Kérdezhetné valaki, vajjon mi hivatása, czélja lehet egy előttünk fekvő könyv történetének? Hiszen a könyv valósága egész foglalatjával, minden szavával, minden egyes betűjével az olvasó értelméhez szól, tehát módot nyújt, hogy kiki a hatásból indulva szilárd alapon alkossa meg magának a helyeslő vagy az elvető véleményt. Mi szüksége foroghatna fön itt a történetnek? És mégis! Mily boldogok és irigylésre méltók a nyugot nagy, hatalmas és a szellemiekben is vezérlő nemzetei, kiknek műveltsége százados törekvés és fejlődés mélyéből fakad, a hol a fejlődési menet szervesen összefüggő s az egymást követő nemzedékek haladva, mind magasabbra építik a műveltség templomát! Mily boldogok ezek, hogy mind az, a mi valódi, termékenyítő és sokszorosan az egész emberiség művelődésére is kiható szellemi alkotás, a maga jellemző voltával – és ha csak egy szemernyit, de mégis kisugárzik a magaslaton; sőt már a legzsengébb kornak szánt elemi oktató könyvből is. Ez oly hatalom, mely mind erősebben lüktet, alakítólag hat és végre megteremti az egységes, az egész nemzettestet átjáró sajátos szellemet! És a midőn ez így van, vegyük bár a képzelő tehetség alkotásait, vagy a tiszta ész és tudás egész birodalmát, vagy a tapasztalás rögös útján fejlődő szakszerűséget, vájjon nem történeti lánczolat és végső eredményében nem boldogság az? Legyen arról szó, hogy az anyatermészet legvonzóbb, a röpülés tulajdonságánál fogva bizony irigylésre méltó lényeit, a madarakat ismertessük – akár egyetemes, akár valamely szűkebb szempontból tüzetesebben véve. Mily könnyű feladat ez a francziának, a kit a nemzetét annyira jellemző gall szellem áthatott!