• A kínai tea

    0

    A tea a földi tisztaság szimbóluma. Van valami a természetében, ami az élet csendes szemlélésének világába vezet bennünket. A kínaiak felfedezték és megalkották a teát, a tea pedig lassan megváltoztatta a kínaiak életét. Minden kínai, nemtől és kortól függetlenül, különleges vonzalmat érez iránta, hiszen a lehető legtisztábban jelképezi a kínai kultúra meghatározó alapérzését – „a természet és az ember egységét”. Minden tájegységnek megvan a maga sajátos szemléletmódja a teával kapcsolatban, és a kínai élet minden apró mozzanatát valamiképpen körüllengi a tea gyengéd, nem tolakodó illata. Az emberek teát isznak, hogy étkezés után segítsék az emésztést, és teát isznak, hogy frissek maradjanak. A tea spirituális élvezetek forrása is, élvezésének lényege színének, illatának és zamatának méltánylásában rejlik. A tea eredete a történelem és a legendák ködébe vész, ám kultusza Kínában négy-öt évezredes múltra tekint vissza. Európa csak a 16. század végén szerzett tudomást róla, de a 17. század folyamán a csodálatos tealevelek már meghódították az egész világot. A 21. században pedig a tea többé már nem is egyszerűen csak ital: alapanyaga megtalálható gyógykészítményekben, samponokban, fogkrémekben és más hétköznapi fogyasztási cikkekben. És a tea története még messze nem ért véget…

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Barangolás Szentendrén

    0

    Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis sokszínű épületetek. Mennyi író, költő, festőművész, grafikus, fotós, operatőr igyekezett megjeleníti ezt a vonzerőt saját eszközeivel, talán nem túlzás, hogy minden idelátogató számára alapvetés, hogy Szentendre: varázslat. Tegyünk egy kellemes sétát a girbegurba utcákon Morcsányi Elza sétavezető, podcast-műsorvezető társaságában, ismerjük meg Szentendre sokszínű múltját és jelenét, a házfalak mögött megbújó történeteket!

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Beyond Possible

    0

    WELCOME TO THE DEATH ZONE. Fourteen mountains on Earth tower over 8,000 metres above sea level, an altitude where the brain and body withers and dies. Until recently, the world record for climbing them all stood at nearly eight years. So I announced I was summiting them in under seven months. People laughed. They told me I was crazy, even though I’d sharpened my climbing skills on the brutal Himalayan peaks of Everest and Dhaulagiri. But I possessed more than enough belief, strength and resilience to nail the job, having taken down enemy gunmen and terrorist bomb makers while serving with the Gurkhas and the UK Special Forces. Throughout 2019, I came alive in the death zone. Soon after, I was showing the world a new truth: that with bravery and enough heart and drive, the impossible was possible… I looked to the peak. Clouds had swept in, an ominous rumble of thunder was echoing through the valley below, and as I watched, it felt hard not to be awed by the size and scale of what lay ahead. I knew that judging the giant peak’s strengths and weaknesses was pointless because the giant peak ahead wasn’t going to judge me. Instead, there was a rush of inspiration. If I could channel the mountain’s spirit, becoming bulletproof to pain, stress, and fear, then nothing could stop me. Then I asked the question. Can I? Or can I not?

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Bús düledékeiden

    0

    A megszámlálhatatlan pusztítás után épen maradt, s egykorvolt szépségüket sokszor már csak részleteikben sejtető ódon várak, kastélyok kőfalai és legendavilága az évszázadok súlya alatt görnyedve próbálnak gátat vetni a feledés homályának. Vajh, ha a kövek beszélni tudnának! A várfalak kövei bizonyosan megszólalnának, és mesélnének a mai kor emberének azokról a letűnt korokról, a dicsőséges és olykor balsorstól vezérelt időről, melyek során a csatazajtól hangos várak a nemzeti fennmaradás öntudatos bástyái voltak. De sajnos a kövek némák! Ezért próbáljuk meg a lehetetlent, helyettük megszólalni, elmondani üzenetüket és közreadni a vidék várainak, kastélyainak, kúriáinak, palotáinak históriáját.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Csoda vagy csodálatos?

