-
A Magyar Korona országainak helységnévtára. 1898.
012 000 FtAz Előszóból: A magyar korona országainak legutóbb az 1895. év folyamán megjelent Helységnévtárából a teljes készlet két esztendő alatt elfogyott. Minthogy ez a közigazgatás minden terén, az üzleti élet minden ágában napról-napra használatos és szükséges segédkönyv alig nélkülözhető a legrövidebb ideig is, a kereskedelemügyi magyar királyi minister úr Ő Nagyméltósága elhatározta, hogy a magyar korona országainak Helységnévtárából újabb kiadást rendez, a szerkesztés munkáját ismét a magyar királyi központi statisztikai hivatalra bizván.
-
A Magyar Szemle emlék-albuma 1888-1898
03 600 FtA «Magyar Szemle» az 1888. év telén kezdette meg pályafutását. A viszonyok ekkor egy előkelő, magas szintájon álló szépirodalmi lap alapítására épen nem voltak kedvezők. Sokan akadtak, akik balsikert jósoltak s az első küzdelmes három év igazolni látszott föltevésüket. A nehéz napokban, mikor mindenki reményét vesztette, csak az önzetlenül fáradozó vezetők nem csüggedtek. Mennél nagyobbak voltak az akadályok, annál inkább gyarapodott nemes becsvágyuk s annál törhetlenebb igyekezettel iparkodtak a hőn óhajtott czél felé. Isten segítségével végre tapasztalni kezdették, hogy nem volt egészen meddő a munkájok. A «Magyar Szemle» évről-évre tért hódított s ma már, fönállásának tizedik esztendejében kivívta, hogy joggal soroztatik hazánk legtekintélyesebb és legelterjedtebb szépirodalmi lapjai közé, melylyel független, szókimondó bírálatai révén, szellemi életünk elsőrangú tényezői is számolni kénytelenek. Forró köszönettel adózunk ezért hűséges olvasóinknak, valamint lelkes és kitartó munkatársainknak. Az előbbiek bizonyára épugy örülnek a «Magyar Szemle» tízéves jubileumán, mint az utóbbiak. Együtt illeti meg őket a diadal pálmája! Komoly és előkelő irányú lap életében kétségkívül ritka ünnepet ül a «Magyar Szemle. Ebből az alkalomból jelent meg az «Emlék-Album». Tartalmát néhány válogatott szellemi gyöngyszem képezi ama jeles munkák közül, melyek hasábjain szinte fönállása óta napvilágot láttak. Bizton hiszszük, hogy érdekességüket a szerzők jól sikerült arczképei és a művészi rajzok csak emelni fogják.
-
A sakkjáték legújabb nagy kézikönyve
08 000 FtLegteljesebb útmutató az elméleti és gyakorlati ismeretek kisajátítására magántanulás útján ugy a sakk technikáját, mint gondolkodástanát illetőleg a kezdetleges játékoktól a legmagasabb fokig. 360 ábrával, 250 mesterjátszmával (köztük a Millenáris Nemzetközi Sakkmesterverseny) és 150 feladvánnyal. Bilguer, V. der Lasa, Morphy, Bardeleben Dufresne, Zukertort, Berger, Bachmann és Dr. Wekerle László nyomán szerkesztették Akantisz Viktor és Rozsnyai Károly
-
-
A váradi regestrum
02 000 FtAzelőtt sokat foglalkoztam Borsodmegye multjá- val. Borsodi adatokat keresve, vettem kezembe a Váradi Regestrumot. Az történt velem is, ami sok másokkal: talányszerű, szokatlan tartalma és nehezen érthető volta annakutána is kézben tartatta velem e bűbájos történetirási kútfőt, melyet átérteni volt majd titkos vágyam, majd bevallott törekvésem.
-
Budapest. Képes Politikai Napilap 1898
020 000 FtKezdetben képes, később független politikai napilapként jelent meg. Folytatása a Köztársasági Ujság. Bekötve: XXII. évf., 272., 274., 251., 252., 253., 254., 255., 256., 257., 258., 259., 260., 261., 262., 263., 264., 265., 266., 267., 268., 269., 270. sz. A lapszámok címlapjainak zöme olyan fametszet, mely a kor aktuális eseményét, Erzsébet királyné halálát és temetését ábrázolja.
-
-
-
-
-
-
-