Bement a bíró a kocsmába. Amikor a bíró bement a kocsmába, akkor a vasárnapeste egészen olyan volt, mint akármikor máskor. Különösen a kocsmában. Évszázados megszokottságban ültek az asztaloknál a parasztemberek. Alig-alig volt bor az emberek előtt, inkább pálinkát ittak, csípőset, erőset, olcsót. Alighogy megitták a pálinkát, a vénlány-kocsmáros már el is vitte előlük a poharakat. Szívesebben vette, ha a pultnál itták meg az emberek a pálinkát s aztán ültek le az asztalhoz pipás beszélgetésre. Valami hivatalos rendelet ült a kocsmán, amelyik büntetéssel rótta a pálinkaivást a kocsmaasztalon és miatta volt az, hogy a kocsmároslány leszedte őket, amint kiürültek. Hajlongásokkal és sipító hangján való köszöntgetéssel volt tele a kocsmároslány a bíró felé, amikor belépett. – Jó estét, istenhozottal fogadom bíró urat, ritka vendéget a hajlékunkban. Pedig a bíró nem kívánta ezt a megkülönböztetést. Szikár, ritkaszavú parasztvoltával ült le a kecskelábú asztalhoz, két deci bort kért. Senkihez se szólt semmit, csak ült. Őt bántotta a legjobban, hogy most jókora zavart csinált a kocsmázó emberek megszokásában, mert most miatta jó pár percig megzavarodtak az emberek és a beszélgetéseiket is abbahagyták.