    0

    „Ismerd meg önmagad” – tanácsolja a felirat évezredek óta a delphoi jóshely templomán. Aki elolvassa ezt a könyvet – a jósda tanácsa szerint cselekszi: rá fog döbbenni énjének legrejtettebb képességeire, tulajdonságaira, szellemének hatalmas erejére. Mert sokkal több dologra vagyunk képesek, mint hisszük: képesek vagyunk arra, hogy meggyógyítsuk önmagunkat, hogy lángoló parázson járjunk, hogy hatalmas súlyokat könnyedén fölemeljünk, hogy kapcsolatot teremtsünk meghalt szeretteinkkel, hogy bepillantsunk a jövőnkbe. Sok dolog, amit eddig „természetfölötti”-nek tartottunk, a tudomány fejlődése során tudományos magyarázatra lelt, semmi se zárja ki tehát annak a lehetőségét, hogy a többi is mind beleillik egy kitágultabb létezés képébe. Sok titokzatos jelenség megértéséhez segít hozzá ez a könyv, illetve a szerző, aki hazájában neves televíziós személyiség: a varázsvessző sikeres használatától a reinkarnáción (ujjászületés) át az ufókig sorakoznak a rendkívüli jelenségek, amelyek mindegyikéről kiderül, csak annyira csoda, amennyire minden létezés az. Mert a fantasztikus jelenségek nem csodák, nem a természettel állnak ellentétben, hanem csak azzal, amit a természetről tudunk.

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Emlékek és rejtélyek

    0

    A második világháború végeztével igen sokan elmenekültek Magyarországról. Nekünk a legszűkebb családi körön kívül mindenkivel megszakadt a kapcsolatunk. Amikor elkezdtem gyűjteni a világ minden tájára szétszóródott, rég eltűnt rokonok címeit, rádöbbentem: az én nemzedékemből már nem sokan maradtunk olyanok, akik még visszaemlékezhetnek a régi időkre. Korábban is a család legidősebb tagjai mesélték el emlékeiket a következő nemzedékeknek. Amit én hallottam a nagyszüleimtől, az jobbára még a 19. században történt. Egy mozgalmas korszakba szeretnék bepillantást engedni olvasóimnak részint személyes, részint családi, részint történelmi eseményeken keresztül. A Békés megyei Póstelken születtem 1926-ban, és a keresztségben a Károlyi Krisztina Mária Franciska Ilona Zsófia nevet kaptam. Grófkisasszony voltam, gyerekkoromban Dittának becéztek, mivel az öcsém nem tudta kimondani az első keresztnevem becenevét, a Krisztát. Mióta 1948-ban Angliába érkeztem, utolsó keresztnevem angol változatát, a Sophie-t használom – kezdi a „családtörténetet” a szerző, aztán keresztül-kasul vágtat a történelmen, és megrajzolja a teljes Károlyi famíliát a kora középkortól a jelenig, vagyis előtérbe kerülnek az élő Károlyi leszármazottak krónikái is. A pazar képanyaggal összeállított album mondhatni teljes repertoár, az események és legendák, a várak és kastélyok, a bálok és politikai szerepek bemutatása okán amolyan kis magyar történelmet olvashatunk e lenyűgöző kiadványban, melynek fókuszában fejezetenként a család legérdekesebb történetei állnak: így a kötet bárhol fellapozható, tetszőlegesen olvasható. A különleges kiadvány egyedi és hiánypótló reprezentatív munka, melyben mintegy félezer színes és fekete-fehér kép kalauzol végig az évszázadokon és ismeretlen történeteken, főispánok, hadvezérek, mecénások, miniszterek, valamint miniszterelnök és köztársasági elnök titkain keresztül.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Gupvi, Gulág

    0

    75 évvel azután, hogy a hazánk földjére lépő szovjet fegyveres szervek, a Vörös Hadsereg, az NKVD és a SZMERS emberei elkezdték több mint 300 000 civil honfitársunkat (hadi)fogságba hurcolni a Székelyföldtől Vas vármegyéig – a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) az Országgyűlés Hivatalával együtt GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban, 1944/45-2019/20 címmel konferenciát rendezett az Országház Felsőházi üléstermében a mintegy 1 millió szovjet fogságba került katona és civil honfitársunk emlékére. A határainkon inneni és túli történészek, kutatók előadásai, illetve ezek e kötetben közölt írott változatai elsősorban ezekről a tömeges, valamint személyenkénti civil elhurcolásokról, ezek ideológiai hátteréről, végrehajtásáról, létszámokról, a Magyar Nemzeti Levéltár által 2019-ben megvásárolt közel 700 000 digitalizált magyar, GUPVI- és GULAG-fogolykartonról, a kollaboránsokról, az áldozatokról, utóbbiak emlékezetéről és e sokáig elhallgatott téma további szempontok alapján történt vizsgálatáról szóltak. E kötet mindezeken túl rendhagyó módon kiegészül egy civil elhurcolt memoárjával is, hogy a szovjet fogságról az olvasó elé táruló kép minél teljesebb és hitelesebb legyen.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Hit, Erkölcs, Tudomány

    0

    Az emberi tökéletlenség nem műszerhiba, nem anyagi, materiális hiányosság, hanem az ember és az Isten közötti személyes reláció világába tartozik. Lehet rajta javítani, van helye a fejlődésnek, a bocsánatnak, és ez az, amit a mai közfelfogás elég nehezen ismer el. Vagy tagadja a hibát, mondván, jó az úgy, ahogy van, vagy pedig elveti a hibás cselekvést… Az ember katolikus hite közösségi vonatkozású, és közös örökség… sokszor nem marad más, minthogy az ember elmondja üres kézzel és minden eszköz nélkül, hogy miben hisz. Ezért olyan fontos, hogy a papok erre fölkészüljenek. (Erdő Péter) A hagyományos zsidó felfogás az, hogy Isten egészen más, de kénytelenek vagyunk emberi kategóriákban beszélni Istenről… Csak így tudja a Szentírás érthetővé tenni a számunkra Istent ha az ember által érthető fogalmakat közöl… Az erkölcsi törvények nem mások, mint részben tapsztalati alapon az életet őrző, gazdagító, megtartó erők… az egyik, látja a parancsokat, és tudja, hogy neki közvetlenül jó, ha ebbe az irányba megy… A másik magatartás szerint valahogy létrejönnek az erkölcsi törvények, és erővel, hatalommal – önvédelemként is – a társadalom elkezdi ezeket érvényesíteni. (Schweitzer József) Európa súlyos demográfiai krízis elé néz… A kulturális krízis pedig már-már bekövetkezett… A 21. században is fontos szerepet visz majd az akadémia. Új kihívások elé nézünk, amelyekhez alkalmazkodni kell, de nem úgy, hogy a meglévő értékeinket elvetjük, hanem úgy, hogy más, hatékony módszereket keresünk… A semmiből lesz a minden, a valami, és a „kezdetben vala”. Ha van kezdet, végnek is kell lennie. De mi a vég? Ezek olyan kérdések, amelyekben a tudomány a mai napig nem tudott állást foglalni, óriási viták vannak. Meggyőződésem, hogy például a végtelen elképzelhetetlen az emberi agy számára. Nem tudjuk fölfogni a végtelen fogalmát… (Vizi E. Szilveszter)

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Hozott isten, holdacska!

