Buda visszafoglalása s Magyarország felszabadítása á török iga alól a nemzeti történelem korszakos mozzanata, melylyel nemzedékek álma, milliók óhaja, a legnemesebb lelkek eszményei valósultak. Kiszorítani, megtörni az ozmán hatalmat volt százhetven éven át a magyar politika végczélja, melyhez szívósan ragaszkodtak a hazafiak, bármely táborban küzdöttek, bármely felekezethez tartoztak, sőt azok is, kiket a viszonyok kényszerűsége a török szövetség karjaiba hajtott. Szent örökül hagyta e nagy czélt egyik embernyom a másikra s mindegyik ama reménynyel szállt sirba, hogy a reá következő szerencsésebb leszen s megéri a felszabadulás örömnapját. A politikai, rendi, felekezeti elemeire szétbontott társadalom egyetlen közös vezéreszméje, mely egész mélyébe lehatolt, melyet szegény és gazdag, jobbágy és ur, katholikus és protestáns egyaránt átérzett, az volt, hogy ős Buda tornyairól el kell a félholdat tüntetni. A főváros visszaszerzése jelképezte az egész haza szabadulását s erre irányult a nemzeti erőködés, de sokáig hasztalan. Végre közeledett a hőn várt idő, csakhogy romboló viharok kíséretében s az az évtized, mely a régi óhaj teljesedését megelőzte, a magyarság legválságosabb évtizede. A nagy esemény előre vetette árnyékát.