• Szög és olaj

    0

    Pilinszky János költői rangját a kritika és a versolvasó közönség egyaránt elismeri. Ez a törékeny, ritkán és halkan megszólaló költő már életében eljutott annak a szinte áhitatos figyelemnek a fókuszába, amellyel a legnagyobbakat is többnyire csak az utókor szokta körülvenni. Ez a kötet Pilinszky János irodalmi hagyatékának egy kevésbé ismert és alig számon tartott területére irányítja az olvasó figyelmét. A költő Pilinszky mellett ismernünk kell a prózaírót is! S ha a Rekviem című filmforgatókönyv, a Végkifejlet-ben megjelent talányos drámák, a Sheryl Suttonnal folytatott beszélgetések kezünk ügyében vannak, oda kívánkoznak a költő cikkei is, amelyekről már 1968-ban mint „kis remekművekről” beszélt Gyurkovics Tibor, pedig akkor még csak kialakulóban volt az a sajátos publicisztikai műfaj, amely aztán olyan szokatlan őszinteségi fokra fejlődött a költő-publicista utolsó éveiben. E kötet lapjain egy költői figyelem történetét követhetjük végig, s olvasásuk során közelebb jutunk Pilinszky költői műveihez is. De ezeket a cikkeket nemcsak a költemények jobb megközelítése, teljesebb megértése kedvéért érdemes tanulmányozni. Önmagukért is meg lehet szeretni őket. Együttesükből valami – szinte pascali – mű kerekedik ki, legyűgöző alázattal és mégis öntörvényű biztonsággal. Itt is megtörtént az az evangéliumi csoda, amelyről költői nyelvével kapcsolatban szeretett beszélni Pilinszky: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Itt a kezdetben kedvetlenül vállalt feladat változott meg, s a költő keze közt, aki sem lírikus mivoltát, sem vállalt szolgálatát nem tudta megtagadni, megszületett valami olyasmi, ami irodalmunknak maradandó kincse lesz, élő olvasmány akkor is, amikor már semmi sem marad azokból az újságlapokból, amelyeken ezek a rövid meditációk először megjelentek.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Szuperpempő

    0

    Ki ölte meg a szolgálatból békés otthonába hazatérő rendőrt – és mivel? Mi a fogadás díja: egy vadonatúj Cadillac – avagy a bal kéz kisujja? Ki nyeri a hajó-lutrit: a sportos kedvű utas vagy a marcona kapitány? Mi lesz a sorsa az emberbőrre festett remekműnek – és az emberbőrnek? Kit mart meg a mérges kígyó? Kit áldozzak fel: a feleségemet vagy a milliókat érő szobrot? Hagyjuk-e éhen halni egy kis világhírért gyermekeinket? Hova lettek a házinéni lakói? Ki nevet a végén: a halott tudós vagy a bánatos özvegy? Milyen áron jut el szegény gazdag nagyanyó Párizsba? Mit ér a világ legértékesebb sublótja? Ki mit nyer a zálogosdin? Kibe költözött Liszt Ferenc lelke? És végezetül: mitől gyarapszik szemünk fénye, a gyermek? Mindezen kérdésekre és még sok egyébre feleletet kap az olvasó, ha elolvassa a norvég származású, walesi születésű és angol pléhpofájú szerző galád humorú elbeszéléseinek koszorúját.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • The Teaching of Buddha

    0

    The Teaching of Buddha is a collection of writings on the essence of Buddhism, selected and edited from the vast Buddhist canon, presented in a concise, easy-to-read, and nonsectarian format. It also includes a brief history of Buddhism, a listing of the source texts, a glossary of Sanskrit terms, and an index.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Tíz magyar népballada

    0
    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Tornác a Duna felett

    0

    A ​két kisregény problematikája csaknem azonos: a látszatsikerek emberének tragédiáját próbálja megközelíteni egy képzeletbeli tudományos intézet igazgatójának és egy ugyancsak „sikerre ítélt” szépasszonynak a sorsán keresztül.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Trefort Ágoston élete és működése

    0

    Trefort Ágoston egyike múlt századi történelmünk legjellegzetesebb alakjainak; politikai pályafutása még a reformkorban, a centralisták táborában indul, 1848-ban államtitkár, 1872-től haláláig 16 éve keresztül Magyarország kultuszminisztere. Mann Miklós könyve elsőként mutatja be részletesen Trefort gazdag életútját, a magyar művelődésügy fejlődésében betöltött pozitív szerepét, munkásságának markáns eredményeit, s ezzel értékesen járul hozzá a dualizmus évtizedei kultúrtörténetének jobb megismeréséhez.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott tanulmányok

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Virágzik a föld – Ne legyen többé holnap – Ez meg sem történhet – Aranyhajú

    0

    Mika ​Waltari 1908-ban született s 1979-ben halt meg Helsinkiben. A fővárosi környezetben nevelkedő íróra nagy hatással voltak az első világháború utáni urbánus fiatalság eszményei: s a minden új iránti fogékonyság, a kitárulkozás az örömök előtt, az élet teljesebb élésének igénye. Első írásai a sokféle lehetőséget kínáló, cselekvésre ihlető, egyszerre romantikus és civilizált Helsinkit mutatják be.

    750 Ft
    Tovább olvasom
  • Zenei zseblexikon

    0

    Valóságos lexikonláz tombol napjainkban: se szeri, se száma a különböző nagyságú, méretű és igényű kis-, közép- és nagylexikonoknak. Korunk sokat emlegetett információ-áradatában szükség is van ezekre a hasznos segédkönyvekre, hiszen szakember és laikus ezekből kapja meg az érdeklődésének megfelelő adatokat. Darvas Gábor Zenei zseblexikonja is ilyen adattár, mégpedig kifejezetten a zenerajongók részére. Két nagy részből áll: az első tömören, de minden lényegesre kitérően tartalmazza mindazt, amit a zenekedvelő közönség művekről, szakkifejezésekről, hangszerekről, fogalmakról, műfajokról és formákról tudni kíván: hosszabb „korszak-címszavak” foglalják össze az egyes stílus-periódusok jellemzőit s felsorakoznak az ismert „ragadvány”-nevek is, mint „Királynő szimfónia”, vagy „Napkvartettek” – magyarázatukkal együtt. A második rész zeneszerzők és előadóművészek életrajzi adatait közli.

    600 Ft
    Kosárba teszem