-
A hang és a téboly
0650 FtMindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat. W. Faulkner
-
A keresztény hit
02 400 FtSzerzőnk, a dogmatikának egyik legnagyobb szaktekintélye a német nyelvterületről, a tübingeni egyetem hallgatói száméta tartott előadásait bocsátja közre könyvünkben, tudományos igénye tágabb körű olvasóközönség számára. Az Apostoli Hitvallás, hitünk ősi rövid foglalata nyomán fejtegeti hitünk igazságait, választ keresve a mai ember problémáira s azzal a kitűzött céllal. hogy az hite erejében teljesebben bontakoztathassa ki emberségét. A ma eredetiben eddig tizenegy ki· adást ért el, és tizenkét nyelvre fordítottak le.
-
A lámpás hölgy. Florence Nightingale életregénye
0450 FtA kiemelkedő nőalakok többre, jobbra és szebbre törekvésük útjában majd mindig kettős falba ütköznek. Az egyik, a társadalmi viszonyok, a kényelmesség és a megszokás fala ott mered minden úttörő előtt, akár férfi, akár nő. A nő azonban, mielőtt eddig a falig eljuthatna, már átverekedte magát egy belső, szűkebb akadályon: a kicsinyes család és a szűk környezet ellenállásán. Így kellett Florence Nightingale-nek, a szép és gazdag, társaságában körülrajongott angol leánynak megküzdennie jómódú családja előítéleteivel, hogy eljusson korán felismert hivatásához: a szenvedő, beteg emberek gondozásához. A krími háború vérözöne kellett hozzá, hogy nemzete és a világ rádöbbenjen: az ápolónő munkája képzést, szakismeretet követel és tiszteletet érdemel. Florence ezért áldozta hosszú, magányos, munkás életét.
-
-
-
Anyám könnyű álmot ígér
0800 FtSütő András könyvének keretét a Mezőség egyik falujában, Pusztakamaráson, a szüleinek otthonában készült feljegyzések adják, s ebben a keretben egy egész korszak – az ötvenes és hatvanas évek – társadalmi és emberi változásai megnyilatkoznak, nemcsak helyi érvénnyel, hanem országos, sőt európai távlatban. A könyv műfaji meghatározása nem könnyű, sőt alighanem lehetetlen; szociográfia, emlékirat és regény egyszerre: lírai följegyzések, családi levelek és baráti beszélgetések, visszaemlékezések, anekdotaszerű történetek váltakoznak bennük, ellenpontozott szerkezeti elrendezésben; mégis lazának látszó szerkezete ellenére is, az egész romániai magyar társadalmat átfogóan ábrázoló, a valóságot meggyőző erővel, hitelesen tükröző, költőien ihletett regény elsősorban.
-
Augustus
01 800 FtA római köztársaság bukásának, a császárság kialakulásának viharos korszakában Iulius Caesar és örököse, fogadott fia, Octavianus a legjelentősebb személyiség. Octavianus hosszú, nehéz küzdelem után győzte le ellenfeleit, és érte el azt, hogy princeps (első polgár) lett, hogy megkapta a senatustól az Augustus, fenséges nevet, s kialakított egy új államrendet, a principatust, az egyeduralom sajátos, burkolt formáját. Hatalmát elsősorban a parancsnoksága alatt álló zsoldoshadseregre alapozta. E hadsereggel sikeres hódító hadjáratokat folytatott. – A szerző – a tudós cambridge-i professzor – nemcsak az első császár felemelkedését írja le, hanem elemzi a római birodalom társadalmának felépítését, államszervezetét, külpolitikáját, műveltségét, művészetét is, úgyhogy kitűnő körképet kapunk a római császárság első évtizedeiről.
