„…ama sok ezer könyv közül, amelyek Jézusról szólnak, hiányzik egy olyan, amely ki tudná elégíteni azt, aki nem dogmatikai tételekre és tudós fölfedezésekre szomjazik, hanem a lelkének jóleső s a század és minden ember szükségleteihez szabott táplálékra. Magától értetődik: egy eleven könyv, amely elmélyedő élénkségével még jobban megeleveníti Krisztust, az örökké élőt, az élők szemében. Amely megérezteti, hogy ő jelen van a jelenvalók között, örök jelenvalóságában. Amely őt egész élő és jelenvaló ― örök s éppen ezért aktuális ― nagyságában megmutatja azoknak, akik őt ócsárolták s eltaszították maguktól, azoknak, akik nem szeretik, mert nem látták soha igazi arculatját. Amely világossá teszi, mennyi a természetfölötti s a szimbolikus az ő emberi tanításaiban, az ő nagyon homályos, nagyon egyszerű és nagyon népies tanításaiban, s mennyi meleg emberiesség, mennyi népies egyszerűség ragyogja be az ő égi megváltói működését, kínszenvedéses halálát, isteni feltámadását. Végül amely megmutassa, hogy ebből a tragikus eposzból ― amelyen valóban »ég és föld munkálkodott« ― mennyi nekünk szóló, korunkra s életünkre illő okulást lehet elvonni, mégpedig nemcsak a nyilatkozatok betűiből, hanem magából az eseményeknek az egymásra következéséből, amely a betlehemi istállótól a betániai felhőig felsorakozik. Olyan könyv, amelyet laikus írt laikusoknak, akik vagy egyáltalán nem, vagy csak éppen tessék-lássék keresztények. Olyan könyv, amelyben nyoma sincs a sekrestyei szenteskedés mesterkéltségének és érzelgősségének s nyoma sincs amaz irodalom merevségének, amely csak azért nevezgeti magát »tudományos«-nak, mert örökösen retteg attól, hogy állítania kelljen valamit. Végül: olyan könyv, amelyet modern ember írt, aki némileg ismeri és megbecsüli a művészetét s érti a módját, hogyan kösse le még ellenségeinek a figyelmét is…”