-
Az ember teremtése
01 300 FtJean Effel (1908-1982, eredeti nevén Francois Lejeun) francia grafikusművész művészete nem ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt. 1943-tól, művészi pályájának kezdetétől számítva sok ezer rajza és több mint húsz önálló kötete jelent meg. Egyetlen más művészhez sem hasonlítható rajzai – miként Effel egész alkotótevékenysége – derűs optimizmust, gyengéd humort és ami a legfontosabb, végtelen emberszeretetet sugároznak. Nálunk legismertebb könyvei A világ teremtése, Ádám és Éva, A kis angyal, Az ember teremtése és Ádám és Éva szerelme. Ezekben mai világunk jelenségeit karikírozza az „égi szemüveg”-en át nézve olykor elnéző, olykor kesernyés, de legtöbbször jóízű mosolyt fakasztva. Amit nagyszerű alkotásaival nyújt, az a legcsodálatosabb és a legtöbb, amit ember adhat – igaz örömet. A könyv Örkény István bevezető gondolataival, Bartócz Ilona és Boldizsár Iván fordításában kerül az olvasók kezébe.
-
Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig
01 600 FtEz a könyv ősi magyar rovásunkat tárgyalja, mely a magyar nép egyik legértékesebb kultúrkincse. Amit elődeink ránkhagytak, becsüljük meg méltóképpen a jövő nemzedék számára.
-
Az őskönyv
0800 FtEgy totális diktatúrában ez rendjén való: az idő, a történelem nem is folyhat tovább, a földi üdvözülés bekövetkezte után az idő feleslegessé válik, hiszen a megváltottak közössége visszazökken az ősi állapotba, az örökkévalóságba, ahol – a dolog lényegéből fakadóan – minden viszonylat csak térbeli koordinátákkal határozható meg. A tér-idő viszonyok „átalakítása”, az „ősállapot” visszaállítása terén Európában az albániai diktatúra jutott a legmesszebb: az ország mindvégig terra incognita, vagyis olyan „zárt rendszer” maradt, mely a külvilág szemében csak markánsan körülhatárolt területi egységként szerepelt, melyen belül minden történés kizárólag a rendszer egyensúlyát szolgálta, és semmiféle kölcsönhatásban nem állt a környező, időben létező valósággal.
-
Bőrgyógyászati betegségek
02 000 FtA kötet a bőrgyógyászati betegségek belső és külső kezelési lehetőségeit tárgyalja, betűrend szerinti sorrendben. A kórképek rövid leírása után részletes ismertetést ad a kezelési javaslatokról, és a várható eredményekről is. A Függelékben összefoglalja a választási lehetőségeket, buktatókat, és kiemelten tárgyalja a lokális szteroidok, a helyi dezinficiáló szerek, az antimycoticumok és a retinoidterápia problémakörét. Hasznos tanácsadó e könyv háziorvosoknak és bőrgyógyászoknak a megfelelő kezelés kiválasztásában és alkalmazásában.
-
Csíksomlyó, a kegyhely
0800 FtAz 1400-as években a ferencesek már klastromot működtettek Csíksomlyón. A tatár, török támadások, a vallásháborúk sokszor fenyegették elpusztítással a rendházat. a ferencesek sokszor menekülni kényszerültek, de mindig visszatértek. Újjáépítették a felégetett épületeket és folytatták szívós munkájukat. Ezt a sok évszázados küzdelmet és fejlődést mutatja be a könyv.
-
Csillagpor. Versek (1925-1944)
03 000 FtAzt mondják, a materialista alig tud valamit az anyagról, a spiritiszta pedig alig tud valamit a szellemről. Kívülrekedt hallgatózóként feszül neki egyik is, másik is a számára makacsul zárt ajtót mutató dimenzióknak.
A szellemi ember nem harcol, nem dönget bezárt kapukat. Egész létét, lényét kínálja fel a magasságoknak, s ami készséges csatornáján tisztán átcsorog, már engedi is tovább a várakozó világ felé.
Amit így adni tud, az valóban Iható Arany, Aurum Potabile…
Ez a kötet ilyen adomány. -
Demian
01 200 FtAz ember élete lehetôség, hogy megtalálja a sorsához elvezetô utat. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra? És ha ez a sors bűnökre csábít, ha eltávolít a tiszta és fényes világtól? Bűn-e a bűn? És jó-e a jó? Van-e szabad akaratunk? Létezik-e Isten? Mi az igazi szeretet? Amikor lelkünk mélyére nézünk, rájövünk, hogy hasonló kérdésekkel vívódunk mi is. „Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.” Ezek a gondolatok szövik át Hesse fiatalkori regényét, amelyet álnéven adott ki. Megjelenése óta a Demian méltán foglalja el helyét a virágirodalom gyöngyszemei között.
-
Der Wilde Westen – Traum und Wirklichkeit einer Legende
02 000 FtTauchen Sie ein in die faszinierende Welt des Wilden Westens mit dem Sachbuch „Der Wilde Westen – Traum und Wirklichkeit einer Legende in zeitgenössischen Bildern”. Herausgegeben von Barbara Kappelmayr, bietet diese gebundene Ausgabe aus dem Jahr 1994, veröffentlicht vom Parkland Verlag, eine reiche Sammlung illustrierter Abenteuer und Bilder, die das Genre lebendig gestalten. Dieses Werk ist nicht nur ein visueller Genuss dank seiner detailreichen Fotografien und Grafiken, sondern auch ein fundiertes Informationsmedium für Jugendliche und Erwachsene, die sich für die Moderne und die dazugehörige literarische Bewegung interessieren. Mit einem Gewicht von 1347 Gramm und einem Schutzumschlag ist diese Sonderausgabe ein wertvolles Sammlerstück und eine Bereicherung für jede Bibliothek.
-
Dicsérlek énekkel
0600 FtBalassi Bálint tudatosan már nem deáki nyelven, hanem magyarul zengi a haza dicséretét. A szerelem ereje és a természet szépsége egyszerre csendül fel szavaiban lélegzetelállítóan szépséges magyarsággal! A kor vitézi (tehát lovagi) virtusainak dicsérete egybehangzik nála Isten felségének dicséretével, hisz Krisztus katonája is, miként megvallja. A könyv Balassi istenes verseit tartalmazza ciklusokba szerkesztve a Szentháromság három személye szerint. Balassi istenes versei énekes-gyűjteményekben, sőt egyházi használatra készült vallásos kézikönyvecskékben, azaz imádságos-könyvekben korán elterjedtek halála után. Nem véletlenül került bele Pázmány imádságos könyvébe is a Bocsásd meg Úristen kezdetű „éneke”.
-
Dűne Isten-császára
02 400 FtPaul Atreides próféta két és félezer éves gyermeke, az ismert világegyetem ura, II.Leto, a félig féreg, félig ember Istencsászár. Nem riad vissza semmiféle eszköztől, hogy népét – az emberiséget – a csak általa belátható holnap „arany ösvényén” a biztos jövőbe vezesse. Ám még a legkiválóbb harcostársai közt is akadnak olyanok, akik nem kívánnak ezen az ösvényen végigmenni…
-
Egy ördögűző tapasztalatai
02 000 FtNagy örömmel írok néhány szót Gabriele Amorth atya könyve elé, aki számos éven át volt értékes segítségem az ördögűzői szolgálatban. Néhány itt leirt történetet együtt éltünk át, és osztoztunk az aggodalmakon, a fáradságon, a reménykedésben és a hozzánk forduló szenvedő emberek szolgálatában.
Azért is örülök e könyv kiadásának, mert bár az utóbbi évtizedekben rengeteget írtak a teológia csaknem minden területén, az ördögűzésről mégis csaknem teljesen megfelejtkeztek. Talán a témával foglalkozó írások és az érdeklődés hiányára vezethető vissza az a tény is, hogy még a szertartáskönyvben is az idevonatkozó fejezet az egyetlen olyan rész, amit nem igazítottak a zsinat utáni előírásokhoz.
Ugyanakkor az „ördögök kiűzése” szolgálatának fontossága egyértelműen áll előttünk az evangéliumok, az apostolok működése és az Egyház története alapján…
P. Candido Amantini -
-
-
-
Erdélyi Krónika
015 000 FtA krónika német nyelvű kiadásából (Siebenbürgische Chronik) és az eredeti kézirat alapján a fordítást készítette, jegyzetekkel ellátta és a bevezetőt írta Vogel Sándor.
A történészek szerint ez a munka a 17. századi Erdély történetének egyik legjelentősebb forrása, egyben értékes irodalmi alkotás is. -
-
Fegyencek, fegyőrök, fegyőrcsaládok életkörülményei 1945. előtt kis és nagy események sodrában
01 200 FtElőszóMikor 1945. nyarán künn jártam Sopronkőhidán és megrendülve láttam ott is a háború szörnyű pusztításait, akkor vetődött fel bennem a gondolat, hogy mint a régi Sopronkőhida eseményeinek, illetőleg életének egyik – még élő – tanúja, feldolgozom szülőhelyem, gyermekkorom és annyi kis és nagy esemény történetét azzal a hellyel kapcsolatban.
-
Fekete lexikon I.
02 400 FtA magyar történelem azt bizonyítja, hogy minden vesztett forradalom vagy szabadságharc után az idegen zsoldosokat és a prokonzulokat megnevezték. Csak az elmúlt száz év példáit idézem: Az 1849-es első kötélkorszak, kollaboránsait Szilágyi Sándor szerkesztette ún. Millieniumi Magyar Történet pontosan felsorolta. Nem volt tekintettel „a személyi jogokra”. A nevük fennmaradt az utókor megvetésének. Az 1919-es idegenek vezette 133 napon át tartó vörös diktatúra 590 mártírját dr. Váry Albert koronaügyészhelyettes szedte sorrendbe. Az ún. fehér terror idején kivégzett áldozatokat maga Gratz Gusztáv, a korszak elkötelezett történésze sorolta fel.
-
-
Földrajzi album – Magyarország
0500 FtKönyvünkkel ablakot szeretnénk tárni Magyarországra, ahol élünk, és amelyet nem eléggé ismerünk. A teljesség igénye nélkül, de a földrajz sokoldalú eszköztárával csaknem négyszáz fényképpel, színes ábrával, térképvázlattal, grafikonnal, táblázattal és eseménynaptárral kívánjuk gyarapítani az ifjú és a felnőtt érdeklődők ismereteit. Az album elsősorban gyönyörködtető képeskönyv, szövege csupán a tényekre szorítkozik. Az összefüggések felfedezését az olvasóra bízzuk. A kiadvánnyal a hazai földrajz tanítását is segíteni szeretnénk, ezért a csillagos égbolt, a földtörténet, az időjárás, az álló- és folyóvizek ismertetése után a tájakat, a népességet, a néprajzot, a településeket, az idegenforgalmat és a nemzeti parkokat mutatjuk be szűk száz oldalon. A könyv használhatóságát növeli a belső borítón lévő térkép, ahol a számok a szövegben előforduló települések helyét jelölik.
-
Generisch Antal emlékkönyv születésének 150. évfordulója alkalmából – Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkájáról
01 000 FtÍrták:
I. rész: Csáth Géza, Dr. Buday Kálmán, Dr. Entz Béla, Dr. Honti József, Dr. Péter Mihály, Dr. Péter Zoltán, Dr. Rácz Gábor, Dr. Réthelyi Miklós, Dr. Sótonyi Péter, Dr. Surján László, Dr. Szabó Judit, Dr. Szabó László, Dr. Szende Béla, Entz Béla, Füst Milán, Németh László, Szabó Dezső
II. rész: Dr. Brassai Zoltán, Dr. Bocskay István, Dr. Péter H. Mária, Dr. Puskás György, Dr. Péter Zoltán, Dr. Mózes Magda, Dr. Rácz Gábor, Dr. Cucu Viorica -
Graffiti – A falra írni muszáj!
0800 FtEz a könyv a legszebb angolszász graffitikből szeretne pár százat megmutatni, kiegészitve őket hazai darabokkal. Egyrészt természetesen azoknak, akik szeretik, ha a falra irva van, és azoknak, akik nem. (Meg azoknak is, akik ezen még nem gondolkoztak.)
-
-
Hasznos holmik
01 800 FtAz új-angliai Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja nyílik. S még izgalmasabb, ha az új boltot történetesen egy messziről jött, rejtélyes ember nyitja, aki belopja magát a városlakók szívébe nyomban. Mert Leland Gaund üzletpolitikája fölöttébb szokatlan és megnyerő – hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit kér mindenkitől, amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul. Potom pénzért vesznek át a városlakók gyönyörű lámpaernyőt, remek horgászbotot, csodatevő talizmánt, kincskereső könyvet, Elvis Presley napszemüvegét – mindenki azt, ami régóta szíve vágya. Igaz, az alkuban benne foglaltatik mindahányszor, hogy a boldog vevőnek még valami apró, játékos csínyt is el kell követnie. Tódul hát a nép a Hasznos Holmikba, egyedül Alan Pangborn seriffnek nem jut ideje, hogy személyesen üdvözölje a város új boltosát. Mert neki bokros teendői akadnak – egy különös ügyben kell nyomoznia: a félbolond Nettie Cobb és a sárkánylelkű Wilma Jerzyck bárddal-böllérkéssel…
-
-
-
Homeopátia az mi?
02 800 FtTöbb évtizedes kényszerű szünet után ismét hallhatunk Magyarországon a homeopátiáról.
Ezt a kétszáz éves – Samuel Hahnemann német orvos által rendszerbe foglalt – szelíd gyógymódot hazánkban 1949-ben betiltották. Ez a tiltás a világon egyedülálló volt.
A volt szocialista országokban ha nem is támogatták, de eltűrték a homeopátiás gyógymódot, míg Európa többi országában, Amerikában, Ázsia keleti és délkeleti részén, Ausztráliában, Afrika számos országában egyre népszerűbbé vált. A magyarországi tiltást 1991-ben oldotta fel az Egészségügyi Tudományos Tanács.
3 évvel ezelőtt néhány orvos kollégámmal együtt homeopátiás tanfolyamon vettünk részt. Az igazat megvallva eleinte nagyon is kételkedéssel hallgattuk a fantasztikusnak tűnő eredményeket. S elhinni igazán csak akkor kezdtünk, amikor saját betegeink körében is sikereket láttunk. -
Hontalanul Afrikban. Önéletrajzi regény
0850 FtKenyában játszódik a felső-sziléziai zsidó családról szóló regény. Walter Redlich csak 1938-ban menekül el Leobschützből Kelet-Afrikába, és az utolsó pillanatban még maga után tudja hozni feleségét, Jettelt és ötéves kislányát, Reginát.
Walter elhatározza, hogy új életet kezd az országban, amely megóvta őt és családja kis részét a legrosszabbtól. -
-
-
Írások
01 600 FtTíz esztendő terméséből állt össze Esterházy Péter írásainak kötete. Műfajában: esszék, publicisztika. Hogy melyik évben melyik műfaj javára billent el a mérleg, nem tanulság nélkül való. Az az író, akiben az eseményekre való gyors reakciókészség és a dolgok mélyebb megértése, megformálása iránti igény egyszerre van jelen, valójában önmagának teremt állandó választási helyzetet. Hogy ez aztán rabsággá válik-e vagy éppen ellenkezőleg, maga a megtestesült szabadság, az részben az író alkatától, részben döntései következményétől, azaz írásaitól függ. Az azonban vitathatatlan, hogy Esterházynak lényeg szerint sikerül mindig az irodalom partvonalán belül maradnia. (Igazi írónál azért ez nem teljesen mindegy…) S hogy ezt igy érezzük, az nem az ő „szerencsés alkatá”-nak következménye, hanem hosszas, szívós, kitartó munkájának eredménye. E kötet A kitömött hattyú (1988), Az elefántcsonttoronyból (1991) és A halacska csodálatos élete (1991) írásait tartalmazza. Az Írások tehát nem egyéb, mint egy évtizednyi tűnődés a világ dolgairól dolgainkról. Sok komolytalansággal, ha már annyi komoly dologról esik benne szó, tárgyilagos szenvedélyességgel, sosem elfelejtkezve arról, mire kötelezi a szellem emberét saját tehetsége.
-
Jonathan, a sirály
01 000 FtA nagy sikerű Illúziók szerzője, Richard Bach számtalan művet alkotott már eddig is, neve mégis mindenekelőtt Jonathanéval forrt össze, a nem mindennapi sirályéval, „aki” a repülést nem zsákmányszerző eszköznek, hanem önmagáért, szépségéért való célnak, a tökéletesedés útjának tekinti. Bach a szakember biztonságával s az ihletett széíró tömören lírai stílusával vezeti be a laikus olvasót a repüléstudomány elemi „titkaiba”, s közben mélyen humanista életszemléletét vallja meg repülőknek és nem repülőknek egyaránt. Jonathan sirály tökéletesen akar repülni, vállalja ezért a kiközösítést, a magányt is. Minden értelemben felfelé törekszik, dimenzióhatárokon átívelve megéli, hogy a halál csupán a nehéz anyagba zárt lények szemében megsemmisülés, valójában út az egyre teljesebb és tágasabb valóságok felé. Tökéletesedni – ez a sirály (és az ember) feladata. Amikor pedig elérte ezt a célt (mert Jonathan eléri), rádöbben: mi értelme a tökéletességnek, ha csak a miénk? Ha nem adjuk tovább? És Jonathan visszatér a Rajhoz, amely kivetette magából, s megnyeri, oktatni kezdi a fiatal madarakat. Arra, hogy repülni szép, és arra, hogy fölfelé kell törekedni. Bennünket, embereket pedig arra: soha ne adjuk alább, mint ő, Jonathan, a sirály