, az ellentmondások pápája. A könyvből megismerhetjük a vallási vezetőt, a gondolkodót, a karizmatikus szónokot, s nem utolsósorban Karol Wojtylát, az embert.
-
Kárpáti trilógia
0Kollányi Károly három nagy sikerű könyvének újrakiadását veheti kézbe az olvasó. A trianoni boszorkánykonyha, a Régi Felvidékünk és Kárpátalja magyar múltjának elrablása és A Kárpát-medence Európában hajdani sikere nem volt véletlen: a politikatörténeti-geopolitikai művek igazságkereső stílusa hiánypótló erővel bírt, és nincs ez másképp ma sem.
-
Képes szimmetria
0Ugyan az emberiség már időtlen idők óta ismeri a szimmetriát, mégis mindenkinek újra és újra fel kell azt fedeznie a saját maga számára. Ahogy járunk és kelünk a világban, megfigyeljük a körülöttünk lévő jelenségeket és tárgyakat, a szimmetria észlelése velünk van, sokszor úgy is, hogy nem tudatosul bennünk. Egyik első felfedezésünk az, amikor észrevesszük, hogy van két kezünk, és azok hasonlítanak egymásra, bár nem teljesen azonosak. Amikor elmegyünk egy kerítés mellett és esetleg kezünket bégig húzzuk a kerítés elemein, szinte fizikailag érzékeljük a szimmetria egy fajtáját. Ugyanígy a kisiskolások szimmetriát teremtenek, amikor gondos odafigyeléssel sormintát rajzolnak. Amikor egy épületet szépnek látunk, ebben is benne van annak szimmetriája. Nehezebb tetten érni azt a szimmetriát, amelyet egy zenemű közvetít számunkra és azt sem tudjuk pontosan, hogy az emberi arc szimmetriája mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy valakit vonzónak találjunk. A Képes szimmetria két nemzetközi hírű Széchenyi-díjas akadémikus szerzője huszonöt év tapasztalatait nyújtja át az olvasónak hatszáz színes képpel és tömör rendező-segítő szöveges magyarázatával. A témában eddig megjelent tizenöt kötetük tanúsítja szakértelmüket és elkötelezettségüket. Ez a könyv azonban több, mint az eddigiek, érződik benne a különleges élmény megosztásának igénye. Meggyőződésünk, hogy Hargittaiék könyvének hatására olvasóink egy kicsit más szemmel fogják nézni a körülöttük lévő világot.
-
Kitelepítettek [4. kiad.]
0Jeszenszky Iván dokumentumregénye megrázó történet. A szerző meghurcolt családja sorsán keresztül mutatja be közelmúltunk szégyenteljes eseményeit. A mű különleges értéke az, hogy vádaskodás és gyalázkodás nélkül eleveníti fel az Ebesre kitelepítettek kálváriáját. Soraiból nem a bosszúvágy, hanem a humanista bölcs megértése, az eltévelyedettek és elesettek iránt érzett szeretete sugárzik.
-
Közgazdaság
0Írták: Andor László, Bozsik Sándor, Misz József, Nádasi Katalin, Révész Éva, Szabó Adrienne, Vigvári András
A 21. századi enciklopédia néven indult sorozatban a közgazdasági alapműveltség újszerű összefoglalására teszünk kísérletet. Célunk elsősorban a közép- és felsőfokú oktatásban résztvevők segítése, ezért kiindulópontunk nem lehetett más, mint a mikro- és makroökonómia legfontosabb fogalmai és tételei. A kötet tematikus fejezeteinek nagyobb része a vállalat irányítását és működését mutatja be. -
Lesabéndió
0A Lesanbédio, az 1913-ban írt aszteroidregény világát a Pallas nevű égitest önmaguk is végletekig rugalmas testű lakói állandóan változtatják, tökéletesítik, míg végre megindul a (sokféle szimbólumként magyarázható) nagy toronyépítés, melynek csúcspontja a legfőbb alkotónak- a címszereplőnek- átváltozása, eggyé válása a Mindenséggel.
-
Magyar császári és királyi kamarások ősfái 1740-1918 I-III.