-
Az antik világ irodalmai
01 200 FtAz ókori görög és latin irodalom megszületése óta szinte mindmáig eleven hatóerő, mérce és példakép, az európai kultúra magva, egyszersmind sarjasztó televénye. Falus Róbert, az ELTE görög tanszékének vezetője évtizedek kutatómunkájának eredményeként egymás után adta közre a két klasszikus irodalom történetét. Most a két kötet anyagát eggyéötvözve és kibővítve, a külön-külön is páratlanul gazdag anyagot tovább gazdagítva, úgy nyújtjuk át az olvasónak, mint ókortudományunk egyik jelentős teljesítményét. Az antik világ irodalmai nemcsak nélkülözhetetlen kézikönyv, hanem szórakoztató és szellemes útikalauz is az antikvitás világában.
-
Az ember
02 000 FtAz 1976-ban elhúnyt Arnold Gehlen a XX. századi polgári filozófiai antropológia egyik legnevesebb képviselője volt. Az ember világban elfoglalt sajátos helyét vizsgálva nagy súlyt helyez az aktivitásra, az ösztönszerkezet és a tudatos ellenőrzés kölcsönhatására s a nyelv szerepére. Számos olyan kategóriát alkotott, amelyek termékeny kiindulópontokat szolgáltathatnak egy marxista filozófia antropológia számára is. Ezek közül néhányat – például a „tehermentesítés fogalmát” – Lukács György is felhasználja öregkori Esztétikájában. Gehlen igen gazdag szaktudományos anyagra épülő filozófiai elmélete korlátai ellenére is jelentős dokumentuma a mai polgári törekvéseknek.
-
Azerbajdzsán
01 800 FtA Kaukázuson túl, a régi karavánutak közelében, a ,,Kelet kapujá”-ban fekszik Azerbajdzsán, az emberiség egyik legősibb települése. Ez a sokszínű, sokarcú ország rendkívül érdekes látnivalókkal szolgál, mert művészete több kultúra egymásra hatásából született. Ősrégi erődítmények és iszlám mecsetek, pompás kőfaragványok, a tűzimádók templomának maradványai és a legmodernebb kőolajfúró tornyok erdeje teszik változatossá képét, az azerbajdzsán iparművészet remekei, az ókori és középkori ötvösmunkák, valamint a híres szőnyegek pedig formagazdagságukkal és motívumaikkal kápráztatják el a szemlélőt. Ennek az országnak a több évezredes művészete elevenedik meg könyvünk lapjain Gink Károly fotóművész magas színvonalú felvételei nyomán. Turánszky Ilona tanulmánya megismerteti az olvasót Azerbajdzsán rövid történetével és az ország legfontosabb művészeti alkotásaival.
-
-
-
Dóra jelenti…
0800 FtRadó Sándor tudós kartográfus, a svájci hírszerző csoport magyar vezetője eredeti dokumentumok alapján tárja fel az igazságot a második világháború hátterében folyó titkos háborúról. Leleplezik a nyugati könyvpiacokon a svájci csoport tevékenységéről egyre-másra megjelenő szenzációt hajhászó kémtörténetek valótlan állításait. Két francia újságíró nagy sikert aratott könyvében egyenes azt próbálja bizonyítani, hogy „A háborút Svájcban nyerték meg.” A nyugatnémet revansisták különösen szívesen fogadnak minden olyan érvet, amely alátámasztja azt az állításukat, hogy a saját soraikból eredő árulások folytán szenvedtek vereséget. Radó Sándor könyve frappáns választ ad mindazoknak, akik a tényeket elferdítve kisebbíteni akarják a Szovjet Hadsereg harcászati sikereit, tagadni a Szovjetunió hadászati fölényét. Egyidejűleg bemutatja a szovjet hírszerző hálózat egyik legfontosabb láncszemét: a svájci csoport izgalmas, fordulatokban bővelkedő nagyszerű tevékenységét. A svájci titkos adó-vevőkön a Szovjetunióba továbbított és onnan érkezett eredeti táviratok szövegét is olvashatjuk ebben a valósághoz hű, s mégis olykor a fantáziát is túlszárnyaló bravúros hírszerzést bemutató műben.
