Igazi poggyász, tárgyi vinnivalók nélkül, de annál több szellemi, érzelmi poggyásszal indult útnak Haraszti István huszonévesen a csaknem másfél évtizedes, önként vállalt, de a történelmi, társadalmi kényszer sürgette emigrációba. Apja emléke – aki a szülőváros, Vác direktóriumának tagja 1919-ben, és a fehérterror áldozata – az egyik legfontosabb örökség, amely hivatását és politikai állásfoglalását meghatározza. Gimnazistaként kerül a baloldal vonzásába, megismerkedik Kassák Munka-Körével. Külföldön kezdi az orvosi egyetemet, de rövidesen sikerül bekerülnie a pécsi orvosi karra. A baloldali hagyományokat is híven őrző Pécs Haraszti István első politikai tevékenységének színhelye. Fiatal értelmiségiekből szerveződik a rövid életű kommunista csoport, melynek élete és lebukásának története eddig feldolgozatlan történelmi tény. A börtönbüntetés elől szökik külföldre Haraszti István. Rövid bécsi tartózkodás után kerül Spanyolországba, majd végzett orvosként nemcsak szemtanúja, hanem résztvevője is a polgárháború mindennapjainak. Utolsóként, végső órákig mentve a rászorulókat, kerül Párizsba, hogy innen továbbhajózzon Chilébe, a világ túlsó felére, a háború kitörése előtti hetekben. Nyolc évig Chile az otthona, szakmai felkészülésének színhelye. Otthonná válhatott, de az igazi otthont nem pótolhatta – erről vallanak a chilei emigrációról szóló fejezetek. 1947-ben Haraszti István családjával visszatért az emigrációból. Érdekfeszítően izgalmas önvallomását szerénysége, tárgyilagossága teszi maradandóan szép olvasmányélménnyé.

A csepeli születésű (1943), Kolozsvár-Napocán élő romániai magyar prózaíró második novelláskötetét veheti kézhez az olvasó. Első kiadói jelentkezése (Légyfogás kézzel és csapóval. Novellák, karcolatok. Kriterion, 1980) határozott érdeklődést keltett hazai írói és olvasói körökben. Jelen kötetének egyik novellája szintén díjat nyert egy országos irodalmi versenyen. A nemzedéktársainál mintegy tíz évvel később jelentkező, a negyven felé közeledő író „hendikep”-je tulajdonképpen írásművészetének javára válik: novellái mélyebb életismeretről, érettebb világszemléletről, egyéni látásmódról tanúskodnak. A szereplők szenvedélyes szembesítése, különböző nemzedékek és korok erkölcsének szépítés nélkül való bemutatása jellemzi Mátyás B. Ferencet, írásmódját, stílusát pedig a kendőzetlen őszinteség, a szenvedélyesség, a kemény szókimondás. Az élet érdesebb, durvább oldalát is ismerő és ábrázoló szerző tolla időnként egy-egy frappáns fordulat, remek hasonlat találó elhelyezésével azt is elárulja, hogy aki a sorokat rója vele, valamikor költői szándékokkal vette kézbe.