„Lantos Miklós építész, félig-meddig mint az egykori építkező parasztemberek, ácsok, nádazók, kőművesek szakértő kollégája nézi az épületeket, a formákban látja a szerkezetet, a súlyok, a terhek megoszlását, a hordozó elemek teherbírását. A képeiből összeállított sorozatok kifejezik a különböző építőanyagok, a fa, a kő, a vesszőfonatra tapasztott, vályoggá szárított, téglává égetett sár és föld tájanként különböző módon megjelenő egyéniségét. Részletfelvételein érezzük az építkező munka fogásait, hosszú hagyományból merített tapasztalatait, az anyagokkal folytatott párbeszédet, amiben az alakító szándékkal szemben, vagy mellett érvényesül a fának, a kőnek esetleges formája, a tapasztást, a meszelést végző kezejárása. A műemlékvédelem alapelveit megfogalmazó Új Athéni Karta (1998) azoknak a felületeknek a megőrzését teszi feladatunkká, melyek „tanúi voltak a történelemnek”. A tapasztott, faragott, esőmosta felületek Lantos képein a történelemről tanúskodnak, a közöttük, előttük zajló hajdani paraszti életről. (…)”
Hofer Tamás