-
Egy előítélet nyomában
0600 FtSzemérmes mottó. De vád rejtezik mögötte és történelmi igény. Nem kér, nem követel: bejelent. Jogosan. Hogyan kell írni az 1944-es évről? Sebeket tépő szenvedéllyel, vagy óvatos tapintattal? Literátus pátosszal, vagy tárgyilagos, koppanó mondatokban? Kortársi iszonyattal, a túlélő alázatával, az akaratlan cinkos bűntudatával, vagy a vétlenek hűvös nyugalmával? Hisz valamennyiünknek köze volt hozzá. A nézőknek, mert nézők voltak, a hóhéroknak, mert hóhérok voltak, az áldozatoknak, mert áldozatok voltak. Valamennyiünknek köze van hozzá: a túlélőknek, a szemtanúknak, a később születetteknek és az ezután születendőknek, mert ami akkor történt: immár csakugyan magyar történelem.
-
-
-
Érik a gyümölcs/ Kék öböl I-II.
0800 FtA Nobel-díjas amerikai író főműve, az Érik a gyümölcs a harmincas évek Amerikájának nagy gazdasági és társadalmi válságáról mond kemény ítéletet, és megrázó képet fest a földjükről elűzött bérlők hányattatásairól. A Joad család sok-sok ezer sorstársával együtt a munkalehetőség reményében vág neki egy rozoga, használt teherkocsin a hosszú útnak Kaliforniába, ahol megvetés és terror fogadja őket. Munka csak szórványosan adódik, a bérek egyre alacsonyabbak. A történet mégsem a reménytelenség jegyében fejeződik be: az elnyomottakban érlelődik a felismerés, hogy közös erejükkel szemben az elnyomó hatalom tehetetlen, és az emberség alapjait az embertelen körülmények sem kezdhetik ki.
A Kék öböl ugyancsak Steinbeck szülőföldjén, Kaliforniában játszódik, de ezúttal más oldaláról mutatja meg az író tehetségét. Szereplői remekül megrajzolt különc figurák – zárt közösségük életének mulatságos epizódjaiból kerekedik ki a könyv cselekménye, sok humorral és leleménnyel. -
-
Fazekas Mihály összes költeményei
01 600 FtFazekas munkásságát Csokonai nevével kapcsolja össze az irodalomtörténet. Az idősebb Mihály »csecsemőkori lélekbarátjaként« tisztelte fiatalabb pályatársát, Csokonait – hasonló származásuk alapján; közös szülőföldjük s lakhelyük, Debrecen, de költészetük is sokféle rokonságra vall – műveltségük, rokokó stílusuk, varázslatos festőiségük, irodalmi népiességük, botanikai érdeklődésük kölcsönös hatásának megnyilvánulásaként. Mindketten a debreceni református kollégiumban nevelkedtek, csak néhány év különbséggel, s életpályájuk is kalandos módon alakult, bár nem mindig esett egybe.
-
Fényes Elek
0800 FtFényes Elek a reformkor nagyhatású tudósa volt, aki enciklopédikus gazdaságú művekben írta le a polgári átalakulás előtti országot és népét. Munkássága korszakos jelentőségű a statisztika, a közgazdaságtan, a földrajz- és néprajztudomány hazai történetében. Közéleti tevékenységével is Magyarország fejlődését szolgálta: az 1840-es években az Ellenzéki Kör alelnöke, az Iparegyesület aligazgatója volt. 1848-ban megszervezte az Országos Statisztikai Hivatalt, 1849-ben a pesti forradalmi vésztörvényszék elnöke lett. Élete és munkássága izgalmas fejezet a magyar tudománytörténetben.
