• Könyv a költészetről

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Koponyaüreg

    0

    „Dühödt, lázongó szívverésem/Golgotai bazaltra vésem./Krisztus, poétám, szent alak/Eladtalak… Írott kövem dobom a mélybe,/Megreng a föld sok ezer évre/S késői bűnös, bús szemek Megértenek.” (Ady: Júdás és Jézus) Ördögh Szilveszter megkísérli megérteni. Nem vádolni, nem védeni, nem elítélni, nem fölmenteni, szeretni, nem gyűlölni, nem átkozni, nem áldani. Megérteni. Krimi izgalmú időutazásra hív. Évtizedekkel a történések után, megszelídült indulatok, érzelmek közé. Amikor az emlék pontosabb, elevenebb, mint a jelen. A parányi idő, mely fölött hatalmunk van. Múlt és jövő más. Múltról hazudozni lehet. Megváltoztatni nem. A jövőért bármit tehetünk, az eredmény nem függ tőlünk. A csalóka félmúlt csak igeidő. Szerelemhez, barátsághoz hű az árulóvá lett ember. A tett után szétválik áruló és árulás. Az árulás idővel igazolódhat, az áruló áruló marad. Évek múltán segít a hatalom. Új nevet, sorsot, új életet ad. Sikeres életet. Csodálják, tisztelik, bár némely döntése nem érthető. Természetesen. Hisz előző, igazi életén kell ajándékba kapott új életéből ítélnie. Erős a múlt, a hatalom sem bír vele. Adhat új folytatást, de nem képes megsemmisíteni az előzményeket. De ő a hatalom. Ha kell, hazudik. Ám változtatni nem áll hatalmában. Szerencsére.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Különös házasság

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Légy jó mindhalálig

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Logikus!

    0

    — Bemutatkozom: Log Ica vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent az, hogy „logikus”? Ha vitatkozol valakivel, hogyan tudod bebizonyítani, hogy nem logikus, amit állít? Nem tudod! Akkor sürgősen olvasd el ezt a könyvet! Segítek neked, hogy megismerkedjél a logikus gondolkodás elemi szabályaival. G. Havas Katalin a filozófiai tudományok doktora, a Nemzetközi Tudományfilozófiai Akadémia rendes tagja, több sikeres logika könyv szezője. E könyve az ifjúság részére készült, de számíthat azon felnőtt olvasók érdeklődésére is, akik kedvelik az ismeretszerzés játékos, könnyed módját. Tréfás hangvételű beszélgetések formájában – amelyekben illusztrációs anyagként logikai játékok, költemények, detektívtörténetek, érdekes fejtörők szerepelnek – bizonyítja be, hogy még olyan elvont tárgyról is, mint amilyen a logika, lehet érdekesen és színesen, olvasmányosan és ugyanakkor tudományosan szólni.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar expedíciók Ázsiában

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyarország 1944

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Malacka és a Tao

    0

    A könyvben a szerző humorosan és érthetően tárja elénk a kínai taoista bölcsességet, csak most Malacka jellemvonásain és tettein keresztül. A könyv főszereplője természetesen Malacka. Miért pont Malacka? Mert Malacka jobb, mint a szeleburdi Tigris, vagy a búvalbélelt Füles, vagy a nagyképű, okoskodó Bagoly, sőt, még a szeretetreméltó Micimackónál is különb. Malacka a taoizmus egyik fontos alapelvét képviseli: a Kicsi Erényét. Mert a Kicsi Erénye Nagyon Praktikus Dolog. A többit majd a könyvben …

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mátyás király és a magyarországi reneszánsz

