-
A gavallérok / A demokraták / Ne okoskodj Pista!
02 000 FtNemes Sáros vármegyében ismerős vagyok. Gyakran megfordulok ott, rokonaim is vannak, barátaim is, kis urak, nagy urak, össze-vissza, ami egyébiránt nem jelent különbséget, mert Sárosban a kis urak is nagy urak, és megforditva: a nagy urak is kis urak. Sáros a jó tónus és az illúziók vármegyéje. Sokszor voltam ott bálon vagy banketten és mindig azt kellett hinnem, hogy száz Eszterházy közt ülök, pedig voltaképen tudtam, hogy ezek megyei Írnokok és apró tisztviselők, kik nélkülöznek, esetleg éheznek titokban, de ha idegen szem függ rajtuk, hercegi grandezzával tudnak megválni az utolsó ötforintosuktól. Épen megforditva van ez az alföldön, hol egy csomó rüpőkkel köthetni ismeretséget, kik egy hatosért hajbakapnak és csak másnap hallja az ember felölük, hogy a legszegényebbnek is ezer lánc földje van. Hiszen talán hasznosabb, életrevalóbb nép ez az utóbbi,; de mennyivel szebb az élet odafönn e szeretetreméltó urak között, kik előkelően mozognak és beszélnek! A „flanc” második természetükké vált, attól nem tágitanak rogyásig, a csillogás, pompaszeretet életszükségük, mely lelkeiket betölti és szellemüket frissen tartja…
-
-
A tengerjárás és rokontünemények naprendszerünkben
08 000 FtLechner Károly könyvtári pecsétjével. Hozzá tartozik Lechner K. (1850-1922, orvos, neurológus) sk. rövid, német nyelvű levele Egon fia (1890-1967, gépészmérnök) számára Carl aláírással, 1910.
-
-
Galamb a kalitkában / Az eladó birtok / Páva a varjuval
02 000 FtValamikor (tiz év előtt) ugy írtam az elbeszéléseket, hogy két-három thémából tákoltam össze egyet; az egyik sujet-met, mert rövid volt, hozzáragasztottam egy másikhoz s a kettőből mégis csak kitelt egy jókora történet. Mire megvénül az ember, kifogy a leleményességből. Most már csak egy thémám van s két elbeszélést akarok belőle irni. És a múzsa segítségével meg is lesz. Sőt a nélkül is. Mert a múzsa is kivénült dáma már, a ki a világot uralta egykor, most mindössze egy apró pipere-üzletet tart; hajdan költőket inspirált, ma, a csinált virágok korszakában, legfölebb a toilettet teheti hangulatossá. A háztartása is más volt azelőtt; szép szobalányát, a Fantáziát, elbocsátotta szolgálatából s a helyett egy szurtos, mogorva mindenest tart: a Megfigyelést.
-
-
Japán ország
06 000 FtRészlet a könyvből:
Egy hamvas arcú, ferde, de csillogó szemű fiatal leány, aki mosolyogva kér, hogy letörjed: így élt képzeletünkben Japán. A szíves, de felületes európai olvasó képzelete az utóbbi időben még egy kevéssé kiszínesedett : az illető leányka puha, barna haját bele foglalta fehér, vagy sárga kiku keretbe; nagy és illatos krisantemumok közül mosolygott ki a szűzies vagy bájosan romlott lény. És angol dalokat énekelt, kissé fáradt, de érzéki és meleg hangon. Mondanom sem kell, hogy ez európai közképzelet a színpadról szítta tele magát, onnan táplálkozott és a tiszteletreméltó és ismert európai nagy gésákon keresztül jutott el a kelet-ázsiai titokzatos kis gésákig. Ezeken kívül japán tudásunk érdekében erősen működött egy igen színes és – úgy mondják – magát is színező iró-gésa, a nevezetes Pierre Loti, tengerésztiszt a francia hadseregben és akadémikus. -
-
-
-
-