-
Harmadik típusú találkozások
0450 FtSpielberg regénye a Földön megjelenő idegen értelmes lényekkel való találkozás harmadik, legizgalmasabb formáját beszéli el, azt a fajtát, melynél létrejön a közvetlen kapcsolat az ember és az idegen értelmes lény között. Ma már tudjuk, hogy az efféle találkozás valószínűsége igen kicsi, annak ellenére, hogy bizonyára nem az ember az egyetlen intelligens lény a világmindenségben, sőt bizonyára akadnak nálunk sokkal fejlettebb civilizációk is a távoli űrben. Képzeletünket megmozgatja a lehetőség, hogy e távoli civilizációk valamelyike a csillagközi vagy galaktikaközi utazás technikájának birtokába juthatott, s egy napon megjelenik Földünk légkörében, bolygónk felszínén. Azt is elhisszük a regény hatására, hogy egy ilyen kapcsolat nem csupán lehetőség, hanem talán már létre is jött.
-
Homéroszi himnuszok
01 200 Ft„Az eposz megelégszik avval, hogy a csodát az események jelentőségében magában lássa. Nem így a himnuszok. E költemények, amelyek nagyrészt a 8. és 6. század között keletkeztek, és amelyeknek nagy része vallási, ünnepi szertartásba illeszkedett, már erősen hangsúlyozták a csoda csoda voltát; a csodákkal zsúfolt mindennapi események fölé emelkedő, rendkívüli és különlegességükkel megrendítő történetekre van szükségük. Vajon azért-e, mert költőik már nem tudtak magukon az emberi történeteken úgy megrendülni, mint Homérosz? Mert látásuk már nem olyan friss, hogy például a szerelemnek ünnepiségét fölismerjék máskülönben, csak akkor, ha a szerelmes nő a nász után a mennyezetig magasodik, és maga jelenti ki magáról, hogy istennő, mint az Aphrodité-himnuszban? Nemcsak ezért. Hanem azért is, mert e himnuszoknak, minthogy szertartás részei voltak, feladatuk az is volt, hogy az ünnepélyes recitáláshoz az ünnepi kezdőhangot megadják” – írja Devecseri Gábor. Kötetünket Papp Oszkárnak a himnuszok csodákkal zsúfolt, ünnepi világát megjelenítő tűzzománcai illusztrálják.
-
Hotelszoba Párizsban
0450 FtHotelszoba Párizsban: szállás, menedék, találkák és orgiák színhelye, szinte jelképe annak a városnak, amely mindenben újat akar, amely a mindenséget ígéri az odaérkezőnek, s amely mégis annyi embert kerget a reménytelenségbe. A négy barát is azzal a titkos szándékkal jön a csillogás, a bohémek és éjszakai pillangók városába, hogy megoldást keressen problémáira, visszatekintsen az elmúlt évekre. Mindig így csinálták: nehéz helyzetekben megkeresték egymást, bárhol voltak is a nagyvilágban. Az élet forgatagában, a kevés siker és a sok kudarc közepette csak barátságuk jelentette az állandóságot, ez adott nekik megnyugvást és vígasztalást. Önvizsgálódásuknak, beszélgetéseiknek most a párizsi Babylon hotel és a környező városrész a színhelye. Az elbeszélő, aki a négy barát egyike, színesen és érdekfeszítően írja le a másik három életét. Rokonszenvesek ezek a figurák minden emberi gyengeségükkel, hibájukkal együtt.
-
-
Isztambul és az oszmán civilizáció
01 200 Ft1453 májusában az ifjú Mohamed szultán, akit a Hódító jelzővel ruházott fel a történelem, utolsó csapást mért Konstantinápoly falaira, és a császárvárost hozzácsatolta az elődei által már korábban meghódított bizánci birodalom területén megalapított államhoz. Amikor a görög székesegyházból mohamedán dzsámivá lett Hagia Szophia falairól a müzezzin imára szólította a hívőket, új korszak vette kezdetét, az oszmán uralom kora.
A város hamarosan ismét egy hatalmas birodalom fővárosává, egy virágzó civilizáció központjává emelkedett. Az egykori Bizánc romjain felépült új mohamedán metropolisz Kelet és Nyugat kapuja, az iszlám védőbástyája lett.
Bernard Lewis, a közel, és közép-keleti történelem professzora a londoni egyetemen, könyvében áttekintést ad a 15. és 17. század között fénykorát élő oszmán civilizációról és fővárosáról, Isztambulról. -
-
Kelet zenéje
02 500 Ft„Európa és Ázsia, Nyugat és Kelet kapcsolata lényeges változáson ment át az elmúlt fél évszázadban. Az egzotikum iránti romantikus kíváncsiságból a mély megismerés vágya lett, s az európai muzsikus sok tekintetben Ázsiától várta az útmutatást a megújulásra. Amikor tehát ma Kelet zenéjéről adok közre egy munkát, ezt nem egyszerűen tudományos ismeretterjesztésnek tekintem, hanem bennünket közvetlenül érintő közművelődési feladatnak is” – írja előszavában a szerző. Könyve úttörő munka; több éves intenzív kutatás eredményeként Magyarországon először foglalja össze az ázsiai népek zenekultúráiról összegyűjtött ismereteket három kiválasztott műfaj: a vallásos liturgikus ének, az udvari zene és a táncos- mimikus előadás köré csoportosítva. Nyomon követi alakulásukat, fejlődésüket Kisázsiától Japánig, Kínától az Indonéz szigetvilágig. Beszél zene és vallás kapcsolatáról, a Kínai Birodalom, Japán, India s a perzsa-arab udvarok zenekultúrájáról, majd zene és dráma, zene és színház csakis Ázsiára jellemző szétválaszthatatlan egységéről. Számos fényképpel, magyarázó kottapéldával és ábrával illusztrált érdekes könyvében Kárpáti János az ázsiai zenekultúrák múltjának és jelenének leglényegesebb és legjellemzőbb oldalait világítja meg, s míg egyrészről a zenélési alkalmak társadalmi funkcióját is feltárja, másrészről jól tájékoztat a zenei formák és rendszerek világában. A könyvhöz hangzó illusztrációt nyújt a Kelet zenéje (antológia a nagy ázsiai zenekultúrák élő hagyományaiból) című hanglemez,.
-
Kereszténység és közösség
01 000 FtA művek szerzői: Alszeghy Zoltán, András Imre, Benkő Antal, Szabó Ferenc, Szentmártoni Mihály, Őrsy László, Őry Miklós, Sántha Máté, Szilas László, Vass György, Morel Gyula, Csókay Károly
-
Két fogoly
0800 FtTakács Péter és Almády Miett szerelmi regénye ma is élvezetes olvasmány. rövid ideig tartó boldog házasság után mindketten Foglyok llesznek – Péter hadifogoly Szibériában, Miett pedig saját hűségének, majd hűtlenségének a foglya. A két helyszín fejezetről fejezetre cserélődik, s a jól megrajzolt fő- és mellékszereplők életútját a mai olvasó is bizonyára kiváncsian követi a fordulatos és érzelmes történet során.
-
Kis pszichológia szülőknek
0600 FtInnerhofer hasznos, okos és közérthető pszichológiakönyvet írt a szülőknek. Megközelítése gyakorlati, hiszen a szerző a viselkedéslélektan hívének vallja magát. A mindennapi nevelési problémák, a sokszor csak későn észrevett zsákutcák kikerülése ad tanácsokat. Több tucatnyi példán illusztrálja a helytelen viselkedésláncok kialakulásának és leépítésének módjait. Szülő és gyermek, tanár és diák, kortárs-gyerekek és testvérek konfliktusait teszi nagyító alá. Részletesen elemzi a jutalmazás és büntetés helytelen, illetve helyes módjait. Pszichológus-tanácsadói tapasztalatait elsősorban az alkalmazkodási és teljesítményzavarok magyarázatában hasznosítja.
