• Költemények és színművek

    0

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Magyar-zsidó szemle

    0

    A Magyar-Zsidó Szemle, a magyarországi „haladó” („neológ” vagy „kongresszusi”) zsidóság legfontosabb tudományos és közéleti folyóirata, 1884-től 1948-ig jelent meg, változó gyakorisággal. A zsidósággal foglalkozó tudomány minden ágát felölelő, zömében a korabeli nemzetközi tudományosság magas szintjén mozgó folyóirat ma különösen a magyar zsidó történelem, vallás- és felekezettörténet számára szolgáltat felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot.A hazai zsidóság – a külföldi példák nyomán – már a kiegyezés óta szükségét érezte egy magyar nyelvű zsidó tudományos folyóirat megindításának azzal a céllal, hogy az erősen magyarosodó zsidóságnak magyar nyelven adjon komoly tudományt, elsősorban a zsidó teológia, azután a zsidó nyelvészet, néprajz, szociológia és történelem területéről.Az 1884-ben megindult Magyar Zsidó Szemle nem az első magyar nyelvű zsidó periodika, azonban tudományos súlyát és élettartamát tekintve hosszú pályafutása alatt nem akadt vetélytársa.A Magyar Zsidó Szemle szerkesztői és munkatársai a hazai zsidó tudomány legjelesebb képviselői közül kerültek ki. 1884-től 1891-ig Bacher Vilmos és Bánóczi József voltak a szerkesztők, 1891-től 1930-ig Blau Lajos,a kitűnő hebraista volt a folyóirat szellemi irányítója. 1891-től 1896-ig Dr. Mezey Ferenccel együtt, 1896-tól 1923-ig egyedül, 1923-tól Hevesi Simon, 1927-től Hevesi Simon és Friedman Dénes, 1930-ban pedig Hevesi Simon, Friedman Dénes és Weisz Miksa támogatásával.1931-ben Hevesi Simon és Weisz Miksa támogatásával Hevesi Ferenc és Löwinger Sámuel látták el a lap szerkesztését. 1932-ben Weisz Miksa kimaradt a szerkesztők közül, 1933-ban pedig Friedman Dénes ismét helyet foglalt a szerkesztőségben. 1934-től 1941-ig Dr. Hevesi Simon támogatásával Guttmann Henrik, Hevesi Ferenc, Löwinger Sámuel és Friedman Dénes irányították a folyóiratot. Az 1942-1945. összevont évfolyamokat Guttmann Henrik és Hevesi Ferenc támogatásával Löwinger Sámuel szerkesztette. Az 1946-1948. évi három utolsó évfolyam szellemi irányítója Hahn István és Scheiber Sándor támogatásásával Lőwinger Sámuel volt.A Magyar Zsidó Szemle történetén lemérhető a magyar zsidóság mindenkori helyzete. 1884-től 1895-ig a folyóirat évi 10, illetve (1891-1895) 12 számban jelent meg. 1896-tól 1926-ig pedig évi 4 számban, anélkül azonban, hogy az oldalszám – kivéve az 1919-től 1926-ig terjedő éveket – csökkent volna. 1927-ben 6 szám, 1923-ban 10 szám, 1929-től 1937-ig évi 12 szám jelent meg, persze sokszor összevont füzetekben. 1938-ban 4 szám 1 füzetben, 1940-ben pedig, és ettől fogva egészen a megszűnésig egy-egy füzetből állott egy évfolyam.A Magyar Zsidó Szemle tudományos eredményeit az egész világ hebraista irodalma nyilvántartja.A lapelőd szellemi hagyományait a változatlan címmel, az Országos Rabbiképző Intézet – Zsidó Egyetem gondozásában 2004. óta megjelenő „új folyam” viszi tovább.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Nemzetes uraimék

    0

    „A pribolyi matrikulában, ugy emlékszem, nagyon az elején van feljegyezve az a nevezetes sor, mely ennek a történetnek a szülő anyja. Ott pedig az áll, hogy nemes Mácsik György, die Augusti 17, Anno 1835 vette el magának házastársul nemes Laczkó Annát. Ezt már onnét a macska se kaparhatja ki. Megesküdtek s ezzel a derék Mácsik György bejutott a Laczkó-familiába. A mi különben nem volt nehéz dolog, mivel csupán Priboly helységben mintegy harmincznégy családból állott a Laczkó-nemzetség s ezen familiában számtalan szebb-csunyább leányzó találtatik. A környék egyéb falvaiban, sőt még a távolabb megyékben is mindenütt lakoztak Laczkók, s mind olyan szegények valának, mint a templom egere. Ezekből bizony könnyű volt feleségre tenni szert. „

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Századok

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szőlőművelés és borkezelés könyve

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tarka krónikák. (A ma anekdótái)

    0

    Az egybegyűjtött humoros történetek tükrözik a kor társadalmi viszonyit, szokásait, kultúráját.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem