„A »nemzeti kérdés« köztudottan ellentmondásos téma. Nem volt célom, hogy kevésbé ellentmondásossá tegyem” – írja E. J. Hobsbawm könyve előszavában. A kötet eredetileg egyetemi előadásokra épült, majd 1992-ben kiegészült, éppen azoknak a robbanásszerű változásoknak a hatására, amelyek századunk nyolcvanas-kilencvenes éveiben bekövetkeztek. Ha csak a Szovjetunió felbomlására, Jugoszlávia polgárháborúira, a Közel-Kelet nacionalista mozgalmaira utalunk, aligha kell bizonygatni a téma rendkívüli jelentőségét, időszerűségét. És ha mindehhez hozzávesszük a szerző élvezetes stílusát, az élőbeszéd laza közvetlenségét, bizton állíthatjuk, hogy a kutatókon kívül a művelt olvasók is élvezettel forgathatják a művet. Kötetünk felsőoktatási segédkönyv.

Azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni tehát, hogy utal-e bármiféle történeti tény vagy szöveghely arra, hogy az alapító atyák azt a hatalmat szánták a Legfelsőbb Bíróságnak, amellyel ma rendelkezik. Merőben analitikus szempontból nyilvánvaló, hogy egyetlen politikai demokrácia sem követeli meg egy ilyen Bíróság létezését. Maga Oliver Wendell Holmes bíró ismerte el, hogy noha a miénkhez hasonló szövetségi rendszer, amelyben minden államnak megvan a maga állami legfelsőbb bírósága, szükségessé tesz egy általános Legfelsőbb Bíróságot, amely megítélheti az alárendelt bíróságok egymással ellentétes rendelkezéseit, azt nem követeli meg, hogy egy a választók felé nem felelős bíróságot olyan hatalommal ruházzanak fel, amelynél fogva megsemmisítheti a választók felé felelős képviselők törvénykezését. Ennél nyugodtan tovább is mehetünk, és kijelenthetjük, hogy nemcsak hogy nem szükséges ez egy demokratikus rendszer működéséhez, de egyenesen összeegyeztethetetlen a demokrácia szellemével.