Szabó Zoltán e könyve újszerű kísérlet és új műfaj. Magyarország földjéről szól és „úgy viszonylik a földrajzhoz, mint a szerelem a biológiához”. A szerző Magyarország földjének és tájainak mondanivalóit költők műveiből szűri le és foglalja össze. Szabó Zoltán könyvét nevezhetnénk így: a magyar föld irodalmi fölfedezésének és kifejezésének regényes életrajza: vagy így: utazás Magyarországon költők karján: vagy így: megmutatása annak, hogy milyen a magyar föld képe versben elbeszélve. Az író célja láthatóan az volt, hogy plasztikusabbá, ismertebbé, gazdagabbá, s ezáltal szeretettebbé tegye Magyarország földjét olvasói előtt. Éppen ezért a „Szerelmes földrajz” formája könnyed, elbeszélő forma, szines és változatos folyóbeszéd, átmenet a napló, a regény és az útirajz műfaja között. A kötet rövid fejezeteinek során magyar tájakkal, városokkal, mint költők szülőföldjével és bókjainak tárgyával ismerkedünk meg. Bizonyos értelemben „Magyarország fölfedezése” ez a könyv, annak a szép és gazdag Magyarországnak a fölfedezése, mely a magyar írók műveiben foglaltatik. Olyan érdekes is, mint egy fölfedezőút, amelyet hol gyorsszekéren, hol gőzösön, hol gyalog baktatva egy város felé, hol egy folyón csónakkal lefelé haladva teszünk meg s útitársunk a táj költői. Így kalauzol a Kiskunságban Petőfi, Biharban Arany, a Bácskában Kosztolányi, Szeged körül Juhász Gyula, a Nyirségben Krúdy, másutt ismét mások. A könyv árnyalatos, nyugodt soraiban egy új magyar hazaszemlélet bújkál, egy olyan hazaszeretet, mely csakugyan nem tartalmaz semmi mást, mint szeretetet.