• A tisztaság testvérei (Ikhwán as-Safá’)

    0

    „A tisztaság testvérei” – 51 értekezésből álló – enciklopédiája az arab irodalom egyedülálló alkotása, amelynek egyéb premodern kultúrában sem találjuk párját. E sajátos és egyedülálló enciklopédiából a legmaradandóbb hatást az állatok és emberek „ökológiai meséje” gyakorolta. A híres történet ma időszerűbb, mint valaha, hiszen arról szól, hogy az Istentől elrendelt ökológiai egyensúlyt az ember miként veszi semmibe, az élőlények számára rendelt életteret hogyan hágja át azzal, hogy határtalan és zabolátlan fogyasztási igényeit kiterjeszti a földön kívül a levegőre és a tengerekre is, és az állatok természetes egymásra utaltságát és egymást kiegészítő életmódját kíméletlenül felborítja. A történet szerint az állatok a dzsinnek királya elé viszik az ügyet, bevádolják az embereket, és szabályos bírósági tárgyalás folyik le a szemünk előtt, amelyben az ember lépten-nyomon a rövidebbet húzza, és végső felmentése voltaképpen a Jób-történet végéhez hasonlítható, amelyben a nem-igazságos és nem-racionális isteni elrendelés lenne a végső érv.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Korán / A Korán világa

    0

    Közérthető, új magyar fordítás. Az 1923-as kairói kiadás szövege és számozása alapján. Mohamed próféta i. sz. 610-ben, pontosan 1400 évvel kapta meg az első isteni kinyilatkoztatást, hogy ezzel fényt hozzon a kortársai és az emberiség számára. A Korán szövege a hagyományos felfogás szerint csakis az arab nyelvű Korán, aminek minden verse hét jelentéssel bír, és egy esetleges fordításban csupán a lehetséges értelmezés adható vissza, bár egyre többen képviselik a nézetet, hogy a Könyv szövege minél több nyelven virágozzon.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem