-
„…jurták között járok”
0600 FtAz egymás után következő lovas nomád társadalmak gazdasága megrekedt a fejlődésben, egy helyben topogott, stagnált, kialakulásától a bukásáig. S ha mégis történt valami előrehaladás, ez kizárólag külső hatásnak, pl. földműves kultúrákkal való érintkezésnek köszönhető. A nomád gazdaság képtelen volt a fejlődésre, a birodalom éppen olyan gazdasági viszonyok között bukott meg, mint amilyenek között, esetleg évszázadokkal korábban, kialakult. Honfoglaló őseinkre vonatkoztatva a kérdést kétségtelenül ők is részesei voltak a nomád örökségnek. Ahogy őseink is jurtában laktak, amely legjobban megfelelt a pásztorkodó életformának, ahogy kumiszt erjesztettek, ahogy eltanulták az évezredes nomád haditechnikát s az államszervezet működésének alapvető szabályait, ugyanúgy kötelező érvénnyel, törvényszerűen el kellett tanulniuk azokat az irodalmi és költészeti formákat is, amelyek ezt a társadalmat tükrözték. S mivel a lovas nomád birodalmak szellemi kultúrája között nincsenek jelentős különbségek, a honfoglalást megelőző magyar törzsek szellemi kultúrája, folklórja is azonos volt Belső-Ázsia lovas nomádjainak folklórjával.
-
-
A családi ház kertje
0800 FtA családi ház kertje az a kert, amit minden kertész mélyen a magáénak érez és minden igyekezetével arra törekszik, hogy folyton teljes pompájában álljon. E felismerés alapján vezeti végig a szerző az olvasót minden munkamozzanaton a kert tervezésétől a megépített kert gondozásáig. Az anyag összegyűjtése remekül sikerült, lényegében minden benne van, ami a kertépítéshez szükséges. Mivel a kert lényege és értelme a növény, közülük sokat ismertet – a legfontosabb tulajdonságok alapján – táblázatokba foglalva.
-
A doraki kincs
0500 FtJames Mellaart, a világhírű angol régész, Törökországban végez kutatásokat. A kisázsiai újkőkorral foglalkozik elsősorban. Számos sikeres feltárás van már mögötte, amikor egy váratlan esemény csaknem derékba töri pályáját. Gyanúba kerül egy értékes lelet eltűnésével kapcsolatban. Két angol újságíró véletlenül tudomást szerez a történtekről, elutazik Törökországba, és az események nyomába ered…
-
-
-
-
A hagyomány szolgálatában
01 600 Ft„Válogatásom majd fél évszázad műhelymunkájáról ad számot. Részben folyóiratokban rekedt dolgozataim jelentősebb részét gyűjti össze, másfelől régen elfogyott könyveimből idéz egy-egy részletet. A szövegek elvi mondanivalóin nem módosítottam, még akkor sem, ha itt-ott már másként, érettebben fogalmaznám meg. Úgy véltem, hogy a kötetnek nemcsak az eredményeket kell bemutatnia, hanem számot illik adnia egy kutatásban eltöltött életpálya szellemi, módszerbeli hullámzásairól, kereséseiről is. A dokumentációkat az áttekinthetőség érdekében több helyen megrövidítettem, összevontam. A kötet laza taglalását érdeklődési köröm szabta meg. Életművemet elsősorban a népi hitélet, illetőleg a szegedi hagyomány és emberség vizsgálata jellemzi. Könyvem is elsősorban ezt az érdeklődést tükrözi. Végül néhány emberi portrét, illetőleg művet mutatok be, amelyek talán rólam is elárulnak egyet és mást” – írta könyvéről Bálint Sándor, néprajztudós, a szakrális hagyományok kiváló ismerője, a „szögedi nemzet” hűséges fia, aki már nem érthette meg munkája megjelenését.