-
-
-
Franz Anton Hillebrandt
02 000 FtFranz Anton Hillebrandt (1719-1797) – bécsi építész, 1757-től a magyar királyi udvari kamara építésze. Részt vett a pozsonyi és a budai királyi rezidenciák átalakításában és tervet készített az esztergomi Várhegy átalakítására is. A nevéhez köthető a budai klarissza és jezsuita kolostorok átépítése, a pozsonyi Balassa-palota, valamint Nagyvárad püspöki székesegyháza.
-
Hagyományok ébresztése
01 000 FtE tanulmánykötet egyik vonzereje sokszínűsége. Középpontjában reneszánsz tanulmányok állnak, amelyek egy negyed százada foglalkoztatják Klaniczayt. A manierizmus esztétikája nyújtja talán a legtöbb új információt a reneszánsz-témakörön belül, s szellemesen mutatja ki az esztétikai gondolkodás változásait a kor publikációiból, vitáiból. A filológiai munkák mellett a kötet aktuális tanulmányokat is tartalmaz. az irodalomtörténész Klaniczay mellett megszólal az elméletíró, sőt a tudománypolitikus is. Ilyenformán az olvasó megismerkedhet Klaniczaynak az utóbbi évtized vitáiban elfoglalt álláspontjával. Több írás kapcsolódik a nemzeti hagyomány körüli polémiához, és hangsúlyos tanulmányok szólnak a realizmus és a szocialista realizmus kérdésköréhez. A kötet sok tekintetben dokumentuma irodalom- és művészettudományunk helyetének és problémáinak, másrészt tartalmas és érdekes olvasmány.
-
Hangversenykalauz I-IV.
02 500 FtI. Zenekari művek
II. Versenyművek
III. Kamaraművek
IV. Zongoraművek -
-
II. Rákóczi Ferenc, az államférfi és az író
0600 Ft„Ki ez a fejedelem? Elmaradt feduális főúr, aki a haladást képviselő központi hatalom ellen harcol a Duna – völgyében? A szabadság vezére, aki a társadalmi haladás szempontjából szükséges állami – politikai feltételeket akarta megteremteni? Magyar nacionalista vagy a sok nemzetiségű ország függetlenségének harcosa? A nép barátja vagy a rendiség védelmezője? Realista államférfi vagy politikai álmodozó? Az új kutatási eredményekre támaszkodva megpróbáljuk, hogy a valóságnak megfelelő képet adjunk a magyar történelem e sokat vitatott, kiemelkedő személyiségéről” Köpeczi Béla
-
Julius Caesar
01 000 FtAz első rész az ifjú Caesar, Julius Caesar fiatalságáról, életének arról a kevésbé ismert szakaszáról, szól, mely nehezen elért első konzulságáig terjed. A második rész, az imperátor Caesar, a hadvezér és államférfi pályafutásával foglalkozik. Az önéletrajzi visszaemlékezések formáját öltő könyv lapjain sorra kibontakoznak a római köztársaság utolsó évtizedeinek viharos eseményei, a római pártviszályok és politikai küzdelmek éppúgy, mint a távoli Kisázsiában, Hispaniában, Galliában, Britanniában, Egyiptomban folytatott harcok a birodalom határainak kiterjesztéséért. Rex Warner nemcsak a főszereplő Julius Caesar alakját formálta meg plasztikusan és életteljesen, hanem a mellékszereplőkét is, akik többségükben a római történelem olyan ismert alakjai, mint Marius, Sulla, Cato, Cicero, Lucullus, Pompeius, Crassus, Spartacus, Catilina, Antonius, Kleopátra, Brutus és még sokan mások.
-
-
-
Krisztus követése / Filótea vagyis a jámborság útja
03 000 FtBátran mondhatjuk, hogy a katolikus lelki irodalom két legfontosabb, igazán alapvető művét találjuk e kötetben. Ha valaki a Szentíráson kívül mást nem olvasna egész életében, mint Kempis Tamás és Szalézi Szent Ferenc e könyveit, akkor is mindent megtudna, ami a szentté váláshoz szükséges.
-