-
-
-
Kulcs a Manderley-házhoz
0800 FtA nagysikerű Follett-regény a II. világháború idején játszódik Egyiptomban. „Mint valamennyi tábori felderítőtiszt, von Mellenthin is lefitymálta a kémek jelentéseit. A diplomáciai pletykákon, az újsághíreken és a puszta találgatásokon alapultak, és legalább olyan gyakran voltak tévesek, mint helyesek, ami azt jelentette, hogy lényegében használhatatlanok voltak. De kénytelenek voltak beismerni. hogy ez a kémjelentés másnak látszik. A kém, akinek a hívójele Szfinx volt, így kezdte az üzenetét: „Aberdeen hadművelet. Megadta a támadás időpontját, a benne részt vevő dandárok számát és szerepét, megjelölte a helyeket, ahol támadni fognak, és elárulta a tervezők taktikai elgondolásait.
-
Lourdes
0600 FtBernadette Soubirous története és a Lourdes-i jelenések annak idején megmozgatták egész Európát, és ez alól a nagy írók sem kivételek. Franz Werfel 1941-es regénye a lélek felő közelítette meg a témát, míg a csaknem 50 évvel korábban, a Zola tollából keletkezett változat a naturalizmus felől. Zola remekműve elsősorban a csodahívő és reménykedő emberek naturális szenvedései, a tömeg nyomorgása, a hitre épülő „ipar”, egyszóval a naturalizmus felől közelít. Mélységes emberi testi és lelki kínok naturális tablókban vonulnak előttünk, szinte agyonnyom ennyi szenvedés… Látunk érthetetlen gyógyulást, és még több elkerülhetetlen halált. A két igencsak eltérő felfogású regényt egymás után célszerű olvasni; mintegy kiegészítik egymást. A kötetet Bartos Zoltán remek műfordításában adjuk közre.
-
Magyar jogi népszokások
03 500 FtA kötet egyedülálló anyagot nyújt át az olvasónak a néprajz és a jogtudomány határterületéről.
Mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban úttörő vállalkozás annak feldolgozására, hogy a nép milyen önmaga által kialakított társadalmi szabályok, szigorú belső rend szerint élt, szervezte gazdaságát, vagyoni és személyi viszonyait, szerezte és örökítette át vagyonát.
A mű résztanulmányok, levéltári anyagok és eredeti helyi gyűjtések alapján dolgozza fel mintegy két évszázad időszakában, hogy a jobbágyok, zsellérek, kisnemesek, majd utódaik, a parasztok, továbbá a pásztorok, halászok, bányászok, iparosok, kereskedők körében milyen jogi népszokások éltek. Ezeket a szokásokat nyomon követi a születéstől a halálig a család, a munka, a vagyonszerzés, a szerződéskötés, a kereskedés, az öröklés tekintetében. -
-
Más hangok, más szobák / A fűhárfa / Hidegvérrel
0800 FtNovellákkal robbant be csodagyerekként az amerikai irodalomba, és mindössze huszonhárom éves volt, mikor első regénye a Más hangok, más szobák 1948-ban megjelent. Költői és rejtélyes világ, csodálatosan burjánzó kertek, vad erdőségek, érthetetlen varázslatok országa, az amerikai Dél bontakozik ki Truman Capote kisregényéből: a valóságnak egy tizenhárom éves kisfiú képzeletvilágán átszűrt filmszerűen mozgalmas képe. Furcsa lények élnek e különös világban, béna apa, hisztérikus mostoha, beteg művész-nagybácsi, veszekedős kamaszlány s egy álomból-valóságból formált kisváros sok más különös alakja. Capote meghökkentő sikerének titka elsősorban abban keresendő, hogy művészi renddé tisztult élményvilágában bámulatos biztonsággal ötvözi össze az amerikai irodalom egyik, Hawthorne-tól Melville-en és Mark Twainen át vezető hagyományát olyan elemekkel, olyan jegyekkel, melyek kizárólag csak rá jellemzők: a világ konkrét valóságát a gyerek, illetve a gyereklelkű felnőtt álmaiban fogalmazza át. Ezt az írói célkitűzését legmaradandóbban talán A fűhárfa című kisregényében valósította meg. A Hidegvérrel egészen más jellegű alkotás, műfaját maga az író így határozta meg: tényregény. Egy 1959. novemberében Kansas államban elkövetett többszörös gyilkosságról ad számot, méghozzá úgy, hogy könyvében minden egyes mozzanatnak valóságalapja van: minden egyes esemény úgy történt, minden egyes szó úgy hangzott el, ahogy az anyagot elrendező, a riporter szerepét betöltő író e lapokon elénk tárja.