-
A hagyomány szolgálatában
01 800 Ft„Válogatásom majd fél évszázad műhelymunkájáról ad számot. Részben folyóiratokban rekedt dolgozataim jelentősebb részét gyűjti össze, másfelől régen elfogyott könyveimből idéz egy-egy részletet. A szövegek elvi mondanivalóin nem módosítottam, még akkor sem, ha itt-ott már másként, érettebben fogalmaznám meg. Úgy véltem, hogy a kötetnek nemcsak az eredményeket kell bemutatnia, hanem számot illik adnia egy kutatásban eltöltött életpálya szellemi, módszerbeli hullámzásairól, kereséseiről is. A dokumentációkat az áttekinthetőség érdekében több helyen megrövidítettem, összevontam. A kötet laza taglalását érdeklődési köröm szabta meg. Életművemet elsősorban a népi hitélet, illetőleg a szegedi hagyomány és emberség vizsgálata jellemzi. Könyvem is elsősorban ezt az érdeklődést tükrözi. Végül néhány emberi portrét, illetőleg művet mutatok be, amelyek talán rólam is elárulnak egyet és mást” – írta könyvéről Bálint Sándor, néprajztudós, a szakrális hagyományok kiváló ismerője, a „szögedi nemzet” hűséges fia, aki már nem érthette meg munkája megjelenését.
-
-
A kanadai Esterházy története
0300 Ft1886. július 19-én százötven elcsigázott, nincstelen magyar vándor állott meg a hatalmas kanadai préri egyik lakatlan pontján, hogy ott új életet kezdjen. Körülöttük, amerre a szem ellát, feltöretlen szűzföldek. Sehol egy ház, sehol egy országút. A félelmetes fűtengerben csak elszórt bölénycsontok s keskeny indiáncsapások voltak. Ezen a helyen ma virágzó kisváros áll: Esterhazy. Nevét az alapítók egykori vezetőjéről, Esterházy Pál Oszkárral kapta. Hogyan alakult az első telepsek sorsa? Milyen feladatokat kellett megoldaniuk, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, hogy verejtékes munkájuk eredménye megmaradjon? Mi az oka, hogy annyi más újvilági magyar településsel szemben éppen ez maradt fenn? S ki volt a titokzatos alapító, aki Esterházynak mondta magát, holott nem volt e nagy múltú magyar család tagja? Dojcsák Győző évtizedes kutatásai eredményét összegezi ebben a könyvben, s miközben választ ad a fenti kérdésekre, bemutatja a századelő Kanadáját is: azt a kort, midőn angolok és franciák, meszticek és indiánok között egy maroknyi magyar is tevékeny részt vállalt abban, hogy e területen létrejöjjön a juharleves ország.
-
A kerámiaművészet kezdetei
01 000 FtKötetünk látszólag ismét csak a kerámia, eme ősi anyag és kifejezési forma iránt érdeklődők számára jelent izgalmas olvasnivalót, de pusztán látszólag. Hiszen Domanovszky György munkája az ember egyik legjellemzőbb tevékenységének, a tárgyalakításnak kezdeteit igyekszik feltárni, így a szerző elsődleges célja – a kerámiaművesség eredetének bemutatása mellett és azon túl – a művészet gyökereinek felkutatása. a könyv számos új régészeti és néprajzi szempontot vet fel, így alapot adhat a további tudományos vitákhoz is.
-
A magyarországi németek rövid története
0600 Ft„E rövid összefoglalás a történelmi emlékezet forrását akarja megnyitni a szocialista Magyarország legnagyobb nemzetisége, a mintegy 220.000 főnyi németség számára. Ha belemélyed, látni fogja, hogy egyes ősei már ezer, mások csak néhány száz éve együtt élnek a magyarsággal. Ez az együttélés általában gyümölcsöző volt. Válságossá csupán a második világháború időszakában, külső befolyás és belső meg nem értés folytán vált a helyzet. Ma már elmondhatjuk, hogy a német kérdés osztályszempontú megközelítése, a teljes nemzetiségi egyenjogúság biztosítása – ha az érzelmekben még talán nem is –, de társadalmi, politikai téren már levette a napirendről a németkérdést. A hazánkban élő németek egyenjogú polgártársaink, akik akár mint állami gazdaságok, termelőszövetkezetek parasztjai, akár mint üzemi munkások vagy értelmiségiek egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak. Életkörülményeik nem rosszabbak, sőt több területen jobbak a többi nemzetiségénél, sőt a magyarságénál is. A szocialista nemzetiségpolitika teljes kibontakozását jelzi, hogy az egyéni polgári jogokon túlmenőleg kollektív nemzetiségi jogokkal is rendlekeznek a nemzetiségi nyelvhasználat, iskoláztatás, nemzetiségi kultúra, hagyományok ápolása és a szervezkedés terén.”