    0

    A reneszánsz az európai művelődés történetének egyik olyan korszaka, amelynek eredményeihez a magyarság is maradandó értékekkel járult hozzá. Janus Pannonius életműve, Mátyás király könyvtára, a Bibliotheca Corvina, az esztergomi Bakócz-kápolna, Balassi Bálint költészete egyaránt képvisel nemzeti és európai értékeket. A Nagy Lajos és Zsigmond kori kezdeményezések felvázolása után a kötet bemutatja az új műveltség Erdélyben és a királyi Magyarországon kialakult szellemi központjait, alkotó személyiségeit, Vitéz János nagyváradi és esztergomi, Janus Pannonius pécsi humanista műhelyeit, Mátyás király budai udvarát, majd a reneszánsz kultúra magyarországi térhódítását. A gazdagon illusztrált könyv a szerző egyetemi előadásaiból született, azzal a szándékkal, hogy a diákok és tanárok mellett a korszak iránt érdeklődő minden olvasó számára hasznos és egyben élvezetes olvasmányt nyújtson.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Mexico City

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Micimackó és a Tao

    0

    Micimackó – ki gondolná! — igazi taoista bölcs. Nem kínai ugyan, nem is nagy tekintélyű Filozófus, csupán egy nyugodt, kiegyensúlyozott, megfontolt és szeretetre méltó Csekélyértelmű Medvebocs, aki sokkal többet tud a taoról, mint… … a borongós hangulatú Füles …vagy az örökösen kételkedő és félős Malacka… … vagy a lóti-futi, folyton szervezkedő Nyuszi… …vagy a nagyképű, fontoskodó Bagoly. Micimackó, aki látszólag semmit sem tud, tisztában van a Lényeggel. Micimackó nem csinál semmi különöset, csupán Van. És ez a taoista bölcsesség egyik legfontosabb alapelve. A szerző Micimackó segítségével elmagyarázza a taoizmust, és a taoizmus segítségével elmagyarázza a Micimackó szereplőit. Megtudhatjuk, mi a Micimackó Módszer, ki az a Dógomvan, mi az, hogy Sehová és Semmi, és milyen a Hejesírás…

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Miskolc írásban és képekben

    0

    A város eltelt egy-másfél évszázadáról inkább a képek, illusztrációk beszélnek, s ezeket kiegészíti a szöveg, mely azokra az apróságokra, finomságokra irányítja a figyelmet, amiért érdemes ismerni és lehet szeretni ezt a várost.
    Így kap értelmet a cím is: Miskolc írásban és képekben.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Miskolc írásban és képekben

    0

    A város eltelt egy-másfél évszázadáról inkább a képek, illusztrációk beszélnek, s ezeket kiegészíti a szöveg, mely azokra az apróságokra, finomságokra irányítja a figyelmet, amiért érdemes ismerni és lehet szeretni ezt a várost.
    Így kap értelmet a cím is: Miskolc írásban és képekben.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Mit jelentenek az álmok?

    0

    A modern lélektan egyik legfontosabb ága az álomkutatás. HANNS KURTH, a fiatalabb német pszichológus-generáció tehetséges képviselője nagy elődökre, Freudra és Jungra támaszkodva írta meg tudományos igényű, mégis szórakoztató álmoskönyvét. Bevezetőjében az álmokról és az álmok sajátos nyelvéről ír, majd az álomfejtés fejezete következik, s végül, a legterjedelmesebb rész, egészen szokványos, már Krúdytól is ismert álmoskönyv. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akiket érdekelnek lelki életünk titokzatosnak tűnő, de e könyv tanúsága szerint többé-kevésbé mégis megfejthető titkai.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Műalkotások elemzése