0I. A-G
II. H-P
III. R-Zs
A kamarási tisztség udvari méltóság volt, tagja a belső udvartartásnak, amely rangot a király adományozta nemesi származású férfiaknak. A munkában érintett korszakban a tisztséggel különös feladatok – alkalmi udvari szolgálaton kívül – nem jártak, jelentősége abban állt, hogy elnyerése mintegy megpecsételte a birodalmi nemesi vezető réteghez tartozás tényét. Az adományozás előfeltétele a nemesi „őspróba” sikeres letétele volt. Magyarországon itt is érvényesült az „una eademque nobilitas” elve, azaz nem tettek különbséget nemesi és főnemesi leszármazás között. Az ősfák közérdekű jelentősége abban áll, hogy keresztmetszetét adják az ország vezető társadalmának. Ismertetésük történelmi és szociológiai feladatot is ellát, nyersanyagot nyújt a történészek és társadalomkutatók számára. A munkánkhoz hasonló jellegű átfogó genealógiai mű eddig nem készült. A rendelkezésre álló forrásanyag pedig egyre fogy. A magyar származású kamarások nagyobb számú kinevezése, amelyben már köznemesi származásúak is előfordultak, Mária Terézia királynő uralkodásával kezdődött. Így az 1740-es évet vették a szerzők kezdetnek és IV. Károly király lemondásával, vagyis az 1918. évvel zárták le. E közel 180 év alatt több mint 1500 magyar személy nyerte el a kamarási méltóságot. -
Mocsokváros utcáin
0Egy hajléktalanszállóban dolgozol, ahol az egyik „vendég” a saját apád. Az az ember, akinek sosem voltál több mint egy levélcím, ahová apránként feladhatta élete fikcióját. Levelek egy újabb családból, munkából, börtönből, padról, menhelyről, gőzölgő csatornafedélről. Egy apa-regény mozaikjai, melynek te vagy a folytatása.
-
Nela, Sa, Veron
0Az életműsorozat következő kötetébe az alábbi három kisregény kerül: Viszontlátásra, drága…, A céda és a szűz, Margarétás dal. Tersánszky vitathatatlan érdeme, hogy újjáteremtette a kisregény műfaját. E három mű tematikailag és műfaj szerint is összetartozik – most egy kötetben a sorozat 2005-ben megjelenő tagja lesz. A sorozat és az egyes kötetek válogatója és szerkesztője Tarján Tamás irodalomtörténész.
-
Német teológia
0„Ez a könyvecske a mindenható örök Isten megnyilatkoztatása egy bölcs, eszes, igaz és derék ember, az ő barátja által, aki hajdanán a német lovagrend tagja volt, pap és könyvőr a német lovagrend frankfurti házában” – ennyit árul el a könyv prológusa, és tulajdonképpen ennyi az, amit e könyv szerzőjéről tudunk.
A Német teológia (Theologia deutsch) címet Luther adta, aki kétszer is kinyomtatta a könyvecskét, nagyrabecsülése jeléül.
Először olvasható magyar nyelven a Német teológia, a német misztikus alapvető műve. -
Nyugodt baba – Segít a természet
0A babák sok figyelmet és törődést igényelnek, némelyikük az átlagosnál is többet. Még a legcsendesebb piciknek is lehetnek sírós időszakaik, s gyakran nehéz rájönni, mit is kellene tennünk. Ez a hasznos könyvecske arra bíztat minden szülőt, bátran használja a jól bevált, természetes módszereket, hogy olyan csitító-nyugtató szertartásokat alakíthasson ki, amelyek garantálják a kicsi nyugodt éjszakai pihenését. Elsajátíthatja a könyvből a testmasszázs és a reflexológia fogásait, amelyekkel megnyugtathatja a babát. Alternatív gyógymódok, olyan tünetek enyhítésében, mint a pelenkakiütés vagy a bélgörcs.