-
A reggel még várat magára
0800 FtTalpassy Tibor 1928 és 1944 között Bajcsy-Zsilinszky Endre egyik fiatal munkatársa volt. Újabb visszaemlékezéseiben négy évtized távlatából is a fiatal barát tiszteletével eleveníti meg századunk egyik legellentmondásosabb politikusának közéleti és emberi küzdelmeit élete utolsó másfél évtizedében. „Szigorúan olyan eseményeket elevenítek fel, melyeknek általában én magam, ritkábban valamelyik közeli barátom közvetlen résztvevője vagy megfigyelője lehetett. Igyekszem a tudomásomra jutott történésmolekulákkal takarékosan gazdálkodni, s a hangsúlyt azokra a mozzanatokra helyezem, amelyek hűen tanúsítják, hogy Sopronkőhida elbukottja milyen erőfeszítéseket tett, hogy a nemzeti gátszakadásnak elejét vegye. Felelevenítem azokat az emlékeimet is, amelyek Bajcsy-Zsilinszky Endre erkölcsi tartását tükrözik, s igyekszem eloszlatni néhány általam tévesnek tartott feltételezést. Mindenekelőtt azt a tévhitet szeretném megingatni, hogy Zsilinszky erős eltökéltséggel kereste azt a halált, amely múltjának nyomasztó terhe alól felmentést adhat. Immár egyik utolsó mohikánja vagyok annak a körnek, amely mellette összetartó közösséggé szerveződött, s úgy vélem, a halál kímélete sem véletlen. Félreérthetetlenül figyelmeztet, hogy a tanúságtevés kötelességét ne mulasszam el.”
-
A tenger és a szél szüntelen
01 500 FtKodolányi Gyula Budapesten született, 1942-ben, s 1966-ban szerzett angol tanári diplomát az ELTE bölcsészkarán, amelynek angol tanszéke lett időközben a munkahelye is. Verseivel szinte valamennyi irodalmi folyóiratunk hasábjain évek óta jelen van, de kötete az Alföldben, a Hídban, a Mozgó Világban, a Tiszatájban, az Új Írásban vagy a Szép versek antológiában megjelent versekhez képest – szigorú válogatás egy üdvös és elemző racionalizmussal fegyelmezett, de alapjában romantikus ihlet ösztönzéseinek engedelmeskedő modern költői magatartás kifejezése érdekében. Az esztétika egyik manapság divatos hasonlata értelmében a köznyelv „sima, fehér ablaküveg”, amely akadálytalan-könnyed rálátást enged a dolgok köznapi jelentésére, a költészet nyelve viszont „színes, mintás üveg”, amely elsősorban és mindenekfelett önmagát tolja a tekintet elé. E kötet olvasója tapasztalni fogja, hogy Kodolányi Gyula versei nem az ilyenfajta metaforikus én-líra felé törekszenek. E versek írója, mint megannyi, 20. századi költő-társa, már nem hisz abban, hogy a hagyományos lírai önmegvalósítás révén előálló költői személyiség alfája és omegája lehet a versnek. Az ő számára éppenséggel egy másik személyiségnek a maszkja teremti meg az „üveg” a költői nyelv – színeit és mintázatát, akinek a képzelt-feltételezett nézőpontjából elmondja a saját, szemérmesen-fátyolozott látomását a világról.
