A magyar irodalom nem szűkölködik ma már Liszt Ferenccel foglalkozó könyvekben, de ezek Liszt Ferencet, a komponistát, vagy az előadóművészt mutatták be különböző megvilágításban a magyar olvasóközönségnek és zenekedvelőknek. A tudós szerző ebben a könyvében Liszt Ferencet, mint romantikus írót leplezi le, aki nélkül hiányos volna a nemzetközi romantika falanxa. Nagy hazánkfia, ha nem is magyar nyelven írt, hanem franciául vagy németül, mégis annak a nagy magyar költőnemzedéknek egyik tagja, amely a 19. század közepén a magyar irodalmat a legmagasabb színvonalra emelte a környező litteratúrák között. A magyar géniusz lendületéből rengeteget adott a magáéból, „a hangok nagy tanárja…” Francia levelei, amelyek csak formájukban azok, hasonlatosak Mikes Kelemen „törökországi levelei”-hez, mert magukban foglalják egy igen nagy és hallatlanul sokoldalú művész gondolatait a világ folyásáról, mégpedig mind politikai, mind szociális, de természetesen főkép művészi vonatkozásban. Mennyi gondolat, mennyi magasröptű megítélése az emberi dolgoknak, villan elénk ebből a kötetből! Ahogy olvassuk Liszt Ferenc zseniális leveleit, a valódi lángész nyilatkozik meg az olvasó előtt: a mindennapi fölött álló művész és író ad számot gondolatairól, vágyairól, eszményeiről, egy valódi művészlélek legbelsőbb redői tárulnak az ámuló olvasó elé. Kevesen tudják, hogy nagy művészt csakis szíve és lelke avathat naggyá, de a művész szent és az átlagos polgárin felülemelkedő, az isteni felé közelítő gondolatait csakis egy másik géniusz értheti meg. Ezért tudja és érzi minden nagy ember, akár festő, akár komponista, vagy politikus, hogy rettentően egyedül van, szinte kiközösítve az emberek, a polgárok, a nép társadalmából. És mégis tenni akar, tennie kell ezért a társadalomért: a „száműzött” mindvégig apostol tud maradni.