Mielőtt e művet rendeltetésének betöltésére közkézre bocsájtanánk, össze akarjuk foglalni és kiemelni azon magasztos, szent célt, mely vezetett akkor, mikor e mű megírásába fogtunk. Az 1000 éves magyar nemzet akaratán kivül sodortatott a nagy világégés vérzivatarába és mindvégig dicsőséggel vivta élet-halál harcát. Miért?… Talán hatalmi érdek vezette volna? Nem! Becsületéért küzdött a magyar, mert nekünk nem célunk, de becsület kérdése volt az, hogy utolsó lehelletig kitartsunk s így legyőzetve, elvérezve az eredmény nem lehetett más, minthogy a félrevezetett nagyhatalmak jóváhagyásával belezuhantunk ellenségeink, éhes szomszédaink által megásott trianoni sírba. Elvéreztünk, megfogytunk, letörtünk, de meg nem haltunk! Az elevenen eltemetett magyar ki akar törni sírjából, mert 1000 éves szent hivatását folytatnia kell! Nem azért választotta ki Isten a maroknyi magyar népet a népek Oceánjából, nem azért tartotta fenn 1000 évig, hogy levegye róla áldó kezét s veszni hagyja most, mikor a nyugatot védő dicsőséges hivatása ismét feléled, bár most nem török, nem tatár, de a pokol seregei döngetik kapuját.