• „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!”

    0

    Kertnézőbe invitálom Önt, kedves olvasó! Tartson velem, fogadja el huszonhét jeles író, művész, újságíró meghívását! Izgalmas egyéniségek a kerttulajdonosok, akikben az a közös, hogy – velem együtt – meggyőződéssel vallják az ősi kínai mondást: „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!…” Moldoványi Ákos

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • „Világ ​világa, virágnak virága…”

    0

    1922 áprilisában az a német bizottság, amelynek feladata az első világháborúban a német hadsereg által elpusztított leuveni egyetemi könyvtár állományának helyreállítása, illetve kárpótlása volt, a müncheni Jacques Rosenthal antikváriustól egy szerény külsejű, 298 lapból álló latin kódexet vásárolt. Amikor ezt Georg Leidinger, a Bajor Állami Könyvtár kézirattárának vezetője átvizsgálta, idegen nyelvű szövegre lett figyelmes, melynek magyar voltát Franz Babinger müncheni szlavista és turkológus ismerte fel. Az elhalványult sorokat Gragger Róbert, a berlini Collegium Hungaricum akkori igazgatója Jakubovich Emil levéltáros és középkorkutató segítségével hamarosan megfejtette, majd 1923-ban kísérő tanulmánnyal ellátva közzé is tette. így vált ismertté nemcsak a magyar nyelv, de az egész finnugor nyelvcsalád első fennmaradt lírai emléke. A Máriának Krisztus halálra ítélése miatti fájdalmát érzékeltető vers méltó nyitánya az írásos magyar poézisnak. „Csak végig kell nézni: még a csonka költeményben is hány fordulaton nem megy át a »siralom« líraisága. Bágyadt féleszmélet állapotából három ízben tör fel benne megújuló erővel az anyai fájdalom jajszava, mindannyiszor más-más fordulattal keresve utat, amelyen megnyilatkozhassék, s élő lényt, ki könyörüljön rajta és fián, mígnem a szemlélet ismételten felizgató hatása alatt az irgalomért kiáltás kitöréséig emelkedik” (Horváth János). Az Ómagyar Mária-siralommal és az azt megőrző kódexszel számos nyelvészeti, irodalomtörténeti, kodikológiai tanulmány és cikk foglalkozott. A vers hazatérése – 1982-ben egy csereakció nyomán a kódex a leuveni egyetem könyvtárának állományából hazai közgyűjteménybe, az Országos Széchényi Könyvtárba került – ismét felkeltette az érdeklődést legrégibb ismert költői alkotásunk iránt. Kötetünk a verset hasonmásban, betűhív átírásban, egykori kiejtés, valamint modem értelmezés szerint közli, Vizkelety András új kutatási eredményeket is felmutató tanulmánya pedig részletes ismereteket nyújt a költemény keletkezéséről, latin mintájáról, szövegének értelmezéséről, leírásának körülményeiről, s arról a napi használatra szánt, munkaeszközként forgatott kódexről, amelynek ím. levelén az Ómagyar Mária-siralom megkopott betűi sorakoznak.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A kígyó

    0

    A kígyó novelláit még a nagybeteg író válogatta, a kiadóhoz intézett levelében indokolva, hogy ifjúkori – vagyis 1944 előtti – írásaiból miért ezeket a novellákat, útirajzokat javasolja kiadásra.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar fekete-kerámia

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar zsidóság története. Különös tekinettel gazdasági és művelődési fejlődésére a XIX. században

    0

    Az Előszóból: A magyar zsidóság monografikus történetét mind-máig nem készítették el, s az egyes résztanulmányok annotált bibliográfiáját sem állították össze, holott néhány – többé-kevésbé sikeres – összefoglaló történeti munkán túl, nagy számban keletkeztek (a legkülönbözőbb helyeken napvilágot látott) ilyen tanulmányok és hitközségi monográfiák. Az 1877-ben felállított (annak idején Ferenc József nevét viselő) Országos Rabbiképző Intézet végzett növendékeit is megkérték, hogy működési területükön kutassák a zsidóság történetét, gyűjtsék össze és dolgozzák fel a helyi forrásokat. E tevékenységük azért is értékes, mert az egyes hitközségek (sőt, az országos zsidó szervezetek) levéltára időközben megsemmisült, vagy éppenséggel ebek harmincadjára került. A ma olvasójának, érdeklődő szakemberének azonban szüksége van olyan kézikönyvre, amely a hazai zsidó történelem áttekintését nyújtja, igy mindenképp dicséretes a Könyvértékesítő Vállalat elképzelése, hogy az újonnan feltárt forrásokon alapuló történeti kézikönyv és az ahhoz kapcsolódó bibliográfia elkészültéig Venetianer Lajos klasszi-kus művét utánnyomásban közreadja.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy titok

    0

    Kazinczy Ferenc nemcsak formálója, hanem tudatos krónikása is a magyar felvilágosodás és nyelvújítás korának. A Széphalmi vezér személyén keresztül kapcsolódott egymáshoz a kortárs értelmiség színe-java. E forrongásban lévő, sokszínű, hosszú álmából öntudatra ébredő világnak legfőbb szereplőivel Kazinczy optikáján keresztül ismerkedhetünk meg.
    Természetesen helyet kapnak a válogatásban a két nevezetes prózai mű, a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója szép részletei, de megtalálható e lapokon néhány alig ismert tanulmánya is.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A római konyha

    0

    Lénárd Sándor, a Völgy a világ végén című nagyszerű regény szerzője kulturális kalandtúrára hívja olvasóit: a gasztronómián, pontosabban az olasz konyhán keresztül vezet be minket Itália történelmébe, kultúrhistóriájába. Ám a legfontosabbak ebben a könyvben mégis a receptek – tésztáktól a zöldségételekig, borjútól, báránytól a csigáig. Minden ételnek megvan a maga meséje; nevek és alakok, évszámok, évszakok és alkalmak, kalandok és szituációk kötődnek hozzájuk, vagy ha nem is kötődnek, köthetőek, hiszen a leleményes és rengeteg humorral megáldott író mindezeket üde jókedvvel s magától értetődő módon képes a receptekhez passzítani. Az illatok és ízek kalandtúrája ezek által is igazolja Lénárd egyik tételét, miszerint: „Van lelke a városoknak, van illata.”

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Ágas-bogas fa

    0

    Fiatal néprajzkutatónk kötetének címe a népi kultúra (vagyis a népköltészet, a népszokások, az egykori falusi életforma egésze) sokrétűségét, jelenségeinek változatosságát és összefonódottságát fejezi ki a szókép erejével. Könyve a maga nemében úttörőnek mondható nemzetiségi könyvkiadásunkban: általános és középiskolás korú fiatalok számára foglalja össze egy sokágú és nagy múltú tudománynak, a magyar néprajzkutatásnak legfontosabb kérdéseit, témáit, ismereteit. Néprajzi ismereteket csak egyetemi szinten oktatnak, az érdeklődés viszont sokkal szélesebb körű. Ezért is hasznos vállalkozás Liszka József könyve, amely az alapfogalmak magyarázatát tűzi ki célul és végzi el, ám nagyobb történelmi és kultúrák közötti összefüggésekre is rámutat. Jelentőségét fokozza, hogy a szerző eredeti, a Kisalföld szlovákiai részén gyűjtött anyagra támaszkodik témái kifejtése során. A szöveget a szerző és Thain János eredeti fényképfelvételei, illetve rajzai kísérik.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Arany János költői művei I-III.

    0

    I. kötet: Kisebb költemények
    II. kötet: Költői beszélyek és beszélytöredékek; Idegen költőkből; Az elveszett alkotmány
    III. kötet: A Toldi-trilógia; A Csaba-trilógia

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Alapítvány pereme I-II.

    0

    Hari Seldon ötszáz évvel ezelőtt indította el a tervét, amelynek célja a Galaktikus Birodalom összeomlását követő káosz és anarchia idejének lerövidítése. A galaxis szélén létrehozott Alapítvány lakóinak számára úgy tűnik, a terv zökkenőmentesen halad, azonban egy fiatal tanácsos, Golan Trevize szerint valójában a háttérben még mindig a régen eltöröltnek hitt Második Alapítvány mozgatja a szálakat. Titkos küldetésre indul hát, amelyen kéretlen útitársat is kap a mítoszokba vesző eredetbolygót, a Földet kutató Janov Pelorat személyében. Ám talán nem a Második Alapítvány az egyetlen csoport, amely titokban próbálja befolyásolni az emberiség sorsát.
    Isaac Asimov három évtizeddel az eredeti Alapítvány-regények megírása után tért vissza legkedveltebb történetfolyamához, hogy tovább vezesse az olvasókat a távoli jövő eseményein, közben feltárva az emberek és civilizációk működésének alapelveit.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története

    0

    Az emberi szellem fejlődése,valóban a francia felvilágosodás filozófiai végrendelete,az értelem fejlődésébe vetett meggyőződés megfogalmazása

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az idő a gazda mindenütt…”

    0

    A szerző hosszú évekig élt Békésben, és mint orvos, sok emberrel került kapcsolatba. Beszélgetései közben szó esett az időjárásról, a különböző légköri jelenségekről, betegségre, egészségre való hatásukról, hiedelmekről, félelmetes, misztikus mendemondákról. Összegyűjtötte ezeket a megfigyeléseket és következtetéseket, általuk elvezeti az olvasót az égitestek, a csillagok, a felhők, a „sárkányok, táltosok, boszorkányok” hallatlanul gazdag, színes és szinte elfelejtésre ítélt világába.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Istenes Honfoglalók

    0

    Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer év alatt már igen lekopott róluk ez az elnevezés, az utóbbi évek alatt azonban megintcsak kialakult egy szervezett irányzat, mely a „pogányságot” ismét rájuk akarja illeszteni azért, hogy az ú. n.” nyugatbahelyezés”-sel járó magyarirtást indokolják. Ilyen „kárhozatra és pusztulásra szánt pogány népségről (mint ahogyan 1945-ben Páter Leibert, XII. Pius pápa szószólója nevezte az árpádi magyarságot) (1) – nem is érdemes történelmet írni és így ez az Árpád-ellenes irányzat Szent Istvánról indítja a magyarok történetét és mindent pogánynak és barbárnak nevez, ami előtte volt.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Az izlés fiziológiája [reprint kiadás]

    0

    Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826) francia mesterszakács, epikureista író. A nagy forradalom kezdetén Belley bírája volt, mint federalista előbb Svájcba, majd Amerikába menekült. 1796-ban tért vissza Franciaországba, s 1800 után a semmítőszék ülnöke lett. Ez a munka a maga a nemében egyetlen a világon, mert ami csak inyencségre vonatkozhatik, az mind benfoglaltatik és minden képzelhető formában. Egy része a műnek valóságos szakácskönyv, az ételek ingredienciájának, elkészítése és feltálalási módjának pontos leírásával más része a helyes életrendre oktat, viszont egy ujabb rész a nevezetesebb ételek történetét mondja el; foglalkozik azután a vendégségek anyagi és szellemi berendezésével, különös súlyt fektetvén arra, hogy a vendégség mindenkor megfelelő szellemi élvezettel is járjon, végre pedig az inyencség apoteózisát tartalmazó költői epilogus zárja be a művet. /Pallas/ „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy.”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Basilica of Santa Maria Sopra Minerva

    0

    This 48 page Italian-language guide, measuring 15 cm × 21 cm (5 ⅞″ by 8¼″), covers the church most thoroughly: after a two-page introduction it proceeds systematically around the building, with each location numbered and keyed to a plan on the inside cover. The many works of art and monuments covered make it inevitably something of a catalogue raisonné providing summary descriptions, dates and historical background; critical appreciations do surface here and there, however. The 34 photographs illustrating the booklet are very sharp and high-quality, but the more interesting or attractive features of the church have been given somewhat short shrift in an apparent attempt to make the image selection statistically representative.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Buda visszavívásáról

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Cyrano de Bergerac

    0

    Mikor Edmond Rostand a múlt század végén megírta a nagyorrú és nagylelkű szerelmes megindító drámáját, egy kicsit divatjamúltan elegáns, mutatványos rímekkel, káprázatosan kizengetett, szikrázóan szellemes verssorokban, egészen másféle színdaraboknak tapsolt a közönség, s még inkább a kritika. De ez a nemesen érzelmes, mindig a szívet célba vevő tragédia hihetetlen sikert hozott. S nem is rövid életűt: azóta is világszerte játsszák, nézők és színészek nem múló gyönyörűségére.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Édua és Kun László

    0

    A ​13. század utolsó harmadát a történészek a feudális anarchia korának nevezik. Az ország erejét állandósult belső viszályok emésztik fel, a tegnapi szövetségesek mára ellenségek, hogy holnap talán ismét érdekszövetségre lépjenek. A Kőszegiek, a Gut-Keledek, a Csákok kiskirályként szabdalják szét az országot; külön államot jelent az államon belül az egyház szervezete, és megintcsak más érdekeknek engedelmeskednek a tatárdúlás után behívott kunok.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Erdély végzetes asszonya

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Ételművészet, életművészet [Hasonmás kiadás]

    0

    Valamikor ​régen, boldog háborúelőtti időben, kétféle polgári háziasszonyt ismertünk. Az egyik – a jó háziasszony – kulcscsörgető, tűzrőlpattant, örökké izgatott menyecske volt. Baboskendővel kötötte be fejét, kötényben járt, égett zsírszagot terjesztett maga körül és fénylett az orra. Minden ételre azt mondta, hogy sajátkezűleg készítette, régi családi recept szerint és meg volt sértve, ha a vendég nem ürítette ki a tálat. Asztaltól percenként fölpattant és kisietett a konyhába, ahonnan aztán harsány vezényszavak, pörlekedés és szakácsnősírás egyvelege hangzott be az ebédlőbe. Ennél a háziasszonynál mindig sokat, zsírosat és nehezet ettünk. Rontott gyomorral, nyomott kedéllyel távoztunk házából, ahol egyébről alig esett szó, mint a háztartás örömeiről és bánatairól, a cselédek komiszságáról és a kofák szemtelenségéről. A másik hölgy – a rossz háziasszony – úgynevezett kékharisnya volt. A felhőkben élt, ott is a Nyugatot olvasta, lelki problémákkal foglalkozott és azt állította, hogy az étkezés lealacsonyító, de sajnos szükséges szégyen. Az ebédlőasztal körüli csoportosulás főleg azt a célt szolgálta, hogy a körben való üldögélés megkönnyítette az irodalmi vitákat. Főleg pedig azzal hencegett a kékharisnya-háziasszony, hogy még soha életében nem lépte át a konyha küszöbét és hogy egy lágytojást se bírna megfőzni. A rossz háziasszonynál, igazat megvallva, szívesebben étkeztünk, mint a jó háziasszonynál. Először is, mert nem muszáj volt enni, ha nem akartunk, másodszor is, mert a rossz háziasszony néha ráhibázott egy jó szakácsnőre, míg a jó háziasszony a legjobb szakácsnőt is átgyúrta saját formájára, azaz tönkretette. Napjainkban mindkét fentemlített háziasszonytípus eltűnt. Kihaltak. Ha akad belőlük itt-ott egy-egy ritka példány, csodálkozva nézzük, mint valami vízözönelőtti emléket.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Európa régiói a történelemben

    0

    „Abból a feltételezésből indulok ki, hogy Európa régióiról írt eszmefuttatásom (Vázlat Európa három történeti régiójáról, Bp. 1983, „Gyorsuló idő”) nem ismeretlen ebben a körben. A dolog természetéből következik, hogy ahhoz képest, amit már ott is csak üggyel-bajjal sűrítettem 130 oldalba, néhány oldalnyi további sűrítményben aligha lehet valami meglepően újat nyújtani. De ez nem is célom. Ugyanakkor az idő és a terjedelem korlátozottsága kikényszeríti, az a körülmény pedig, hogy felfogásomat már kifejtettem, lehetővé is teszi, hogy nézeteimet a témáról tézisszerűen – pontokba és alpontokba foglaltan – adjam elő.”
    Szűcs Jenő

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ezer este Fülep Lajossal. 1-2.

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Görögökről

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Guiseppe Verdi

    0

    „Ne tegye önteltté a dicséret, s ne ijessze meg a korholás. Ha kritika, akár a legbecsületesebb is, útját állja…, menjen egyenesen tovább. A kritika teszi a dolgát; kialakult szabályok és szokások alapján ítél, és kell is ítélnie; a művésznek a jövőt kell kutatnia, s a káoszban kell új világokat felfedeznie, és ha az új út végén picinyke fényt lát, ne ijessze meg a sötétség, ami körülveszi; haladjon tovább, s ha olykor megbotlik és elesik, keljen fel, és menjen tovább a maga útján… de mi az ördögöt fecsegek itt össze-vissza!!” Verdi levele Vincenzo Torellihez, Genova, 1867. december 23.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Halál ​Párizsban. Grünwald Béla történész művei és betegségei

    0

    Grünwald ​Béla nevét bizonyára kevesen ismerik, a 19. századi, felvidéki származású politikus és történész nem írta be a nevét az örökkévalóságba. Lackó Mihály tanulmánya több, mint történelmi dolgozat: olyan munka ez, mely tetten éri a sorsképződést a történelem és a személyiség metszésvonalaiban. Egy személy elbukását ábrázolja és elemzi, a pályafutás buktatóin átvergődő, ám végül az öngyilkosságot választó életutat mutatja be. A történelem kínálta szerepek, a bennük való feszengés, a társadalmi kompromisszumok és felemás lázadások sora: ez a históriai oldal; egy személyiség ambíciói, belső és külső konfliktusai, a neurózisokba való menekülés és a velük való küzdelem, a törekvés az önismeretre, a kínlódás a szerepekkel ez a pszichológiai oldal. A lehetőségek terét a történelem határozta meg: a társadalmi porondon való fellépést csakúgy, mint azt a szellemi horizontot, melyben a személy bemérhette cselekvéseit és önnön kvalitásait, illetve fogyatékosságait. Grünwald nem volt zseni, és éppen ezáltal vált vizsgálhatóvá életútjának példáján a személy (psziché)történelem reláció feszültsége. Lackó Mihály e tanulmánya remekmű a maga nemében.

    360 Ft
    Kosárba teszem
  • Kasszandra

    0

    Az ​immár Európa-hírű írónő e legutóbbi művében, amely újabb olvasókat hódított meg Chirsta Wolf számára hazáján, az NDK-n kívül is, az ókori mitológiából ismert trójai királylányt, Kasszandrát állítja e régi témája ellenére is modern, aktuális, izgalmas regény középpontjába. Az érdekesen, feszültséget keltően visszapergetett cselekmény során a csalódott, visszautasított „isteni” szerető, Apollón által a jövőbe látás, jóslás képességével megajándékozott-megátkozott Kasszandra,a görögök bosszújára – a nagy háborúban Tróját éri a vereség után előre tudott halálára – várván, a híres mükénéi oroszlános kapu előtt, felidézi életét, mindazt, amit hű honleányként Trójában a királyi udvarban és szeretett városával kapcsolatban átélt: örömöket, majd a nagy tragédiát.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Koalíció ​és pártharcok 1944–1948

    0

    E kis könyv arra vállalkozik, hogy áttekintést adjon az 1944–1948 közötti évek legérdekesebb, legizgalmasabb eseményeiről. Mindenekelőtt annak a küzdelemnek a menetét és eredményeit követi nyomon, amelyet a munkáspártok köré törörülő baloldal a politikai hatalom megszerzéséért folytatott. Igyekszik árnyalt és sokoldalú képet festeni a pártpolitikai harcokról. Megkisérli fölfedni a koaliciós pártok cselekedeteinek hátterét, osztálymeghatározottságát. A korszak szereplőit korabeli tetteik alapján ítéli meg.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Kós Károly képeskönyv

    0

    Születtem 1883-ban és – véletlenül – Temesváron. 1889-ben Nagybszebenbe kerültem, s ott a szászoktól megtanultam németül.
    1892-ben Kolozsvárra kerültem, szüleim pátriájába és ott végeztem középiskoláimat, s tettem érettségi vizsgát.
    1902-ben Budapesten a Műegyetemre iratkoztam be és ott 1907-ben építészi diplomát kaptam. Mesterségemet szerettem és pályámon hamarosan komoly sikereim voltak. Budapesten telepedtem meg, de otthon, Kalotaszegen építettem magamnak házacskát és feleségemet is hazulról hoztam 1910-ben.
    1914-ben kitört a háború és én is katonáskodtam 1915-ben és 1916-ban. 1917 elején a Kultuszminisztérium ösztöndíjasaként Konstantinápolyba kerültem.
    A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságíró, kultúraszervező és végül – szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek éppen Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mesterlövész

    0

    Fegyvert s „vitézt” énekel a groteszknek, a sandán és sután emberinek ez az örökké megújulásra kész krónikása. Balfácán hőseinek sorát gyarapítja új regényének főszereplője és elbeszélője – Rudy Waltz, a „semlegesnemű patikus”, aki tizenkét esztendős korában önhibáján kívül kétszeres gyilkossá lett, és azóta „Mesterlövész” néven ismeretes ohiói szülővárosában. Családjának nem ő az első és egyetlen torz csudabogara: apja, a félreismert festőzseni, egy másik, ugyancsak félreismert festő inspiráló társaságában töltötte ifjú éveit: Adolf Hitlernek hívták ezt a sorstársat. Rudy bátyja pedig, a világegyetem legmélyebb basszus hangjának tulajdonosa, feleségek gyűjtésében tett szert honi hírnévre. Van továbbá a könyvben titokzatos körülmények között elveszített fejű házitanító, új jégkorszak, háztáji neutronbomba-robbanás, és még sok egyéb, ami csak ennek a szertelen fantáziájú és mesteri tollú írónak a kiapadhatalan ötlettárából kikerül…

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Mozaikok a magyar újkorból

    0

    …a ​várostörténet olyan dráma, melynek statisztikák a fõszereplõi. Statisztikák, s nem a hatalomnak azok a múló nagyságai, akik többet emlegetik az utókort, mint az õket.”
    A neves régész és történészkutató, aki a budai várban jelentõs ásatásokat végzett, és felfedezései ismertté tették nevét külföldön is, történeti, mûvelõdéstörténeti búvárkodásai az újkori, török hódítások utáni Pest Buda hétköznapi életét tárja elénk. Azokat az epizódokat elevenítik fel, melyek a történelemkönyvek száraz tananyagából rendszerint kimaradnak : Hatalmas puszítások és nagyszerû újjáépítések a budai Várban: német betelepítések, korabeli vigasságok és szórakozások, pestisjárványok, gyógyfürdõbeli erkölcsök; az elsõ gõzhajóutazás a Dunán, kõbe vésett feliratok megfejtése egy budai börtönbõl; Petõfi Sándor szabómestere; Kossuth Lajos különös rokonsága, s Beethoven látogatása Pesten.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Ötszáz éves a kolozsvári Farkas utcai templom

    0

    400 Ft
    Kosárba teszem