-
Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867
0450 FtA Magyar História e kötetét két koronázási portré fogja közre. Az osztrák festő ösztönösen allegorikus képén 1848 decemberében Radetzky marsall, Windischgrätz táborszernagy és Jellacic altábornagy a monarchiabeli forradalmakat vérbe fojtó császári parancsnokok állnak a trónra lépő osztrák császár Ferenc József trónusa mellett. A másikon, az 1867. júniusin Andrássy Gyula gróf miniszterelnök a budai Mátyás templomban „éljent” kiált az éppen megkoronázott Ferenc József magyar királyra. Mi történt e két évtized alatt? Mi késztette a magyar politikai élet vezetőit, hogy az 1850-es évek megpróbáltatása, ökölbe szorult daca, 1861 hitvallása után – „tűrni fog a nemzet, remélve szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságában” – néhány esztendővel a 48-as törvényeket „összhangzásba hozzák” „a birodalom szilárd fennállhatásával”? Mi történt e két évtized alatt, hogy a „győző” az ötvenes évek esztelen bosszúja, 1860 bizonytalan megbékélési gesztusa után néhány esztendővel a megegyezést kereste az egykor rebellis nemzettel? Hogyan változott a Habsburg-monarchia európai helyzete, s ennek hatására a Monarchia másik fele uralkodó nemzetének, az osztrák-németségnek politikai törekvésre az 1849–1867 közötti két évtizedben? E kérdésekre választ keresve, a könyv szükségképpen állítja előtérbe azokat a személyeket és társadalmi csoportokat, akik és amelyek a Habsburg-monarchiában a politika aktív alkotói voltak.
-
-
Akinek meg kell halnia
01 200 FtEgy anatóliai görög faluban húsvét táján összeülnek az elöljárók. Nagy gondban vannak: a következő évi passiójáték szereplőit kell kijelölniük. Sok vita után Krisztus szerepét Manolioszra, a fiatal pásztorra bízzák. Manoliosz és társai – az apostolok, akik között ott van a földesúr fia is – őszinte szívvel, nagy elmélyüléssel készülnek szerepükre. Ám Krisztus eme igazi követői akaratlanul is szembekerülnek az emberi gonoszsággal. Fellépésük drámai eseményeket von maga után, melyek során mindenki megmutatja igazi arcát.
-
-
-
-
Az én igazságom
0500 Ft„Alapelveim ma is ugyanazok, mint amelyek a múltban vezéreltek: békés egymás mellett élés, el nem kötelezettség, egyenlőségre és önállóságra alapozott nemzetközi együttműködés, teljes függetlenség, az uralkodás és megfélemlítés mellőzése, közös munka a többi országgal az egész világra kiterjedő béke és barátság megteremtése.”
-
Az iszlám kultúrája I-II.
05 000 Ft„Goldziher Ignác (1850 – 1921) orientalista, a Közel-Kelet nemzetközi hírű kutatója, a magyarországi arabisztika és sémi filológia megalapítója. Vámbéry Ármin tanítványaként Pesten, majd Berlinben és Lipcsében folytatta tanulmányait. Ezt követően Leydenben és Bécsben arab kéziratokat tanulmányozott, s 1873–1874-ben állami ösztöndíjasként Damaszkuszban, Jeruzsálemben és Kairóban foglalkozott a sémi nyelvekkel és az iszlám vallással. 1874-től a Pesti Izraelita Hitközség titkára, 1900-tól az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára. Közben 1872-től a pesti Tudományegyetem magántanára, 1904-től profeszszora. 1881-ben jelent meg Az iszlám. Tanulmányok a mohamedán vallás köréből című munkája, amely terjedelmében a legnagyobb, tartalmában a legrészletesebb magyar nyelvű munka az iszlám keletkezéséről és történetéről. E művével megalapozta a kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet.” A jelen kötet reperezentatív válogatás az életműből.
-
Beszélgetések
01 800 FtMi a különbség a francia, német és olasz fogadók közt a XVI. században? Miért oly ostobák az apát urak és valóban baj-e, ha a nők olvasnak? Mi az aranycsinálás titka? Valóban tolvaj-e minden kolduló barát? – Rotterdami Erasmus, a nagy holland humanista „beszélgetései” ezekre és más hasonló kérdésekre keresnek és adnak választ. Két-három-négy vagy még több szereplő vitatkozik, élcelődik ezekben az anekdotaszerű írásokban, melyeket meghitt hangulattal tölt meg a párbeszédes forma. A világirodalom – és az európai filozófia – remeke ez a gyűjtemény, amelynek tizenhat gyöngyszemét kapja most kezébe a magyar olvasó.