-
Medgyessy Ferenc
02 400 FtMedgyessy Ferenc szobraiban sajátos, kissé paraszti szépséggel gazdagodva éled újjá a művészet őskorának öröksége. Ezt becsülik művészetében mind idehaza, mind pedig külföldön, s ez igézte meg fiatal szobrásznemzedékünket is. A párizsi világkiállítás aranyérme, a Grand Prix, a legnagyobb francia szobrászoknak, Maillolnak és Despiaunka művészi rangjával mérte Medgyessy alkotásait. Idehaza elsők között kapott Kossuth-díjat, nemrégiben megkapta a „kiváló művész” címet, legutóbb, 75 éves születésnapján pedig a „Munka Vörös Zászló Érdemrendet”. Népünk és a nagyvilág egyre jobban megismeri, szereti és becsüli Medgyessy Ferenc művészetét.
-
Mostoha éveim – A garabonciás diák – Eszter
02 500 FtPáratlanul érdekes írói kísérlet Végh György három testes önéletrajzi kötete. A regény, a memoár, a napló, a vallomás és az esszé prózatechnikai eljárásainak ötvözete. Egyedüli és lenyűgöző a feltárulkozása, lázas és szertelen csapongásai ennek az írónak, aki szinte clochard-i életformából tudott nyújtózni a nyugatos nemzedék élet- és stíluseszményei felé.
-
Néró
0800 FtEz a hatalmas korabeli anyagra támaszkodó szigorúan történelmi regény egyúttal nagyon szép. A szerzőnek sikerült mindvégig megőriznie valamilyen megfoghatatlan, objektív tónust, s mindez úgy hangzik, mintha sok szólamú zeneművet szólaltatna meg. Ő maga nem mond ítéletet az emberekről és eseményekről – az olvasó maga alakítja ki ítéletét az író által gondosan feljegyzett szavak és tények alapján. Ennek a csodálatra méltó kornak erkölcseit és szokásait bámulatos érzékletességgel mutatja be a szerző. A könyv legszebb fejezete az, melyben részletesen leírja Agrippina halálát. Talán nem volna ilyen hatásos, ha nem kísérné Puteoli, Baiae és Bauli ennyire pontos leírása. Azáltal, hogy Néró iszonytató gaztettét, talpnyalóinak aljasságát és a császári udvar véres ripacskodását ebbe az elragadó, szelíd tájba ágyazza bele, a mindmáig fennmaradt paloták pompájával és a villák meghitt nyugalmával – ez a kontraszt különösen megkapó erejű.
-
Özönvíz I-II.
01 200 FtA Nobel-díjas lengyel író nagy történelmi trilógiájának második része, az Özönvíz, a XVIII. század második felébe visz bennünket, a svéd lengyel háború idejére. A lengyel főnemesség árulása folytán a svéd csapatok elárasztják Lengyelországot, és megkezdődik az évekig tartó harc az ország függetlenségének kivívásáért. Ebben a harcban részt vesz az egész nemzet. Sienkiewicz a múlt század végén írta ezt a regényét honfitársainak biztatására és vigasztalására, hogy a fényes múlt példájából erőt merítsenek hazájuk felszabadítására. Árulók és hősök vonulnak végig a regény lapjain, a színes meseszövést izgalmas fordulatok tarkítják. Tanúi leszünk egy árulónak vélt nyughatatlan fiatal tiszt bravúros hőstetteinek és egy eszményi szerelem diadalának.
Művészi szempontból az Özönvíz a trilógia legsikerültebb része; méltán lett milliók legkedvesebb olvasmánya. -
Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke
0750 FtA Robinson-mítosz – a lakatlan szigetre vetődött magányos ember elképzelt viselkedésének s e viselkedés rugóinak – sajátos újraértékelése folyik a Péntek lapjain: a költői és filozófiai szinten folyó elvonatkoztatás nem válik a kalandosság kárára; fojtott, de egyre növekvő izgalommal követjük az új Robinson s még inkább az új Péntek testvér-kalandját, mely az ismert történettel összehasonlítva bőven szolgál meglepetéssel.
-
Picasso kék és rózsaszín korszaka
01 500 Ft„Pablo Picasso (1881-1973) nemcsak a XX. század legismertebb festője, hanem szinte jelképe is korunk művészetének. Munkássága számszerűen is hatalmas, időben pedig átfogja az évszázad háromnegyed részét. Igazi proteuszi művészet az övé, szüntelen változásra, zseniális megújulásokra volt képes. Alkotásai állandó kihívást jelentenek a megelőző évszázadok kulturális örökségével szemben és örökös provokációt az adott jelen valóságával. Honnan indult ez a káprázatos művészpálya, milyen ember volt a fiatal Picasso? Mennyi az igazság a köréje szőtt legendákban, és milyen közegben bontakozott ki ez az első próbálkozásaitól kezdve rendkívülinek tartott művész? Ezekre a kérdésekre ad választ Denys Chevalier francia művészettörténész, aki a kezdő évek szimbolista szecessziós hatásaitól az Avignoni kisasszonyok megfestéséig tekinti át a festő pályakezdését. Fő helyen áll az ún. kék és rózsaszín korszak elemzése, amelyet a köztudat Picasso legkoraibb időszakának tart. E látszatra érzelmes témák mögött azonban már ott feszülnek a későbbi évek merész újításai, mindazok a festői problémák, amelyek a modern művészet nagy forradalmához vezettek. Denys Chevalier a XX. századi művészet alapos ismerője, könyve jelent meg többek között Maillolról, Zadkine-ról, Kleeről, Berrocalról.”
-
Poggyász nélkül
01 500 FtIgazi poggyász, tárgyi vinnivalók nélkül, de annál több szellemi, érzelmi poggyásszal indult útnak Haraszti István huszonévesen a csaknem másfél évtizedes, önként vállalt, de a történelmi, társadalmi kényszer sürgette emigrációba. Apja emléke – aki a szülőváros, Vác direktóriumának tagja 1919-ben, és a fehérterror áldozata – az egyik legfontosabb örökség, amely hivatását és politikai állásfoglalását meghatározza. Gimnazistaként kerül a baloldal vonzásába, megismerkedik Kassák Munka-Körével. Külföldön kezdi az orvosi egyetemet, de rövidesen sikerül bekerülnie a pécsi orvosi karra. A baloldali hagyományokat is híven őrző Pécs Haraszti István első politikai tevékenységének színhelye. Fiatal értelmiségiekből szerveződik a rövid életű kommunista csoport, melynek élete és lebukásának története eddig feldolgozatlan történelmi tény. A börtönbüntetés elől szökik külföldre Haraszti István. Rövid bécsi tartózkodás után kerül Spanyolországba, majd végzett orvosként nemcsak szemtanúja, hanem résztvevője is a polgárháború mindennapjainak. Utolsóként, végső órákig mentve a rászorulókat, kerül Párizsba, hogy innen továbbhajózzon Chilébe, a világ túlsó felére, a háború kitörése előtti hetekben. Nyolc évig Chile az otthona, szakmai felkészülésének színhelye. Otthonná válhatott, de az igazi otthont nem pótolhatta – erről vallanak a chilei emigrációról szóló fejezetek. 1947-ben Haraszti István családjával visszatért az emigrációból. Érdekfeszítően izgalmas önvallomását szerénysége, tárgyilagossága teszi maradandóan szép olvasmányélménnyé.
-
Pragmatizmus
01 600 FtA pragmatizmus a múlt század hetvenes éveiben keletkezett az Egyesült Államokban. Maga az elnevezés Peirce-től származik, és az irányzat központi gondolatára utal: eszméink igazságának kritériuma a cselekvés (,,pragma”) eredményessége. E gondolat alapján a pragmatizmust általában még polgári körökben is – biznisz-filozófiaként tartották számon. A pragmatisták írásaiban valójában sok olyan részletet találunk, amely cáfolni látszik ezt a minősítést: nemegyszer emeltek szót ugyanis a harácsoló üzletelés, az öncélú magánérdek, a kapzsiság evangéliuma” ellen. Tény azonban, hogy eszméikkel, különösen igazságelméletükkel, sőt még szóhasználatukkal is pontosan tükrőzték a fejlett kapitalizmus üzleti szellemét és a magánérdek szubjektivizmusát, politikai nyilatkozataikban pedig olykor a demokráciával szemben foglaltak állást, sőt Schiller eljutott a fasizmus leplezetlen támogatásáig.
A pragmatizmus szubjektivista, irracionalista filozófiája, amely sok tekintetben rokon Nietzsche, Husserl és Bergson nézeteivel, egyike volt a modern polgári gondolkodás legnagyobb hatású áramlatainak. Fő képviselőit (az amerikai Peirce-t, Jamest és Deweyt, valamint az angol Schillert) magyar nyelven ez a kötet mutatja be először az olvasóközönségnek. -
Régi amerikai művészet
01 000 FtAz 1973-ban Angliában, majd 1939-ben Németországban sikert aratott Istenek csatatere 1940-es budapesti megjelenése után Kelem Pál neve lassan feledésbe mertült nálunk. Holott a Magyarországról elindult művészettörténész amerikanisztikai kutatásainak igazi gyümölcsei csak ezután értek be. Egy néhány évtizede még a tengeren túl is kivételesnek számító szemlélet úttörője lett azáltal, hogy az ősi indián művészeti emlékeket nem pusztán néprajzi vagy régészeti érdekességű jelenségként, Amerika spanyol-indián örökségét pedig nem a spanyol művészet elfajzott oldalhajtásaként értékelte, hanem egy jelentős – az európaival és ázsiaival egyenrangú – önálló kultúra megnyilvánulásaként. Több évtizedes kutatásainak eredményeit összegezte az 1943-ban kiadott, nagysikerű Medieval American Art (Középkori amerikai művészet) és az 1951-ben megjelent Baroque and Rococo in Latin America (Barokk és rokokó Latin-Amerikában) című kötetekben. Munkássága a második világháború után, az erősödő nemzeti függetlenségi mozgalmak idején nyerte el igazi elismerését az Egyesült Államokban. A Columbia Egyetemen 1966-ban tartott előadásszorozatának eredményeként született meg a jelenlegi – angolul és spanyolul több kiadást megért – könyv. Nem azzal a céllal íródott, hogy szigorú, akadémikus módon tárgyalja Amerika régi művészetét, hanem hogy olvasmányos formában, minél szélesebb áttekintést nyújtson a kulturtörténet és a művészet iránt érdeklődőknek az újvilág ősi indián és gyarmati kori művészetéről, és bemutassa az általa legszebbnek vagy legérdekesebbnek tartott alkotásokat.
