• A legjobb szándékok

    0

    Az Ákerblom családban mindig nagy becsben állt a fotográfia. Apám és anyám halála után jó néhány album maradt rám; az első képek még a múlt század közepén készültek, az utolsók az ezerkilencszázhatvanas években. Kétségtelenül nagy varázserejük van ezeknek a képeknek, kivált ha egy óriási nagyító alatt nézem őket: arcok, arcok, kezek, testtartások, ruhák, ékszerek, arcok, állatok, tájak, fények, arcok, függönyök, festmények, szőnyegek, mezei virágok, nyírfák, folyók, frizurák, mérges pattanások, bimbózó keblek, impozáns bajuszok és folytathatnám a végtelenségig, legjobb, ha abbahagyom. De legfőképpen arcok. Behatolok a képekbe, és megérintem az embereket, akikre emlékszem, és akikről nem tudok semmit. Szinte jobb mulatság, mint régi némafilmeket nézni, melyekből hiányzanak a magyarázó feliratok. Szabadon szőhetem köréjük a magam történeteit. Önéletrajzom, a Laterna magica megírása óta gondolok arra, hogy filmet csinálok szüleim fiatal éveiről, a házasságuk első időszakáról, a reményeikről, a kudarcaikról és a „jó szándékaikról”. Nézem a fényképeket, és erős vonzódást érzek ez iránt a két ember iránt, akik szinte semmiben sem hasonlítanak a gyerekkoromot és ifjú éveimet domináló megközelíthetetlen és mitikusan felnagyított lényekre. Mivel a sajátos kifejezőeszközöm a film és a kép, meglehetősen céltalanul fogtam bele egy cselekménysor felvázolásába a különféle emlékek, dokumentumok és az említett fényképek alapján. Képzeletben bejártam Upsalát, az egykori Upsalát, a csendes, álmos kis egyetemi várost. Elmentem a dalarnai Dufnäsbe is, ahol a főutaktól távol eső Vároms, anyai nagyszüleim nyaralója még mindig a paradicsomi béke illúzióját kelti. Ugy írtam, ahogy már ötven éve írok: kinematográfiai, drámai formában. Képzeletemben a színészek egy erősen megvilágított színpadon mondták el szövegüket kissé halovány, de meglepően tisztán látható díszletek között. E nagyszabású előadás középpontjában apámat és anyámat láttam Pernilla Östergren és Samuel Fröler alakításában. Nem állíthatom, hogy történeteim igazságtartalma minden esetben teljes értékű. Fabulálok, toldozok, foldozok, és amint az az ilyesféle játékoknál lenni szokott, a játék ettől alkamasint egyértelműbbé válik, mint a valóság. Minthogy minden keserűség nélkül számot vetettem azzal, hogy nem fogom megrendezni ezt a történetemet, rendkívül pontosan írtam le mindent, beleértve az egészen jelentéktelen részleteket, olyanokat is, melyeket a kamera soha nem regisztrál, de amelyek esetleg támpontokat nyújthatnak a színészeknek. Így bomlott ki a történet egy nyár folyamán Fárö szigetén. Óvatosan megérintettem szüleim arcát és sorsát, és úgy éreztem, hogy közben sok mindent megtudok magamról. Olyasmiket, amiket eddig beporosodott elfojtások és tartalmatlan megbocsátások tettek láthatatlanná. Ez a könyv semmilyen módon nem igazodik az elkészült filmhez. Úgy maradt, ahogy megírtam: a szavak önmagukért beszélnek, és remélhetőleg élik a maguk életét, megteremtik a maguk világát az olvasó képzeletében.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

    0

    Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd’ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Hűtlenek

    0

    Partitúra képmédiumra” – ezt a talányos alcímet viseli a Hűtlenek, Ingmar Bergmannak e különös műfajú, 1997-ben született alkotása, amelyet Liv Ullmann vitt filmre, és amelyet 2000-ben a Cannes-i filmfesztiválon mutattak be először. „Semmilyen köznapi szerencsétlenség – betegség, csőd vagy szakmai sikertelenség – nem kelt olyan fájdalmas és mély visszhangot a tudattalanban – olvassuk a Botho Strausstól származó mottóban –, mint a válás.” És létezik-e olyan író-rendező, aki három művész „ egy nő és két férfi -szerelmi háromszögének ábrázolása során mélyebbre képes ásni, mint Ingmar Bergman? – Ha légörvény vagy fuvallat támad, még a kihunyt érzelmek is mozogni kezdenek”- A légörvényt egy Marianne nevű nő (szelleme?) okozza, aki rendszeresen megjelenik az öregedő szerző dolgozószobájában, és elmeséli a két férfihoz fűződő, tragédiába torkolló kapcsolatát.?Arra gondolok, hogy amíg hazugságban éltem, állandóan beszéltem, most viszont, amikor valószínűleg igaz életet élek, alig bírok megszólalni” – vall a kötet második, 1972-es írásában, a Lelki ügy-ben az egykor gondtalan életet élő professzor-feleség, aki most egy tébolyda lakója. Viktoria lassacskán beleőrült a semmittevésbe és a szexuális kielégületlenségbe, s most a rácsok mögött kénytelen szembenézni a kietlen valósággal. A tragikomikus monológot 1990-ben mutatta be a Svéd Rádiószínház.A Szerelem szeretők nélkül címet viselő filmnovella a maga nemében kuriózum. A mű 1978-ban keletkezett, és azóta számos producer visszautasította, mondván: -Ebből az anyagból nem lehet filmet csinálni. Anyagi csőd lenne. Katasztrófa. Öngyilkosság.- Valószínűleg az e kötetben való megjelenése az első és utolsó „ősbemutatója”. Két történet zajlik párhuzamosan a műben: az egyik egy forgatókönyv nélküli, töredékekből álló, látszólag összefüggéstelen monstre filmanyag földolgozása, valamint a „földolgozók”, a fiatal Anna és az idős Albert tétova kapcsolatának históriája, amely mögött sötét árnyként ott lebeg Marco, a film szertelen, fiatal rendezőjének alakja…

    600 Ft
    Kosárba teszem