-
-
Raj
0AMIKOR A TERMÉSZETNEK ELEGE LESZ A EMBERBŐL – JÖN A RAJ
Frank Schätzing ma már klasszikus regénye egy hatalmas, hömpölygő gondolatkísérlet. Mi történne akkor, ha a természet likvidálási parancsot adna ki a környezetét romboló emberi faj ellen?íbr>Egy halász nyomtalanul eltűnik Peru partjainál. Norvég olajkutató szakemberek furcsa organizmusokra bukkannak, amelyek több száz négyzetkilométernyi tengerfenéken élősködnek. Közben Brit-Kolumbia partjainál a tengeri emlősök rejtélyes átalakuláson mennek keresztül. Úgy tűnik, az események függetlenek egymástól, de Sigur Johanson, a különc biológus nem hisz a véletlenekben. Az indián bálnakutató, Leon Anawak pedig nyugtalanító következtetésekre jut, amelyekből egy közelítő katasztrófa körvonalai rajzolódnak ki. -
Realizmus
0A képzőművészetben a realizmus kifejezés életszerű ábrázolásmódot jelöl. A realista művész bíráló szemmel közelít az objektív valósághoz, de az alkotás folyamatában általában ragaszkodik annak valamely fontosabb ismérvéhez: az eredeti arányokhoz, térbeliséghez, színhűséghez, fényviszonyokhoz vagy távolságokhoz. A valóságábrázolás eszerint az értelmezés függvénye. E könyv az elmúlt 150 év realista irányzataival – klasszikus realizmus, újtárgyilagosság, amerikai realizmus, újrealizmus, „szocreál” és fotórealizmus – ismerteti meg az olvasót.
-
Románok a történeti Magyarországon
0Csaknem 100 éve, 1915-ben jelent meg utoljára román részről összefoglaló munka a magyarországi románságról. A szerző mostani műve a román nép kialakulásától és megjelenésétől kezdve a modern román nemzet megteremtéséig átfogóan dolgozza fel a témát, különös hangsúlyt helyezve az interetnikus kapcsolatokra és azokra a történelmi „mérföldkövekre”, amelyek meghatározták a román nemzet fejlődését Magyarországon.
-
Senkiháziak
0„A hírnévtől megáll az írás” – mondta Kerouac Allen Ginsbergnek. Nem így történt. A Senkiháziak (The Subterraneans) egyike annak a tíz önéletrajzi ihletésű regénynek, amelyeknek élete végére a Duluoz Legenda egyvégtében olvasható regény-folyamává kellett volna összeállnia.
erouac ebben a (három nap alatt megírt) regényében jellegzetes „spontán prózájának” sajátos emlék-, asszociáció- és fantázia-áramlásában beszéli el az őt megszemélyesítő Leo Percepied és a félig néger, félig indián Mardou szerelmének keserű történetét. A puszta történés, a két érzékeny-sérült fiatal bolyongása mellett a lélek útvesztőiben éppoly lényeges a háttér, az 1950-es évek San Francisco- jának bohém világa, a beat költők, jazz-zenészek, csavargók, narkósok színes forgataga, akik pénztelenül, szorongásoktól, kétségektől és kényszerektől sújtva, nyughatatlan tehetségüktől és szabadságvágyuktól hajtva élik fiatal életüket. -
Steindl Imre
0Steindl Imre elsősorban az Országház tervezőjeként ismert. E hatalmas alkotással az egyetemes építészet történetébe is beírta nevét. Hosszú út vezetett a nagy mű megszületéséig: bécsi tanulmányok alapozták meg a középkori formavilág iránti érdeklődését, az 1870-es évek Magyarországán többnyire neoreneszánsz épületeket tervezett és középkori műemlékek sorát állította helyre, a Műegyetemen építészek nemzedékeit oktatta. A neogótika iránti személyes elkötelezettségének és a körülmények szerencsés összjátékának köszönhetően nyerte el a megbízást az Országház építésére, melynek fényében egész addigi pályafutása szinte a nagy mű előkészületévé sűrűsödött. Az építést megelőző pályázat, a tervek kidolgozása, a kivitelezés lebonyolítása, a képzőművészeti alkotások kiválasztása és elhelyezése Steindl minden alkotó- és szervezőképességét igénybe vette és a végső határig fokozta. Ilyen ritka szerencse – ugyanakkor annyi vele kapcsolatos kritika és gáncsoskodás – a magyar építészet történetében kevés alkotónak jutott osztályrészül.
-
Szellem és etika. A „100 éves a Protestáns etika” konferencia előadásai
0Max Weber tanulmánysorozata, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme eredetileg folytatásokban jelent meg 1904-1905-ben. Megjelenésekor és azóta is meg-megújuló viták tárgya, hivatkozási forrása. Weber korának több fontos problémájához szólt hozzá. Az egyik a kapitalizmus jellege és kialakulása volt, a másik pedig a vallás (vagy a kultúra, a világnézet) és a társadalmi környezet kapcsolatára vonatkozó polémia. Weber írása 1982-ben jelent meg először magyarul. A marxista kapitalizmuskép és valláskritika nem túl hallgatólagos bírálata minden korabeli olvasója számára világos lehetett. Bár ma nincs ilyen politikai-ideológiai pikantériája a műnek, de a történettudományi és szociológiai műveltségnek továbbra is megkerülhetetlen eleme a benne felvetett problémák és alkalmazott megközelítési, értelmezési módok miatt. A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme megjelenésének 100. évfordulója jó alkalmat nyújt a Weberrel foglalkozó hazai tudományos élet eredményeinek számbavételére.
-
Színháztörténeti képeskönyv
0Mindent színészek csináltak – tanította szépemlékű dramaturgiatanárom, Gyárfás Miklós, író, drámaíró, a szakirodalom legérzékletesebb színészportréinak írója, tizenévesen Miskolcon Sebestyén Mihály igazgató színházi titkára, édesanyja foglalkozását követte bonviván szerepkörön; ő szakított közszemléletünknek magyar betegségével, miszerint a színház a bemutatott drámák irodalmi rangjával mérhető.
Mindent színészek csináltak. Színészetünk nomád korszakában a lábukat lejárták mindkét hazában. Házhoz vitték a művészetet. Útonállóktól rettegve, veszélyes közbiztonság idején, sárban szekereztek faluról városra, csárdáról csizmadiaszínbe, szállították a soknyelvű ország lakosságához az érzéki színházat. Kiföstött arccal szavaltak a nyilvánosság előtt, egyszersmind irodalmi lektorai voltak társulatuknak: darabokat olvastak, átdolgoztak, s a színészek legtöbbje – az édes sanszonett Déryné is – fordított, játszásra alkalmas szövegeket termelt, kikísérletezte mellékfoglalkozásban a magyar nyelvű színpadi párbeszédet.
Mindent színészek csináltak. A német nyelvű drámairodalom egyeduralmát Latabár Endre igyekezett megtörni. Dagályos német lovagdrámák helyére francia operetteket ültetett át, az égre kancsalító és felhőknek szavaló játékok helyére odalopta Offenbach pimasz csintalanságát.
Mindent színészek csináltak – Paulay Ede egyetemi irodalmárokkal perelt, amikor kalandorian színre dolgozta a Csongor és Tündét, valamint Madách könyvdrámának vélt Tragédiáját. A 20. század első éveiben ifjú esztétikusok megalapították a Thália Társaságot, meghonosítandó a naturalista drámát és színjátszást. -
Turóc megye kialakulása
0Történetirodalmunkban legutoljára, 1882-ben, Pesty Frigyes foglalkozott „A magyarországi várispánságok története” c. művében Turóc megyének Árpád-kori szervezetével, hetedfél oldalon azonban csak a kiadott anyag adatainak kronológiai rend szerinti egyszerű regisztrálására szorítkozott. Az ő várispánsági elméletéhez ez a fejezet egy példa volt mindössze, egyebet nem is akart nyújtani, a fejlődés ismerete talán nem is érdekelte. Az a négy évtized, amely könyvének megjelenése óta eltelt, természetesen nem maradt hatás nélkül történetirodalmunk, különösen gazdaság- és társadalomtörténeti irodalmunk fejlődésére. Történetírásunk ilyen irányú fejlettsége tette lehetővé, hogy ma már Pestynél több szempont értékesítésével vizsgálhassuk meg a felvetett kérdést. Feladatunkat azonban annyiban általánosítottuk, hogy nem szorítkoztunk vizsgálódásunkban csak a Turóci-fennsíkra, hanem iparkodtunk ezen speciális kérdés részletes ismertetése kapcsán mennél több, az általános fejlődés megrajzolásához értékesíthető tanúságot levonni, ahhoz mintegy adatokat szolgáltatni. Különben a legjelentékenyebb előnyt talán az a körülmény nyújtotta, hogy az oklevelekben immár gazdagnak nevezhető XIII. században olyan kezdetleges fejlődési fokokat vizsgálhattunk, amelyeken más déli területek jóval korábban mentek keresztül, amikor az oklevelek használata még nem volt elterjedve.