-
-
Bocskai István a hadak élén
01 200 FtA szerző ebben a munkájában a nemzeti önismeretre törekvés szellemében rajzol hű képet a hadak élén a hadak útját járó fejedelemről.
A mű első része azt a főrangú ifjút állítja elénk, aki Miksa császár apródjaként, majd testőrként él Bécsben és Prágában apjával, a császár és király magyar kancelláriájának titkárával. Tizenkilenc évesen tér haza Erdélybe. Kereki várának lesz a kapitánya, gazdagon nősül, de politikai szerephez csak akkor jut, amikor a rendek rokonát, a gyermek Báthori Zsigmondot teljes jogú fejedelemmé teszik. Zsigmond nevezi ki Bocskait váradi főkapitánnyá, Erdély második emberévé.
A határ menti összecsapásokból kinövő nagy magyarországi háború Erdély sorsát is alapvetően befolyásolja. A háborúba lépést ellenzők megpróbálják eltávolítani Zsigmondot, de a háborús párt véresen leszámol az ellenzékkel, s Erdély csatlakozik a törökellenes táborhoz. Hat esztendővel később a háborúba belefáradt erdélyi rendek száműzik Bocskait a fejedelemségből. -
Börleszk
01 000 FtBörleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.
-
-
-
Embernek maradni
0650 FtAhogy Bartók zenéje egyre inkább közkinccsé válik, élete iránt is nő az érdeklődés. Sorra jelennek meg tanulmányok, emlékezések, vallomások századunk egyik legnagyobb zeneszerzőjéről. Különösen értékes azoknak az íróknak és muzsikusoknak írásai, akik személyesen ismerték őt. Ezért jelentős Szegő Júlia, a neves folklorista és írónő Bartók-könyve. Kortársak visszaemlékezései, személyes élményei és írásos dokumentumok alapján írta meg regényét. Külön érdekessége a könyvnek a hű és részletes beszámoló Bartók romániai tartózkodásáról, népdalgyűjtő tevékenységéről… Embernek maradni… Nagyon nehéz volt ez a fasizmus éveiben, csak keveseknek sikerült. Bartók, a művész, a tudós, az igazságot mindennél többre becsülő tiszta jellem – embernek tudott maradni a legnehezebb időszakban is. Bartók nem csupán korunk nagy zeneszerzője, hanem az embei magatartásnak is példája. Az életét a maga valóságában bemutató regény éppen ezért emberformáló, nemesítő olvasmány. A könyv ötödik kiadása Bartók születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg.
-
Faragott mézeskalácsformák
01 600 FtA mézeskalácsforma-faragás vonzó fejezete az iparművészet történetének. Amint ezt a Magyarországon előkerült, ókori cserépforma-töredékek is bizonyítják, a mézes tésztamasszák formálása, formába öntése nem újkori találmány.
A faforma-faragás Európában a XVII. században éri el virágkorát, amikor a plasztika és a grafika hatásától függetlenedve önálló díszítőstílust alakít ki. Erre a gótikus és reneszánsz formakincs jellegzetesen átírt felhasználása éppúgy jellemző, mint a népművészet díszítőelemeinek változatos alkalmazása vagy a tudatos stilizálás.
Weiner Piroska tanulmánya elsősorban a XVII-XIX. század magyarországi formafaragó művészetének technikai, tematikai, stílusbeli sajátosságait, a formák néhány tradícionális típusát elemzi élvezetesen. Megismerjük a hajdani nagy mézeskalácsos céhek, híres mézeskalács-készítő mesterek, családok tevékenységét.
A zömmel a budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzött formák kortörténeti, viselettörténeti vonatkozásban sem érdektelenek.
8 színes, 48 fekete-fehér kép mutatja be a legszebb formákat. -