Az az érzésem, hogy az olvasót, aki ezt a könyvet a kezébe veszi, még mielőtt a tulajdonképpeni tartalomra térne át, meg kell állítanom egy percre és meg kell kérnem valamire. Ez a kérés egyben vallomás is s csak annyi: ne tekintse az olvasó ezeket az írásokat valami rendszeres néprajzi gyűjtés eredményeinek, amelyek mögött hosszú utak, fáradságos kutatások és helyszíni jegyzetek állanak. Ne tekintse ilyeneknek őket, mert ezek nem azok. Nem ültem vonatra, nem vegyültem a nép közé, nem kérdeztem ki az öregeket és nincs egyetlen szál helyszíni jegyzetem se hozzájuk. Egytől egyig itt íródtak egy budapesti lakásban, mig kint a kánikulában villamosok csengettek, autobuszok tülköltek, luxuskocsik rohantak divatos kocsmákba vagy divatos fürdőhelyekre, egyszóval itt íródtak minden helyszíni szemle nélkül a modern Budapest kellős közepén. S hogy mégis merem vállalni az eredetiségüket, a népiségüket, a hamisítatlanságukat és a dunántúliságukat, az azért van, mert ezeket a lélek és az agy redőiben még a gyermekkori falumból hoztam el ízekben, hangokban, elpöngő melódiákban s természetesen tárgyi emlékekben is, (noha be kell vallanom, hogy ezek a tárgyi emlékek gyakran egy-egy szóra, mondatra, jelenetre, névre vagy egy-egy végkifejletre szorítkoztak csak), s mert életemnek gyökéri részével azok közé tartozom, arra a tájra és abba a lelki közösségbe, ahol ezek a legendák születtek és éltek.