    0

    Jószerivel ​szűz területet tár fel ez a kötet: az Urálon inneni nyelvrokonaink – a finnek, karjalaiak, izsorok, vepszék, vótok, észtek, mordvinok, cseremiszek, votjákok és zürjének – népköltészetének egy sajátos ágából ad Bereczki Gábor válogatásában ízelítőt – az ősi hit- és szokásvilághoz kapcsolódó ráolvasásokból, varázsigékből, pogány imádságokból, halott- és menyasszonysiratókból. Több rétegű élményt kínál tehát: átélhető közelségbe hozza ezeknek a népeknek a pogány kori, de némely tekintetben sok helyütt ma is eleven világképét, gondolkodásmódját és életformáját, félelmeit és reményeit, a gyász és a nász szertartásait, melyek – kivált a menyasszonysiratók esetében – valóságos drámaciklussá kerekednek; mind e közben pedig mintegy a költészet születésének folyamatába is beavat. Mert a varázsigék vagy a siratók célja ugyan nem a gyönyörködtetés, de hatni a szó erejével, tehát önkéntelenül is a költészet eszközeivel akarnak – és mi mással is hatnának miránk, akik nem vagyunk részesei az alkalmaknak és a közvetlen szükségleteknek, amelyek ezeket a varázsigéket, imádságokat és siratókat létrehívták?

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Legyen hited és lészen országod!

    0

    1920. június 4-én írták alá a franciaországi Versailles-ban, a Nagy-Trianon-palotának nevezett épületben az első világháborút lezáró békediktátumot. A szerzők olyan dokumentumokat és emléktárgyakról készült fotókat válogattak össze a kötetben, amelyek a nemzet lelkületét szemléltetik abban a tragikus helyzetben, amikor az ország területének kétharmada elveszett. Apróságok, hétköznapi használati tárgyak, különféle kiadványok, egyszeri és alkalmi nyomtatványok, sajtópublikációk, bélyegek, kották, képeslapok mesélnek precíz történelmi alapossággal arról, hogyan élte meg a nemzet Trianont. ,,Van egy nagyon gazdag illusztrációs anyag, amely arról informálja az olvasót, hogy a két világháború között hogyan gondolkodtak Trianonról, és miféle módon juttatták kifejezésre tiltakozásunkat Trianon ellen” – mondta Romsics Ignác akadémikus.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Maszk nélkül

    0

    Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja – mely a Broadway leghosszabban futó musicalje –, és legújabb műve, a Rocksuli. Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel. A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például Elaine Paige, Sarah Brightman, David Frost, Julie Covington, Judi Dench, Richard Branson, A. E. Rahman, Mandy Patinkin, Patti LuPone, Richard Rodgers, Norman Jewison, Milos Forman, Plácido Domingo, Barbara Streisand, Michael Crawford, Gillian Lynne és Betty Bukley. A Webber hetvenedik születésnapjára megjelenő kötet felfedi a legendák mögött lapuló, kivételes személyiség igazi arcát.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Túlkapások

    0

    Ennyi idő elteltével is sokkoló és drámai a 2006-os őszi események áldozatainak történetét újra olvasni. Ennél is drámaibb azonban, hogy a felelősök többnyire megúszták a felelősségre vonást. A demokrácia és a jogállamiság megcsúfolásának krónikája ez a könyv. -(Vajda Éva oknyomozó újságíró) Az Index cikksorozata korábban más sajtótermék által nem publikált esetek leírásával támasztotta alá, hogy a rendőrség 2006 forró őszének zavargásai és tüntetései alatt, illetve ezek nyomán a törvényesnél és a szükségesnél jóval több erőszakot alkalmazott, illetve hogy nem tett komoly lépéseket az ilyen ügyek kiderítéséért. -(A Göbölyös Soma-díj kuratóriuma) Nem egyedi „túlkapások” történtek a 2006 őszi eseményekben, hanem azonosító jelvény nélküli csapatok követtek el tömeges és brutális jogsértéseket a Köztársaság polgáraival szemben. A demokratikus politikai közösséget összetartó közös feltételezések között kitüntetett helyet foglal el a törvényes következmények elmaradhatatlanságába vetett hit. Bodoky Tamás kötete ennek a hitnek a megrendülését dokumentálja. -(Schiffer András)

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Virtuózok

    0

    Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét. A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát. A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt. Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre.
    Varga Edit

    2 000 Ft
    Kosárba teszem