A Szovjetunió északi csücskében, a Balti-tenger mentén elterülő három „latinbetűs” köztársaság közül Észtország után most Lettország történetével és építészetével ismerteti meg az olvasót sorozatunk új kötete. Az évszázados idegen elnyomás alatt szenvedő nép túlélte a háborúkat, szembeszállt a hódítókkal, kivívta szabadságát, megőrizte és fejlesztette kultúráját. Andrej Holcmanisz lett építésztörténész nagy szakértelemmel vázolja fel a lett nép történetét és mutatja be építészetüket, a fővárost az ősi Riga ismertetése alapján. A várost, amelyet a nyugati-Dvina folyó éppúgy két részre oszt, mint Budapestet a Duna, a krónikák 1201-ben említik először. A XIII-XV. században Riga a német lovagrend hatalmi színtere volt, egyszersmind virágzó Hanzaváros is, mire földrajzi fekvése különösen alkalmassá tette. Ekkortájt alakult ki az óváros arculata, a kézművesek – középkori német mintára – „szakosított” utcáival. Rigában sétálva, még ma is az akkori utcanevekkel találkozunk: Aldaru (Serfőző), Kaléju (Kovács), Andeju (Bodnár). Riga műemlékeit szemlélve valóságos stílustörténeti tanulmányt végezhetünk: találunk itt román és gót építkezést, reneszánszot és barokkot, klasszicista épületet, és így tovább, századunk modern irányzatáig. Rácz Endre fotóművész képei elénk varázsolják Riga középkori utcáit, templomait éppúgy, mint a modern városrész tágas tereit, szobrait vagy a népi építészet emlékeit. A képeken a múlt romantikája és a jelen lüktető életereje elevenedik meg, egységet alkotva a könyv szakszerű szövegével.