-
Régi és új világ
0800 Ft„Tíz évvel ezelőtt a szerző egy alkalommal megkérdezte Radnóton néhány embertől: mit tudnak a várkastély törtétetéről. – Régi – mondották. Hangsúlyukból kiérződött, hogy ócska, elavult dolognak tartják manapság az ilyen épületeket. Így született meg az ötlet: írjuk meg sorra a várainkhoz, kastélyainkhoz, öreg házainkhoz fűződő legizgalmasabb történelmi eseményeket, hátha segítünk ezáltal felkelteni jónéhány ember érdeklődését és megbecsülését múltunk eme értékei iránt. A szerző tehát nekiállt: régi és új szakkönyvekben, megsárgult folyóiratokban és kiadványokban böngészve nézett utána hol voltak a leghevesebb harcok, szabadságmozgalmak, hol történt izgalmas összeesküvés, látványos bosszú, „notázás” (fő- és jószágvesztés), hol folyt több vér és bor, hol született, esküdött vagy haldokolt fejedelem.” A könyv többen közt ír Árva Bethlen Kata olthévizi otthonáról, Vajdahunyad váráról, a brassói fellegvárról, Bethlen Gábor bölcsőhelyéről, a kolozsvári Bánffy palotáról és számos híres erdélyi várról, kastélyról.
-
Sorsátültetés
02 800 FtA csepeli születésű (1943), Kolozsvár-Napocán élő romániai magyar prózaíró második novelláskötetét veheti kézhez az olvasó. Első kiadói jelentkezése (Légyfogás kézzel és csapóval. Novellák, karcolatok. Kriterion, 1980) határozott érdeklődést keltett hazai írói és olvasói körökben. Jelen kötetének egyik novellája szintén díjat nyert egy országos irodalmi versenyen. A nemzedéktársainál mintegy tíz évvel később jelentkező, a negyven felé közeledő író „hendikep”-je tulajdonképpen írásművészetének javára válik: novellái mélyebb életismeretről, érettebb világszemléletről, egyéni látásmódról tanúskodnak. A szereplők szenvedélyes szembesítése, különböző nemzedékek és korok erkölcsének szépítés nélkül való bemutatása jellemzi Mátyás B. Ferencet, írásmódját, stílusát pedig a kendőzetlen őszinteség, a szenvedélyesség, a kemény szókimondás. Az élet érdesebb, durvább oldalát is ismerő és ábrázoló szerző tolla időnként egy-egy frappáns fordulat, remek hasonlat találó elhelyezésével azt is elárulja, hogy aki a sorokat rója vele, valamikor költői szándékokkal vette kézbe.
-
-
Tíz esztendő, tető alatt
0600 FtHa mindent summázok, azt mondhatom, hogy legutolsó munkahelyem – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda – volt számomra a legemberibb, olyanféle diszciplína, amely megközelítette a szellemi elfoglaltság perifériáit.
-
Tv-javítás és hibakeresés
01 600 FtEbben a könyvben a jelenleg is gyártott és több százezer példányban működő készülékek jellegzetes áramköreinek alapján bemutatom, hogy különböző vizsgálatokkal, mérésekkel, logikus gondolkodással miként lehet a hibás áramköri elemhez eljutni kiindulva a hibajelenségtől. Külön foglalkozom a jelenleg egyre gyakrabban alkalmazott tranzisztoros és integrált áramkörös részek javítási és hibakeresési módszerével, amelyek pl. a hangrészben ma már egyeduralkodóak, de a szenzor-egység sem képzelhető el nélkülük.
-
Vadászfegyver- és lőismeret I-II.
08 500 FtA szerzőnek – aki egyben a Nimród c. vadászújság ballisztikai rovatának állandó munkatársa – ez a kézikönyvként is használható munkája összefoglalja mindazokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyekre a vadásztársadalomnak a vadászgyakorlat szempontjából szüksége van. A könyv hasznos tudnivalókat tartalmaz a vadászok mellett, a fegyverekkel foglalkozó szakemberek és egyéb érdeklődők számára is.