„Egy csöpp szégyenérzet se dorgálta meg azért, hogy tisztán a pénz kedvéért kezdett komédiázni a lánynyal. Oly pénztelen és pénzre éhes társadalomból való volt, ahol a pénzéhség minden gazságnak kellő mentsége. Sőt ezt természetesnek is találta, s egy pillanatig se gondolt arra, hogy más embernek az ő helyén lelkifurdalásai lehetnének.”

Emlékek: – nem napló, nem a háború története – egy esztendei haditudósítói vergődés emlékei. Utazások, tapasztalatok, tudósítások, képek, hallomások, beszélgetések vezérekkel és közkatonákkal, tanuvallomások egészen kicsiny és igen nagy eseményekről. Valakinek a siető sorai, aki újságot-írni ment a harctérre, – nem mindig mehetett oda, ahová akart, nem mindig jutott el oda, ahová indult, csak sodródott ide-oda a fronton és a front mögött a többivel együtt, – sok csodálkozással, sok fehéren maradt lappal a jegyzőkönyvében, öregedő szívében az egyre szótlanabb érzelmek végtelenségével. Valakinek a töredékes feljegyzései, aki az irott betű háborús szerepei közül azt választotta, hogy a magyar katona emberi dicsőségének történetéhez anyagot segítsen összehordani, négy ország földjéről és földje alól. Eljövendő, szabadabb és szebb szavak anyagát.

„Történik a Dunaparton, ahol az áprilisi nap süt a vasfotelekre, melyek hosszú sorban állanak egymás mellett. Déli tizenkét óra. Két vasfotelben, egymás mellett ül a férfi meg a nő. A férfi ötven éves. A nő sokkal több: negyvenöt éves. „