    0

    A Nemzeti Tankönyvkiadó első ízben 1986-ban jelentette meg a dr. Beke László művészettörténész által írt Műalkotások elemzése a gimnázium I-III. osztálya számára című tankönyvét. A tankönyv – mielőtt kronológiai sorrendben haladva végigvenné a művészettörténet kiemelkedő műveit és alkotásait az ősművészettől az ókori Kelet, a prekolumbián, az ókori görög és római kor művészetén át a középkor, a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus művészetén végigvezetve az újkor izmusaiig – igen fontos kérdéseket feszeget: mi a művészet? mi a művészet funkciója? A művészet kezdetei és az ember alapvető önkifejezési vágya közötti párhuzamra is rámutat, az ábrázolás és a kép összefüggésére, szól a díszítőművészet és a vizuális jelrendszerek értelmezéséről, a tárgyformálás és eszközkészítés, környezetalakítás törvényszerűségeiről és különösségeiről. A tankönyv mára már természetesen beépült az iskolai tanulmányokat támogató alapvető taneszközök közé, az általánosan elvárható művelődési anyag részévé vált, s mindez az elmúlt években már érezhető is volt az érettségizett fiatal felnőttek műveltségében.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Muzsikás évtizedek

    0

    Ritkán és kevesen szembesültek eddig azzal a kérdéssel: mitől vonzó a táncház, mi a „titka”, hogy a mindenkori fiatalok újra meg újra föl-fedezik maguknak, meg is szeretik s éltetik immár több mint két évtizede. Fölsorakoztathatóak a zene, a tánc, a kézművesség elbűvölő élményei, ám csak a tanítómesterek”, az idős falusi adatközlők, a paraszti hagyományban élők alakjának megidézésével kerekedhet ki a meggyőző válasz. Halmos Béla erre utalt egy régebbi nyilatkozatában: …. ez a nemzedék, amely most 80-90 éves, még egy szigorú élet-rendben nőtt fel az első világháború előtt. És aki átélte meg túlélte, az nagyon rendes ember maradt öregkorára is. Annak kerek világképe, rendszere, hite van!” Meglátása szerint a táncháziak (zenészek, táncosok, kézművesek) épp e kerek élet tükrében találtak-ismertek magukra. Bankó András kötetében ilyen fiatalok életmorzsalékai vázolják föl a kis magyar táncháztörténetet, amelynek a Muzsikás együttes a főszereplője. Az már az eltelt évek számosságából adódik, hogy egy-egy életút s a pályakép sorstörmelékként ábrázolható: a zenekar ’74 tavaszán vette föl a Muzsikás nevet. A könyv illusztrációs anyagának dokumentatív riport- és koncertfotóit hangulatosan egészítik ki Kása Béla ihletett, művészi színvonalú fényképei.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Nagy színházi siker volt

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Népköltészet

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Pátriárkák és próféták

    0

    A Pátriárkák és próféták a szerző ötkötetes, Korszakok küzdelme című – a bibliai történelmen a teremtéstől a földi történelem végéig, majd a végső újjáteremtésig végighaladó – sorozatának első része. A könyv az egyetemes emberi őstörténet időszakát, valamint Isten ószövetségi választott népe, Izrael történetének első részét ismerteti, az ősatyáktól Dávid király uralkodása végéig.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Régiségek képes enciklopédiája

    0

    Akár lelkes műgyűjtő valaki, akár csak újonnan támadt benne érdeklődés a műtárgyak iránt, nagymértékben fogja növelni mind tárgyi tudását, mind a bennük lelt gyönyörűséget ez a pompásan illusztrált enciklopédia. A színes táblákon csoportosított több mint 1000 fényképet hivatott szakemberek magyarázzák meg a világ minden tájáról választott, klasszikus darabokat véve alapul. Ez a Paul Atterbury és Lars Tharp szerkesztésében megjelent könyv hat főcsoportban nyújt fontos információkat bútorról, üvegről, ezüstről, órákról és keleti műtárgyakról. Mindegyik témát történeti összefoglalás vezeti be, majd illusztrált példákon követhető a stílusok fejlődése az egymás utáni korszakokon keresztül.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Rendjelek és kitüntetések a Jósa András Múzeumban

    0

    Ritkán adatott meg oly örömteli pillanat számomra, mint az, amikor a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat főtitkára közölte azt a döntést, hogy dr. Kállay Kristófot, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövetét a Henszlmandíj történetében másodikként, mint magánembert, kitüntették. Öröm ez akkor, amikor a politika útvesztőiben sokan vannak, akik az egyéni gyarapodást helyezvén előtérbe, megfeledkeznek a haza javáról. Öröm ez számunkra, a keleti országrész lakóira nézve, hogy ott, ahol napról-napra sokasodik a baj, van egy példakép, aki a szellem felemelkedését tekinti elsődlegesnek, a jövő zálogának. Dr. Kállay Kristóf Nyíregyháza szülötte (19ló), a nagykállói reálgimnázium maturáltja, a bécsi konzuli akadémia, majd a lille-i katolikus újságíró egyetem hallgatója a külügyi vizsgák sikeres letétele után a Külügyminisztérium sajtóosztályán segédtitkárként kezdte pályafutását. 1942 márciusától édesapja, Kállay Miklós miniszterelnöki hivatalának segédtitkára, a német megszállás után azonban Süttőre internálták. A nyilas hatalomátvételről András öccse, a testőrfőhadnagy értesítette, így sikerült Budapesten a jezsuitáknál Kalmár Károly kolozsvári pap nevére hamisított okmányokkal meghúzódnia. S bár a háború után a megmaradt birtoktesten, Kállósemjénben a gazdálkodási kísérlete meghiúsult, hiába igazolták le Budapesten, a józan ész a távozást diktálta. 1946 április ló-ra virradó éjjel átlépte a határt, a május elseje ünneplését már Rómában – ahol azóta is él – nézhette végig. Az életút második felének állomásai: az Európai Állattenyésztők Szövetségének a főtitkára (1951), a FAO állattenyésztési főosztályának vezetője (1979), ugyanakkor a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének titkára (1954), majd elnöke (1969), s 1978-tól a Rend meghatalmazott minisztere, 1983-tól szentszéki nagykövete. Magyar állampolgárságáról sohasem mondott le, az osztrák állampolgárságot a „sógorok” példamutató segítségének köszönheti. Kállay Kristóf — bár 44 évig nem tehette be lábát a szülőföldjére-, mindvégig megmaradt magyar hazafinak. Nemcsak hivatali működésével segítette kis országunkat ott, ahol tudta, de a semmiből megteremtett otthonában egy magyar világot épített fel. Ebben nagy segítségére volt felesége, Vásárhelyi Vera írónő, az emigráns lélek jeles tollú megörökítője. Ennek eredményét őrzi részben immár szülővárosa, s annak múzeuma, melynek névadója, Jósa András testi-lelki jóbarátja volt a nagykövet úr nagyapjának, Kállay András főispánnak, a múzeum hajdanvolt gyarapítójának.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sámán

    0

    A Sámán a tizenkilencedik században játszódik, a Cole család két nemzedékének életét s az Egyesült Államok létrejöttében játszott érdekfeszítő szerepét követi nyomon. 1839-ben dr. Robert Judson Cole politikai okoknál fogva menekülni kényszerül szülőhazájából, Skóciából, s az Újvilágba hajózik. Először Bostonban folytat orvosi gyakorlatot, majd Illinois-ban telepszik le mint orvos és birkatenyésztő. Gyerekkora óta megszállottja az amerikai indiánoknak, nem is nyugszik amíg rá nem talál a szauk törzs utolsó, életben maradt képviselőire, akik elnevezik Fehér Sámánnak, és egyszer s mindenkorra megváltoztatják életét. Rob J. legnagyobb tragédiája fiának, Robert Jefferson Colenak, azaz Sámánnak süketsége. Sámán élete nem könnyű. Először meg kell tanulnia beszélni, hogy megállja helyét a hallók világában, aztán meg kell küzdenie egy olyan társadalom előítéleteivel, ahol a fizikai másság nagyon is számottevő tényező. Mire Sámánt befogadják, s belőle is nagyszerű orvos válik, a Cole család, akárcsak a legtöbb amerikai, belekeveredik Észak és Dél konfliktusába. Ez a nagylélegzetű családregény egy alakuló nemzet mindennapjainak állít hiteles emléket. Hol gyöngéd, hol hátborzongató az a leírás, amit a két Cole doktorról kaptunk, az asszonyokról, akiket szerettek, a brutális gyilkosságokról, a hozzá nem értés sötét századaiból végre kiemelkedő orvostudományról és azokról a szenvedélyes emberekről, akik komoly áldozatokra is hajlandók, hogy őszinte hitük diadalra jusson. Noah Gordon ezért a regényéért – amely eddig tizenöt nyelven jelent meg, bestseller volt Spanyolországban, Olaszországban, és csak Németországban kétmillió példány kelt el belőle – megkapta az Amerikai Történész Társaság James Fenimore Cooper-díját, valamint a német Bertelsmann Könyvklub „Az év írója” díját.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Sors és történelem

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Star Wars – Szökevények

    0

    Az új Köztársaság nehéz idők elébe néz. A széthullóban lévő Birodalom katonai ereje még mindig számottevő és az endori győzők körében sem teljes az egység. Leia Organa hercegnő a nyugalom érdekében kész érdekházasságra lépni egy ingadozó bolygórendszer urával, a koréliai kalózfejedelmek véréből való Han Solo azonban más nézeteket vall az érzelmekről, a nagypolitikáról, saját kezébe veszi az ügyek intézését, – és ezzel nem csupán kettejük életét, de a galaxis békéjét is kockára teszi….

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Székely templomerődök

    0

    Mióta királyain ide telepítettek bennünket e földre, mely Székelyföld néven hazánk lett, mi székelyek, örökös bizonytalanságban élünk. Amit a tatár, a török, vagy az idegen zsoldos nem tett a földdel egyenlővé, azt ledöntötte a földrengés, hamuvá változtatta a tűzvész. S ami még ezek után is megmaradt, azt tovább rombolta a tudatlanság, a hozzá nem értés, majd – miután kisebbségi sorba kerültünk – az irántunk megnyilvánuló rosszindulat is. Mégis, mindig újrakezdtük. Üszkös romok helyén új templomokat, tornyokat emeltünk, s építettünk várat is, ha kellett, a megmaradásunkért. És mindig újra fogjuk kezdeni. Csak a Mindenható erősítsen meg bennünket…

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szeretem az egyházat

    0

    Yves Congar, a híres francia teológus könyve a II. Vatikáni zsinat után új lendületet kapott ekkléziológiában segít eligazodni. Az író – a zsinat egyik dogmatikai szakértôje – fôképpen a Lumen gentium konstitúció alapján elemzi mindazt, amit a katolikusok hisznek és vallanak az egyházról. Annak különbözô értelmezéseit (Isten népe; Az üdvösség egyetemes szentsége; Messiási nép) sorra véve segít minket, hogy „vallásosságunkat az értelem erôfeszítésének fényével világítsuk meg”. Az utolsó fejezetben számba veszi az ökumenikus mozgalom lehetôségeit és sürgetô feladatait. Ebben maga is tevékeny részt vállalt egész életében. A neves francia dogmatikus a zsinat elveit mindvégig következetesen érvényesíti, és különleges tisztánlátással, de nagy megértéssel és empátiával ír az egyház „emberi” hibáiról. A Szeretem az egyházat népszerûsítô jellege és a zsinat utáni évek érezhetô lelkesedése ellenére a szakértô tudományos igényével megírt mû, amit az imponáló részletességû jegyzetapparátus is bizonyít. A kötet – melyet Szabó Ferenc S. J. elôszava kísér – nélkülözhetetlen kiegészítôje a II. Vatikáni zsinat dokumentumainak.

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Szilágysomlyó

    0

    Szilágysomlyó múltja, története szinte minden somlyói lakos gyermekkorában, későbbi éveiben benne van, mert évszázadok óta ennek fennmaradt épületei örökös tanúk, bizonyságtevők.

    800 Ft
    Kosárba teszem