„A Helység-Névtárban, következő két sor foglaltatik Szelistyéről: „Szelistye, Szeben megyében. szelistyei járás, 3750 lakos, 1964 ház, tsz. Nagy-Szeben, jb. helyben. Ötödfél-száz évvel előbb, Szilágyi Mihály ő nagyságának gubernátorsága idején még nem lehetett volna ennyit írni Szelistyéről. Akkor még nem volt annyi lakosa, se vasútja, se távíró drótja, se méhköpüje, se postakürtje. Hanem azért mindezekből a felsoroltakból egy sem az, ami hiányzott, valamint most se tudja még a „Helység-Névtár” a legbecsesebbet, a mije van. Volt pedig akkoriban a szebeni ispán, az öreg Dóczi Mihály, a Hunyady János egykori hű embere és várkapitánya, aki mint szebeni gróf is örökösen az ő szolgálatában szorgoskodék, katonákat gyűjtvén és küldözvén neki a környékről és a köröskörül fekvő saját birtokairól, hol szálas, csontos oláh legények termettek vala.”

„Jön a Kaszperek!” Ez a rémkiáltás zudul a hancura közé (vagy az anyjuk vagy a pesztonka hangja), mire a gyermekeim ijedten rebbennek szét, ki az ágy alá, ki az almáriom mögé. Jaj a Kaszperek, a Kaszperek! A virgonc porontyok egyszerre megszelídülnek; csönd lesz, de milyen csönd, szinte hallik a szivecskéik dobogása. Szemeiket behunyják, de azért mégis látják a jöttét. A falak foszlanak, válnak, mint a köd s messze előcsillan Kaszperek, száguldó fehér paripán, veres ruhában. Az olvasó, fogadni mernék, azt hiszi most, hogy tán Kaszperek, a nevelő ur jön. Ugy ám, de a nevelők nem járnak mostanság fehér lovon és veres ruhában. Ép ezen indoknál fogva nem lehet kéményseprő sem, mert attól félnek ugyan a gyerekek, de szintén nem jár fehér lovon; sőt nem is huszár Kaszperek, mert az ugyan lovon jár, de nem félnek tőle a gyerekek, – még kevésbbé valami vásott gyerek, aki birkózásban őket földhöz vágja, vagy több mint kétszáz esztendeje, ahogy Kaszperek gyerek volt.”

„A pribolyi matrikulában, ugy emlékszem, nagyon az elején van feljegyezve az a nevezetes sor, mely ennek a történetnek a szülő anyja. Ott pedig az áll, hogy nemes Mácsik György, die Augusti 17, Anno 1835 vette el magának házastársul nemes Laczkó Annát. Ezt már onnét a macska se kaparhatja ki. Megesküdtek s ezzel a derék Mácsik György bejutott a Laczkó-familiába. A mi különben nem volt nehéz dolog, mivel csupán Priboly helységben mintegy harmincznégy családból állott a Laczkó-nemzetség s ezen familiában számtalan szebb-csunyább leányzó találtatik. A környék egyéb falvaiban, sőt még a távolabb megyékben is mindenütt lakoztak Laczkók, s mind olyan szegények valának, mint a templom egere. Ezekből bizony könnyű volt feleségre tenni szert. „