-
Vajúdó élet
0Ez a könyv műfaját tekintve regény. Történelmi családregény. Éppen ezért nagyon sok valós tényt, megtörtént eseményt hűen tükröz, a szereplők jelentős része igazi, saját nevén szerepel. A tények felkutatásában, a történelmi események feltárásában sokan segítettek. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akiknek ősei kemény, szívós munkával meleg otthont teremtettek leszármazottaiknak s kikre utódaik büszkék lehetnek.
Ajánlom e könyvet azon lajosmizsei lakosoknak, akiknek őei Jászberényből a XIX. sz. közepén települtek az akkori Lajos, Mizse és Bene pusztákra, hogy ott – sokszor csak posza homokon – kemény, szívós munkával mára egy virágzó várost, meleg otthont termetsenek, amelyre a késői utódok büszkék lehetnek, és amely követendő például szolgálhat előttük. -
-
-
Világpolitikai lexikon
0A könyv a második világháború utáni korszak legfontosabb politikai tudnivalóit dolgozza fel mintegy másfél ezer szócikkben. A lexikon tartalmazza a világ valamennyi országának legfőbb adatait. A nemzetközi politika témakörében áttekinti a több mint száz legjelentősebb ország külpolitikájának történetét. Tárgyalja a legfontosabb nemzetközi eseményeket és szervezeteket, különös tekintettel az Európai Unióra. Összefoglalja továbbá az alapvető nemzetközi jogi és diplomáciai ismereteket, de nem feledkezik meg a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, a világgazdaság témáiról sem. Szerepel a könyvben a biztonságpolitika és a katonapolitika, valamint néhány száz politikus pályaképe is. A kötetet elsősorban az ország egyetemein és főiskoláin nemzetközi és Európa-tanulmányokat folytató diákoknak szánjuk. A tematikát azonban úgy alakítottuk ki, és igyekeztünk úgy fogalmazni, hogy a könyv könnyen olvasható legyen a közelmúlt és a mai világ külpolitikája, diplomáciája iránt érdeklődő olvasók szélesebb köre számára is.
-
Virágos Kalotaszeg
0Kalotaszeg falvain áthaladva mindenkit megragad az eléje táruló pompás kép: a viseletek színes kavargása, a házak díszes kapui, oromzatai, a faluszéli temetők faragott fejfáinak csoportja. Így írhattuk volna le még egy-két évtizede is Kalotaszeget, ha azóta korunk tömegcivilizációs sivataga nem akarná lerombolni mindent elsöprő erővel ezt a magyar oázist. Kikezdte a sors az Ady Endre festette büszke képet.
Bánffyhunyadon, Kalotaszeg központjában születtem. Különleges varázzsal hatott rám ez a meseszerű környezet. Anyai nagymamám mezőségi lévén, sok időt töltöttem ott is.
Korán ráébredtem a két vidék emberei és környezete közötti különbségre. De mitől kalotaszegi a kalotaszegi, és mi alakítja egy kis népcsoport arculatát? Melyek azok a szálak, amelyek összefűzik őket a magyarság többi csoportjával? A közös anyanyelven, életmódon, sorson kívül miben nyilvánul meg a jelrendszerek kapcsolódása? -
Vitéz nagyfalui Toldi Miklós szerelme és egyéb kalandjai
0„…Akkor olvastam el újra a Toldi szerelmét, a trilógiának ezt a leghosszabb, legizgalmasabb, de legkevésbé ismert középső részét, amely most olyan, mint egy bekormozott villanykörte; hiába ég belül az izzó, valami láthatatlan korom homályban tartja a nagy ívű és sok szálon futó verses kalandregényt. (Szerelem és féltékenység, gyilkosság és bosszúhadjárat, tetszhalál és sírrablás; a Shakespeare-mesék fele benne van!) Most aztán a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, felbuzdulván a Batthyány-trilógiámon, megkérdezte, hogy írnék-e olyan történelmi regényt, amelyik az iskolai kötelező olvasmányokhoz is „csatlakoztatható” lenne. – „Jó, akkor megírom a Toldit!” – vágtam rá komolytalanul. Hanem a kiadó komolyan vette az én léha válaszomat, s erre már csak egyet léphettem: megkísérelni a szinte lehetetlent.” Sumonyi Zoltán